Román költők

 


 GAVRIL SEDRAN


(Sz. 1940) Itt közölt verseit Dan Culcer, az www.asymetria.org párizsi szerkesztésű internetes irodalmi folyóirat főszerkesztője ajánlotta antológiánk figyelmébe, az eredeti szövegek a folyóirat honlapján (a költő Kiáltasz - Strigi - c., 1968-as kötetéből)


 

A LÁZ

                      1.
 
Az ÉJ záloga a csönd és a beteg szív: olajos
Lüktetésük, semmi más.
 
A tengeren fehér rajok, madárnyüzsgés, -rikoltás.
 
Rángatóznak és odavesznek - a roppant tűz értelmezett jelében.
 
                      2.
 
Az ÉRTELEM vele érkezett.
Most
 
Mikor futástól lelkesülten útban a dombhoz megtagadtuk
Testünket mint valami árnyat
 
E megsejtett mezőkön ahol a kérdések erőtlenül
Hullanak alá
 
Már csak a kiáltás marad
 
És körvonala
 
Keresztre feszítve
 
Gyorsléptű lábadtól a hullámkörök megborzonganak.
(Lélegzeted gyanítják.)
 
                      3.
 
MEDUZÁK jönnek elő hívásodra, és tudod, ó, te tudod
 
Hogy minden elűzi kételyemet.
 
Belőled fakadó nyomon, a homokon a csillag jegyét keresem
 
Csak arcodat látom.
 
Lomha hullámok sodornak part felé élénkebb színeket
 
A lepergő arany visszafogja a percek tánclépteit.
 
                      4.
 
KÖRBEN pörög a tűzkerék. Dobok.
A roncsolt dobhártya sajog
 
Rézdárdák (kapaszkodom) hasogatják a láthatárt.
 
Lehajolva csípem nyakon a hang sötét szökevényét.
 
De bennem a gyűlölet oly ösztövér.
 
És a felhevült vízbefúlt hörgése (ámulva
Nézték a halak) a trapézugró napot.
 
 

 
NÉMILEG MEGKÖTÖZVE

Mit bánom én - még helyrehozható -
Nincs mit tenni - ez olyan
Valahányszor elveszítem nappal, éjjel -
Mindenütt egyenlő
A hömpölygő körmenethez igazodva
Akaratvesztve lelépdelek az eső lépcsőin - csupa düh -
Nehéz az erőt meghaladó
Visszavont pihenés, míg a gyanús
Függőleges mindegyre megtörik.
 
Hajtsátok meg a zászlót! S a próféta
Szavára a tömeg térdrehull
 
Halk remegés a vizeken - és tovább
Szél lengedez - nincs más fel-
Ruházott az illő gondolattal - el-
Emésztve a gyönge fényt, színkép
A szennyvíz olajában
            Hűtlen pecsét
 
 

 

MEGKÖTÖZVE

            Mircea Ciobanunak
 
SZÉTMÁLIK bármely biztatás. És a kar
Zuhantában körözve csápol. A képzeletbeli elhíresült bakó
A csillagjós köpenyébe bújt, virrasztásba burkolózva,
Viszályok ránca, levéltárból elcsángált szó gyötör.
 
E nyilvánvaló erőszak elrejti, magában,
Az életre válás esélyét
 
            Én már nem vagyok a földön.
            (János, 17,11.)

A NAPPAL peremére érve, én, kotnyeles szellem, alászálltam.
Bekebelezem az éjszakát. Szinte-szinte.
 
Az ég kibomlott; ismerős az álmatlanság, a félelem,
A fohász. Lepergő vér a verejték. És a lelket kitöltő
Szomorúság.
 
Hamu! Az emlékezet rizspora, tanú az osszáriumban.
 
A környéket visszhang repeszti.
 
Élők a holtakkal.
 
Sötétség. Közömbös, végtelen.
 
Terméketlen pusztaságok hol a vadak
Ritkán mutatkoznak s még ritkább
Az ember nyoma.
 
Gőzlő áporodottság.
 
Nem ismerik egymást. Nem beszélnek. Némán
Méregeti egyik a másikát. Tágranyílt szemmel
Múlnak el.
 
Jöttek sehonnan. Egyesével.
Egyenként tűnnek el. Olykor-olykor
 
Megtisztulva kiveti őket a tó.
 
Tudom, a sófoltokon túl van egy
Selymes mező. El
Nem érhetem. Nem vágyom rá. A romok közt
Árnyas helybe botoltak.
 
SIETŐS egyensúly az erekben. Tiltott képzelgések
Közel és távol.
 
Várakozni tilos!
 
Feltekeri a meggyötört dobhártyát (kiűzött
Lángok nyoma és egy el nem haló gyönge jaj
Nem árulja a sorsnak - és a hamvveder agyagos csikorgása míg körben
Romlás, megtagadás, pusztuló földek) nem szóródik szét tekinteted íme
 
Miként a feltámadás füstje a virágbaborult mezőre
 
Itt vagyok a hiábavaló szándékok árnyán.


(Cseke Gábor fordításai)

Román költők