Mai am un singur dor:
In linistea serii
Sa ma lasati sa mor
La marginea marii;
Sa-mi fie somnul lin
Si codrul aproape,
Pe-ntinsele ape
Sa am un cer senin.
Nu-mi trebuie flamuri,
Nu voi sicriu bogat,
Ci-mi impletiti un pat
Din tinere ramuri.

Si nime-n urma mea
Nu-mi plinga la crestet,
Doar toamna glas sa dea
Frunzisului vested.
Pe cind cu zgomot cad
Izvoarele-ntr-una,
Alunece luna
Prin virfuri lungi de brad.
Patrunza talanga
Al serii rece vint,
Deasupra-mi teiul sfint
Sa-si scuture creanga.

Cum n-oi mai fi pribeag
De-atunci inainte,
M-or troieni cu drag
Aduceri aminte.
Luceferi, ce rasar
Din umbra de cetini,
Fiindu-mi prieteni,
O sa-mi zimbeasca iar.
Va geme de patemi
Al marii aspru cint...
Ci eu voi fi pamint
In singuratate-mi.

MÉG CSAK EGYRE VÁGYOM

Még csak egyre vágyom:
az este lágy csöndjén
érjen el halálom
tengerpart fövényén.
Álmom szelíd legyen:
erdő közelemben
s a végtelen vizen
derült-kék az egem.
Pompát nem akarok:
nem kell díszravatal,
ágyat is fiatal
gallyakból fonjanak.

Senki énutánam
ne sírjon síromon,
csupán az ősz lágyan
a fonnyadt lombokon.
Ha zajjal forrásán
a víz egyre csobog,
s sárga holdfény lobog
a fenyőfák ormán:
kolomphang hassa át
a hűs esti szelet
s a hárs hantom felett
ingassa szent ágát.

Nem leszek bujdosó
ezután már többet,
sok szép emlék bohó
kedvvel befödözget.
Csillagi az estnek
fenyők közül szállnak,
barátin szeretnek,
rám mosolyognának.
S míg a tenger hátán
zordon dal fakadna:
porrá elomolna
testem a magányban.

(1934)

Kibédi Sándor fordítása

CSAK EGY VÁGYAM VAN MÉG

Csak egy vágyam van még:
Az este csendjében,
Ha majd meghalhatnék
Tenger közelében.
Álmom nyugodt legyen
S erdő közelemben,
A nagy vizeken fenn
Legyen derűs egem.
Nem kellenek zászlók,
Koporsó költséges,
De ágyam vessék meg
Friss fiatal ágból.

Érettem senkinek
Könnye ne szakadjon;
De szót keservinek
Az ősz lombja adjon.
Míg csobogva ömöl
Csurgók vize egybe,
Hold szálljon a hegyre
Magas fenyők közül.
Kolomp szava érjen
Hűs esti széllel hozzám:
És benne megrázkódván
A hárslomb meséljen.

Akkortól fogva én
Már nem leszek vándor,
Rajban jönnek felém
Emlékeim akkor:
A fenyves árnyiból
A csillag kirebben,
Reám nevet egyben,
Hisz ismer engem jól.
Zengnek zord haragban
Tengeri vad szelek...
De én már föld leszek
Lenn árva magamban.

(1939)

CSAK EGY VÁGYAM MARADT

Csak egy vágyam maradt:
Halálomat érjem
Lágy esti fény alatt,
A parti fövényen.
Álmom szelíd legyen:
Erdő közel és ég,
Derűs csoda-kékség
Nagy távol tengeren.
Nem kell zene, bágyadt
Gyászpompa, ravatal -
Fonnátok fiatal
Gallyból puha ágyat.

És sírhelyem után
Majd senki ne sírna,
A hervadt ősz csupán
S zörgő füve, szirma.
Míg forrásvíz csobog,
Egyhangu-mogorván,
S a fenyvesek ormán
Fehér holdfény lobog:
Hűs esteli ködben
Konogna egy kolomp,
S szent hulló hársfalomb
Suhogna fölöttem.

Nem lennék már sebes,
Világba zavart vad;
Az emlék fölkeres,
Beföd, betakargat.
Komor fenyőken át
A hajnali csillag
Csillog s ide ballag,
Mint meghitt jó barát.
Jajongnak az éjben
Zordon hullám-dalok:
És én elporladok
Magányom ölében.

(1929/1974)

EGY VÁGYAM VAN MA MÉG

Egy vágyam van ma még:
Ott hunyjak el egyszer,
Hol halkan zsong a kék
Alkonyban a tenger.
Álmom szelíd legyen,
Mély erdei hűsben,
A vízre derűsen
Tekintsen tág egem.
Nem kell henye pompa,
Zászlók se lengjenek -
Zöld ágyat vessetek
A zsenge falombra.

Fejemnél könnyeket
Senki sohse ejtsen,
A holt avar felett
Az ősz dala pengjen.
Csermely csobog s a fák
Között lefelé dől,
fenyők sűrűjéből
A hold magasra hág.
Kolomp szava ring át
Az alkony hűs szelén,
S a szent hárs könnyedén
Lepergeti szirmát.

Sok vándorlás után
Majd ott pihenek meg;
Emlékeim puhán
Becézve befednek.
Sötét fenyők felett
Sok társam: a messze
Kis csillagok ezre
Megint reám nevet.
Míg szenvedélyemre
Vad tenger-dal sajog,
De én lent porladok
Magányba temetve.

(1961/1968)

Franyó Zoltán fordítása