Előző fejezet
TARTALOM
Következő fejezet

 

ROMÁNIA BEAVATKOZÁSA

HADITERVEK ÉS ERŐVISZONYOK

Augusztus 17.-én, vagyis olyan időpontban, amikor egyrészt Bruszilov győzelmes tömegeinek feltartóztatása, másrészt az angol-francia Somme-menti támadás kivédése a központi hatalmaknak erejét már a végsőkig feszítette meg, szánta el magát Románia arra, hogy fegyveresen is az ántánt oldalára áll. Úgy látta, hogy a központi hatalmak a háborút már nem nyerhetik meg. Ezért sietnie kell, nehogy az osztozkodásból kimaradjon.

A mondott napon kötötte meg Románia az ántánttal a katonai egyezményt, amely szerint 10 nap mulva következő beavatkozása fejében megkapja Erdélyt és annak határos területeit. De a románok biztosra akartak menni. Ezért még azt is kikötötték, hogy Bruszilov támadó hadművelete különösen Bukovinában erélyesen folytatódjék, aztán, hogy a bolgárok ellen való támogatás gyanánt egy erős orosz hadtest a Dobrudzsába vonuljon és végül, hogy az ántántsereg Szalonikiból is - ugyancsak a bolgárok teljes lekötése céljából - erélyes támadásra induljon.

Miután a román vezérkar így jobbról, balról és hátulról is biztosította magát, augusztus 27.-én este hadat üzent a monarchiának és egyidejüleg nekizúdította teljesen mozgósított haderejének határaink mentén felvonult háromnegyed részét: kereken 220.000 puskát, 840 ágyut és 12.000 lovast jelentő három seregét, még pedig egyet (a 4.) keletről, Marosvásárhely felé, kettőt (az 1. és 2.) délről Nagyszeben és Brassó felé a védtelen Erdélynek. Negyedik seregét (a 3.) Dobrudzsában és a Duna mentén a bolgárok ellen hagyta vissza.

Ez a támadás nem volt a román haderő elszigetelt hadművelete. Ez csak egyik részét tette ki az augusztus végén ujra kezdett általános nagy ántánt-támadásnak, amely a központi hatalmak védelmi rendszerét kelet és dél felől akarta összeroppantani. A románokkal nagyban egyidejüleg támadt Bruszilov keletről, Sarrail délről és Cadorna délnyugatról. A támadások közül a leghatásosabbnak a román igérkezett. Kétségtelen volt, hogy a nagy és friss román haderő megjelenése a központi hatalmak fedetlen oldalában a világháború sorsát a legrövidebb idő alatt eldönthette volna, ha a román seregek a betörés után megállás nélkül haladnak, hogy gyorsan elérjék a Maros, a Kőrös és a Szamos völgyét: a kapukat Magyarország belseje felé. Erre megvolt a lehetőség. Erdély és ezzel együtt a magyar Alföld védtelenül állt, mert Falkenhayn a román támadást Conraddal ellentétben csak szeptember második felére várta és azért a védelemről még nem gondoskodott. Conrad tudta, hogy a román még augusztusban fegyvert ragad ellenünk. De nem volt semmi tartaléka sem, amivel a román betörést elháríthatta volna. Déltirol, majd Luck-Okna és Görz mindent felemésztett. A román hadüzenet előtt Conrad csak annyi elővigyázati rendszabályt tehetett, hogy az orosz hadszintéren teljesen elvérzett csapatok közül újraszervezés végett 2 magyar gyalog- és 1 honvéd lovas-hadosztály roncsait küldte Erdélybe, - Brassóba, Nagyszebenbe és Marosvásárhelyre. Idekerültek még a Luck előtt tönkrement 82. székely ezred maradványai és néhány osztrák népfölkelő zászlóalj. Conrad még az erdélyi pótzászlóaljaknál rögtönöztetett menet- és hadtápzászlóaljakat, Petrozsényben pedig 3 bányász-zászlóaljat. Ilyenformán összeszedett az említett hadosztályokon felül még mintegy 15.000 főnyi csapatot. Ebből két új magyar hadosztály alakult. Erdélybe küldte Conrad még augusztus közepén Arz tábornokot vezér gyanánt.

