Tettes Karok és Rendek! A ki meggyőződését principiumokra nem alapítva, gondolkozásában a szél változása szerént ingadoz, nem érdemli a férfi nevet. Csak az érdemes ezen nevezetre, a ki, bár maga maradjon is egy ellenséges világ közepette, csüggedhetetlen bátorsággal védi azt, a mit igaznak lenni lelkében elesmért. - A gondolkozásban gyakran kedvtelve elmerülni szokott életemnek nem kevés idejét fordítottam én a sajtó kérdésének elfogultság, mellékes tekéntet s indulatoskodás nélküli minden oldali megfontolására, feszített figyelemmel vizsgáltam azt, természeti, emberi, társaságos, polgári törvényes és tapasztalási szempontokból, s mind ezek után szívvéremmel egybenolvadott meggyőződésemmel hiszem: vegyenek el mindent tőlünk, csak a szabad sajtót adják meg, s nemzetem szabadsága, nemzetem boldogsága felől kétségbe nem esem; ily meggyőződésben élvén s így kivánván meghalni, felállok még egyszer, hogy a tettes KK. és RR. közepette az annyiszor hasztalan védett sajtó szabadsága mellett felszólamoljak, s ügyem szentségére támaszkodva, nyilt homlokkal szólamlok fel, bárha visszhang nélkül hangozzanak is el szavaim, mint a pusztában kiáltó vándornak hangjai.

Sem hely, sem idő nem engedi, hogy a tettes KK. és RR. figyelmét azon véghetetlen okoknak előszámlálásával kifáraszszam, melyek a sajtószabadság mellett dönthetetlen erővel szólanak; e tárgyban úgy is alig tudnék újat mondani, esmérjük mindnyájan, és a ki ezen kérdésben véleményt adni, vagy biró lenni mer, esmérni is kelletik gr. Dessewffy Józsefnek az országos Rendszeres Munkák között, fájdalom! csak separatum votum gyanánt homályban tündöklő halhatatlan munkáját, melyért Trencsénnek nemes rendjei az érdemes grófot hazánk köszönetére méltónak közhatározások erejével kinyilatkoztatták. A kit ezen világot terjesztő munka meg nem győz, annak szűkebb értelmem s gyengébb erőm úgy is hiába szólana, - én csak az érzésre hivatkozom, s valamint Columbus okokkal nem birván az esméretlen világ létele felől meggyőzni a makacsul tudatlan tanácsot, szívének érzeményire hivatkozott - valamint minden ember az Istenség lételét szívében érzi, szívemben érzem én is állításom igazságát: vegyenek el mindent, csak szabad sajtót adjanak, s a szabadságnak nem egy osztályt különösen, hanem egész kedves nemzetemet közösen boldogító kifejlődése felől kétségbe nem esem, - s csak vetkezzünk ki az önzés lepléből, csak felejtkezzünk el arról, hogy egy mások lenyomásával privilegizált osztálynak tagjai, hogy magyar nemesek és arisztokraták vagyunk, s lelkem ama komoly meggyőződésének ügyében a tettes KK. és RR. tulajdon érzelmét divánnak merem választani, csak egy ujjmutatást engedjen a tettes KK. és RR. kegyessége, s ez ebből áll: A sajtó szabadságának jóvoltával biró szabad nemzetek között nincs s nem is volt egy is, mely azt első s legbecsesb kincse gyanánt nem őrzené - a constitutionalis institutiókra s az önkény vas járma alól menekedésre törekedő nemzetek között nincs s nem is volt egy is, mely azt nem óhajtotta s megnyerni teljes erővel nem iparkodott volna. Ellenben nincs s nem volt absolutismusra vágyó kormány, nincs vagy nem volt despota, ki a szabad sajtót véteknek ne kiáltotta s önkényének egész tehetségével elnyomni ne törekedett volna. - Ez históriai igazság; s mi, egy szabadnak vélt constitutionalis nemzet tagjai, kihez fogunk kivánatinkkal inkább hajlani: a szabad nemzetekhez-e, vagy a despotákhoz? Ezen kérdés egyszerű felvetése után véleményem ügyében a tettes KK. és RR. fennen érzelmekre vagyok bátor hivatkozni. Méltóztassanak mégis megengedni, hogy némelyekre nem annyira véleményem támogatására, mint a hallott ellenokok megczáfolására rövideden megillethessek. Azt mondják, kik vélem nem egy értelemben vagynak, hogy a szabad sajtó kicsapongásai által veszedelmes lehet 1. a kormánynak, 2. a közcsendességnek, 3. a vallásnak, 4. hazánk polgári alkotmányának, 5. az individuumok személyes becsületének.

A mi a kormányt illeti, ama bőszült fenevad, kinek átkozott légyen mennyen, földön emlékezete, Robespierre - embervér özönéből kezébe ragadván egy eltévelyedett nemzet kormányát, mindenekelőtt eltörlé a sajtónak s általa a véleménynek szabadságát, azt adván okul, hogy szabad sajtó mellett uralkodni, t. i. Robespierre módjára uralkodni nem lehet; de egy constitutionalis országban, hol az uralkodó nem önkény, hanem csak élő törvények szerint uralkodhatik, a sajtó szabadságában inkább támaszra mint ellenségre talál a kormány; mert egy constitutionalis kormány csak úgy lehet erős, állandó és biztos, ha czélzásaiban a népnek közakaratját, közkivánatját követi, ezt azonban a sajtó szabadsága nélkül a kormány tudni és esmérni soha sem fogja, s mintegy örökös ködbe borítva, alattvalóit nem látva, véleményeket nem sejdítve, óhajtásaikat nem esmérve, gyakran a legbecsületesebb, legtisztább igyekezettel is alattvalóira szerencsétlenséget áraszt s trónusának oszlopait ingadozásba hozza. Nincs veszedelmesebb dolog, mint a kormányt s annak tagjait oly magas régióba helyheztetni, hogy oda a nép szabad szava fel ne juthasson, - a mely pillanatban egyes személyek bálványai kezdenek lenni az uralkodók, megszűnnek a népnek kedveltjei lenni. Ha valamely kormányszék a sajtószabadságot eltörli, cselekedeteit a közönséges itélet alá ereszteni fél, s a ki ettől fél, annak cselekedései igazságtalanok. A censura, bárha törvény által is légyen sanctionálva, az applicatióban mindég az önkénység characterét viseli, azon önkénységnek, a mely annyival súlyosabb, mivel az emberi szabadság legnemesebb, legérzékenyebb oldalát, a lelket érdekli. Censura által bizodalmat soha sem nyert még egy kormány is, de bizodalmatlanságot igen is. A censura mindig idegen növény marad constitutionalis földön, a censura nem ad oltalmat a sajtó visszaélései ellen, sőt erősíti azon rosszat, a mely ellen harczolni látszatik, - ugyanis el lehet-e censura által nyomni csak egy gondolatot is, melyet annak szerzője közönségessé tenni állhatatosan akar? A mit a censura kitöröl, száz el nem zárható úton jöhet a publicum tudására, s mivel tiltatik, gátoltatik, ezen gátlás minden hazugságot az igazság színével ruház fel, s bizodalmatlanságot terjeszt a kormány legnemesebb czélzásai iránt is. Midőn egy constitutionalis polgár élte fogytáig minden javával örömest adózik a hazának, midőn a veszedelem óráiban győzhetetlen védfalat emel a kormány trónusa előtt - legalább friss levegőre, szabados közvéleményre számot tarthatna; - szerencsétlen kormány az, melyhez szabadon nem jut fel a közvélemény, a veszedelem napjaiban nincs annak mire támaszkodni, s támasz nélkül való magas székén ha szédeleg, nincs ridegen magános állásában egyes erős baráti kar, mely a szédelgőt felfogja.

Továbbá: azt állítják némelyek, hogy a sajtó szabadsága a közcsendességnek veszedelmére légyen. Én úgy tartom, a közcsendesség a közértelmességre (intelligenciára) és közvagyonosságra, mint valóságos hypomochlionra nehézkedik; ha a népnek nagyobb osztálya értelmes és vagyonos, a közcsendesség bódult háborgatásától nem kell tartani. - Vagyonossá, értelmesség nélkül, a szerencse tehet ugyan egyeseket, de nem egész nemzeteket, mert ezeknek előhaladása kevésbbé függ a sors kedvezésétől s inkább a nemzeti alkotó erők helyes kifejtésén alakul. Ha tehát egy nemzetet vagyonossá csak az értelmesség tehet, az értelmességet viszont csak a vélemények szabados surlódása fejtheti ki, s ez szabad sajtó nélkül meg nem eshetik: a szabad sajtó tehát, jó törvények mellett, a melyek szintúgy a szabad sajtó természetes következése, őrje és el nem rontója a közcsendességnek. - Szabad legyen egy példára hivatkoznom: Azon irtóztató balvélemény, mely a cholera nyavalya iránt a népeknek alsóbb osztályaiba nem oly régen beharapódzott volt, mesés áldozatokon tengetve eljutott a kimívelt franczia nemzetnek sokak által az európai míveltség középpontjának állított fővárosába is, eljutott s ott is talált részesekre, szerencsétlen követőkre, - kevésbbé is lehet azon csodálkoznunk, ha meggondoljuk, hogy a franczia nemzet négy fő ellenséges pártokra lévén oszolva, azon balvélemény terjesztésében a gonoszságnak hitegető leplet nyújtott, mert könnyű volt a gyengével, gyávával elhitetni, hogy az ellenséges párt a cholera alkalmát ellenségének rontására oly irtóztatón is használhatja - majd már véres áldozatok is hullanak a nép dühének - ekkor felszólamlott egész méltóságában a szabad sajtó s három napok alatt diadalmat vívott ki, mint soha egy monarchának ágyúi és bajonetjei! - Három napi felszólamlásával kivívta a közcsendességet embervér nélkül! - Mutassa nékem valaki csak egy hasonló diadalmát a szabad vélemény korlátozásának az egész históriából - s megszégyenülve hallgatok!

