Georgius Agricolára emlékezünk ma, a nagy reneszánsz humanistára, akinek neve ma már szétválaszthatatlanul összeforrott a bányászati-kohászati szakma tudománnyá válásával, s egyben a modern műszaki és természettudományoknak - éppen a bányászat és kohászat kebelén belüli - tényleges, igazi tudománnyá formálódásával. Akit szeretnek és tisztelnek az emberek, akit követendő példaképnek tekint a mindenkori társadalom, vagy a társadalomnak egy szűkebb, szakmai rétege, azt szereti külön is megjelölni, tisztelgő címekkel ékesíteni. Így rögzült bennünk, magyarokban a "Kossuth apánk", Széchenyihez és Deákhoz "a legnagyobb magyar", illetve "a haza bölcse", s így rögzült bennünk magyar bányászokban és kohászokban Péch Antalhoz "a legnagyobb magyar bányász" állandó jelzője. A világ bányászainak, kohászainak, mineralógusainak, geológusainak és természettudósainak sokkal-sokkal szélesebb tábora immár több mint négy évszázada Agricola, illetve Agricola emlékének bűvöletében él, s az egykori mestert úgy emlegeti, mint "a bányászat és kohászat bibliájának szerzőjé"-t, az "ásványtan atyját" stb. Így emlegeti, s nemcsak Agricola szellemi kisugárzásának egykori zónájában, a német bányászok-kohászok uralta-művelte európai bányavidékeken, hanem az egész földkerekségen. Művei megjelentek, s ma is megjelennek Észak- és Dél-Amerika, valamint Ázsia különböző országaiban és nemzeti nyelvein is. Agricola életműve örökre és elválaszthatatlanul összeforrt az emberi gondolkodás és művesség történetével, annak kimozdíthatatlan alapkövévé vált, ameddig csak értelmes, emberi munkát végző emberi lények élnek a Földön.
A megemlékezés - mint minden emberi tevékenység - legalább két pólusú. Egyik, a passzív fél, akiről megemlékeznek, esetünkben Georgius Agricola, aki tulajdonképpen tehetetlenül kénytelen eltűrni azt, hogy mi itt, most róla értekezünk, sőt azt is, hogy mit is értekezünk; a másik pedig a cselekvő, a ma még működő fél, a mindenkori utókor jelenlegi képviselője, aki akarva-akaratlanul saját elképzeléseibe keretezi a megemlékezés tárgyát. Természetes, az ember társadalmi létéből fakad, hogy a megemlékezési aktusban a megemlékező legalább olyan fontos, sőt fontosabb - mert a mindenkori Léthez kapcsolódik - mint a megemlékezés tárgya, amely a végtelen időskálán már lezárt, véges ponttá merevedett.
Mi itt, most másként emlékezünk, mint Agricola szülőföldjén a németek, a csehek, vagy egykori bányász-kohász sorstársaink leszármazottai Erdélyben, Szlovákiában, Lengyelországban, a Kárpátalján, vagy az Alpok mai osztrák, olasz, szlovén, svájci vagy francia vidékén, vagy akár Európa és a Föld különböző tájain.
Mi, egyrészt azt próbáljuk rekonstruálni, hogy a magyar 16. században hogyan jelent meg, s hogyan hatott Agricola, másrészt pedig milyen volt nekünk, magyar elődeinknek az a bizonyos, igen mozgalmas és igen hatékony 16. század. Nem nehéz párhuzamot vonni, közös momentumokat találni az akkori, s a mai kor között. Nemcsak a bányászatban-kohászatban, a tudományos gondolkodásban, hanem magában a társadalomban, az emberek egyéni létében és gondolkodásában is.
Másrészt viszont, s ezt ne vegye senki túlzásnak, túlzott önbizalomnak, mi, akik most itt emlékezünk az ősi Alma Mater új falai között, mi sem vagyunk erős történelmi gyökerek nélkül valók: elődeinkkel együtt immár több mint két és fél évszázada mi is áldoztunk és áldozunk a bányászati és kohászati tudományok oltárán, s áldozatunkat a nemzetközi tudományosság elfogadta, s elfogadja ma is. Alma Materünk a világ legrégebben, 1735-től folyamatosan működő bánya- és kohómérnök-képző intézménye, s egyben legrégebben működő műszaki felsőoktatási intézménye is. Könyvtárunk, amelynek működése egyidős az Alma Materével, a világon egyedülálló: mind 16-18. századi műszaki-természettudományos állományával, mind pedig eredeti, korabeli épségével és modern környezetben való rekonstruált bemutatásával is. A könyvtár eredeti beszerzésében ma is megtalálható a kor műszaki és természettudományos irodalmi termésének 70-85 %-a, s minden számottevő műszaki-természettudományos folyóirat, induló évfolyamától kezdve. Most mégsem ezeket az egykori oktatás létszükségleteit, hanem egy idevágó kuriózumot szeretnék megemlíteni: ez a könyvtár három olyan Agricola-mű első kiadását őrzi, amely biztosította Agricolának a halhatatlanságot: földtudományi munkáinak 1546-os, a De re metallicának 1556-os latin és 1557-es német kiadását. A jelenlegi nemzetközi Agricola-kataszter szerint, ilyen gyűjtemény csak egy tucat van a Föld kerekén.
Végül jóleső érzéssel kell nyugtáznunk, hogy az ősi bányász-kohász Alma Mater falai közt - a kor szellemének megfelelően - a társadalomtudományok, sőt a múzsák is helyet kaptak, s örvendetes fejlődésnek indultak. S most, újonnan formálódó, új alkotó közösségben bányászok, kohászok, történészek, irodalmárok, jogászok együtt emlékezhetünk a nagy szintézist létrehozó Georgius Agricolára; természetesen továbbra is együttműködve az Alma Mater soproni ágát képviselő erdész testvéreinkkel.
Jó szerencsét!
Dr. Kovács Ferenc
akadémikus
a Miskolci Egyetem rektora