GELLU NAUM
1915-ben
született Bukarestben, ugyanitt halt meg 2001-ben, 85 éves korában. Kritikusai
szerint a szürrealizmus legkiemelkedőbb romániai képviselője, mind versben, mind
prózában. Többször is javasolták Nobel-díjra. Egyetlen regényét, a Zenobiát
a legszebb román szerelmes regénynek tartják. Bukarestben és Párizsban végez
filozófiai tanulmányokat. A harmincas évek végén csatlakozik az avangardhoz,
André Breton baráti köréhez tartozik. 1940-ben hazatér Romániába, az
Antonescu-féle fasiszta rezsim idején szürrealista törekvéseit titkolnia kell. A
háború után egy ideig felszabadul, mint alkotó, de nem sokáig: a szocialista
dogmatizmus nem hagyja kibontakozni. Fordít, gyermekkönyveket ír. Később Comana
nevű hegyi üdülőhelyre vonul vissza, itt is hal meg. Tulajdonképpen halála után
derült ki, mekkora formátumú alkotót vesztett a román kultúra. Verseit,
színdarabjait, regényét most kezdik igazán megismerni. |
A TERVRAJZ
(Planşa)
Arccal a falnak dőlve álltunk
"többé ne engedlek el" és öleltük egymást
bensőségesség ez a látás csábereje vakoknak
a szétesés szólamán
alant egy tervrajz hatalmas kézirat
az összes fekete szó fekete rajzok között
"többé nem engedlek el" és öleltük egymást
"oh de messze van hogyan is tehetted"
láttuk egymáson át
ahogy a világ szétreped hideg volt
és inogtak a vázákban a virágok
a fergetegben mozgó fák ritmusára inogtak
egymáson át láttuk a fényt mintha bazaltba vágott résen
a nyílás mindahányszor idegtépő fényét
a vakulás rejtélyes lassúságával láttuk
mit a meztelenség elveszített
a megmerevedett inogás ritmusát
a kézirat közepén fekete szavak között
AZ ÉJI IDŐK
(Timpurile de noapte)
Mintha tükörbe a napsütésbe hunyva
mély álomba merülünk
és mindegyikünkben az űr alakja zeng
míg magányunkban az éj hosszú heve után
a rituális fürdéstől nedves hajjal
egyre süketebbnek mutatkozunk egyre
vakabbnak érezzük magunk
és eltűnődve egy tavaszi feledésen
ráérősen haladunk át
gyepek vetések pázsitok hosszán
a vízbe hullt láthatár erőszakosságával
elvadult szobrok között
míg a többiek mocsaras föld mélyébe fúrják kezük
és magot hintenek a rögök közé ahol
a súly és a zavar Talán beleveszünk
a dörgés anyaölébe
1990 tavaszán
A HALLGATAGOK
(Tăcuţii)
Fekete tejet ettek egyenlő hangközökben
magas fák sűrűjében széltől cibáltan
s most asszonyaikat csecsemőiket jönnek látni
ám az is van hogy némelyikük a vizet ábrázolja
elvadult kezekkel
miközben súlyos bakancsaikat vonszolják
és zord meditációt folytatnak málló lepedőkbe bújtan
olykor pedig valóban szobrok
MIÉRT URUGUAY ENGEM
(De ce
mă Uruguay)
Mert
vágytam már elemi füvére
a vájatokra hol mézét rejti
egy napon szakadó esőben egy eresz mellett
kibújtam a földből kezemben karabély
AZ UTOLSÓ BÁRKA
(Ultima barcă)
A tyúk kerek szemén át
halad az utolsó bárka
egy ember ajtóval fején
egy kutya lámpával szájában
s mert minden oly világos
a tyúk kerek szemében
a nyolc alapkérdést már senki sem teszi fel
a zongorán nyugvó kézzel a kedves
az ablaknál vár tegnap óta
jóval magasabbra emelkedett a híd
áthalad az utolsó bárka
és én a tornacipőmben
mit meinen erotischen Schuhen
Szonda Szabolcs
fordításai
|