Immár jön ama nagy tekintet: a vallás! Én úgy hiszem, a vallásnak szent igazságai sokkal idvességesebb s dönthetetlen alapokon épülnek, mintsem hogy azokat bármely fondorkodás is nem mondom eldönthetné, de csak meg is gyengithetné, - s a mi igaz és való, a vélemények harczából még dicsőségesebben tűnik elő. A franczia revolutiónak boldogtalan időszakában csak addig gúnyoltatott és alacsonyíttatott a vallás, míg a terrorismus uralkodott, ekkor pedig a sajtó szabadsága is együtt a vallással elnyomva, lealacsonyítva hevert; - alig esett el a szörnyeteg tyrannus, alig állott vissza a szabad sajtó, s már a vallás is előbbeni fényében, tisztelésében állott. A babonának árthat a szabad sajtó - ártson is, - de a vallást s annak igazságait támogatja; engedjék a tettes K. és R., hogy emlékezetöket azon időszakaszba visszavezéreljem, midőn a vallás gúnyolása az íróknak egy bizonyos osztályánál csaknem divattá változott. A ki az angol, franczia és német literaturával esméretes, úgy hiszem, nem fogja tagadni, hogy a mit csak a csalfa kevélységben felemelkedett emberi ész és elmésség e tárgyban mondhat, mind mondva, írva és nyomtatva van; s a vallásnak szent igazságai egész méltóságokban állanak s állani is fognak mindörökké.

Negyedik ellenvetés: hogy a szabad sajtó polgári alkotmányunknak veszedelmére volna; ez meglehet; nem akarom én feszegetni, mennyire jó és tökéletes azon polgári alkotmány, mely a nép egy osztályának privilegiumán épül, meglehet, hogy a szabadságok talán éppen ellenkezésben állanak a szabadsággal, mert a valódi szabadság egy és közönséges, ennek nincs pluralisa; meglehet, hogy a hol egy részen privilegiumok vannak, ott a másik részen természetesen szolgaság és megszorítás találtatik; én ezt vitatni nem akarom, csak egyet állítok: constitutiónk vagy jó és igazságos, vagy rossz és igazságtalan. Ha jó és igazságos, kiállja a vélemények szabad surlódásának tűzpróbáját; ha rossz és igazságtalan: bukjon, én az igazságtalant védeni nem akarom, s ha igazságtalan, a törvényhozás útján igazságost óhajtok behozva látni.

Ötödik ellenvetés végre: a mely az individuumok személyes becsületének fentartásán épül; egy jól elrendelt társaságban a privatusok javának világos, elhatározott, szoros törvény által kell a sajtó visszaélése ellen biztosságba helyheztetődni. De megadja-e a censura ezen bizonyosságot? Az teljességgel nem szokott az individuumok személyes becsületére vigyázni. Egyedüli czélzása a censurának az volt s az marad, hogy azon principiumok ellen, melyek a hatalmasabb résznek sajátjai, semmi se nyomtatódjon; minden egyéb kivül fekszik a censura gondjain; nálunk de facto törvény nélkül oly szoros censura gyakoroltatik, hogy, a mint országunk két érdemes mágnásának a "Reform" és "Előitéletek ellen" czím alatt kiadni czélzott, de még a censura törlése után is ordonnancz módjára elnyomott munkái bizonyítják, erősebb censurát képzelni is alig lehet; mégis ki nem emlékszik azon gyalázatos penna-harczra, mely a belletristák, érvgyártók és grammatikusok serege között, a résztvevő feleknek undok mocskolódásával, gyaláztatásával, a publikum undorodásáig szabadon és gátlás nélkül gyakoroltatott? Kitörölte-e a censura csak egy becstelenítő durva poczkát is? Vette-e védelme alá az individuumok becsületét? Soha sem. Sőt azt állítom, hogy a censura minden rágalomnak hitelt szerez s maga hegyezi és mérgesíti azon nyilakat, melyeket paizsával feltartóztatni látszatik.

Ezen észrevételeket kivántam, az alkalomnak szabadságával élve, alázatosan előterjeszteni; de méltóztassanak balra nem érteni. Ha volna társaság, hol akár a kormányt, akár a közcsendességet, akár a társaságos élet főczéljait, a személy és vagyon biztonságát akár szóval, akár tettel, akár irással büntetlenül gázolni megengedtetne, inkább a libiai pusztának fenevadjai közt kivánnék élni, mint ily társaságban. Nem büntetlenséget javallok én tehát, nem korlátozatlan liczencziát, csupán a preventiva censurának előttem rettenetes ideája az, a mely ellen harczolok, s történjen bár vélem akármi is, míg csak élek, utolsó erőmmel is harczolni meg nem szünök, ha csak törvény által meg nem tiltatom; - önszemélyem szerencséjén egész éltem lefolyta alatt egy nem kedvező csillagzat uralkodik, s maroknyi napjaim boldogsága iránt mellemből kialudt a kivánatok indulata, de hazámat mindenekfelett szeretem és minden ohajtásom azon egyben egyesül: vegyenek el mindent, csak szabad sajtót adjanak, s nemzetem szabadsága, boldogsága fölött kétségbe nem esem; vagy nyomtatási szabadság, vagy a szabadság elnyomása. Ut közép itt nincs!

Én a sajtó szabadságára voksolok!

Tekintetes Rendek!

Főherczeg József nádor halála a magyar nemzetcsaládra közegyetemes bánatot hozott.

Korunk viszontagságai, pártok és érdekek küzdelme s ellenkező meggyőződések, ellenkező indulatok tusai megszaggatták e honnak fiai közt a testvériség kötelékeit, de a meghasonlott testvér-táborok osztatlan pietással, osztatlan szeretettel tekintettek mégis az ősz nádorra, ki mint a nemzetcsalád patriarchája állott a táborok között, harczainkban is éreztetve velünk, hogy testvérek vagyunk. S most, midőn földi pályáját végzé: testvéri bánattal álltunk sírja körül, testvéri fájdalommal érezzük, hogy kidőlt közülünk a nemzetcsalád főnöke, testvéri pietással mondjuk mindnyájan: legyen áldott közöttünk emlékezete.

Nádorságának félszázada eseményteljes nehéz korszak volt. Látta futásban a királyi házat és ingadozni látta trónusát. Látott e hon földén győzelmes ellenséget és az ingadozó királyi szék körül és a győzelmes ellenséggel szemközt törhetlen hűségben e nemzetet, mely vérét patakokban ontá, s áldozatait halomra hozá oly harczban, mely eredetileg mienk csak azért vala, mivel hogy királyunké volt. És látta, miként a béke ez országra nem hozott vigasztalást, hanem hozta az alkotmány felfüggesztését. És látta felébredni e nemzetet s férfias állásában az újjászületés frigyét megkötni az ősz királlyal, kinek legnagyobb tette az vala, hogy tévedését meg tudta bánni, s azt bevallani elég erős volt. És látta, miként e frigykötésből egy ifjú új nemzetélet keletkezik, melynek legelső védje ő vala, ki feltartóztatá az új életre mért nem egy csapást, vagy enyhítgeté, hogyha lesújtott. Látta pályája kezdetén nemzetéletünk zálogát, a magyar nyelvet a szegény földmíves szerény lakai közt bujdoklani, s látta pályája végén a királyi széken helyet foglalni, s a kinek karján nemzetiségünk a kunyhóból fel a trónra emelkedett, az ő, a nemzet nádora volt! Látott maga körül egy új nemzedéket támadni, mely megoldja a múltnak lánczait, látta megifjulni a nemzetet s az új kor új szükségeiből új eszmék paizsán emelkedni a nép iránti örök igazság hajlamát, mely nélkül e honnak jövendője nincs. És ő, az agg nádor, míg testben a sír felé hanyatlott, lélekben, érzelemben az ifjodó nemzettel lépést tartva, együtt ifjodott. Élte alkonyába a nemzet újjászületésének napkölte vegyült.

Mondják, hogy kevéssel halála előtt magát amaz ős királyi lak ablakához viteté, miszerint Pestet még egyszer lássa. És ha e végbúcsú pillanatában elvonult lelke előtt Pest város képe, minő volt akkor, midőn azon ablakból mint nádor először nézett le Pestre, s megtöredező szemei látták a képet, mely virító ifjúságában terült el a haldokló előtt. E nagyszerű perczben lehetetlen volt át nem rezgeni lelkét a gondolatnak, hogy a főváros eme két képében a magyar nemzet képét szemléli, minő volt, midőn ő a nádori székbe lépett, és a minő most, midőn leszáll.

Jövendőnk Isten kezében van! Isten kezében, a ki bért csak munkának ad; Isten kezében, a ki tán nem hagy el, ha mi magunkat nem hagyjuk el; de bár legyen jó, legyen balszerencse, mit a végzet önérdemünk, vagy önbűnünk által e nemzetre mérend, az utóbbi 50 év nagyszerű históriai emlékezete minden esetre igazolni fogja a késő kor előtt is a közfájdalmat, melyet József nádor halála fölött az egész nemzet érez.

