Román költők

 

GLOSSA

Vreme trece, vreme vine,
Toate-s vechi si noua toate;
Ce e rau si ce e bine
Tu te-ntreaba si socoate;
Nu spera si nu ai teama;
Ce e val ca valul trece;
De te-ndeamna, de te cheama,
Tu ramii la toate rece.

Multe trec pe dinainte,
In auz ne suna multe,
Cine tine toate minte
Si ar sta sa le asculte?...
Tu aseaza-te deoparte,
Regasindu-te pe tine,
Cind cu zgomote desarte

Vreme trece, vreme vine.

Nici incline a ei limba
Recea cumpan-a gindirii
Inspre clipa ce se schimba
Pentru masca fericirii,
Ce din moartea ei se naste
Si o clipa tine poate;
Pentru cine o cunoaste

Toate-s vechi si noua toate.

Privitor ca la teatru
Tu in lume sa te-nchipui:
Joace unul si pe patru,
Totusi tu ghici-vei chipu-i,
Si de plinge, de se cearta,
Tu in colt petreci in tine
Si-ntelegi din a lor arta

Ce e rau si ce e bine.

Viitorul si trecutul
Sunt al filei doua fete,
Vede-n capat inceputul
Cine stie sa le-nvete;
Tot ce a fost ori o sa fie
In prezent le-avem pe toate,
Dar de-a lor zadarnicie

Te intreaba si socoate.

Caci acelorasi mijloace
Se supun cite exista,
Si de mii de ani incoace
Lumea-i vesela si trista;
Alte masti, aceeasi piesa,
Alte guri, aceeasi gama,
Amagit atit de-adese

Nu spera si nu ai teama.

Nu spera cind vezi miseii
La izbinda facind punte,
Te-or intrece nataraii,
De ai fi cu stea in frunte;
Teama n-ai, cata-vor iarasi
Intre dinsii sa se plece,
Nu te prinde lor tovaras;

Ce e val, ca valul trece.

Cu un cintec de sirena,
Lumea-ntinde lucii mreje;
Ca sa schimbe-actorii-n scena,
Te momeste in virteje;

Tu pe-alaturi te strecoara,
Nu baga nici chiar de seama,
Din cararea ta afara
De te-ndeamna, de te cheama.

De te-ating, sa feri in laturi,
De hulesc, sa taci din gura;
Ce mai vrei cu-a tale sfaturi,
Daca stii a lor masura;
Zica toti ce vor sa zica,
Treaca-n lume cine-o trece;
Ca sa nu-ndragesti nimica,
Tu ramii la toate rece.

Tu ramii la toate rece,
De te-ndeamna, de te cheama;
Ce e val, ca valul trece,
Nu spera si nu ai teama;
Te intreaba si socoate
Ce e rau si ce e bine;
Toate-s vechi si noua toate:
Vreme trece, vreme vine.

 

GLOSSZÁK

Idők jönnek, idők tűnnek,
Minden régi, minden új,
Lásd a jónak és a bűnnek
Arcát mindig józanul.
Sose habozz, sose remélj,
Minden múló őrület,
Sohse törtess, sohse félj,
Legyen erős a szíved.

Sokat hallunk, a sok szónak,
- Régi mondás - sok az alja,
De a végét rossznak, jónak:
Nincsen, aki megjósolja.
Menekülj a jajban, zajban
- Ezek soha meg nem szűnnek -,
A világot sodró bajban
Idők jönnek, idők tűnnek.

Meg ne állítsd, fut az idő,
És elrohan a pillanat,
Csodák csaló csónakja jő
S nem ringat boldog álmokat.
Ami vágyad láncra verte,
Mind a múlt ölébe hull,
S annak, aki felismerte:
Minden régi, minden új.

Nélkülük vívd meg a harcod,
Nézz bátran az égre fel,
Arcon lásd meg az álarcot,
Hisz mindenki ezt visel!
Hagyd a baj s a pletyka népét,
Várj szilárdan, míg letűnnek,
S szavaikban csak a képét
Lásd a jónak és a bűnnek.

Mert ami jön, s volt régóta,
Ugyanegy lap két fele,
Mindenki olvashat róla,
Kinek van hozzá szeme.
Múltat, jövőt szemed ha lát:
Csak a jelennek tanul,
Megláthatod a hiúság
Arcát mindig józanul.

