FARAGÓ TAMÁS

ADATOK A BÁNYÁSZ- ÉS KOHÁSZNÉPESSÉG
REFORMKORI DEMOGRÁFIÁJÁHOZ
(FELSŐBÁNYA ÉS IGLÓ, 1830)


FEJEZETEK

Bevezető
Ércbányász, vas- és fémkohász népesség a 19. századi Magyarországon.
Háztartás és rokonság Iglón és Felsőbányán
A bányász- és kohásznépesség korszerkezete 1830-ban
Összegezés
Irodalom


Bevezető

Ha kinyitjuk a századforduló bányászati statisztikáit vagy az egykorú népszámlálásokat, melyek a hagyományos besorolási rend szerint egyúttal a kohászatban foglalkoztatottak adatait is tartalmazzák, azt látjuk, hogy a fenti két ágazat alkalmazottainak közel 60 százalékát a szénbányászat rovatába tartozók teszik ki. 50 évvel korábbi statisztikánkban azonban teljesen más képet találunk - ekkor a bányászatban és kohászatban foglalkoztatottak alig valamivel több, mint tíz százaléka sorolható a szénbányászathoz. A fenti hatalmas arányeltolódás annak köszönhető, hogy miközben a bányászok és kohászok száma 50 év alatt nagyjából a duplájára nőtt, addig a szénbányászoké kereken megtizenötszöröződött, vagyis kb. kétezer főről 30 ezerre emelkedett. A korábban döntő súlyúnak számító ércbányászok létszáma viszont 1900. körül lényegében változatlanul megmaradt azon a szinten, ahova a 18. század végén eljutott, vagyis a húszezres nagyságrend környékén. A kohászok létszáma ezzel szemben még valamennyit csökkent is. Vagyis a két utóbbi ágazat aránya a foglalkoztatottakon belül nagymértékben visszaesett.[1] A szakemberek nyilván azonnal jeleznék erre, hogy a létszámváltozások illetve nem változások mögött teljesen eltérő technológiai folyamatok húzódtak meg - a felhasznált energia szerkezetének, a kohászat technológiájának megváltozása avagy a színesfémbányászat módszereinek, eszközeinek változatlansága. Jelen esetben azonban nem technikatörténeti szempontból, nem is a gazdaságtörténet irányából, hanem a történeti demográfia szemszögéből szeretném a kérdést megközelíteni. Méghozzá nem is annyira magát a fent jelzett átalakulási folyamatot, hanem sokkal inkább a régi, "hagyományos" bányász- és kohásztársadalom néhány demográfiai jellemzőjét szeretném megragadni.

Belelapozva általános történeti kézikönyveinkbe illetőleg a hosszabb időszakot átfogó bányászat- és ipartörténeti monográfiákba, a bányásznépesség demográfiai jellemzőiről többnyire egymáshoz nagyon hasonló sztereotípiákat találunk bennük. Eszerint a bányászok számottevő részét (kb. harmadát) a korai kapitalizmus kizsákmányoltjai, a női és gyermekmunkások tették ki. A bányásznépesség faluszerű telepeken, rossz lakáskörülmények között, kis izolált "proletárcsaládokban" élt, életmódja mintegy átmenetet képezett a hagyományos falusi társadalom valamint az abból kivált új proletariátusé között (Babics 1952, Gergely 1986, Vajda 1981). E sztereotípiák alighanem több forrásból táplálkoznak. Nyilván szerepet játszottak benne azok a marxista dogmák, amelyek az 1950-1960-as évek gazdaság- és ipartörténetírását meghatározó mértékben befolyásolták. De alighanem nagy hatással lehettek rá a századforduló viszonyai is, amikor is a gyárvizsgálatok hivatalos adatai és az erősödő baloldali mozgalmak képviselői sok tekintetben erősen a 19. század eleji nyugat-európai korai kapitalizmusra jellemző viszonyokat mutattak ki a magyar iparban és bányászatban. A századfordulós állapotok visszavetítése a század elejére azonban nemcsak az esetleges anakronizmus miatt gond, hanem a bányászat és kohászat fentebb említett átalakulása miatt is. Ugyanis méreténél, súlyánál fogva a bányászat képét a századfordulón elsősorban a szénbányászat határozta meg, ennek szerepe viszont, mint említettük a 19. század közepe előtt jelentéktelen volt. Vagyis a hagyományos bányásztársadalom elsősorban más csoportokból, más rétegekből tevődött össze: egészen a múlt század közepéig szinte kizárólag a vas- és színesfém bányászokból valamint a sajátos külön csoportot jelentő sóbányászokból állt.

Mindez akkor ötlött fel bennem, amikor kutatásaim során néhány olyan, az 1830-as évekből származó bányászösszeírást találtam[2], amelyek lehetőséget nyújtottak ennek az ország akkori összlakosságához képest igen kicsiny részt jelentő, az ipari népességen belül azonban annál fontosabb szerepet játszó társadalmi-foglalkozási csoport néhány demográfiai jellemzőjének némileg behatóbb tanulmányozására.[3] Arra kerestem a választ, hogy vajon mennyiben felelnek meg, mennyiben támasztják alá a bányász- és kohásztársadalomra vonatkozó részletes egykorú források az általánosításra törekvő, fentebb jelzett nagyívű megállapításokat?

Mielőtt azonban e kérdésfeltevésre megkísérelnék válaszolni, röviden fel kell vázolnom az ércbányászattal és kohászattal foglalkozó népesség 19. századi alakulását.


Fejezetek - Következő fejezet
TARTALOM