Ámde Pest megye Rendeinek e nemzeti közfájdalomból nem másokéhoz hasonló, hanem sokszoros osztályrész jutott: annál nagyobb osztályrész jutott, minél közvetlenebb, minél kedvesebb volt azon kapocs, mely e nemes megyét a dicsőült nádor főispánhoz köté. A veszteség szerepe igen érzékeny emlékeztető s a tettes RR. most, a veszteség perczében, bizonyosan elevenen érezik, mi sokszoros hálával, a szeretetnek és pietásnak mi szent emlékezetével tartozunk mi meghalt örökös főispánunknak.

A megyei institutió sokkal hatályosabb támasza ez ország szabadságának, mintsem hogy ne volnának irigyei, kik minden lépésnyi tért, melyet a megyei rendszer veszít, az országló hatalom nyereségének vélik, s inkább hajlongva ennek, mint szeretve amazt, e szerint cselekesznek. Innen van aztán, hogy sok testvér megyének egész élete hosszú időkön át nem egyéb, mint örökös szomorú harcz a főispánnal. A t. RR. meghalt nádorfőispánunk korából e szomorú harcz kellemetlenségeit nem ismerik. Ő dicsőségét s örömét a t. RR. jogainak nem csonkításában, hanem megőrzésében, méltányos kivánataik nem hatalomfitogtató visszautasításában, hanem teljesítésében, az idők súlyának, az előgördülő ütközési köveknek nem szaporításában, hanem elhárításában, legalább enyhítésében keresé, s mind közvetlen kormányzatában, mind kivált a legközelebbi legnehezebb időkben helyetteseinek választásában s választási módjában közöttünk mindég a békének, az egyetértésnek, a bizalomnak őrangyala volt. Avagy mutasson nekem a nemzet a megyei életre borúsan nehezült jelenkorban kivüle egy főispán életéből olyan tettet, minővel dicsőült főispánunk - a t. RR. értenek engem - csak a legújabb időben is Pest megye egéről a fenyegető borút elhárította!

Óh, bár tanulnának példáján mások! Mert ki volna azon vakmerő, a ki magáról hinni vagy állítani merné, hogy ő hívebb barátja és jobb tanácsadója a királynak, hívebb támasza az országló hatalomnak, mint volt e megyének dicsőült főispánja - egyik király testvére, másiknak bátyja! - és im e főispán soha sem vélte, hogy hasznos szolgálatot tészen a királynak, ha vagy megtámadja a megye jogait, vagy többség-vadászva pártszenvedelmek tusaiba keveredve s kegyeit politikai rokon- s ellenszenvekhez mérve, szór egyenetlenséget a RR. soraiba, hanem inkább tettel, példával mutatta meg, hogy azon főispán szolgálja legjobban királyát, ki pártok fölött áll s ezen állásában a megye jogait, a megye szabadságát legvallásosabban respektálja.

Ha egy megfoghatlan féltékenység, mely még a szeretet nyilatkozványában is rémeket lát, midőn az önként s nem parancsolatra keletkezik, a t. RR. szándékának útját nem állja, agg nádorunk nem szállott volna sírba a nélkül, hogy 50 éves nádorságát a nemzet megünnepelné, - s a t. RR. bizonyosan legelsők lesznek készségben s közremunkálásban, ha a jövő országgyűlés a dicsőült nádor emlékezetét ő hozzá s a nemzethez méltóan megörökíteni akarandja. Most a halandóság kikerülhetetlen csapása mellett egyéb alig van tehetségünkben, mint hogy azon bánatot, melyet lelkünk mélyében érzünk - a felolvasott felsőbb intézvény értelmében - külső jelekkel is kimutassuk s tisztviselőinket is hivatalos eljárásaiknál pecsétben s más egyebekben hasonlóra utasítsuk, s egyszersmind: hogy szívünk őszinte adóját, Pest megye Rendeinek őszinte fájdalmát, jegyzőkönyvünkbe iktassuk, s főherczeg István ő fenségéhez intézendő felirásban is kifejezzük.

Helyén lesz ez annyival inkább t. RR., mert viszonyaink ő fensége irányában - Istennek hála - akként alakulnak, hogy a mint óhajtom, hogy ő fenségének felejthetetlen atyja elvesztése feletti méltó fájdalmában enyhítő vigasztalásul szolgáljon az, hogy bánatában az egész nemzet, Pest megye Rendei pedig kétszeresen osztoznak, úgy viszont Pest megye Rendei bizonyosan egy szívvel, lélekkel oly érzelemtől lelkesítvék, miszerint saját fájdalmuk enyhítő vigasztalását ő fenségében találnák.

Egy szeretett nádornak halála nem oly esemény, mely felett csak bánatot szabad érezni, itt az emberi szív gyászához a polgárkebel gondjai csatlakoznak, s ha nem csak saját meggyőződésemet kérdezem, hanem figyelmet vetek a népérzelem minden manifestatióira, melyeket úton-útfélen, köz- és magán helyeken tapasztalunk, tagadhatlan tény gyanánt állíthatom, miként a nemzetnek, különösen Pest megye Rendeinek egyetemes közkivánata: hogy István herczeg választassék az ország nádorává.

És én nem vonakodom kimondani, miként ezen közkivánatban van ugyan része a dicsőült atya iránti pietásnak, van része az emberi szív azon nemes hajlamának, miszerint ragaszkodását a szeretett atyáról a reményteljes örökösre örömest által viszi, de az István herczeg nádorsága iránti köz nemzeti óhajtás több, sokkal több, mint pusztán a hála és pietás kifolyása; sőt inkább a körülmények komoly megfontolására s a politikai okszerűség számbavételére alapított józan status-bölcseség. Minekünk ez izgatott honban oly nádorra van szükségünk, ki a pártküzdelmek szenvedelmein felül és kivül állva, nem pártnak, hanem a nemzetnek embere legyen. Én ezen nádort István főherczegben reméllem, mind születési magas állásánál fogva, mely őt a magánéleti súrlódásokon, a magánjogi nepoticus érdekek indulatain felül emeli, mind azon kegyeletes befolyásnál fogva, melyet oly atyának, minő az övé volt, emlékezete a kedélyes örökösre természetesen gyakorol, és kell gyakorolnia azon szívemelő tapasztalásnak, miszerint atyja sírjánál - hol a hizelgés megszűnik, mert semmit sem várhat többé - azt kell látnia, hogy ezen út az, melyen a nemzet szeretetét mind magának megnyernie, mind az uralkodóház iránt megtartania lehet. Nekünk oly nádorra van szükségünk, ki elég magas állású legyen, miszerint se annak ne legyen kitéve, hogy udvari intrigák engedelmes eszközévé törpíttessék, sem annak, hogyha ezzé törpülni nem akarna, elmellőztessék s befolyásában megbéníttassék: én ezen ohajtásom valósultának garantiáját István herczegben találom. Nekünk oly nádorra van szükségünk, ki, ha esküvel fogadandó tiszte szerint a trónusnál alkotmányunk védelmére kél, tettéhez még csak árnyéka se férhessen azon gyanúsításnak, hogy midőn a magyart, a magyarnak alkotmányát, önállását, nemzetiségét védi, a dynastia érdeke ellen cselekednék, sőt kinek szava és személye már magában győző ok, magában garantia legyen, hogy ép azért védi az alkotmányt s ez ország nemzeti érdekeit, mert fejedelmének s a királyi háznak érdekeit szívén viseli. Én az ily nádort István herczegben találom. Nekünk oly nádorra van szükségünk, ki midőn ekként a pártok felett király és nemzet között közvetítő kapocs gyanánt áll, ez állásában szívvel-lélekkel magyar legyen. És István herczeg magyarnak született, magyarnak neveltetett, ő e honnak nem adoptiv polgára, ő e hazának született édes gyermeke, ki egy levegőn nőtt fel mivelünk, kit e hazához atyjának, anyjának sírja, atyja életének minden lépten szemébe tünő nyomdokai, bölcsőjébeni első szívdobbanása, gyermekkorának kedves emlékei, ifjúságának első eszmélete csatolnak. Neki nem lehet e nemzetet nem szeretnie! Nekünk oly nádorra van szükségünk, ki a szabadság közepette növekedve, a szabadságban rémképet nem lát és egy szabad nemzet eleven vérpezsgésében nem szaglál rendbontó féktelenséget. István herczeg közöttünk született, közöttünk nőtt fel, lelke ez újjászülető nemzet új életének szabad legében erősödött. A mit még ezen okok mellett egyéniségéről mondhatnék, tilt szerénysége, tilt önjellemem, mely élő emberről inkább keveset szól, hogysem hizelegni látszassék, de úgy gondolom, eleget mondék, miszerint motiválva véljem, hogy Pest megye Rendeinek nemcsak kegyeletből, hanem alapos okoknál fogva közkivánatuk: hogy István herczeg választassék országunk nádorává.

És ime itt van előttünk a legfelsőbb intézvény, miszerint tudósíttatunk, hogy ő felsége a király István főherczeg ő fenségét ideiglenes s a jövő országgyűlésen történendő nádorválasztásig Magyarországon királyi helytartójává s mint ilyet többek között ezen megye főispánjává is kinevezni méltóztatott.