Mindenkit a régi törvény
Ócska abroncsa szorít,
Öröm-hullám, bánat-örvény
Mindent egyformán borít.
Rögös utat bárhol róttál,
A hazugság egyforma mély,
S Te, aki annyit csalódtál:
Sohse habozz, sohse remélj.

Rosszat nem fog jó követni,
Az úr: mindig a butább,
S akkor is az fog vezetni,
Ha arany a glóriád.
Csak ne törtess és ha újra
Hangjuk sérti a füled,
Magányodban elfordulva:
Minden múló őrület.

Szirének ha hízelegnek,
- Hálójuk kibontva száll, -
Végén e nagy egyvelegnek
Az őrültek háza vár.
Inkább térj ki a dűlőre,
Ne rohanj és ne beszélj,
Így hamarább jutsz előre:
Sohse törtess, sohse félj.

Csak térj ki támadód előtt,
Néma légy, ha bántanak,
Hiába van meggyőzni őt,
Száz megnyugtató szavad,
- Akárki gáncsol vagy köszön,
Aknát eléd akárki vet,
Csak lépj át minden küszöbön,
Legyen erős a szíved.

Legyen erős a szíved,
Sohse törtess, sohse félj,
Minden múló őrület,
Sohse habozz, sohse remélj.
Arcát mindig józanul
Lásd a jónak és a bűnnek,
Minden régi, minden új,
Idők jönnek, idők tűnnek.

(1930)

Fekete Tivadar fordítása

 

GLOSSZA

Évek jönnek, évek tűnnek,
Minden régi s új is egyben;
Hogy mi jó s mi látszik bűnnek,
Jól forgasd meg az eszedben;
Ne remélj, de ne is félj te;
Mi hullám, múlik hullámként:
Ami csábít, ne kapj érte,
Fedje szíved jeges páncél.

Ismeretlen dallamukkal
A dolgok fülünkbe zúgnak,
Szóba ki áll mindazokkal,
Amint sorban elvonulnak?
Azok békélnek magukkal,
Kik félre, magányban ülnek,
Míg hívságos szózatukkal
Évek jönnek, évek tűnnek.

Józan eszed mérlegére
Tűnő percnek kéje hullik,
Meg ne inogj még azért te,
A boldogság hamar múlik
A változó pillanattal,
Csalódást hagyva szivedben;
Annak, ki sokat tapasztal,
Minden régi s új is egyben.

Úgy tekints te a világra,
Mint néző a színészt nézi:
Van, ki négy szerepét játssza,
Igaz arcát látod mégis.
S bár zokog és bár veszekszik,
Kacagsz, hogy könnyeid dűlnek,
Művészetéből kitetszik,
Hogy mi jó s mi látszik bűnnek.

Úgy hasonlít múlt s jövendő,
Mint egy levélnek két lapja,
Kezdet és vég egy a kettő
Annak, ki ésszel forgatja.
Mert méhében a jelennek
Minden, mi volt s lesz, ott rendben,
Ám tudd hívságát mindennek,
Jól forgasd meg az eszedben.

Mert hódolnak mindenekben
Mindenek csak kényszereknek,
Elgördülő ezredekben
Emberek sírnak s nevetnek;
Más a maszk, de egy a játék,
Más a szó, de egy az érce,
Csalódni csalódhatnál még,
Ne remélj, de ne is félj te.

Ne remélj, ha olykor látod,
Hitvány áll a siker hídján,
S buta belül a korláton,
Ki elődbe kerül mindjár.
Várj s meglátod, egy a másra
Támadni mily hamar már kész.
Ilyeneknek légy barátja?
Mi hullám, múlik hullámként.

Varázsháló s tündérének
Vár reád künn a világba';
Változnak ám a színészek
S közéjük állsz te is, hátha.
Bűbájosokra ne hallgass,
Az útjokból állj te félre,
S ha külön ösvényen ballagsz,
Ami csábít, ne kapj érte.

Bántalmaznak, húzódj félre,
Tűrjed némán, ha csúfolnak;
Előtted ismert a mérleg,
Min ők méricskélni szoktak.
Járjon, hadd, a dőrék szája,
S bárki bomoljon, ha ráér,
Ügyet se vess te reája,
Fedje szíved jeges páncél.

