SIMONA POPESCU  

  

(1965. március 10-én született a Brassó megyei Codleán, jelenleg a román fővárosban él, tanársegéd a bukaresti egyetem Filológiai Fakultásán, ahol felsőfokú tanulmányait is végezte. 1990-ben jelent meg Xilofonul si alte poeme (A xilofon és más költemények) című, debütjét jelző, a "szakmabeliek" figyelmét felkeltő, jelentős elismerést kiváltó verskötete (amely hamarosan magyar fordításban is megjelenik a budapesti Pont Kiadónál). Első prózakötetében - Exuvii (Burkok), 1997 - testi-lelki rétegek levedlésének nehézségeit és tanulságait sejtető "történetté" válik. * Az alábbiakban olvasható versek a szerző 1990-es kötetéből valók.)

  
  

MIUTÁN MEGHALUNK

Kezdetben felépült a város.
Aztán emberek és állatok jöttek
a keskeny, kövezett utcákra.
Hegybe ékelt vár, szikláira esett szét.
Esőben ázó nagy házak - ködbe vesző szürke hajók.
A járdahasadékokban hullott cserjegyümölcsöt növeszt a fű.
Kisváros többnyelvű hangzavar
(porfelhő visszhangok és apró éles szavak májusi esték
szálldosó bogarak után szaladtak táncok és dalok ki emlékszik rájuk
miután meghalunk kutya macska egér lesz belőlünk
verebektől hangos egy keménytörzsű fa előttem
a hegyen kinyíltak a hóvirágok).

Egy napon megláttam - császármadár - a néma szárnyast
s egy kihalt kertben
orrát, fél karját vesztett agyagtörpe
sosemlátott virágok és sárgás füvek között
nyaranta mindnyájunk nyelve kéklett
hajunk világosba váltott
szalmakosárkákba egrest és áfonyát szedtünk
(vakolatát hullató, hámló fal
régi festékfoltok rajta különös ábrák kastélyok felhők)
kéklő nyelvvel esténként rémmeséket mondtunk egymásnak
a tömbház mögött
miután meghalunk kutya macska egér lesz belőlünk 
bökdösődések és pofonok száraz giliszták patkányok
körömfeketényi ördögök kik tarkón marnak
kezeidet lerágó nyúl
éjjelente kis kék párnámon
melyre nagyanyám több gombolyag vadvirágot hímzett
farkast láttam (halvány árnyat) az egyik sarokban
és pajtásaim futottak utánam
hogy csípős zöld csalánnal
lábszáron verjenek.

Miután meghalunk kutya macska egér lesz belőlünk

Egy bögre málna
napszemüveg a világ sárga
mint eső előtt
öcsém az óvodában csücsül
lenyírt breton
fodornyival megtoldott ruhák
az első fiú neve Hari.

Miután meghalunk kutya macska egér lesz belőlünk
 

 

PUFÓKA

"A nők férfivá lesznek mielőtt meghalnak"
mondá Pufóka aki megette
a cseresznyét meg a férges cseresznyét meg a kristályosan áttetsző kukacot
ez a lány kiflit vesz egy vénasszonynak
kinek lábai mint két újságpapírba göngyölt nő
("láttál már ilyet?")
ennek a lánynak folyton más a frizurája és egyik sem áll jól
mert két forgója van két fejbúbja
("te tudod mit jelent két fejbúbbal élni?")
köztelefonról hív fel engem
összecsukható széken ül mindig magával hordja
és mondja nekem
amit lát ott ("itt körülöttem")
 ("egy férfi szól hogy ő nem ért semmit én
 sem értem egészen a nő sír ő
 megsimogatja ... igen ... nem tudom ... együtt mentek tovább
 ühüm ... együtt

 egy cukorka a cementkockán ... ja
 azt hittem cukorka de csak egy vörös
 kő

 járókelők mióta nem voltál
 az állatkertben ... csak ... úgy beugrott ... tudod ...

 egy kislány nyelvet ölt rám nagy a tömeg
 elég rondán néznek mennem
 kell")

lélekben készül hogy a munka mezejére lépjen
("mert az nagy és széles")
a világ összes fiúja tetszik neki
("mi van ha valamelyik csúnya minden csúnya
rejteget magában valamit
s ez kevés?")
egyszer azt kérdi tőlem miért írok mi értelme van
ha minden úgyis anélkül marad ... miért kinek ezeknek
önmagukra sincs idejük nem is akarnak és nem érdekli őket
önmagukra
sincs idejük
és elnéz másfelé
kinyújtja kezét egy falevélért
vagy egy fénylő pókháló-szálért
vele találtam meg a csótányt
az ember legnagyobb ellenségét
ennél a lánynál senki sem eszik lassabban a Földön
mert ő közben gondolkodik
hangja rekedt mint a kacsáé
lustán lomhán nagy
próbákra készül még 19 sincs

elveszítettem szem elől
vajon mit csinál most?
mit képes csinálni most?
Hahó! Hahó!