Miután úgy a kir. helytartóság, mint az ahhoz kapcsolt hétszemélyes táblai elnökség, pestmegyei főispánság és jászkunok gróf birósága stb. törvény által állandóan és örökösen egyenesen a nádori méltósághoz van kötve, ha legkevesebb okot látnék azon hiedelemre, hogy ezen kinevezés által akár a nádori méltóság s ahhoz törvényesen kapcsolt tisztségek hatáskörének, akár pedig magának a nádorválasztás körüli nemzeti jognak csorbítása vagy elmellőzése czéloztatik, el nem mulasztanám az iránti aggodalmamat kijelenteni.

De miután ő felsége nyiltan kimondja, hogy ezen kinevezést, mult históriai példák nyomán, csak ideiglenesen s a jövő országgyűléseni nádorválasztásig teszi, aggodalomra okot teljességgel nem látok, sőt teljesen meg vagyok nyugtatva, hogy ezen ideiglenes kinevezés a nádori méltóságot s nádorválasztási jogot nem sérti, nem sértheti és sérteni nem is akarja, s találok teljes megnyugtatást különösen abban is, hogy ő felsége ideiglenesen nem mást, mint egyenesen István főherczeget méltóztatott kinevezni, mert én ezen legfelsőbb intézvényt, az előadottak szerint, a legtávolabbról sem vehetem annak, mintha ő felsége a nádorválasztást vagy mellőzni, vagy megelőzni akarta volna, hanem veszem egyenesen annak a mi, t. i. hogy ő felsége a nemzet egyetemes óhajtását megértette és kegyes figyelmére méltatá, s a dicsőült nádor halálát gyászoló s e gyász közben a jövendő iránt aggódó nemzetet sietett azon hajlandóságáróli biztosításával megvigasztalni, hogy a minden jelekben csalhatatlanul nyilatkozó köz nemzeti akarattól a törvényes idő alatt megtartandó országgyűlésen kegyelmes kir. szentesítését nem fogja megtagadni.

És én, mint ellenzék embere, ki kötelességemnek ismerem a kormány eljárását mindig őrszemmel kisérni s ha meggyőződésem szerint törvénytelent vagy rosszat teszen, azt olyannak őszintén kijelenteni, hasonló őszinteséggel kötelességemnek tartom ily örvendetes alkalommal kinyilatkoztatni, nem csak hogy ez jól és helyesen történt, hanem egyszersmind szives elismeréssel azt is kimondani, hogy a nemzeti közohajtás iránt ezen ideiglenes intézkedésben tanúsított figyelemmel sok kétes gond és aggodalom lőn a nemzetről elhárítva.

És azért én fennebbi észrevételeim folytán ő felsége felolvasott kegyelmes intézvényét jegyzőkönyvileg örvendetes tudomásul vétetni kivánom s alázatos felirásban ő felségének úgy ezt, valamint azt is kijelentetni indítványozom, hogy Pest megye Rendei István főherczeget kivánván nádorul választani, ő felségének ezen ideiglenes intézkedésében a nemzeti közohajtás szives készségű méltánylatát és annak biztosítását találják, hogy a nádorválasztó országgyűlés a törvényes idő alatt meg fog tartatni s ott ő felsége az István főherczeg választása mellett országosan is nyilatkozandó közakaratot királyi helybehagyásával szentesítendi.

Ezen alázatos indítványommal természetes kapcsolatban van, hogy cs. kir. főherczeg István ő fenségéhez hasonlóan felirjunk s remény- és bizalomteljesen kijelentsük: miként a szenvedett közös csapásnál kedves vigasztalásunkra szolgál, hogy azon ideiglenes viszonyban, melybe a nemzeti közohajtással találkozó legfelsőbb kinevezés következtében vele lépni szerencsénk van, megnyugtató zálogát találhatjuk annak, hogy ezen kedves viszony a legközelebbi országgyűlésen király és nemzet közös akaratával állandósíttatni fog. Egyszersmind úgy szívünk érzelmeivel, mint illem- és tisztelettel megegyezőnek vélem, hogy díszes küldöttség neveztessék, mely ő fenségét Budára érkeztekor, mihelyt a gyász körülményei megengedik, üdvözölje s főispáni székének ünnepélyes elfoglalására felkérje.

Végezetül ő fenségének nádorrá választatását a jövő országgyűlésre küldendő követeinknek már most határozatilag utasításba adatni s ezen határozatainkról az ország törvényhatóságait - egyetértésüket kérve - körlevél által értesíttetni indítványozom.

Uraim! (Felkiáltások: Üljön le!) Engedelmet kérek, majd ha ki fogok fáradni. Midőn a szószékre lépek, hogy önöket felhívjam, "mentsék meg a hazát!": e percznek irtózatos nagyszerűsége szorítva hat le keblemre.

Ugy érzem magamat, mintha Isten kezembe adta volna a tárogatót, mely fölkiáltsa a halottakat, hogy ha vétkesek, vagy gyöngék, örök halálba sülyedjenek; ha pedig van bennök életerő, örök életre ébredjenek. Uraim! így áll e perczben a nemzet önök kezében; és Isten kezökbe adta a mai határozattal a nemzet életét, de kezökbe adta a nemzet halálát is. Önök határozni fognak. De éppen, mert e percz ily nagyszerű, feltettem magamban, uraim! nem folyamodni az ékesszólás fegyveréhez.

Lehetetlen nem hinnem, lehetetlen nem meggyőződve lennem, hogy bármiben különbözzenek is a vélemények e házban, a haza szent szeretete, a haza becsületének, a haza önállásának, a haza szabadságának olyan érzete, hogy azért utolsó csepp vérét is kész a ház feladni: ez mindnyájunkkal közös. (Éljen!) És a hol ezen érzés közös, ott nem kell buzdítani, ott a hideg észnek kell az eszközök között választani csak.

Uraim! a haza veszélyben van. E szót elég volna tán száraz ridegen kimondanom; mert hiszen a homály a szabadság napjának felvirultával lehullott a nemzetről, és önök látják, miként áll a hon. Önök tudják, hogy az országban dispositiojukra levő sorkatonaságon kivül közel 12.000 önkéntes honvédsereg állíttatott. Önök tudják, hogy a törvényhatóságok föl voltak szólítva a nemzetőrségi seregek mobilisatiójára, miszerint legyen erő, mely képes legyen megvédeni a hont és megtorolni a bűnt odalent a széleken. És e felhívás a nemzetben viszhangra talált.

Ha a nemzet nem érezte volna, hogy veszély van, nem talált volna nála viszhangra. Ez maga elég mutatványa annak, hogy a veszélynek érzete közös. De én azért mégis úgy gondolom, hogy köteles vagyok önöknek, uraim, nagyobbszerű vonásokban csak - és ezúttal nem minden apró részleteiben - a haza állapotának némi rajzát előterjeszteni.

A mint a mult országgyűlés szétoszlott, és az első felelős magyar miniszterium hivatalába lépett, üres pénztárral, fegyver nélkül, honvéderő nélkül: lehetetlen volt mély fájdalommal nem éreznie a nemzet állapotának irtózatos elhanyagoltságát. Én egyike voltam azon számosoknak, kik éveken keresztül figyelmeztették a hatalmat és figyelmeztették a nemzetet: legyen igazságos a nép iránt: mert majd késő lesz. Most ez egyszer talán még a hazafiúságnak közös érzete és a közös lelkesedés elháríthatja fejünkről a késő szót s annak egész súlyát.

De annyi bizonyos, hogy elkésett a nemzet és a hatalom az igazságosságban, s mivel ezen percz elkésett, azon percz, melyben először volt igazságos a nép iránt, bomlásnak indította a népviszonyokat. Ezen viszonyok közt vettük át a kormányt, megtámadtatva árulás, pártütés, reactionális mozgalmak és mindazon szenvedélyek által, melyeket átkos örökségül hagyott reánk Metternich politikája. Alig voltunk a kormányban, sőt még csak össze sem jöhettünk mindnyájan, már a leghitelesebb tudósításokat vettük arról, hogy a pánszláv mozgalmak a felvidéket nyilt lázadásba borítani szándékoznak nemcsak, hanem a napot is kitűzték már, mikor törjön az ki Selmeczen. Nagyobbszerű vonásokban akarok csak szólani, azért itt megállapodom és egyedül annyit mondok, hogy a felföld nyugodtan van. De ezen nyugalom nem a biztosságnak nyugalma, és meglehet, sőt valószinű, hogy ez tűz, mely a hamu alatt lappang.

Az ország közepén maga azon magyar faj között is, - mely életrevalóságát amott a Drávavonalnál és az ó-kéri tábor táján minden nap mutatja, - nehéz volt a népnek a hosszas szolgaság után megbarátkozni a szabadság eszméjével, és magát tájékozni annak első viszonyai közt: mert nem hiányoztak bujtogatók, kik a népben aggodalmat költöttek, még azon nem mondom adományok, hanem igazságok iránt is, melyeket nekik a mult országgyűlés megadott. Kilencz hét mult el azóta: az ország belje nyugodt, s a magyar faj áldozatra kész, önkényt s nem kényszerítve viszi életét oda, hova felszólíttatik.