Arz azt a feladatot kapta, hogy a románoknak délről várt betörését lehetőleg késleltesse és fedezze az oknai csata után a Kárpátokba (Bukovinába) visszavonult seregünk hátát, úgyszintén fedezze a később Erdélybe küldendő erősítések gyülekezését. Az utóbbiakra nézve a központi hatalmak között még július végén általános jellegü megállapodás jött létre. Az volt az alapgondolat, hogy az esetleges román támadás észak és dél (Maros és az Alduna) felől intézett ellentámadással utasíttassék vissza. Az előbbi (északi) célra Falkenhayn 5-6 gyalog hadosztály erejü sereget lovassággal igért, Conrad pedig az említett csapatokon felül még 2 honvéd hadosztályt és magyar lovasságot szánt. Ezeknek a haderőknek Erdélyben kellett gyülekezniök. A déli irányból való ellentámadásra ígért Bulgária egy sereget, Törökország pedig egy hadtestet. Itt a hadműveletet Mackensennek kellett vezetni. De mindezek a csapatok együttesen sem tették ki a 23 igen erős hadosztályra és 9 lovas dandárra tagozott román haderő harcos létszámának felét, eltekintve attól, hogy nem is voltak a helyszinen, hanem csak a román hadüzenet után kellett felvonulniok. A tény az, hogy a román betörés pillanatában Erdély 600 km hosszu határán nem állt több mint 30.000 puskás katonánk, de ez erők jelentékeny része már rögtönzött voltánál fogva sem lehetett hasznavehető harcos. Elég ha annyit említünk meg, hogy az osztrák (cseh, olasz) népfölkelő csapatok a románok előtt azonnal letették a fegyvert.

Csak a román betörés után kezdődött meg a megerősítések szállítása. Ez sem történt meg a tervezett mértékben, illetve sorrendben, mert a német erősítések egy részét (2 gyalog- és 1 lovashadosztályt) a románoktól kikötött orosz támadás kivédésére kellett fordítani. Végeredményben küldött a román beavatkozás után a német haderő élére került Hindenburg 4 német gyalog- és 1 lovas-hadosztályt, Conrad 2 honvéd gyalog- és 1 magyar lovashadosztályt, 3 hegyi és 1 magyar lovas-dandárt. Ezekből és a már Erdélyben volt csapatokból alakult meg - Erdély keleti határa mögött - a túlnyomó részben magyar 1. sereg (Arz), majd szeptember közepén még - a Maros völgyében; Nagyszebentől északra - a túlnyomó részben német 9. sereg. Utóbbinak vezére Hindenburg előde: Falkenhayn lett. Ez a sereg, amelynek német hadosztályai Gyulafehérvár környékén rakodtak ki, azt a feladatot kapta, hogy a románokat ellentámadással vesse vissza, míg Arz seregének egyelőre a védelem szerepe jutott. Arz és Falkenhayn a mi trónörökösünk vezérlete alá kerültek, akinek helyére - később - Ferenc József király halála után József főherceg lépett.

 

A ROMÁN BETÖRÉS

A hadüzenet pillanatában a határ egész kiterjedésében, Orsovától a tölgyesi hágóig előnyomuló románok a kárpáti hágókat a legtöbb helyen könnyen, néhol azonban csak nehéz harcok között, de mindenütt elfoglalták és aztán csapatainkkal való állandó csatározás közben óvatosan benyomultak Erdélybe. Itt szeptember első hetében megszállták Petrozsényt és az Erdély délkeleti és keleti határa mögött fekvő, gazdag székely medencéket: a Bárcaságot, Háromszéket, Csíkot és Gyergyót.

A román betörés a magyar lakosság körében óriási arányu népvándorlást indított meg. A régi román lázadások szomoru emléke kísértett. Mindenki menekült Magyarország felé. A menekülés során értékes anyagi javak tömege ment veszendőbe. Egyébként különös hadászati hátrány a román betörésből nem keletkezett, mert a románok nem használták ki a hágók birtokából és túlerejükből eredő kedvező stratégiai helyzetüket. Ez annál feltűnőbb volt, mert szomszédságukban az oroszok hűségesen megfeleltek a vállalt kötelezettségnek. Augusztus 31.-én északi arcvonalunkat a Polesietől Bukovináig egész kiterjedésében megrohanták. Elkeseredett küzdelmek következtek. Az orosz ugyan nem tudott áttörni, de rohamai elérték azt, hogy Bothmer seregénél (ahol egy török hadtest is derekasan harcolt) és kárpáti arcvonalunkba az Erdélybe szánt csapatok közül több hadosztályt kellett bevetni. Még így is csak igen válságos, szeptember első hetének végéig tartó harcok között és emellett déli szárnyunkon némi területveszteséggel tudtuk az oroszt megállítani.