Fedje szíved jeges páncél,
Ami csábít, ne kapj érte;
Mi hullám, múlik hullámként,
Ne remélj, de ne is félj te.
Jól forgasd meg az eszedben,
Hogy mi jó s mi látszik bűnnek,
Minden régi s új is egyben,
Évek jönnek, évek tűnnek.

(1939)

Finta Gerő fordítása

 

GLOSSZA

Napok múlnak, sorakoznak.
Régi és új oly határos.
Forrása-e jónak, rossznak?
Kérdezd mindég és határozz.
Hagyd a reményt, ne légy gyáva.
Ami hullám, hullám marad.
Hívó jelre, buzdításra
Hidegvérrel vértezd magad.

Szemünk előtt sok történhet,
Fülünkhöz is sok eljuthat.
Felejtsd el a bő beszédet,
Hangnak, képnek engedj utat.
Oldalt állj meg, figyelj ésszel;
Ott van helye az okosnak,
Mikor kába üvöltéssel
Napok múlnak, sorakoznak.

Hazug szó az idők nyelve,
Agya rideg, számítgató.
Vakítás a csúnya elve,
Boldogságot ámítgató.
Mutat percnyi édes-szépet,
Mely elkábít és csak káros.
Ismerd meg a csalfa képet:
Régi és új oly határos.

Színház bizony ez az élet,
Egy személynek jut négy szerep.
Ha okosan megítéled,
Érted, mikor gyűlöl, szeret.
Akár sírás vagy ujjongás
Az, amit a hangok hoznak,
Figyeld, hogy a csengés-bongás
Forrása-e jónak, rossznak?

Jövő és múlt együttvéve
Egy ívnek az oldalpárja.
A kezdetnek mi a vége?
Van-e, aki kitalálja?
Ami volt és ami még lesz,
Látó szemnek nem homályos.
Ez is, az is meddőséges?
Kérdezz mindég és határozz.

Ugyanazt a táncot lejti
Ez a világ ezer éve.
Víg volt, bús volt. Elfelejti,
Semmi új sem jut eszébe.
Ismert játék más álarccal.
Rágott szóra jár a szája.
Hátadon a sok kudarccal
Hagyd a reményt, ne légy gyáva.

Ne reménykedj, látván gazok
Hídját verik a sikernek.
Mégha első volnál, azok
Könnyűszerrel csak kivernek.
Nyájaskodni mézzel-mázzal
Visszaszáll a jóakarat.
Ne törődj a vallomással,
Ami hullám, hullám marad.

Édes ének hangzik feléd:
A színháznak több színész kell.
Arany hálót raknak eléd:
Meg ne fogjad dőre kézzel.
Akárhogy is tesznek-vesznek,
Ne feszengess egyre-másra.
Ösvényeden maradj veszteg
Hívó jelre, buzdításra.

Hozzád érnek, térj ki futva.
Ócsárolnak, szót se szóljál.
Tanácsodat dobd a sutba.
Aki velük így tesz, jól jár.
Fecsegjen a fecsegője.
Az út mindenkinek szabad.
Légy szívednek fösvény őre,
Hidegvérrel vértezd magad.

Hidegvérrel vértezd magad
Hívó jelre, buzdításra.
Ami hullám, hullám marad.
Hagyd a reményt, ne légy gyáva.
Kérdezd mindég és határozz,
Forrása-e jónak, rossznak?
Régi és új oly határos.
Napok múlnak sorakoznak.

(1935)

Lendvai Jenő fordítása

 

GLOSSZA

Száll az óra, jő az óra,
Minden új és minden régi;
Mi fordulhat rosszra-jóra,
Aggodalmad egyre kérdi.
Ne remélj, de félni sem kell,
A hullám mint hullám illan,
Bárhogy biztat, hív az ember,
Maradj hideg holtodiglan.

Szemed előtt sok elszalad,
Füled fullad száz zörejbe,
Hogy őrizne meg az agyad
Mindent s arra hogy figyelne?
Ülj csak félre egymagadban,
Rátalálva hű valódra,
Míg e hiú forgatagban
Száll az óra, jő az óra.

Hűs józanság mérlegének
Ne lendüljön sohse karja
Oly perc felé mely a kéjnek
Álarcával van takarva.
Kéj egy percnek halálából
Kél s egy percben végit ért;
Ha már ittál poharából:
Minden új és minden régi.

Nagy színháznak jól veheted
Az életnek suta harcát,
Bár egy játszik négy szerepet,
Megismered mégis arcát.
Ha látsz sírást és heves pert,
Vonulj bölcsen a sarokba,
S a játékból kiismered,
Mi fordulhat rosszra-jóra.

