Román költők

 

REVEDERE

- Codrule, codrutule,
Ce mai faci, dragutule,
Ca de cind nu ne-am vazut
Multa vreme au trecut
Si de cind m-am departat,
Multa lume am imblat.

- Ia, eu fac ce fac de mult,
Iarna viscolu-l ascult,
Crengile-mi rupindu-le,
Apele-astupindu-le,
Troienind cararile
Si gonind cintarile;
Si mai fac ce fac de mult,
Vara doina mi-o ascult
Pe cararea pe izvor
Ce le-am dat-o tuturor,
Implindu-si cofeile,
Mi-o cinta femeile.

- Codrule cu riuri line,
Vreme trece, vreme vine,
Tu din tinar precum esti
Tot mereu intineresti.

- Ce mi-i vremea. cind de veacuri
Stele-mi scinteie pe lacuri,
Ca de-i vremea rea sau buna,
Vintu-mi bate, frunza-mi suna;
Si de-i vremea buna, rea,
Mie-mi curge Dunarea.
Numai omu-i schimbator,
Pe pamint ratacitor,
Iar noi locului ne tinem,
Cum am fost asa raminem:
Marea si cu riurile,
Lumea cu pustiurile,
Luna si cu soarele,
Codrul cu izvoarele.

 

VISZONTLÁTÁS

- Szálas erdő, fenyvesem!
Mit csinálsz te kedvesem?
Hej, azóta sok letűnt,
Hogy szétvált az életünk!
Amióta búcsút vettem,
Világjáró vándor lettem! -

- Én, ki voltam, az vagyok:
Tépdesnek a viharok,
Lombom zúzzák nagy csapásban,
Alszik a víz jégpalástban.
Utak mentén hóhegyek,
S száműzve az énekek.
Azt teszem, mit régen tettem:
Nyári nótát ver a lelkem;
A források ösvényén,
Mit a népnek adtam én, -
Asszony ajka búg bohón,
Mikor vízért jön azon. -

- Hűs forrású erdő mélye!
Száll az idő évről évre;
S bár reád nagy kor tekint:
Te fiatal vagy megint! -

- Mit idő! Hisz századoktól
Csillag néz rám a habokból;
Szép derűs, vagy rossz időben
Lombot tép a szél belőlem.
Jó vagy rossz napok során
Néz a Duna habja rám.
Csak az ember, a szegény,
Csavarog a föld rögén!
Mi nem hagyjuk el helyünket,
Nem mozdít ki semmi minket;
Ott a tenger s patak árja,
A föld minden pusztasága,
Ég ívén a hold s a nap,
S erdőn forrásvíz fakad!

(1924/1950)

Révai Károly fordítása

 

VISZONTLÁTÁS

- Erdőcském, azt kérdezem:
Megvagy-e még kedvesem?
Azóta, hogy láttalak,
Hej, sok évünk elszaladt,
Azóta, hogy útra keltem,
Messze tájra, messze mentem.

- Ahogy voltam, úgy vagyok,
Télen orkánt hallgatok,
Mely tar ágam tépdesi,
Útjaim mind elfedi,
Kis csurgóim megfagyasztja,
S éneklőim elriasztja.
- Miként egykor, úgy vagyok
Nyáron nótát hallgatok
Itt az ér útján, alattam,
Ezt mindenkinek megadtam -
Asszony, lány dalolja egyre,
Hogyha friss vízért siet le.

- Hej, szelíd-vizű nagy erdő,
Egyik év fut, másik eljő,
Bárha ifjan nősz te fel,
Mégis mind ifjabb leszel.

- Mit sok év! Hány század óta
Hull a csillagfény a tóra;
Hogyha rossz vagy jó idő jön,
Széltől zsong a lomb sok őszön;
Jó vagy rossz idő lehet,
Vén Dunánk tovább siet.

Csak az ember ingatag,
Egyre tévelygőn szalad.
Ám mi nem fogunk elfutni,
Ahogy voltunk, úgy vagyunk mi:
Tenger vize zúgó árral,
Itt a föld sok pusztasággal,
Fönt a holdvilág a nappal
És az erdő száz patakkal.

(1960/1968)

Franyó Zoltán fordítása

 

VISZONTLÁTÁS

- Erdő, erdő rengeteg,
Hogy folyik az életed,
Mert sok idő elszaladt,
Mióta nem láttalak,
S mióta lábam bejárt
Messze földet , hét határt.

- Mint rég, úgy folyik sorom,
A zimankót hallgatom,
Hogy' szaggatja ágaim,
Eldugja patakjaim,
Torlaszolja útjaim,
És elűzi dalaim.
Mint rég, úgy folyik sorom
Forrás táján hallgatom
Nyáron a dojnát, melyet
Én adtam mindenkinek,
S míg a korsajuk telik,
Asszonyok énekelik.

- Hej, szelíd folyóju erdő,
Az idő megy, az idő jő,
Te vénülni mégse fogsz,
Egyre csak fiatalodsz.

- Az idő? Évezred óta
Nézek csillagfényü tóba,
S mostoha vagy jó időben
Lombom, ágam zúg a szélben,
S jó idő vagy mostoha,
Nékem folyik a Duna.
Csak az ember változó,
A világban bujdosó.
De helyünk mi el nem hagyjuk,
Változatlanul maradtunk:
Folyamaival a tenger,
A föld sivatag terekkel,
Holdvilágostul a Nap,
Erdőstül a sok patak.

(1967/1974)

Jékely Zoltán fordítása

 

VISZONTLÁTÁS

- Árnyas erdő kedvesem,
Hogy élhetsz? - mondd meg nekem.
Sok víz lefolyt azalatt,
A Dunán, hogy láttalak,
S bekószáltam hetedhét
Ország útját s ösvényét...

- Én mint voltam, úgy vagyok.
Hallgatom, hogy viharok
Tépik télen ágaim,
Hóval tömik utaim,
Vizem bilincsbe verik,
Dalosim elkergetik.
S még mint voltam, úgy vagyok.
Nyáron dojnát hallgatok,
Dalolják a lányok nékem
Forrás felé az ösvényen;
Én mutattam meg nekik,
Korsójuk hol megtelik.

- Hej, folyót ringató erdő,
Esztendő megy, esztendő jő,
Rajtad nyomot egy se hagy,
Egyre fiatalabb vagy.

- Idő? Én századok óta
Látok csillagfényt a tóba',
Azóta ver szél viharban,
Suttogok, ha jó idő van,
S azóta jó, rossz időben
Zúg a Duna habja nékem.
Csak az ember nyugtalan,
Vándorol minduntalan,
Mi helyünkhöz hűek vagyunk,
Ahogy voltunk, úgy maradunk:
Tenger az ő folyóival,
Világ is a pusztáival,
Hold is marad a nappal,
Erdő is a patakkal.

(1955/1966)

Kacsó Sándor fordítása


Román költők