Bruszilov valóban segített a románoknak. De ezek a segítséget nem használták ki. Tapogatózva haladtak előre. Közben baleset is érte őket. A leghamarabb beért német hadosztály és egyik dandárunk a román arcvonal balszárnya ellen, Petrozsénynél ellentámadásba ment át és az itt álló román hadosztályt Erdélyből kiverte. Az arcvonal többi részén csak a 82. székely ezrednek volt ilyen sikeres előtörésre - Brassótól való visszavonulás közben - alkalma.

Ám mindezekkel nem lehetett a román tömegek lassú hömpölygését tartósan megállítani. Mialatt csapataink Nagyszebennél állva maradtak, Arz seregének vissza kellett menni a Brassó és a székely medencék felől előnyomuló 2. és 4. román sereg elől. Jobbszárnyunk az Olt mögé, középünk a Hargita és Görgény hegység mögé hátrált, míg balszárnyunk a Kelemen hegységben megtartotta a kapcsolatot az orosszal szemben álló kárpáti (bukovinai) arcvonalunkkal.

Közben megindult Mackensen ellentámadása az Alduna felől, ami Erdély nehéz helyzetén is könnyített. Mackensen egy bolgár sereg élén szeptember 3.-án benyomult Dobrudzsába és ennek szélén a románok Danahídfőjét, Tutrukájt elfoglalta. Itt két román hadosztály megsemmisült. Majd Szilisztriát is megszállta. Aztán szeptember közepén újból megtámadta a dobrudzsai (3.) román sereget és azt megverte. Mackensen győzelmeinek az lett a hatása, hogy a románok erdélyi arcvonalukról nagyobb megerősítést küldtek Dobrudzsába, ahová jelentékeny orosz támogatást (4 gyalog hadosztályt és 1 lovas hadtestet) is kaptak.

Szeptember közepén Erdélyben is fordult a kocka. Beérkeztek a magyar és német megerősítések. Mialatt Arz serege a további napok alatt is kemény harcokat vívott a Felső-Maros, a Küküllő és a Felső-Olt völgyébe hatolt 2. és 4. román sereggel, Falkenhayn Nagyszeben körül félkörben ellentámadásra csoportosította 3 német és 1 magyar hadosztályát és az itt védekező román 1. sereget a szeptember 26.-tól 28.-ig vívott nagyszebeni csatában döntőleg megverte. A románok csak roncsokat menthettek át szülőföldjükre. Egész tüzérségük és vonatuk a győzők kezeibe került.

Falkenhayn itt egy német hadosztályát a vöröstoronyi szorosban visszahagyta. és többi erejével, valamint Arznak 1 magyar és 1 német hadosztályával október 2.-án Fogaras ellen indult, ahol a 2. román sereg balszárnyát akarta megragadni. Ez azonban a nagyszebeni vereség hirére gyorsan az Olt mögé hátrált, míg a hadmozdulat támogatása céljából a kelet felől előnyomult 4. román sereg (Presan tábornok) Segesvár irányában újból erélyes támadásba ment át. De mindez nem használt. Falkenhayn, miután a 2. román sereget az Olt mellől Brassóba szorította vissza, azt október 7.-én újból megtámadta és a "brassói csatában" megverte. A román a Bukarest felé nyíló hágókba menekült. A brassói győzelem hatása alatt az Arz csapatait erősen szorongató 4. román sereg is meghátrált és csapatainktól követve a tölgyesi, gyimesi és uzi hágókon át Erdélyből kitakarodott.

