GAVRIL
SEDRAN
(Sz. 1940)
Itt közölt verseit Dan Culcer, az
www.asymetria.org párizsi szerkesztésű internetes irodalmi folyóirat
főszerkesztője ajánlotta antológiánk figyelmébe, az eredeti szövegek a folyóirat
honlapján (a költő Kiáltasz - Strigi - c., 1968-as kötetéből) |
A LÁZ
1.
Az ÉJ záloga a csönd és a beteg szív: olajos
Lüktetésük, semmi más.
A tengeren fehér rajok, madárnyüzsgés, -rikoltás.
Rángatóznak és odavesznek - a roppant tűz értelmezett
jelében.
2.
Az ÉRTELEM vele érkezett.
Most
Mikor futástól lelkesülten útban a dombhoz megtagadtuk
Testünket mint valami árnyat
E megsejtett mezőkön ahol a kérdések erőtlenül
Hullanak alá
Már csak a kiáltás marad
És körvonala
Keresztre feszítve
Gyorsléptű lábadtól a hullámkörök megborzonganak.
(Lélegzeted gyanítják.)
3.
MEDUZÁK jönnek elő hívásodra, és tudod, ó, te tudod
Hogy minden elűzi kételyemet.
Belőled fakadó nyomon, a homokon a csillag jegyét keresem
Csak arcodat látom.
Lomha hullámok sodornak part felé élénkebb színeket
A lepergő arany visszafogja a percek tánclépteit.
4.
KÖRBEN pörög a tűzkerék. Dobok.
A roncsolt dobhártya sajog
Rézdárdák (kapaszkodom) hasogatják a láthatárt.
Lehajolva csípem nyakon a hang sötét szökevényét.
De bennem a gyűlölet oly ösztövér.
És a felhevült vízbefúlt hörgése (ámulva
Nézték a halak) a trapézugró napot.
NÉMILEG MEGKÖTÖZVE
Mit bánom én - még helyrehozható -
Nincs mit tenni - ez olyan
Valahányszor elveszítem nappal, éjjel -
Mindenütt egyenlő
A hömpölygő körmenethez igazodva
Akaratvesztve lelépdelek az eső lépcsőin - csupa düh -
Nehéz az erőt meghaladó
Visszavont pihenés, míg a gyanús
Függőleges mindegyre megtörik.
Hajtsátok meg a zászlót! S a próféta
Szavára a tömeg térdrehull
Halk remegés a vizeken - és tovább
Szél lengedez - nincs más fel-
Ruházott az illő gondolattal - el-
Emésztve a gyönge fényt, színkép
A szennyvíz olajában
Hűtlen pecsét
MEGKÖTÖZVE
Mircea Ciobanunak
SZÉTMÁLIK bármely biztatás. És a kar
Zuhantában körözve csápol. A képzeletbeli elhíresült bakó
A csillagjós köpenyébe bújt, virrasztásba burkolózva,
Viszályok ránca, levéltárból elcsángált szó gyötör.
E nyilvánvaló erőszak elrejti, magában,
Az életre válás esélyét
Én már nem vagyok a földön.
(János, 17,11.)
A NAPPAL peremére érve, én, kotnyeles szellem, alászálltam.
Bekebelezem az éjszakát. Szinte-szinte.
Az ég kibomlott; ismerős az álmatlanság, a félelem,
A fohász. Lepergő vér a verejték. És a lelket kitöltő
Szomorúság.
Hamu! Az emlékezet rizspora, tanú az osszáriumban.
A környéket visszhang repeszti.
Élők a holtakkal.
Sötétség. Közömbös, végtelen.
Terméketlen pusztaságok hol a vadak
Ritkán mutatkoznak s még ritkább
Az ember nyoma.
Gőzlő áporodottság.
Nem ismerik egymást. Nem beszélnek. Némán
Méregeti egyik a másikát. Tágranyílt szemmel
Múlnak el.
Jöttek sehonnan. Egyesével.
Egyenként tűnnek el. Olykor-olykor
Megtisztulva kiveti őket a tó.
Tudom, a sófoltokon túl van egy
Selymes mező. El
Nem érhetem. Nem vágyom rá. A romok közt
Árnyas helybe botoltak.
SIETŐS egyensúly az erekben. Tiltott képzelgések
Közel és távol.
Várakozni tilos!
Feltekeri a meggyötört dobhártyát (kiűzött
Lángok nyoma és egy el nem haló gyönge jaj
Nem árulja a sorsnak - és a hamvveder agyagos csikorgása míg
körben
Romlás, megtagadás, pusztuló földek) nem szóródik szét
tekinteted íme
Miként a feltámadás füstje a virágbaborult mezőre
Itt vagyok a hiábavaló szándékok árnyán.
(Cseke Gábor fordításai)
|