Múlt és jövő egyazon lap
Két oldala és a végből
Újra kezdet támad annak,
Aki eddig ésszel ér föl.
Ami volt és ami lesz majd,
Jelenünk mind sorra éli,
S a hiúság mint szerez bajt,
Aggodalmad egyre kérdi.

Mert egyazon sorsnak örvén
Játszunk mind komédiát,
Ezredévek óta törvény:
Sír és nevet a világ.
Más a maszk, de egy a dráma,
S egy a dal, bár más az ember,
Megcsalt lelked sok-sok álma...
Ne remélj, de félni sem kell!

Ne remélj, hisz aki álnok,
Hidat az ver sikeréhez,
Buták mögé kell majd állnod,
Fennkölt agyad bármit érez.
De ne félj: vad törtetésnek
Irigy tüze máris villan!
Ne állj oda, hiszen érted:
A hullám mint hullám illan.

Énekelnek lágy szirének,
A világ fény-hálót állít,
Új színészek kellenének,
Őrvényébe belecsábít...
Te csak surranj félre halkan,
Rendületlen türelemmel,
Maradj végig meg utadban,
Bárhogy biztat, hív az ember.

Hogyha bántanak, húzódj félre,
Hogyha szidnak, maradj néma,
Más tanácsát sohse kérdd te,
Tudod, hogy mér a sok céda.
Locsogjanak locska nyelvvel
Utálatos útjaikban,
Soha semmit meg ne kedvelj,
Maradj hideg holtodiglan.

Maradj hideg holtodiglan,
Bárhogy biztat, hív az ember;
A hullám mint hullám illan,
Ne remélj, de félni sem kell.
Aggodalmad egyre kérdi,
Mi fordulhat rosszra-jóra;
Minden új és minden régi,
Száll az óra, jő az óra.

(1932/1939)

Gáldi László fordítása

 

GLOSSZA

Idők jönnek, idők mennek,
minden új és minden régi;
rosszak és jók hogy teremnek,
magadtól kell számonkérni.
Sose remélj, sose reszkess,
a hab úgyis vész a habban;
hogyha csábít, ami kedves,
maradj hideg, mozdulatlan.

Sokan futnak hóba, szélbe,
vak zajukban zagyvaságok;
ki tartaná mind eszébe
s ki figyelne ugyan rájok?!
Vonulj tőlük el örökre,
csukd be ajtaját szivednek,
amíg meddőn mennydörögve,
idők jönnek, idők mennek.

Meg ne inogj jobbra-balra
ész-mérleged száraz nyelve
csaló perceknek miatta,
boldogságot emlegetve,
melyet szül a perc halála
s túl a percet alig éli:
Annak, ki ezt tudja, látja,
minden új és minden régi.

Mint akik színházat néznek,
úgy tekintsed a világot:
négy szerep jut egy színésznek,
hogy ki, mégis kitalálod.
Adnak sírást, adnak mérget?
Távol sarkán a teremnek
művészetükből megérted,
rosszak és jók hogy teremnek.

Egylapos az élet-irka.
Két oldala: jövőd, múltad.
Felül van a kezdet írva,
ha olvasni megtanultad.
Mi lesz s mi volt hajdanába,
már a jelen bírja, érti,
de hogy minden oly hiába,
magadtól kell számonkérni.

Minden hét egy verkli-nóta,
mióta csak áll a harca
s hosszú ezredévek óta
sír, nevet az ember arca;
más maszkok, a darab ócska,
más szájak, a skála rendes, -
annyi sokszor megcsalódva,
sose remélj, sose reszkess.

Ne remélj, ha lomha, éhes
senkik feje glóriát szór,
homlokod bár csillagfényes,
felülmúlnak azok százszor.
Ne félj; azt úgyis újra
bókolnak majd csúf csapatban,
ne számítsál vonzalmukra:
a hab úgyis vész a habban.

Sziréndallal szétfeszítik
hálóját a csillogásnak:
s - hadd legyenek újak mindig
a szereplők - vermet ásnak.
Suhanj köztük észrevétlen,
reájuk nehogy szemet vess,
elszánt utad ellenében
hogyha csábít, ami kedves.