Erdély földje tehát az ellenségtől feltünő rövid idő alatt megtisztult. A román túlerő már csak a védekezésre gondolt. Balsikerü kalandja után erős utóvédekkel tartotta a kárpáti hágókat. Most már ellenséges inváziótól kellett félnie.

Erdélyi ellentámadásunkat közvetlenül megelőzőleg; Bruszilov szeptember közepétől kezdve megindította második nagy tehermentesítő támadását északi arcvonalunkra. Itt, a Bukovinától a Polesieig terjedő hosszu fronton újból nehéz harcok fejlődtek ki. Ezek egészen szeptember 25.-ig tartottak. Leghevesebben dult a küzdelem kárpáti seregünknél, ahol az Arz frontjával érintkezett. Nem egy válságot kellett itt átélnünk. De ezt a kárpáti csatát is győzelmesen fejeztük be. Láthatjuk azonban, hogy Bruszilov a románok érdekében nem kímélte katonái vérét. Romániának nem lehetett panaszra oka.

A nagyszebeni csatának a románokra oly kedvezőtlen eredménye arra késztette Bruszilovot, hogy szeptember 30.-án harmadik nagy tehermentesítő támadást intézzen ellenünk. Ez most megkímélte kárpáti arcvonalunkat, ahol az orosz a legutóbb sokat vesztett. De annál hevesebben dühöngött többi seregünk ellen. Az orosz támadás, kisebb-nagyobb megszakításokkal, október végéig, helyenként november elejéig is elhuzódott, de nem tudta a románok katasztrófáját elhárítani.

Ezekben a szeptember-októberi csatákban kárpótolták magukat seregeink a luck-oknai szerencsétlenségért. Ekkor vesztett az orosz haderő annyi vért, hogy elgyengült állapotában néhány hónap mulva a forradalom betegségének áldozatául esett. Fél évvel a luck-oknai győzelem után az orosz haderő számos csapata már a bomlás tüneteit mutatta.

A FENT VÁZOLT hadművelettel kapcsolatban voltak a dobrudzsai hadi események. Ezeket a teljesség kedvéért ismertetnünk kell.

A dobrudzsai bolgár sereg szeptember 18.-án újból megtámadta ellenfelét, de sikert nem ért el, sőt rögtön román ellentámadást kellett kivédenie. A románokat itt vezénylő Avarescu ugyanis a bolgár arcvonal mögött a Dunán hidat veretett és ezen át egy erősebb hadcsoportját a bolgárok hátába irányította, egyben pedig elölről általános támadást rendelt el. A terv jó volt, de mégis csődöt mondott. A mi dunai flottillánk - miután áttört a biztosító aknazáron - a román hidat szétlőtte. Az átkelt románokat a bolgárok így felmorzsolhatták és Avarescu támadását visszaverhették.

Kiújult a harc Dobrudzsában október 19.-én, mikor Mackensen most már bolgár-török-német serege a románokat újból megtámadta, megverte és messze a Cernavoda-Constanza vasúti vonal mögé szorította. Mackensen ezzel a támadással jobb oldalát akarta biztosítani, hogy nyugodtan átkelhessen a Dunán és együttműködhessék Falkenhaynnal a Románia meghódítását célzó hadműveletben, amire nézve a lehetőséget az erdélyi hadjárat eredménye nyujtotta.

Dobrudzsában Avarescu megvert seregét egy orosz sereg váltotta fel. Mackensen az orosszal szemben csak kisebb bolgár-török haderőt hagyott, míg a főerőt (2 bolgár, 1-1 török és német hadosztályt és lovasságot) Kosch tábornok vezérlete alatt mint új Duna-sereget a Duna mellé, Sistovóra rendelte, ahol átkelni és Bukarest felé előnyomulni szándékozott.

Ugyancsak kapcsolatosak a román beavatkozással a Szaloniki körül egyidejüleg lezajlott hadi események.

Szaloniki körül Sarrail vegyes francia-angol-szerb-olasz-orosz serege 1916 nyaráig közel 400.000 főre emelkedett. Vele szemben tulajdonképpen már csak bolgárok álltak, mert a korábban itt volt német csapatok jelentékeny része a lucki csata után az északi hadszintérre vonult el, a fennmaradó rész pedig Románia beavatkozása után az Alduna mentén sorakozott fel. Csupán néhány német zászlóalj és nehéz tüzérség maradt itt a bolgár seregek támogatására. Mackensen is a románok ellen ment. Helyére Below került - a nyugati frontról. 1916 augusztus közepén a bolgárok túlmerész előtörést intéztek Szaloniki felé. Támadásuk eredménytelen maradt, de annál nagyobb veszteséggel járt.