Horvátország nyilt pártütésben van. Sok évek folytak le azóta, uraim! mióta e hazában nem egy, nem két ember figyelmezteté a hatalmat, hogy midőn az illir bujtogatásokat szítogatja - szítogatja mondom, nemcsak elnézi - oly kígyót táplál keblében, mely az uralkodóháznak vesztét fogja maga után következtetni. Azt gondolták azon urak ott lent, hogy mivel a lázas állapot, melyben Európa van, megingatta az országnak minden oszlopait a fönlevő viszonyokra nézve, már most nyilt pártütésben törhetnek ki büntetlenül. Én, uraim! ha e pártütésre a magyar valamely alapos okot szolgáltatott volna, e perczben is, nem tekintve azt, hogy pártütés van, arra szólítanám fel önöket: legyenek Horvátország iránt igazságosak, és így igazságosak lévén, nem fegyverrel, hanem az igazság szent szavával, annak megadásával csillapítsák le a lázadást.

Igy lévén lelkesítve, kötelesnek érzem magamat egy futó pillanatot vetni Horvátországnak Magyarország irányábani viszonyaira. Önök előtt tudva van, uraim! hogy a nemzet még azon időben is, mikor különösen kegyelt kiváltságosoknak osztotta csak a maga jogait, Horvátországot minden jogokban részesítette. Nem volt e nemzetnek Árpád korától egy joga sem, melyet, mióta Horvátország velünk kapcsolatban van, vele a nemzet meg ne osztott volna testvériesen (Igaz!); és nemcsak, de midőn megosztott vele minden jogot, adott még azonkivül e nemzetnek, magunknak terhére, különös kiváltságokat. Azt látom a historiában, uraim! hogy egy nagy birodalomnak egyes része nem részesül a közös jogokban, mint Irland nem mindenben, mivel Anglia bir; de, hogy egy nemzet tömege, a nemzetnek nagyobb része önmagát tagadja ki jogokból egy bizonyos kevesebbségnek kedvéért, ezen nagylelkűségre példát csak Magyarhon adott a horvátok irányában. (Igaz!)

Tehát hol az ok a múltban, minél fogva, habár a haza megmentésére fegyvert fogunk is kezünkbe, szivünkben érezni lennénk kénytelenek, hogy a pártütést mi provokáltuk? A múltban erre ok nincs. Vagy talán a legközelebbi országgyűlés, mely új aerát nyitott e nemzet életében, tett változtatást a régi viszonyokon? Azt mondom: nem.

A mely jogokat kivíttunk magunknak, nekik is kivíttunk; a mely szabadságot a népnek megadott a hatalom s az országgyűlés, Horvátország népének is megadta; a mely kármentesítést az itteni nemességnek resolvált Magyarország, a maga erszényének rovására resolválta Horvátországnak is, mert a parányi ország nem bírja kármentesítését elvállalni; - és a hol nemzetiség tekintetében, nem jól felfogva bár és hibásan képzelve, de mégis aggodalom volt, annak megnyugtatására hatott, midőn kimondotta a mult országgyűlés, hogy a horvátoknak közéletükben, saját hazájukban, saját törvényhatóságaikban, saját nyelvükkel, saját szabályaik következtében is élni tökéletes joguk van, s így a törvényhozás municipális jogaikat nemcsak nem csorbította, sőt gyarapította.

Van-e magasztosabb jog, mint a képviselők választásáról rendelkezni, a mely képviselők hivatva vannak törvényt szabni, szabadságot adni, védeni az országot? És az országgyűlés azt mondotta: ti horvát barátaink! magatok oszszátok fel, miképen válaszszátok képviselőiteket. Ez által állását és ezen municipális körben nemzeti önállását Horvátországnak a mult országgyűlés elismerte. Tehát ha a multban nem volt ok, mely ezen pártütésnek a természeti jognál fogva valamely színt adhasson, a mult országgyűlésnek cselekvényei okot bizonyosan nem szolgáltattak.

Avagy talán a miniszterium? Mi egy lépést tettünk, uraim! a miért önöknek felelősek vagyunk. Ha sikerült volna e lépéssel lecsillapítani a fellázadt kedélyeket, örömömre szolgált volna azt megemlíteni; így csak azon érzéssel említem meg, hogy a miniszterium némi részben túlment a törvényen; hanem túlment azért, mert lehetetlennek látta el nem fogadni a törvény természetes következményeit. - Ha az országgyűlés elismerte azt, hogy a horvátoknak beldolgaikat saját nyelvükön folytatniok joguk van, a miniszterium a körülmények szerint hivatva érezte magát arra, hogy nemzetiségüknek elismerését a kormánynyali érintkezésekbe is vegye be, és ismerje el, midőn azt határozta, hogy velük magyar nyelven és a magyar nyelv mellé egyszersmind az ő nyelvükrei fordításban levelez és intézkedéseit ugy küldi hozzájok.

A horvátok a báni hatalomban igen nagy súlyt helyeznek. A mult országgyűlés ezen báni hatalmat nemcsak sértetlenül hagyá, hanem annak egyszersmind az ország összes kormányzatábai befolyását biztosította, midőn törvény által meghívta a bánt, hogy vegyen részt azon álladalmi tanácsban, mely a királyi helytartó körül a nemzet sorsa fölött intézkedik. És a miniszterium ennek következtében semmit sem tartott sürgetőbbnek, mint meghallgatni azon bánt, kit az igazságnak és szabadságnak ostora alatt leszállott hatalom, lételének utolsó perczében, átok gyanánt tolt nyakunkra, hogy megkisértse, vajjon nem lehetne-e a kárhozatos reactio ördögét visszaidézni?

A miniszterium egyáltalában nem vonakodott a bánt első perczben is felszólítani, foglalja el a székét István királyi helytartó álladalmi tanácsában s értekezzék a miniszterekkel arról, miképen lehetne Horvátországnak nyugalmát, békéjét s csendjét biztosítani, s mik Horvátországnak igazságos kivánatai, melyek teljesítésére, ha ez a minisztérium kezében van, késznek nyilatkozott, ha pedig nincs, késznek nyilatkozott arra, hogy önök előtt indítványt tegyen, és annak elfogadása tekintetében állását kérdésbe tegye. A bán nem jelent meg, makacsul visszautasította a felszólítást; pártütésre támaszkodván, s annak élére vetvén magát, a magyar koronátóli pronunciált elszakadásnak terén áll.

Nem tagadom, hogy Horvátországnak vannak sok részletes sérelmei, melyek mai napig sincsenek orvosolva; de azokat nem a miniszterium, nem a nemzet okozta; ezen sérelmek hagyomány gyanánt maradtak reánk a mult kormánytól; a nemzet pedig ezen sérelmeket magáévá tette minden időben, és mindent elkövetett orvoslásukért, épen úgy mint saját sérelmei tárgyában. És az bizonyosan egyike volt a felszólítás okának, miérthogy Jellasichot, mint ő felsége által akkoriban kinevezve volt bánt felszólítottuk, hogy érintkezésbe tegye magát a miniszteriummal, hogy rögtön intézkedhessünk a sérelmek megszüntetése iránt; mert a miniszterium felhatalmazva, de kötelesnek is érezte magát arra, hogy a hol a törvény sértve van, azt a maga épségébe visszahelyezze. De a bán annak, hogy a horvátoknak az 1845-iki tartománygyűlésből ő felségéhez felterjesztett kivánataira nézve a miniszterium határozata velök közölhető lett volna, még csak lehetőségét is pártütéssel vágta el.

És mégis mindezen viszonyok közt, midőn a miniszterium nem tájékozhatta magát a körülményekben, nem mulasztott el semmit, mit Horvátország és a határszéleknek megnyugtatására czélszerűnek vélt. A határőrvidékek képviseleti joggal ruháztattak fel a mult országgyűlés által: - nyertek tehát egy oly jogot, melylyel nem birtak soha, mióta a határőrvidék áll.

A miniszterium annak valósítására nézve nemcsak, megtette az intézkedéseket, melyek hatalmában állottak, hanem egyszersmind keresve kereste az alkalmat, mit tehessen azon népségnek megnyugtatására, és b. Hrabovszki főhadparancsnokot, mint királyi biztost megbizta és felhatalmazta arra, hogy a határőrvidékeknek a föld tulajdonát adja meg, mint meg van adva a magyar földön lakó úrbéri jobbágyoknak; felhatalmazta arra, hogy a robotokat, melyek ott az álladalom irányában fennállottak, törölje el; felhatalmazta arra, hogy az iparnak, kereskedésnek, művészetnek űzésére szabadságot adjon, melylyel eddig nem birtak; felhatalmazta arra, hogy a szabad költözködést mindenkép könnyítse, s egyszersmind felhívta arra, hogy a nép maga, községenként vagy kerületenként önköréből válaszszon embereket, kik ide feljövén, tájékozzák a miniszteriumot, s tolmácsolják előtte a nép ottani kívánságait, arra a czélra, hogy ha volna még valami, mit ezenkivül még számukra jogszerűen adni lehet, azt a miniszterium nyomban megadhassa. S ezen elcsábított szerencsétlen emberek pártütéssel, lázadással feleltek, úgy hogy azon jótéteményeknek valósítására sem lehetett alkalom, melyeket a minisztérium hetek előtt megadni elhatározott.

A nemzetiségről már szólottam. A többek közt egyike volt azon vidékek sérelmeinek, hogy a tengeri sóval élő szávai rész a drága istriai sót kénytelen vásárlani, s a siciliai sónak behozatala meg nem engedtetik. Fiumének ez régi kivánsága volt, s az országgyűlés előtt gyakran ismételte. Megengedtük a siciliai só behozatalát, és annak árát tetemesen leszállítottuk.