Térj ki, hogyha hozzád érnek,
hallgass, hogyha káromolnak;
tanácsaid mit sem érnek
ennyi vakszivű bolondnak!
Legyen mindnek véleménye
s legyen ki-ki boldog abban -
El ne káprázz semmi fényre,
maradj hideg, mozdulatlan.

Maradj hideg, mozdulatlan,
hogyha csábít, ami kedves;
a hab úgyis vész a habban,
sose remélj, sose reszkess.
Magadtól kell számonkérni,
rosszak és jók hogy teremnek;
minden új és minden régi -
Idők jönnek, idők mennek.

(1927)

Dsida Jenő fordítása

 

GLOSSZA

Jönnek évek, múlnak évek,
minden új és régi minden,
hogy mi jóság és mi vétek,
jól vitasd meg bent a szívben.
Bízni is kár, félni is kár,
ami hullám, úgy is illan;
bármi buzdít, csábít is bár,
légy közömbös holtodiglan.

Hányan futnak este-reggel,
két fülünkbe kiabálva;
ki törődnék mindezekkel
és figyelni meg ki állna?
Húzódj távolabb örökre,
önmagadra lelve, lélek, -
amíg meddőn mennydörögve
jönnek évek, múlnak évek.

Meg ne ingjon elme-adta
mérlegednek józan nyelve
csalfa perceknek miatta,
csalfa mámorért enyelegve,
melyet szűl a perc halála
s tűnő perccel elfut innen:
Annak, ki ezt tudja, állja,
minden új és régi minden.

Mint akik színpadra néznek,
úgy tekintsed a világot:
négy szerep jut egy színésznek,
hogy ki, mégis kitalálod.
van, ki sír, és van, ki vádol -
Míg peregnek így a képek,
értsd meg a komédiából,
hogy mi jóság és mi vétek.

Két lapja van egy levélnek:
egy a jövőd, más a múltad.
Fent a kezdetről beszélnek,
ha olvasni megtanultad.
Ami lesz s volt hajdanába,
mind a jelen őrzi híven,
ám hogy minden oly hiába,
jól vitasd meg bent a szívben.

Mert a létet vas-szabállyal
egy igazság, mi befonja
és sok ezredéven átal
sír, nevet a föld lakója;
más a maszk, a móka ócska,
más a száj, a szó avitt már, -
annyi sokszor megcsalódva
bízni is kár, félni is kár.

Bízni kár, ha látsz nyomort a
célhoz hídat verni mégis.
Bambák lépnek homlokodra,
bárha rajta csillag ég is.
Félni is kár: újra látod
őket görnyedt, régi kínban;
egy se legyen a barátod:
ami hullám, úgy is illan.

Szép dalával föld sziréne
hálót vet ki, mint a halnak
s - új színész kell unt helyére, -
vermet ásnak, tőrbe csalnak.
Bújj, suhanj el észrevétlen!
Rá se nézz, csak talmi kincs vár,
biztos utad ellenében
bármi buzdít, csábít is bár.

Menj tovább, ha hozzád érnek,
néma légy, ha jóbarát csal!
Régen más mértékre mérnek,
elkéstél a jótanáccsal.
Üljenek törvényt feletted,
legyen minden úgy, amint van!
Semmihez se kösd a lelked,
Légy közömbös holtodiglan!

Légy közömbös holtodiglan,
bármi buzdít, csábít is bár;
ami hullám, úgy is illan,
bízni is kár, félni is kár.
Jól vitasd meg bent a szívben,
hogy mi jóság és mi vétek; -
minden új és régi minden. -
Jönnek évek, múlnak évek.

(1929)

Dsida Jenő fordítása

 

GLOSSZA

Évre év jön, évre év megy,
Minden új és minden ódon.
Mi rossz és jó, meg ne tévedj,
Vésd eszedbe minden módon.
Bízni balga, félni dőre:
Nincs hullám, mely el nem illan.
Bármi csábít, hajt előre,
Légy közömbös holtodiglan.

Áll a vásár este-reggel
És fülünkbe egyre zúgnak.
Ki törődik ily sereggel,
S ád hitelt e sok hazugnak?
Elhúzódva mindörökre
Csöndesen magadba révedj,
Amíg meddőn mennydörögve
Évre év jön, évre év megy.

Félre soha ne billentse
Agyad mérlegét a gyatra
Pillanat, mely üdv s szerencse
Képét hordja pillanatra,
S holt örömből nyerve lételt,
Úgy születik már halódón.
Hogyha érted ezt a tételt:
Minden új és minden ódon.