Augusztus végén aztán Sarrail, a románok kívánságához képest, támadásba ment át és óriási túlerejével visszaverte a bolgárok nyugati szárnyát. Ekkor a bolgárok némi német erősítést kaptak. Sikerült is nekik Sarrailt huzamosabb időn át feltartóztatni, de nem véglegesen. Ennek szakadatlan támadásai annyira meggyengítették a bolgár arcvonalat, hogy az az áttörést csak Monasztir kiürítésével tudta elkerülni. A kiürítés november közepén történt meg, Sarrail megelégedett Monasztir elfoglalásával és a támadást beszüntette.

A románokon ez a támadás nem segített. Sarrail nem értett ahhoz, hogy nagy túlerejét érvényesítse. Pedig a bolgár arcvonal áttörése esetén Románia bizonyára elkerülte volna az inváziót, mert a dunamenti bolgár haderőket Macedóniába kellett volna irányítani. Sőt bekövetkezhetett volna az is, ami 1918 őszén megtörtént: Bulgária összeomlása és ezzel együtt a világháború befejezése. Így azonban, 1916-ban Sarrail offenzívájának csak annyi eredménye lett, hogy a szerbek országuk egyik szerény csücskét visszaszerezték. Arra kell gondolnunk, hogy ez sem következett volna el, ha Falkenhayn 1915-ben a Balkánon tiszta helyzetet teremt. Érdemes megemlíteni, hogy a szerb haderő létszáma Sarrail seregében 117.000 főt tett ki.

 

ROMÁNIA MEGHÓDÍTÁSA

Az erdélyi hadjárat fényes eredménye megérlelte a gondolatot, hogy Románia véglegesen elintéztessék. Az arcvonal megrövidítése és Románia természeti kincseinek (búza, petroleum) megszerzése egyaránt megkívánták, hogy legalább a Havasalföld a román fővárossal együtt a központi hatalmak birtokába kerüljön.

Falkenhayn a brassói csatát követő üldözés során rögtön megkísérelte, hogy a déli kárpáti hágókat elfoglalja és ezzel megalapozza a román földre való betörést. Ez a kísérlet meghiusult. A románok a hágókat erősen védték. Falkenhayn egyik hadcsoportja ugyan átjutott Brassótól délnyugatra a törcsvári szoroson, de a hegység déli lejtőjén megakadt. Egy másik hadcsoportja áthaladt Petrozsénytől délre a Szurdok szoroson és a Vulkán hágón, de aztán a románok hátrálásra késztették. Bebizonyult, hogy nagyobb erőkre van szükség. Ezért Hindenburg két részletben, októberben és november elején összesen még 9 gyalog- és 2 lovashadosztályt küldött Erdélybe. Arz kapott ebből 2 gyaloghadosztályt, a többi Falkenhayn seregét erősítette meg. Ilyen nagy haderő birtokában (13 német, 1 és fél magyar gyaloghadosztály, 3 osztrák-magyar hegyi dandár és lovasság) Falkenhayn arra az elhatározásra jutott, hogy a hegység legkeskenyebb részén, a Szurdok szoroson tör át. Ideirányította főerejét: Kühne hadcsoportját, míg a vöröstoronyi és törcsvári szoros ellen is igen erős hadcsoportokat küldött, hogy itt átkeljenek, mihelyt Kühne a román síkságba érve, megnyitja nekik hátulról az utat.

Nem választott Falkenhayn kedvező irányt, mert nagyon hosszu kerülőutat kellett Bukarestig megtenni. Rövidebb és jobb lett volna Brassó felé áttörni. Ebben az esetben a román seregek visszavonulási útját elvághatta volna. De Falkenhayn nem bízott abban, hogy máshol, mint Szurdoknál gyorsan tudna a Kárpátokon átjutni.

