BELGRÁD

Említettük, hogy az első szerbiai hadjárat kudarca, után Potiorek amúgyis tekintélyes haderőit Conrad a király kivánságára egy hadosztállyal megnövelte. A Balkánon ekkor kereken 12 tábori hadosztály erejü haddal és ezenfelül 3 népfölkelő dandárral (összesen 185 zászlóaljjal: 65 magyar, 43 horvát és 77 osztrák) rendelkeztünk. Ez a haderő a védelemre túlságosan sok volt. Potiorek ezért a támadás megújítására tett javaslatot. Minthogy a király Szerbia megrendszabályozását kivánta és a külügyminiszter is ilyen értelemben szólalt fel, Potiorek támadó tervei megvalósítására szabad kezet kapott.

Potiorek ezt a második hadjáratot újra merészen, de az elsőnél alaposabban tervezte meg. Másodszor is a Drinán át - a szerbeknek itt álló főerejével szemben - készült támadásra, amire nézve katonai indokokat lehetett éppen találni. De az is bizonyos, hogy a támadás nyugat-keleti irányának hátrányait még a legalaposabb tervezés sem oszlathatta el. Potiorek seregeinek ugyanis a Drinán túl olyan területre kellett kerülniök, ahol vasutak, hajózható folyók vagy jó utak hiányában az elhasznált hadianyag pótlása és az eleség utánszállítása rendkívüli nehézségekbe ütközött. A csapatnak erősen kellett koplalnia és szenvednie, ha a vezér nem akart az utánszállítási vonalak hosszadalmas kiépítésére várni. Az egyébként jól megtervezett és erélyesen vezetett második hadjárat ezen bukott meg. Pedig ez a hadjárat a mi fegyvereink számos szép sikerével bővelkedik.

Potiorek most már minden haderejét összegyűjtötte az alsó Drina mentén és ennek torkolata mellett, a Száva északi partján. Legkisebbre szabott védőrséget hagyott a Bánát, a Szerémség, Dél-Bosznia és Hercegovina védelmére. Számolt azzal, hogy Bosznia déli részét időlegesen fel kell adnia és hogy szerb betörések a Bánátba és a Szerémségbe előfordulhatnak. De abból indult ki, hogy az ő erőteljes támadása a Drinán át az ellenség esetleges ily szándékait keresztezni vagy erőtleníteni fogja.

A második támadó hadművelet megkezdését Potiorek szeptember 9.-ére tűzte ki, de a támadást mégis két nappal hamarabb indította meg. Tette ezt azért, hogy erőteljes választ adjon a szerbeknek, akik 3 hadosztály erejü sereggel szeptember 6.-án a Száván át a Szerémségbe törtek.

A mi két seregünk támadása a Drinán át rendkívül véres harcok között történt. A 6. sereg, amely Zworniktól délre ment a Drinának, azonnal kierőszakolta az átkelést. Frank seregének a Zworniktól északra terjedő folyószakaszon csak több veszteségteljes kísérlet után, szeptember közepén sikerült a Drinán és annak torkolata közelében a Száván átjutni. Közben a szerbek betörését a mi szerémségi csapataink szeptember 14.-ig tartó küzdelmek során igen szépen kiverték, sőt a Mitrovica közelében a Száván átkelt szerb Timok-hadosztályt tönkre is verték. Potioreknek tehát igaza lett, hogy a Drina-menti támadástól nem engedte magát eltéríttetni. Itt a Drina keleti partján, mindkét seregünk erős szerb állásokra ütközött. Fényes bizonyítéka csapataink kiválóságának, hogy mégis sikerült a szerbeket lépésről-lépésre hátraszorítani. A szerb arcvonal szorongatott helyzetbe került. Hiába akarta Putnik szerb fővezér a mi seregeink nyomását azzal kiegyensúlyozni, hogy egy erős hadcsoportjával és montenegroi haderőkkel szeptember közepén az alig fedett Dél-Boszniába - Uzice és Foca felől Szarajevó felé - hatolt. Azt remélte, hogy ezzel Potioreket a Drina mentén dúló csata félbeszakítására és a nyugati partra való visszatérésre bírja. Potiorek azonban meghagyta főerejét a Drina keleti partján elfoglalt állásokban, bár déli oldala és háta veszélyben forgott. Hidegvérrel gyűjtötte össze mindenfelől a fődöntés helyén nélkülözhetőnek látszó kisebb haderőket, hogy a szerb betörést Szarajevó előtt megállítsa. Mikor ez megtörtént, 6. serege déli szárnyáról vett hadtesttel ellentámadást intéztetett az oldalát fenyegető ellenségre. Ez október közepén teljes sikerrel járt. Az ellenség csatát vesztett és Boszniából kitakarodott.

Miután Potiorek így déli oldalában rendet teremtett, minden haderejét összevonta, hogy a Drina keleti partján megakadt csatát befejezze. Ez meg is történt. A szerb arcvonal két szárnyát hátranyomta, mire a szerbek november első harmadában az egész vonalon meghátráltak. Győzelmünket Valjevo elfoglalása koronázta meg. Potiorek ekkor kiadta a parancsot a Kolubara keleti partjára való előnyomulásra, bár seregeink hadműveleti szünetre már rászorultak volna. De Potioreknek szüksége volt a Kolubara völgyében Valjevotól a Száváig futó vasútra, hogy elhasznált hadianyagát és élelmezését a vasút igénybevételével pótolhassa, illetve szállíthassa a seregekhez. A szerbek azonban a Kolubara és annak jobboldali mellékfolyója, a Ljig mentén új csatára készültek fel. Ezért november közepétől kezdve itt újabb, két hétig huzódó nehéz küzdelemre került a sor. A csata a szerb arcvonal közepének áttörésével és balszárnyának hátraszorításával végződött. A szerb seregek Kragujevac előtt választott állásba mentek vissza és feladták Belgrádot is. Csapataink a Kolubara-Ljig vonaltól keletre eső magaslatokra nyomultak elő.