Oly színháznak véld a földet,
Hol a játék sohse fogy ki:
Egy színész öt maszkot ölthet,
Mégis tudod róla, hogy ki.
Őt páholják, vagy ő páhol?
A tanulság és az élv egy.
Néző légy, kit rejt a páholy,
Mi rossz és jó, meg ne tévedj.

Múlt s jövő, ha mérni kezded,
Egy levél két fele-lapja,
Végén látja, hol a kezdet,
Ki böngészni kézbe kapja.
Mind, mi csak volt vagy leendő,
Örök jelen földgolyódon,
Ám hogy hiú s elvetendő,
Vésd eszedbe minden módon.

Egy törvény alá van téve
Minden itt e tág piacra,
S tudja ég, hány ezredéve
Sír, nevet az ember arca.
Új szereplők, régi dráma.
Új palackok, régi lőre -
Csalódottak bölcs siráma:
Bízni balga, félni dőre.

Bízni balga, bízni légvár,
Eltiportak hogyha győznek,
Homlokodon csillag ég bár,
A fajankók megelőznek.
Félni dőre: szolgadölyffel
Egymást törik majd poriglan,
Barátságunknak ne ülj fel -
Nincs hullám, mely el nem illan.

Csillog és csal, mint varázslép,
A világ, e szép boszorka,
S lám helyetted színre más lép,
Rád szorult a csapda torka.
Száz bűbáj közt bújj keresztül,
Légy utadnak józan őre;
Jobb, ha még pillád se rezdül,
Bármi csábít, hajt előre.

Állj odébb, ha hozzád érnek,
Húnyj szemet, ha jó barát csal,
Látva mily mértékre mérnek,
Mit akarsz még jó tanáccsal?
Ki-ki osztozzék a jusson,
Lármázzék, ha nyelve csiklan.
Hogy a lelked révbe jusson,
Légy közömbös holtodiglan.

Légy közömbös holtodiglan,
Bármi csábít, hajt előre,
Nincs hullám, mely el nem illan;
Bízni balga, félni dőre.
Vésd eszedbe minden módon,
Mi rossz és jó, meg ne tévedj.
Minden új és minden ódon.
Évre év jön, évre év megy.

(1936/1974)

Dsida Jenő fordítása

 

GLOSSZA

Az idő megy s megjön ismét,
Ami van, mind régi s mind új;
Jó s rossz között nincs különbség,
Látszatok után ne indulj;
Semmit ne remélj, s ne bánj meg,
Hullámzás a hullám sorsa;
Hogyha hív, ha biztat, állj meg,
Hidegen nézz jóra, rosszra.

A dolgok zajló özönként
Hömpölyögnek és keringnek,
Ki hallgatná ezt meg önként
S tartaná eszébe mindent?
Lelj magadra, s húzódj félre
Onnan, hol zajong a többség,
Míg hűhójuktól kísérve
Az idő megy s megjön ismét.

Meg se billenjen nyelvével
A hideg ész mérleg-rúdja
A változó perc felé, mely
Boldogság álarcát hordja;
S önholtából most születve
Máris pusztulásnak indul;
Tudva mindezt, vésd eszedbe:
Ami van, mind régi s mind új.

A világot aszerint nézd,
Mint a színpadot a néző,
Felismered az egy színészt,
Ámbár négy személyt idéz ő.
Ha siránkoz, ha veszekszik,
Légy érdektelen közönség;
Jó s rossz között nincs különbség.

Múlt s jövő: egyetlen íven
A két oldal akármelyik;
Annak, ki megfejti híven,
A Végben a Kezdet rejlik.
Minden, ami volt s leendő,
A jelenvalóban itt dúl.
Látszat-múlt, látszat-jövendő -
Látszatok után ne indulj.

Hiszen ugyanaz a nóta
Folyik a világon mindig,
Hiszen évezredek óta
A világ mind búsul s mind víg;
Más az arc, a darab nem más,
Más a száj, a dal csupán egy,
Ne csaljon meg a rákent máz,
Semmit ne remélj, s ne bánj meg.

Semmit ne remélj: örökké
Gazoké a siker titka,
Vaksik válnak vezetőddé,
Bár benned ég égi szikra.
De ne bánd; a hiú koncon
Marják egymást majd orozva.
Viszályuk társul ne vonzzon.
Hullámzás a hullám sorsa.