Arz seregének (5 magyar, 2 német gyaloghadosztály és erős lovasság) az a feladat jutott, hogy Falkenhayn áttörő hadműveletét fedezze. E célból Arz a bodzai szorostól Bukovináig terjedő vonalban készült fel a harcra.

Falkenhayn november 11.-én indította meg az új hadműveletet. Kühne hadcsoportja valóban gyorsan áttört Szurdoknál és a Vulkán hágón át a hegységen, november közepén megverte a románokat Targa-Jiunál és innen Crajováig lendült előre, ahonnan keletnek fordult - az Olton át Bukarest felé. Az Olt mentén kissé nehezebb harcok között kellett az átkelést kierőszakolni.

Kühne előtörése a vöröstornyi szoros előtt álló románokat is hátrálásra bírta és egyben elvágta az Orsovánál álló román hadcsoportot is a visszavonulástól. Ez nem tudván elmenekülni, egy magyar dandár előtt letette a fegyvert (12.000 fogoly, 40 ágyu zsákmány).

Kühne megjelenése a román síkságban jel volt Mackensennek arra, hogy Sistovónál álló hadcsoportját: Kosch Duna-seregét a Dunán átküldje. Két hadosztály áthajózása november 23.-án, dunai flottillánk fedezete alatt simán ment, mire itt a monarchia utászai az Al-Dunán elrejtett anyagból 2 nap alatt hidat vertek. Kosch egész serege átvonult a hidon és egyenesen Bukarestnek vett irányt, anélkül, hogy az alsó Olt mentére jutott Kühne-féle hadcsoportot bevárta volna.

A főváros előtt, az Arges folyónál Kosch december 1.-én román túlerőre ütközött, melynek ellentámadása nyugati oldalát találta és válságos helyzetbe sodorta. Ebből a Kühne-csoport erőteljes előtörése mentette ki. Ennek volt köszönhető, hogy az Arges-menti csata a németek győzelmével végződött. A románok az egész vonalon rendetlenül meghátráltak a közben Bukarest mögé ért orosz erősítések felé. Falkenhayn és Kosch - most már mindketten Mackensen parancsai alatt - élénk üldözés közben december 6.-án elfoglalták Bukarestet.

A hadjárat itt még nem ért véget. Mackensen december második felében folytatta az előnyomulást, hogy a Sereth alsó folyását: a legrövidebb vonalat Erdély délkeleti sarka és a Duna könyöke között elérje. Csatlakozott hozzá balról - Erdély keleti határhegységében - Arznak német és osztrák csapatokkal megerősített serege, jobbról a dobrudzsai bolgár-török sereg. Ekkor már az arcvonal legnagyobb részében orosz seregek váltották fel a tönkrevert román haderőt, amelynek újraszervezését egy francia katonai misszió vette kézbe.

A behelyezett orosz seregek sem tudták Mackensen és Arz előnyomulását meggátolni. Január elejéig tartó harcok között Arz elfoglalta a kárpáti hágókat és több helyen Moldvába hatolt, Mackensen január 8.-án elfoglalta Focsany várát a megerősített Sereth-vonalon, Brailát a Duna mellett, a bolgárok pedig egész Dobrudzsát meghódították. A harcok január közepén elültek, az arcvonalak mindkét oldalon megmerevedtek, a hadjárat a Havasalföld megszállásával végetért.


A ROMÁNIAI HADJÁRAT a központi hatalmaknak hadi dicsőséget és nagy zsákmányt hozott. A román beavatkozás az ántánt részére nagy csalódással járt. Nemcsak hogy nem adta meg a központi hatalmaknak a kegyelemdöfést, hanem nagy terhet rótt az orosz haderőre, amely kénytelen volt vérbefult tehermentesítő támadásokon felül még a román haderő megmentése céljából arcvonalát Bukovinától a Fekete tengerig meghosszabbítani. Mindez az orosz erőt túlfeszítette és így hozzájárult összeomlásához.

De viszont az is tagadhatatlan, hogy a hasonló arcvonalmeghosszabbításra kényszerült központi hatalmak elérték teljesítőképességük határát. Románia beavatkozása a központi hatalmak hadászati helyzetét a leírt eredményteljes hadjárat ellenére is megrontotta.

 

Előző fejezet
TARTALOM
Következő fejezet