A NYUGATI FRONT ÉS A DARDANELLÁK

A nyugati fronton a franciák és az angolok 1915 elején, hadászatilag függetlenül az orosz hadszintér harcaitól, két támadást intéztek a német arcvonal ellen, hogy áttörése után a mozgóháborúra térhessenek át.

A franciák támadása a Champagne-ban, Reimstől keletre, az akkori felfogás szerint megsemmisítő hatásu bombázás után történt. Február 16.-tól március 20.-ig tartott a franciák erőfeszítése. A német védővonal azonban szilárdnak bizonyult. A támadás a franciák 240.000 főnyi vesztesége mellett omlott össze. A német csapat itt élte át első ízben a "pergőtűz" név alatt ismertté vált ellenséges romboló tüzérségi támadást.

Az angolok Flandriában, Lilletől délnyugatra, március 10.-én indultak támadásra. Nekik sem volt sikerük. Már március 13.-án be is szüntették a támadást.

Ez a két csata Falkenhaynt meggyőzte arról, hogy a német állások áttörésétől tartania nem kell és így aggodalom nélkül vonhat el nyugatról tartalékokat a keleten való hadviselés céljaira. Ezt április végén, a kárpáti csata után meg is tette. A két nyugati csata tehát a keleti hadszintéren harcoló seregeinknek még használt is.

Meg kell itt említenünk, hogy Falkenhayn 1915 tavaszán a nyugati német haderőket átszervezte. Minden hadosztályból kivont egy ezredet s az így nyert ezredekből április folyamán 14 új hadosztály állíttatott fel. Ezek bizonyos részét aztán április végén Conrad támogatására, a keleti hadszintérre küldte.

A németeknek is volt nyugaton egy különleges támadásuk, még pedig a mérges gáznak, mint harci eszköznek kipróbálása céljából. Április 22.-én Ypernnél történt ez az első kísérlet, ahol az ellenség állása a német vonalak felé nagy félkörben előreugrott. Hat kilométernyi arcvonalban, tartályokból chlórgázt eresztettek - a kedvező irányu szél segítségével - a németek az ellenséges vonalra, ahol egy francia gyarmati hadosztály volt állásban. A mellékes cél az volt, hogy az ellenség állását Ypernnél hátraszorítsák.

Az eredmény teljes volt. A gáztámadástól érintett francia hadosztály szinte teljesen elpusztult. Vesztesége 15.000 gázmérgezett, s ebből 5.000 halott volt. A védővonalban széles hézag keletkezett. A gáz tehát rendkívül hatásos hadviselési eszköznek bizonyult. Az elért nagy eredmény a németeket is meglepte. Ezért nem is tudták kihasználni. Nem állítottak már előzőleg tartalékokat készenlétbe, hogy azok az ellenséges állásba ütött résen áttörjenek, aminek pedig minden valószinüség szerint óriási sikere lett volna. Így csak kissé előretolták vonalaikat. De hozzáfogtak az új harci eszköz tökéletesítéséhez. Természetesen az ellenség is ugyanazt tette.

A TÖRÖK HADSZINTÉREN több nevezetes esemény történt.

Egy török hadtest január közepén Palesztina felől a szuezi csatorna ellen nyomult elő, hogy az angoloknak ezt a legfontosabb összeköttetési vonalát elvágja. Miután a török csapat 7 nap alatt a sinai sivatagon áthaladt, el is érte a szuezi csatornát, de itt oly erős angol ellenállásra talált, hogy vissza kellett vonulnia.

A török hadszintér ellenkező szárnyán, a Kaukázusban, egy török sereg, a hadvezetésben kontárnak bizonyult Enver pasa vezérlete alatt, január folyamán az orosz határ ellen indult. A magas hegységben azonban a török sereg a nélkülözések következtében teljesen elpusztult, mielőtt még döntő csatát vívhatott volna. A központi hatalmak nézőszögéből ennek a hadműveletnek mégis haszna volt, mert bizonyos orosz haderőket magára vont, amelyek egyébként a Kárpátokban jelentkeztek volna.

Sokkal szerencsésebb és nagyobb arányu küzdelmet vívott a török haderő a Dardanelláknál.

Az angol kormányzat polgári elemei ugyanis, abban a meggyőződésükben, hogy a nyugati fronton győzelmet nem arathatnak, azt vették a fejükbe, hogy Konstantinápoly elfoglalásával a hadműveleteket új irányba térítik. Elsősorban az összeköttetést

Oroszországgal akarták helyreállítani, hogy oda hadianyagot szállíthassanak. De ezenfelül Konstantinápoly sok minden egyéb előnyt is jelentett volna. Bulgáriát, Romániát és Görögországot az ántánt mellé állíthatta, ami a monarchiának a kegyelemdöfést déli irányból megadhatta, a német befolyást a Keleten megsemmisíthette stb.

Az eszme jó volt, de a vállalkozást nem jól tervezték ki. Az angol vezérkar nem akart erre a célra csapatokat a francia hadszintéiről rendelkezésre bocsájtani, mert itt akarta a háborút eldönteni. Ezért először csak egy angol-francia hajóhad ment a Dardanellák ellen, abban a reményben, hogy a régi török erődítések szétlövése után a Dardanellákba való bejutást kierőszakolhatja, s aztán behatol a Márvány-tengerre, ahonnan a török fővárosra már könnyen reáteszi a kezét. Február végén sikerült is a flottának a külső erődöket - a Dardanellák bejáratánál - szétrombolni. De mikor március 18.-án a 16 nagy csatahajóból álló szövetséges flotta benyomult a tengerszoros bejáratába, hogy a belső török erődöket itt szétlője, ezek részéről erélyes ellenállásra talált. A kifejlődött tüzérségi párbaj során, 2 angol és 2 francia csatahajó elsülyedt és 2 hajó súlyosan megsérült.

Ezt a csorbát ki kellett köszörülni. Ezért az angol hadvezetőség nehéz szívvel arra határozta el magát, hogy csapatokat - 80.000 főnyi angol és francia haderőt szállít a Gallipoli félszigeten a partra. Ennek a seregnek az lett volna a feladata, hogy a török erődöket megostromolja és így megnyissa a flotta útját.

Április 25.-én igen véres veszteségek árán az angoloknak két helyen a Gallipoli-félszigeten, a franciáknak pedig az ázsiai parton sikerült a partraszállás. De a Liman von Sanders német tábornok vezette ellenállás oly erős volt, hogy a partra szállt csapatok nem tudtak tért nyerni. A franciák néhány nap mulva kiürítették az ázsiai partot, míg az angolok a félsziget déli és nyugati csücskén megvetették a lábukat, ahol megvívták történelmük legnagyobb és legvéresebb, de sikertelen tengerparti küzdelmét, amely több százezernyi katonájukat emésztette el.

A Dardanellák birtokáért való küzdelem állandóan nyugtalanította Falkenhaynt, aki Conraddal szemben ismételten visszatért arra a gondolatra, hogy mindenekelőtt Szerbiát kell leverni, s ezzel kell megnyitni az utat Törökország felé, mert különben a támogatás nélkül maradt török haderő összeroskad. Conrad azonban egészen helyesen az orosz haderő elintézését tartotta az első feladatnak. Erre végre a husvéti csata után reákerült a sor.