Szóval: egyáltalában el semmit sem mulasztottunk, mit a kedélyek megnyugtatására tennünk lehetett, tennünk a nemzet szabadsága és jogainak határáig lehetett. Mi tehát, uraim, a horvát pártütést sem a miniszterium, sem a nemzet részéről legkevesebb ok által is provokáltnak el nem ismerjük. Ha egy nép kevesli a szabadságot, melylyel bir, és többnek kivívására ragad fegyvert, kétes játékot űz bár, - mert az ily fegyvernek két éle van - de tettét meg tudom fogni; ám mikor azt mondja valamely nép: nekem sok a te szabadságod, nekem nem kell, a mit adsz, hanem megyek görbülni a régi absolutizmus járma alá, - ezt megfogni nem tudom.

Pedig a dolog körülbelül így áll; mert ugynevezett petitiójukban, melyet a zágrábi conventiculumból ő felségéhez felküldöttek, egyenesen azt kérik, hogy el akarnak Magyarországtól szakadni, nem avégett, hogy önállók és egészen elszakadt független nemzet legyenek, hanem hogy magukat az ausztriai miniszterium alá vessék. Ez, uraim! a hajdani Vendée szerepe, melyet részünkről a terrorizmus nem provokált, hanem mely megszületett, mert a fejedelem iránti affectált hűség leple alatt reactionális ármánykodás létezik. Kérdem én: hűség jele-e, nem akarni tartozni a magyar koronához, mely mint symboluma ez ország népeinek, ő felségének és dynasztiájának e perczben nem csak legerősebb támasza, de mondhatom egyedüli biztos támasza? (Helyeslés.)

Avagy a hűség jele-e, nem akarni engedelmeskedni a magyar miniszteriumnak, hanem akarni engedelmeskedni az ausztriai miniszteriumnak, mely erőtlenségében az aulától veszi parancsait, mely annyi erővel sem bir, hogy urát királyát ősi várában meg tudta volna védeni, hogy földönfutóvá ne legyen? (Kitörő helyeslés.) Kérdem én: nem nagyobb hűség-e, a magyar koronától függni, azon koronától, mely mint symboluma ezen országnak, azon perczben, midőn a bécsi miniszterium gyáva gyengesége miatt fejedelmünk ősi várát elhagyja, nem élt vissza a perczczel arra, hogy elszakítsa a kapcsot, mely közte és az ősi várából kiűzött fejedelem közt van, hanem egy szívvel lélekkel felkérte a királyt: "jöjj ide közünkbe, támaszkodjál személyesen hűségünkre, mi megvédünk a pokol ellen is." (Zajos "éljen!")

Vagy nagyobb hűség talán azon bécsi miniszteriumtól akarni függeni, mely ha volna, - mert most nincs - és megkérdeztetnék: ki hát tulajdonképen a te urad, kitől veszed a parancsot, a császártól-e? a bécsi birodalmi országgyűléstől-e? vagy pedig a frankfurti Reichsverwesertől? e kérdésekre nem tudna felelni; ki azt sem tudja, hogy fejedelme alá lesz-e vetve a frankfurti gyűlésnek, és be fog-e olvadni Ausztria a nagy Németországba, vagy a kis Bécs fogja absorbeálni a nagy Németországot? És ők azt mondják, hogy a hűség érzeténél fogva rebellálnak V. Ferdinánd ellen. (Kaczagnak.)

Azonban őszintén megvallom, miként én a szabadság érzetének a tömegre nézve oly erős hatását hiszem, miszerint lehetetlen meg nem győződnöm, hogy maga ezen affektált hűség is még affectatióban is csak puszta ürügy, melylyel más czélok fedeztetnek a vezérek részéről; fedeztetik a reactionális mozgalom; más részről pedig kapcsolatban van ezen eszme az ausztriai birodalomnak szláv alaprai állításával.

Azt mondják: Bécsbe fogunk követeket küldeni, csinálni fogunk a szláv elemnek többséget; Ausztria megszűnik német birodalom lenni, s majd a csehek alól a szláv déli birodalom fogja felütni fejét. Ez kétes játék; majd határoz felette alkalmasint Európa, mert ha mi nem birunk vele, európai kérdéssé válik; de annyi bizonyos, hogy ezen combinátió, ha húz valamit maga után, az ausztriai háznak vesztét huzza maga után. Erről nincs kétség.

Elmondottam, uraim! önök előtt, mit tettünk a horvát nemzet irányában a megnyugtatásra. Még egy lépés van, melyet említenem kell. Azt láttuk minden jelekből, hogyha István főherczeg nádor és királyi helytartó parancsol és a magyar miniszterium rendelkezik, ezen parancsok és rendeletek ellenében pártot ütnek, és azt mondják: mi a fejedelem nevében nem engedelmeskedünk. És mivel ezt tapasztalók, kötelességünknek tartottuk megkérdezni a királyt, nyiltan, őszintén, - hiszen nincs terrorizmus alatt, mert Insbruckban van hű tiroljai között, - adja tudtára a népeknek, mi hát az ő királyi akaratja? Ő felsége nyíltan, őszintén tudtára adta népeinek, a mit vallásosságától úgy, mint a törvény iránt tartozó kötelességétől várni lehetett.

És midőn ő felségének ezen parancsai hozzájuk érkeztek, mit mondottak? "Ez nem a király akaratja, a terroristikus magyar minisztérium kényszerítette a királyt oly szavak mondására, melyeket ő nem értett." Ezt mi tapasztalva, azt gondolók, hogy meg kell kisérteni, mikép ezen ürügy minden alapja elvágassék; ugyanazért kéréssel járultunk ő felségéhez, hogy miután Jellasich és párthívei nemcsak a hajdan hatalomban volt, most pedig a megbukott camarilla körébe tartozóknak titkos szítogatására hivatkoznak, hanem még a dynastia némely tagjairól is azt mondják, mintha kedves volna előttük a pártütés, méltóztassék a dynasztiának egyik tagját, - kit nem gyanúsíthatnak úgy, mint István főherczeget, kire azt fogják, hogy a király hatalmát segítette megtörni, - Zágrábba küldeni, hogy mondja meg a népeknek élőszóval, miként az, mit a fejedelem- és dynasztiára mondanak, rágalom és hogy ő felségének az az akarata, mit a junius 10-iki manifesztumában proclamált, melyben Jellasichot minden hivatalától felfüggeszté, a horvátországi pártütést felségsértésnek nyilatkoztatta, és báró Hrabovszkyt megbízta arra, hogy törvényes intézkedéseit, ellenökbe, ha kell, fegyverrel is vigye keresztül.

Ő felsége János főherczeget méltóztatott e tekintetben intermediatióra megkérni. János főherczeg, mint tudva van a ház előtt, időközben ausztriai birodalombeli császári képviselővé lévén kinevezve, erre támaszkodva, midőn kijelenté, hogy a kiegyenlítésnek megkisértését szivesen elvállalja, azt, hogy jelen körülmények közt Horvátországba menjen, lehetetlenségnek nyilatkoztatta. Mi ő fenségének nem késtünk kijelenteni, miképen vélekedésünk szerint ő fensége sikeres eljárásának basisa és indulópontja épen az, hogy Horvátországban a dynastiának oly tagja, minő ő, élőszóval világosítsa fel, hogy a dynastia és a fejedelem valósággal pártütésnek nyilatkoztatta a horvátországi mozgalmakat.

És kinyilatkoztattuk, miszerint kételkedünk, hogy a kiegyenlítési eljárásnak sikere lehessen, ha ezen első alapot elmellőzi; de kinyilatkoztattuk másodszor azt is, miképen mi Horvátországnak, legyen az bár pártütésben, oly állását, mintha önálló ország, önálló hatalommal alkudnék, el nem ismerjük. Mi Horvátország irányában minden méltányos és igazságos kivánatokra hajolni készek vagyunk; de Jellasich nem áll al-pari a magyar királylyal. A magyar király megbocsáthat, de Jellasich szerepe az engedelmesség. (Helyeslés.)

Azért kinyilatkoztattuk, miként mi a horvátországi viszonyok kiegyenlítésében azon utat látjuk legczélszerűbbnek és legsikeresebbnek, ha ő fensége a maga részéről is közbenjárni méltóztatnék, Horvátországban a tartományi gyűlést megtartván; hogy véleményök tökéletes szabadságával nyilatkozhassanak a horvátok, rendezzék el a követválasztást, küldjenek ide képviselőket, s azok által terjeszszék elő kivánataikat, melyeket, - és ehhez állásunkat is kötjük - ha kivánságaik méltányosak és igazságosak lesznek, a magyar nemzet nem fog késni teljesíteni; ha pedig nem teljesítené, mi készek vagyunk lelépni.

És ha más kivánságai lesznek a törvényesen tartott tartományi gyűlésnek, melyeknek törvény, jog és igazság szerinti teljesítésére maga a kormány is hatalommal bir: azokat terjeszszék fel a kormánynak és a kormány irántok nyilatkozni fog. Ő fensége János főherczeg a német birodalom Reichsverweserévé neveztetvén, talán épen tegnapelőtt, - ha jól tudom a napot, - Frankfurtba utazott; néhány nap múlva visszajő, s akkor meg fogjuk látni, vajjon az ezen alaponi kiegyenlítésnek sikere lehet-e, vagy nem? De a horvátoknak azon kivánságát, hogy ha kiegyenlítésről van szó, Magyarország részéről minden hadi készületek szüntessenek meg, indignato pectore vetettük vissza magunktól, s kötelességünknek tartottuk kijelenteni, hogy jöjjön bár, a mi jönni akar, a magyar készülni fog, a kormány is készül minden erejével, s azért hitta össze az országgyűlést, hogy annál nagyobb erővel készüljön.