És én?

Két örvény
 
 

VÉSD MÁR AZ ESZEDBE

Ottmaradtak barátaim
ma felnőtt férfiak és nők
a kavicsos városban ahol
három nyelvet beszéltek.
Házmagas kapuk.
Mindegyiken - "harapós kutya".
Három nyelven - "harapós kutya".
Egy fogalmazásban így írtam róla
"a virágok és színek városa várral és templommal".
Északi része nem tudta mi van a déli részben
Déli része nem tudta mi van az északi részben
Az északi résznek új épületei voltak és több gyerek benne.

Amikor visszatértem
néhány kölyköt találtam lapátkáikkal a kövek közt turkálva
ott ahol
a selymes homok volt
benne várakat pogácsákat formáztam és
zárva a szánalmas alagsorokat
ahol elhangzott a mese
a vitéz kandúrról és gégemetsző kardokról
sivalkodtam kerek bábufejeket dobáltam
rózsaszínű meztelen műanyagtesteket kobakjuk gumilábuk rég lehullt
"De édesem már nem vagy gyerek" mondta nekem
"De édesem már nem gyerek" így anyámnak.

Szépséges nő a lány akit megkarmoltam
s aki egyszer azt mondta nekem:
"Te nem is gyerek vagy. Kutya vagy. És macska. Vadmacska."
"Monica rossz lány. Legjobb, ha nem barátkozol senkivel"
írtam volt fel tussal egy nagy rajzlapra
az ágyam fölé téve azt
hogy jól eszembe véssem.

Barátaim felnőtt férfiak és nők
a virágok városában élnek nagy erdélyi kapuk mögött
azt írja ezeken - "harapós kutya"
disznót és gyereket nevelnek
már nem dohányoznak
a dohányvirágot elültették a ház elé
Tőlük tudom hogy mélyebb lett a hangom
s hogy télen szörnyen nézek ki.
Van két nevem több gúnynevem s (így) barátom.
Késlapra szórt finom só fehér por intarziája
cupp cupp cupp
mint egy szép szűzlány és a testvérem
odafent holdfény
dohányvirág a ház előtt
 
 

ZÚZMARA

Hihetetlen hogy már csak
egy mozgásban lévő forma vagy
amire néhány szó rakódik
(inkább enyéim inkább másoké mint tieid)
egy hang nem a tied
Hogyhogy csak ennyire emlékszem?
(hogyhogy emlékszem?)
Hasztalan az emlék
amint sok más dolog hasztalan
főként ha nem igazi
főként ha nem is az
főként ha már nem a tied
ha már nem érted
ha többé nem talál hozzád
ha erőd méri és megaláz
Szétnézek
  (asztal székekkel pohár vízzel halom papír)
miközben képek tűnnek fel majd el a sötétbe
rendezetlenül némán szó zaj nélkül egy más világból
   (csupán a fejem körül zümmögő bentrekedt legyek)
milyen testtel milyen testtel érezzük az elmúltakat?
  ismeretlen város
  (házak fák lakónegyedek bármelyik lehetne)
  este a lépcsőkön vaksi égő alatt
  oly szép a dohányvirág a hideg cementen
  (sötét van és mintha kívülről látnék
  talán mert saját emlékemben én nem is vagyok)
  foszlott tavasz-illat
  út a buszállomásra
  (inkább fogalma annak ahogy megyek veled arrafelé
  a többi nagyon tiszta: járda zöldes darabos házak
  a kenyérgyár moccanó árnyékhálók az aszfalton)
  akkori öltözékem
  (kék lenvászon ruhácska sötétlila szoknya)
  akkori barátaim
  (néhányukról nem tudok semmit
  egyesek nagyon sietnek
  mások annyira megváltoztak hogy már meg sem ismernek)
  a hozzád vezető lépcsők
  magas ajtó
  virágzó vadrózsabokor amint átfonja a dróthálót
  amint ráfagy valami váratlan dér talán zúzmara
 külsőségek mind egymásra boruló képek érzés élet nélküliek
 Azon fáradozom hogy e tékozlással szembeállítsak egy másikat
 ami módosítana rajta
 egy veszteséget változást hozót
 friss erőbe torkollót
 Azon vagyok hogy ne múlj el egészen
 És a semmiből mindegyre feltalálom magam
Mert támasz nélkül az emlék
csak pára

Csupán mozgó kép tehát
oly könnyen illanó
oly könnyen illan ő
arcod fel-fellobban elfogy kiteljesedik
akár pici zsenge láng

(magas fűben tücskök cirpelnek
micsoda ragyogás odakint)

öröm sem marad
keserv sem marad

megiszom a vizet a pohárból
langyos íztelen
kilépek a házból:
   zöld gyep
   tehén
és micsoda ragyogás

(Szonda Szabolcs fordításai)