|
ANDREI FISCHOF
|
Sz. 1940, Torda. A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem
kísérleti fizika szakán diplomázik. 1976-tól Izraelben él. Az 1970-es évek
elején a marosvásárhelyi Vatra és más folyóiratok munkatársa. Román nyelven írt
verseskötetei: Dialog imaginar (Képzelt párbeszéd), Uitarea de sine (Önfeledés),
Atingerea umbrei (Az árnyék megérintése). Héber nyelven is ír. Jelentősek
tolmácsolásai a magyar irodalomról, román nyelvre. |
CSUPÁN A KÖLTŐ
A gondolat: Isten odavetette csont
A természetnek
A hajsza gyilkos hevében
Ismeretlen kijáratok felé
a szavak igazságából
csupán a költő
képes visszafogni a hajszát
tűz parancsol álljt a farkasoknak
az éhség szikrázó éjszakáin
VADLOVAK NYOMÁN A POR
A vers
Vadló-szavak méneseinek itatója
Begyűjti a fegyvertelen betűket
Az éjjelek falairól;
A fékezhetetlen vágta rémült porában,
A föld felett lebegve
Egész életem elásva;
Úgy tapad a tetőkhöz
Mint sebesült arcára a kötés,
Miként a felhők mostohaöccse.
MEGJÁTSZOTT CSÖND
A gyöngeségek erejétől meglepődve,
Félúton megállnak a szavak,
Vérző sztalaktitok a barlangszádánál.
Ne érintsétek őket - suttogja a túravezető-isten,
A sztalaktitok letörnek
És századok századába telik, amíg.
A meghátrálások némaságába veszve
Érzem hogy fulladozok a süketülés megjátszott csöndjében.
NÉHA, AZ ÉSZ
Néha az ész megkövülten
Lemarad, megtagadja elhagyni
A képzeletbeli gyerekkor szappanbuborékát.
Máskor a test iszonyú gyöngesége élesít rajta,
Míg ő, az ész mindenen átugrik, szökellve,
A körülményekkel mit sem törődve,
Kifullad: a győztes magánya.
Így gyötrődöm
És képtelen vagyok befejezni
A verset.
FÉNYKÉP, MENET KÖZBEN
A hegy oly gondviselő:
Fenyő fenyő mellett: tollak a természet
Roppant szárnyán.
Hallgatag tenyerem mélyén
Érzem a megíratlan versek
Orchídeaillatát.
CSAK MOST
Csak most tudom: túl gyakran
Szemléltem gyermekkoromat
Egy távoli sarokból
Menekülve a megérzett kísértésektől
És az áradó napfényt
Kerekded gömbnek láttam
A kormozott üvegen át
Mert jóelőre tudtam: napfogyatkozik
Csak most kérdem meg magamtól: ki hisz nekem
A MESEBELI HOLLÓ
Amíg írni tudok
Amíg bennünket látsz amíg csak látsz
Válaszolnak a leíratlan szavak
Míg utánatok kiáltok lázálmomban
És a láthatatlan láncok szorítanak
Az egy ideje elkerülő álomban
Míg mindent elviseltem
Mindhalálig mindhalálig
Válaszol a holló és verssé válik.
(Cseke Gábor
fordításai)
|