Multe flori sunt, dar putine
Rod in lume o sa poarte,
Toate bat la poarta vietii,
Dar se scutur multe moarte.

E usor a scrie versuri
Cind nimic nu ai a spune,
Insirind cuvinte goale
Ce din coada au sa sune.

Dar cind inima-ti framinta
Doruri vii si patimi multe,
S-a lor glasuri a ta minte
Sta pe toate sa le-asculte,

Ca si flori in poarta vietii
Bat la portile gindirii,
Toate cer intrare-n lume,
Cer vestmintele vorbirii.

Pentru a tale proprii patimi,
Pentru propria-ti viata,
Unde ai judecatorii,
Nenduratii ochi de gheata?

Ah! atuncea ti se pare
Ca pe cap iti cade cerul:
Unde vei gasi cuvintul
Ce exprima adevarul?

Critici voi, cu flori deserte,
Care roade n-ati adus -
E usor a scrie versuri
Cind nimic nu ai de spus.

KRITIKUSAIMHOZ

Sok virág van és gyümölcsöt
oly kevés hoz a világra -
élet-ajtón mind kopogtat
s terméketlen hull a sárba.

Könnyű akkor verset írni,
hogyha nincs mit felsikolts -
holt szavakkal csengesz-bongasz,
ám e játék dőre, korcs.

De ha melledet szorítják
élő vágyak, vad fájdalmak,
s elmédet megostromolják
s mind meghallgatást akarnak;

mint virág az élet-ajtón,
kopognak a koponyádon,
s szó-ruhába öltözködve
élni vágynak a világon,

akkor ön-fájdalmad ellen,
akkor saját élted ellen
hol találsz te majd biróra,
aki hideg és kegyetlen?

Ó, úgy érzed akkor, mintha
a magasság rád szakadna:
hol találsz te majd beszédet,
mely a valót visszaadja?

Terméketlen bírálók, ti,
virágotok mind halott. -
Könnyű akkor verset írni,
hogyha nincs mit mondanod.

(1969)

KRITIKUSAIMHOZ

Sok virág közül kevés az,
Melyből gyümölcs is lehetne,
Mind kitörne, hogy megérjen,
Ámde sok holtan pereg le.

Könnyű úgy rímet faragni,
Hogyha nincs mit mondj a versben,
Üres szót a szóhoz fűzni,
Hogy a vége összecsengjen.

De ha lelked szenvedélyek
S élő vágyak láza marja,
És mohón zaklatja elméd,
Hogy szavát már szólni hallja,

Mint virág a lét kapuján,
Úgy tör mind agyad falán át -
Mind a napvilágra jönne,
Kéri szép szavak ruháját.

És ki által önnön sorsod
Szenvedélyét ismered fel:
Hol lelsz ily bírót, ki téged
Zordul néz, fagyos szemekkel?

Óh jaj! úgy érzed te akkor,
Hogy az ég szakad fejedre:
Hol találsz oly bölcs igére,
Mely igazságot tehetne?

Kritikusnép, holt virággal,
Mely gyümölcsöt nem adott -
Könnyű akkor verset írni,
Hogyha nincs mit mondanod.

(1959/1968)

Franyó Zoltán fordítása

BÍRÁLÓIMNAK

Sok virág van itt e földön,
De köztük kevés terem csak,
Mind kopog az életkapun,
Ámde mennyi hull és hervad.

Eszme nélkül írni verset -
Semmi nehéz nincsen ebben,
Úgy rendezz el üres szókat,
Hogy a végük összecsengjen.

De amikor szíved kínoz
Forró vággyal, szenvedéllyel,
Ezer vágynak ezer hangja
Gyötri elméd s tépi széjjel.

Mint virág az életkapun,
Gondolat-kapun kopognak
A vágyak, és utat kérnek,
Köntösét a szép szavaknak.

A te saját életedre,
A te saját fájdalmadra
Hol lelsz fagyos szemü bírát,
Könyörtelent hol lelsz arra?

Ó, amikor szinte érzed,
Hogy az égbolt reád szakad,
Hol találod azt az egy szót,
Mely föltárja - az igazat?

Bírálók, ti meddő szirmok,
Kik termést nem hoztatok -
Könnyű akkor írni verset,
Mikor nincs mit mondanod!

(1928/1974)

Gáldi László fordítása

KRITIKUSAIMHOZ

Ezer a virág az ágon,
Ne várj mind gyümölcsöt tőle;
Életért bár mind kopogtat,
Sok lehull meddőn belőle.

Könnyű verset írni, hogyha
Semmi gondolat a mélyén;
Rakj csak üres szókat sorba
Úgy, hogy rím legyen a végén...

Ám mikor szivednek annyi
Szenvedélye, élő vágya
Zúg agyadban s valamennyi
Sürget, hogy hallgass szavára,

Mikor mind azért kopogtat
Ajtaján a gondolatnak,
Hogy virágként hívd a létre,
S leld ruháját rá a szónak;

Mikor kínoz, hogy sajátos
Életed és annyi vágya
Hol talál rá hideg szemű,
Hajthatatlan bírájára;

Akkor, ó, úgy érzed, menten
Rászakad az ég fejedre:
Hol leled épp azt a szót, mely
Igazságod kifejezze?

Bírálóim! Szóvirággal,
Melynek magvát nem kapod -
Könnyű verset írni, hogyha
Semmi nincs, mit mondanod.

(1955/1972)

Kacsó Sándor fordítása