Nem volna tanácsos, de önök sem fogják kivánni, hogy tábláját mutassam elő számszerint azon erőnek, mely az erélyes és a ház hálájára érdemes Csányi biztos intézkedése alatt a Dráva partjánál annyit mutathat, hogy valóban tekintélyes erő, és a horvát lázadók, kik régóta szeretnének spekulálni a szép magyar föld kenyerére s borára, e perczig Magyarországnak földét megtámadni nem merték, nem is merhették a nélkül, hogy visszaverettek volna, mind a mellett, hogy szerkezetöknél fogva a múltból, fegyveresen készen voltak, nekünk pedig még csak készülni kell.

A másik dolog ott lent a szerb lázadás.

Mi az okokat illeti: erről uraim! nincs mit mondani; mert itt a dialektikára nem nyilik többé tér. Magyarországban különböző népek laknak, de a ki Magyarország belsejében külön országot akar alkotni, az oly lázító, oly pártütő, kinek statáriummal kell felelni. (Tetszés, helyeslés.)

Hanem, uraim! a polgárvér ontása még a bűnösöknél is nagy dolog; s azért a kormány tekintetbe vévén azt, hogy ily izgalmas és lázas korban, mint a melyben most vagyunk, az elcsábított tömegeket a polgárháború minden szerencsétlen iszonyaiba borítni, néhány nagyravágyó bűnösnek vétke miatt, oly cselekvés, melyet ha a hazáról elháríthatunk, megérdemeltük Istennek s embernek is helyeslését, e tekintetben sem akartunk semmit kisértetlenül hagyni. Azért, a mi kivánságok itt fennforoghattak, ezen kivánságok teljesítésére nézve intézkedtünk. De hiszen az ország integritásának sérelme nélkül már nem lehetett másként intézkedni, mint hogy azon vallásúak számára, kikhez a szerbek Magyarországon tartoznak, hijjuk össze azon congressust, melyet a múlt kormány sok esztendőkön keresztül számukra össze nem hivott.

E részben megtörtént a rendelkezés, s Rajasics érsek jónak látta Karlovitzon egy gyülést tartani, s ezt a szerb nemzet gyülésének proclamálni. És itt a szomszéd Szerbiából rablási vágyból betört csoportok segítségével mondották ki, hogy ők nemzet s hoznak törvényeket, s állítanak pátriarchát, állítanak vojvodát. Bonyolódván odalent a viszonyok, királyi biztosok küldettek ki. A szerémi szláv vidékre báró Hrabovszky, mint péterváradi főparancsnok, kit épen ezen állásánál fogva e czélra legalkalmasabbnak kellett itélnünk; mert parancsnoka azon határőrvidéki ezredeknek, melyeknek felbujtogatására leginkább remélt támaszkodhatni a pártütés.

A Dunáninneni vidékre kiküldöttük a temesi grófot s főispánt, Csernovics Pétert, egyrészt azért, mert személyessége s érzései iránt a múlt időkben is bizalommal viseltettünk; s másrészről azért, mert unokája azon Csernovics Arzennak, kihez, úgy hiszszük, a szerbek pietással szítnak. A bánáti vidéken Vukovics Szabbas temesi alispán működik, mint biztos. Mig ezeknek működésük tartana, mi iparkodtunk seregeinket egybegyűjteni: de seregeket, - erről többet itt nem szólhatok, - de biztos seregeket, mondom, Magyarországon a mostani körülmények közt, hirtelen összeteremteni nem könnyű dolog.

Azért úgy gondolom, hogy az országra nézve igen nagy nyereség lesz már az is, hogy ezen pártütő lázadás, mig minden iszonyaival elvonulna, csak az országot el ne borítsa addig, mig elegendő erősek leszünk, mint a sas, reájok ütni s őket semmivé tenni.

Azon időközben, mig a seregek összevonathatnak, Csernovics Péter kir. biztos úr jónak látta a békéltetés eszközeit megkisérteni s érintkezésbe bocsátkozván a pártütés főnökeivel, oly egyezkedést kötött, mely a hirlapokból önök előtt tudva van és melynek tartalma az, hogy 10 napi fegyvernyugvás adatik, hogy azon idő alatt a főnök szétoszlatván a pártütő seregeket, őket a törvény iránti engedelmességre visszahozza.

Ezen fegyvernyugvás kötésének ideje július 4-én járt le, s ezen kötést a kir. biztos úr önfelelősségére tette. Ő ki volt küldve kir. biztosul, felhatalmazva arra, hogy minden szükséges eszközökkel a megzavart csendet állítsa helyre s úgy vélte, hogy azon eszköz a csend helyreállítására alkalmas lesz. E lépés olyan, mely talán azon lépések sorába tartozik, melyeknek helyeslése vagy kárhoztatása a sikerhez van kötve. Most e perczben tekintélyes erő van ott, egy ügyes, tapasztalt, bátor s vitéz hadvezérnek parancsnoksága alatt.

Az eljárási terv megállapíttatott általa a helyszinén; közöltetett a hadminiszter úrral, ki azt végkép megállapította. Hogy mikép fog és mikép kell egy tábornoknak a harcz mezején eljárni, úgy gondolom, az ily strategicus terv nem a nyilvánosság elébe való, mert nem akarjuk, nem akarhatjuk visszaidézni azon kort, midőn Magyarország aljáni török táborozás harczai menetelét a bécsi Hofkriegsrath aluszékony pamlagon intézte s midőn elintézte, már megverettek odalent és ha meg nem verettek, ez csak azért történt, mert volt egy híres hadvezér, ki a nyert parancsot zsebébe tette és a törököt megverte. (Tetszés.)

Egyet akarok még mondani. Azon hir kezd tegnapelőtt óta rebegni, mintha ujabb fegyvernyugvás köttetett volna a lázadó szerbekkel. Én és az egész miniszterium erről általában semmit sem tudunk, s nem lehet hinnünk, hogy ha az való volna, róla tudósítva nem volnánk, de még sem mondhatom azt, hogy nincsen; de csak azt, hogy semmit nem tudunk róla, s utolsó leveleink, melyek július 6-ról szólanak, egyáltalában a fegyvernyugvásról még csak említést sem tesznek.

Hanem van egy, uraim! mi a kebelnek fáj. Fáj az, hogy a pártütés szerte a vidékeken el lévén terjedve, imitt-amott egyes speczialis szerencsétlenség történik, mint ez történt Torontálmegye szélén Sz.-Mihályon. Erre csak annyit akarok megjegyezni, hogy ha egyszer egy vidék valahol lázadásban van, én a lázadás elnyomására megbízott emberek részéről a legnagyobb hibának venném, ha minden helységnek szalmafedelét, minden embernek biztosságát külön intézkedés tárgyává tevén, az által megoszlatnák az erőt, s az egész lázadás elnyomását bizonytalanná tennék. Minden lázadásnak megvan ezen szerencsétlensége. Az elvesztett életet Isten sem adja vissza; a kárt kipótolja azoknak vagyona, kik azt okozták; hanem azért, mert itt-ott egyes helyek felgyújtattak, nem lehet kivánni, hogy a tábor strategikus tervéből kimozduljon s ide-oda is vigyen egy századot s hagyja a római sánczokat észrevétlenül és a körül seregeit mindenünnen össze ne gyűjtse.

Én sajnálom, hogy ily szerencsétlenségek történtek, de azt nem lehet kivánni a miniszteriumtól, hogy a sereget oszlassa fel, s hogy minden falut külön őrizzen meg. (Helyes.) Itt sem szólok arról, mennyi erőnk s katonánk van, hanem örömmel csak azt mondom, hogy reményemen s bizodalmamon túl fel tudott a magyar lelkesülni. Néhány évek előtt azt mondám: "csak egy pontot adjon az Isten, melyre támaszkodva mondhassam, hogy a nemzet fel fog lelkesülni és nem desperálok jövendője felett." Most meghagyta Isten érnem e perczet s im! nem esem kétségbe a nemzet jövendője felett. (Zajos tetszés és tapsvihar.)

A harmadik, uraim! azon viszonyok közt, melyek fenforognak, az aldunai tartományok állapota. A mint minden nemzettől a világon megkövetelem a magyar irányában azt, hogy beldolgaiba ne avatkozzék, úgy a magyar is kétségtelenül azon tartományok beldolgaiba avatkozni nem akar. Erről tehát nem is szándékszom szólani, csak annyit mondok, hogy a Pruth szélén egy hatalmas orosz sereg áll, mely fordulhat jobbra, fordulhat balra, lehet irányunkban barátságos, lehet ellenséges, de mivel lehet ez, lehet amaz, a nemzetnek készülni kell. (Ugy van!)

Eddig még nem léptek be Oláhországba. Azonban a miniszterium részéről az orosz követség interpelláltatván, azt felelte, hogy korántsem a török hatalom elleni barátságtalan indulatból indította oda seregeit, hanem saját tartományai nyugalmának oltalmára. Egyébiránt kinyilatkoztatja, hogy ha Oláh- s Moldvaországok kormánya által bejövetelre felszólíttatnék, meg fogja tenni azt, mert arra az adrianopoli békekötés által kötelezve van, - kinyilatkoztatván azt is, hogy a magyar nemzettel szomszédságos jó egyetértésben lenni kiván és Magyarország irányában semmi ellenséges lépést nem fog tenni mindaddig, mig a magyar nemzet kebelében valamely oly összecsoportozásokat s fegyvergyűjtéseket nem fogna látni, melyek által ő magát fenyegetve érezné.