Potiorek e második győzelem után az Arangjelovac-Grn. Milanovac vonalba hátrált szerbeket képteleneknek tartotta arra, hogy rövid időn belül támadó hadműveleteket végezhessenek. Ezért most már a maga seregeit pihentetni akarta, amire nagy szükség volt. Csak azt kivánta, hogy Frank serege Belgrádot szállja meg. Nem csupán a győzelem világraszóló bizonyítékát akarta ezzel megszerezni, hanem azt a célt is kivánta szolgálni, hogy Frank seregének anyagi ellátása Belgrádra alapoztassék. Ezenkívül Frank serege Belgrádnál abba a helyzetbe kerülhetett, amelyből később a szerb haderő oldalába nyomulhatott, feltéve, hogy ez megmarad elfoglalt állásában. Potiorek a szerbeket véglegesen el akarta intézni, hogy aztán a mi haderőink nagy része más hadszintérre szállítható legyen. Belgrád erős megszállása tehát katonailag indokoltnak látszott.

Mégis a főváros megszállására irányuló hadművelet okozta a katasztrófát.

Míg ugyanis a szerb seregek a Kolubara mellől rövidebb állásba huzódtak vissza, ahol Putnik összefogta haderőit, addig Potiorek arcvonala Belgrád megszállása következtében északkeleti irányban széthuzódott. Ezt a gyengeségi mozzanatot használta ki Putnik, mikor december 3.-án egyik igen tevékeny alvezérének javaslatára, mondhatjuk, hogy végső kétségbeesésében és legutolsó kísérlet gyanánt, déli szárnyán összefogott helyi túlerővel a 6. seregre vetette magát és azt december 9.-ig tartó küzdelmek során veszteségteljes és gyors visszavonulásra kényszerítette. Használt a szerbeknek a pár napos viszonylagos nyugalom, amely alatt Kragujevacból (a szerbek arzenálja) tüzérségi lőszerüket a Szaloniki felől éppen ideért francia szállitmányokból pótolták és gyalogságuk megritkult sorait az itt készenlétbe állított pótlásokkal feltöltötték. Ez aztán az erőmérleget a szerbek javára billentette. Ezzel magyarázható meg, hogy az eddig mindenütt győzelmes 6. seregünk (egyharmad részben magyar csapat) nem tudta a váratlan szerb rohamot feltartóztatni. Nem segített az sem, hogy Frank serege Belgrád felől azonnal ellentámadásra indult. A hirtelenül megromlott hadihelyzetet már az itt kivívott sikerekkel nem lehetett megmenteni. A leapadt létszámu és lőszerhiányban szenvedő 6. sereg egymásután feladta oly sok vérrel kivívott eredményeit és végül is nagy ember- és anyagveszteséggel Szabácson át a Száva mögé vonult vissza. A visszavonuláshoz csatlakozott Franknak elszigetelten maradt serege is. Feladta Belgrádot és a Szerémségbe ment vissza.

A kudarc közvetlen oka volt a haderő széthuzódása a Kolubarától Belgrád felé. Az általános ok: csapataink a szeptember elejétől november végéig tartó hadjáratban, állandó rossz időjárás és eleséghiány mellett, annyira kimerültek, hogy december elején teljesítőképességünk felső határát már túllépték. A katasztrófa elmarad, ha Potiorek seregeit a Kolubaránál megállítja.

Ez a második szerbiai hadjárat sok veszteséggel járt. Vesztettünk elsősorban betegekben, aztán halottakban, sebesültekben összesen 200.000 főt. Ezenfelül 70.000 emberünk fogságba került. Mintegy 80 ágyut és 120 lőszeres kocsit kellett a feneketlen utakon elhagynunk, minthogy ezeket a kimerült lovak nem bírták elvonszolni. Nem csekélyebb jelentőségü volt az erkölcsi veszteség. A monarchia tekintélye a Balkánon a legmélyebbre csökkent. Bulgáriának elment a kedve az oldalunkon való beavatkozástól. A két bűnbak: Potiorek és Frank a vezérségtől elmozdíttatott.

A Száva mögé ért két seregünk - Jenő főherceg vezérlete alatt egy seregbe összevonva - hamarosan talpra állt. Január elején a pótlások besorolása után, már 100.000 puskányi létszámot jelentett és képes volt arra, hogy harcképes hadtesteket adjon az északi hadszintérnek. Ezt viszont az tette lehetségessé, hogy Potiorek a leírt második hadjáratban nemcsak a maga seregeit fogyasztotta el, hanem egyúttal a szerb haderőt is elkoptatta. A szerbek elvesztették támadóképességüket. Potiorek véres küzdelmek árán megteremtette azt a tartalékot, amelyből Conrad 1915 elején az északi hadszintér vérveszteségeit pótolhatta és amelyből 1915 májusában az Isonzo-arcvonalt megalakíthatta.

A második szerbiai hadjáratnak ez volt a felbecsülhetetlen hadászati eredménye.