Csillogó hálókat vet ki
Rád a világ, hogy egy elnyűtt
Színészt cseréljen veled ki;
Őrvény jár cselével együtt,
Óvakodva vonulj oldalt,
Csillog az ár, te ne lásd meg,
Ne halld meg a csábító dalt,
Hogyha hív, ha biztat, állj meg.

Hogyha beléd kötnek, nézd el,
Hogyha lehurrognak, hallgass;
Mit akarsz a bölcs beszéddel,
Tudva, mértékük mily aljas?
Ne törődjél, szája hogy jár,
Hadd, ha őt a világ vonzza;
Te, hogy el ne tántorodjál,
Hidegen nézz jóra, rosszra.

Hidegen nézz jóra, rosszra,
Hogyha hív, ha biztat, állj meg;
hullámzás a hullám sorsa,
Semmit ne remélj, s ne bánj meg.
Látszatok után ne indulj,
Jó s rossz között nincs különbség;
Ami van, mind régi s mind új;
Az idő megy s megjön ismét.

(1940/1972)

Szabédi László fordítása

 

GLOSSZA

Évek jönnek s elsietnek,
Minden ó, de új is minden.
Ami jó vagy rossz hitednek,
Azt latold eszményeidben.
Ne remélj, de ne is félj te,
Hab habokkal hömpölyög le;
Bármi vonz, ne fuss feléje,
Légy közömbös mindörökre.

Sok minden zsibong előtted,
Sok hazug szó, sok zsivaj van,
Ám a nyűggel ki vesződhet,
És ki hallgat rá e zajban?
Húzódj el, kerüld ki messze,
S éned énedben leled meg,
Míg sivár morajba veszve
Évek jönnek s elsietnek.

Csak ne billenjen ki elméd
Mérlegének lenge nyelve
Ama percig, mely szerencsét
Színlel álruhába rejtve.
Mely halálából fogan csak,
S egy rövid perc éveinkben;
Aki ezt belátta, annak
Minden ó, de új is minden.

Mint a színházat, úgy nézd te
Életünk komédiáit:
Ráismersz az egy színészre,
Bárha négy szerepben ámít,
Mindegy az, ha sír, veszekszik:
Félre-zugból jól figyeld meg, -
Játékából majd kitetszik,
Ami jó vagy rossz hitednek.

Úgy tekints jövőre, múltra,
Mint egy lap két oldalára,
Látja jól, ki megtanulta,
Hogy a Vég: a Kezdet ágya;
Hisz' mi elmúlt vagy leendő,
Mint jelenkor él ma minden,
Lásd be, hogy minden veszendő,
Ezt latold eszményeidben.

Mindig egyképp szól a nóta,
S bárkit egyformán kísérget,
Hisz' már évezredek óta
Gyászos és derűs az élet;
Újabb maszk avult szerepben,
Más ajak avult igéje
Hányszor csalt meg életedben:
Ne remélj, de ne is félj te.

Ne remélj, ha latrok ezre
A siker hídjára lépne,
S holmi bikfic tör helyedre,
Bár szemedben csillag fénye;
Ne félj, hiszen nemsokára
Egymást tapossák a rögre,
Köztük barát egy se várna:
Hab habokkal hömpölyög le.

Mint szirén-dalt, úgy feszít ki
Fény-hálót köréd az élet;
Új színészként színre hívni,
Mély örvénybe húz le téged.
Légy kemény és hajthatatlan,
Mit se adj gazok cselére,
Térj ki messze, járj magadban:
Bármi vonz, ne fuss feléje.

Állj odébb, ha bárki vagdal,
Hogyha ócsáról, te hallgass;
Mit tehetsz okos szavakkal?
Tudhatod, hogy rőfjük aljas;
Hadd a szájast, hadd fecsegjen,
Törjön föl, kinek van ökle,
Meg ne tántorodj szivedben!
Légy közömbös mindörökre.

Légy közömbös mindörökre.
Bármi vonz, ne fuss feléje:
Hab habokkal hömpölyög le,
Ne remélj hát, ne is félj te.
Azt latold eszményeidben,
Ami jó vagy rossz hitednek;
Minden ó, de új is minden:
Évek jönnek s elsietnek.

(1960/1968)

Franyó Zoltán fordítása


Román költők