Ez meglehet, uraim! arra vonatkozott, hogy a moldva- és oláhországi viszontagságok s események következtében némely odavaló egyének átmenekültek Erdélybe. Mi kötelességünknek tartottuk kijelenteni, miként a magyar nemzet vendégszerető készséggel tárja ki karjait minden üldözöttnek, minden menekvőnek, hanem azt nem fogja tűrni, hogy ezek visszaéljenek a vendégszeretettel az ország békéjének háborítására. (Tetszés. Helyeslés.)

Ez tehát a harmadik tényező. A negyedik a bosnyákországi szélek, hol a legújabb tudósítások szerint a bosnyákországi vezér 40 - 50.000-ből álló tábort gyűjtött össze, a mint állíttatik a végett, hogy Szerbia ellenében felállítván, ennek nyugtalanságait figyelemmel kisérje, s legyen elég erős a porta érdekében akként fellépni, a mint kötelessége. Az egyik tábor Bányalukánál, a másik, - nem jut eszembe a hely neve, a hol felállítva van, - a harmadik a montenegróiak felé vonult. Történt, hogy a bosnyákországi ráják nagyobb számmal fegyveresen költöztek át Horvátországba, adván okul azt, hogy a török hatalom által nyomottak és üldöztettek, tehát mint menekvők jöttek át.

Nem lehet tagadni, hogy a török administratiónak régi természete szerint, némi zsarolások s elnyomások fordulnak elő; de annyit mondhatok, hogy a porta részéről a keresztyén ráják irányában ellenséges lépés nem határoztatott, s így azok átjövetelét annak kell tulajdonítani, miként csak ürügyül hozták fel állítólagos elnyomatásukat, csakhogy átjöhessenek a zavarban s rablásban osztozhatni. És e perczig nincs semmi okunk arról kétkedni, miként a bosnyákországi seraskiernek a kordonon általi föllépése barátságos indulatból történt.

Végre, uraim! meg kell említenem Ausztria irányábani viszonyainkat. (Halljuk, halljuk.) Én igazságos akarván lenni, azt mondom, miként én természetesen meg tudom fogni, hogy a bécsi falakban létező hatalomnak fáj Magyarország felett nem rendelkezhetni többé.

De azért, mert valamely fájdalom természetes, nem minden fájdalom jogszerű; és még kevésbbé következik, hogy valamely fájdalom iránti könyörületességből egy nemzet a maga jogait megnyirbáltatni hajlandó legyen. (Nagy tetszés és éljenzés.) Igenis, uraim! megvannak, kétségtelenül megvannak azon mozgalmak, hogy ha egyebet nem, hát legalább a pénz- és hadügyi tárczát ismét a bécsi minisztérium számára visszaszerezni sikerüljön; mert hiszen a többi majd elkövetkezik. A kinek keze egy nemzet zsebében és kinek kezében egy nemzet fegyvere: az ezzel a nemzettel rendelkezik. (Igaz, igaz!) Összeköttetésben látszik nekem lenni ezzel a horvát mozgalom is, mert Jellasich azt nyilatkoztatta, hogy neki nem kell szabadság, hogy neki csak az kell, miként Magyarország had- és pénzügyi tárczája a bécsi miniszteriumra bizassék. És a legutóbbi perczekben, junius utolsó napjaiban lehullott egyszerre a fátyol, s a bécsi miniszterium jónak látta az ausztriai császár nevében megizenni a magyar király miniszteriumának, hogy ha minden áron meg nem alkuszik a horvátokkal, fel fogja mondani ellenünkben a neutralitást. Ezzel az ausztriai császár a magyar királynak hadat izent. (Kaczaj.) Lehetnek önök, uraim! a minisztérium iránt ilyen vagy olyan véleménynyel, hanem azt hiszem, hogy annyi honfiúi szives becsületükre még számíthatunk, hogy ne kelljen hoszszasan mutogatnunk, miként az ily intentiókra úgy feleltünk, mint a nemzet becsülete megkivánta. (Tapsvihar s általános helyeslés és hosszantartó éljenzés.)

Hanem épen, midőn ezen nota jött, s a miénk ment, ismét jött egy másik, hogy mily rettenetes ember a magyar pénzügyminiszter, hogy Jellasichnak nem akar pénzt adni. Mert természetes, hogy a mint Horvátország nyilt pártütésre lépett, azonnal a zágrábi hadiparancsnokságnak pénzt küldeni megszüntem; s nem érdemelném, hogy szivjam a levegőt, hanem megérdemelném, hogy szembe pökjön a nemzet, ha ellenségének pénzt adtam volna. (Általános tetszés és helyeslés.) Hanem azt mondották: micsoda szörnyű gondolat ez s a monarchia felforgatásárai törekvés; küldünk tehát mi 150.000 frtot - s küldtek is. (Gúny, kaczaj.)

Ezen tett, uraim! nagyszerű boszankodásra, nemzeti haragra ébreszthetné e házat; de ne ébredjenek haragra, uraim! mert azon miniszterium, mely ily politikában kereste állását, nincs többé! Az aula elfújta! (Tetszés és nevetés.) S én reménylem azt, hogy akár mily tagokból álljon is össze az új miniszterium, mely utána következik, az érezni fogja, hogyha csak az ausztriai császár iránt, - ki egyszersmind magyar király is - a hűség ösvényéről nem akar lelépni, miszerint a pártütők részére álljon ő is császárja ellen, ezen politikát Magyarország irányában nem követheti a nélkül, hogy Magyarországot ne provokálja, oda dobni az ausztriai szövetséget és másokat keresni, hívebbeket. (Szűnni nem akaró éljenzés és taps.)

Nincsen semmi okom, uraim, neheztelést, vagy subsumtiót legkevésbbé érezni az ausztriai nemzet iránt, neki csak erőt és kalauzt kivánok. Mindakettőnek még eddig híjával volt; a mit mondék, az az ausztriai volt miniszteriumot érdeklette; s remélem, hogy e szó meg fog hallatni Bécsben is, s nem maradand nyom nélkül.

Tehát az ausztriai viszonyok, imitt-amott az orosz hadsereg, mely még most békességes, ott állanak a szerb lázadók, a horvátországi pártütés, pánszlávisztikus agitátorok, s imitt-amott reactionális mozgalmacskák is, mikre nézve Pestmegyének érdemes alispánja s követe, ha specialitásokra ereszkedni kellene, hivatalos adatokat előterjeszthetne. Ezek együttvéve képezik azt, minélfogva mondanom kell, hogy a nemzet veszélyben van, vagyis inkább veszélyben lesz, ha a nemzet magát el nem határozta élni. (Tetszés.) E szerint, uraim, hol és kiben keresik az ország biztosítékát: külszövetségekben talán?

Nem kicsinylem a külszövetségek fontosságát, sőt azt vélem, hogy kötelességeit mulasztaná a miniszterium, ha e tekintetben is mindent nem tenne, a mit a nemzet biztosítása megkiván. Hivatalba lépésünk első perczében mindjárt a miniszterium az angol hatalommal érintkezésbe bocsátkozott, felvilágosítván őt arról, minek ellenkezőjét szerették sokan terjeszteni, mintha t. i. Magyarország valamely pártütés vagy revolutió utján csikarta volna ki a fejedelemtől jogait és szabadságait, - mondom, őt felvilágosítván arról, hogy urunk királyunkkal tökéletesen egy téren állunk; s felvilágosítottuk azon érdekekre nézve, melyek köztünk s közte, ha lefelé tekintünk a Dunán, közösek. És az angol hatalom részéről erre oly választ nyerénk, a minőt azon nemzet liberális gondolkozásától s egyszersmind a maga érdekeit józanul felfogni tudó politikájától reménylheténk. Azonban arról meg lehetünk győződve, hogy az angol ott és annyira s addig fog bennünket pártolni, mennyiben egyszersmind saját érdeke fogja megkivánni.

Francziaország - (Halljuk.) Én a franczia nemzet iránt, mint a szabadság személyesítője iránt az ó-világban, legnagyobb rokonszenvvel viseltetem, de éltemet az ő oltalmazásától vagy szövetségétől föltételezve látni nem akarom. Francziaország e perczben egy második 18-iki brumairet ér, Francziaország a dictaturának küszöbén áll. Meglehet, hogy ebből a világ egy más Washingtonát, de az is meglehet, hogy egy más Napoleont látand. De annyi mindenesetre igaz, hogy tanúság nekünk Francziaország arra, mikép nem minden láz szabadság érdekében történik, és hogy egy nemzet, midőn a szabadság kivívására törekedik, legkönnyebben jut a szolgaság jármába az által, ha túlhág a korlátokon. (Zajos taps és tetszés.)

Szomorú esemény oly nemzet körében, mint Francziaország, hogy Párizsban polgárok keze által 12.000 polgároknak vére ömlött; ilyentől Isten őrizzen! Egyébiránt akármint alakuljanak is a francziaországi viszonyok, legyen azon férfiból, kit az isteni gondviselés most ezen nagy s dicső nemzetnek élére állított, egy második Washington, ki el tudja magától vetni a koronát, vagy egy második Napoleon, ki a népek szabadságán emelte fel dicsőségének templomát, annyi bizonyos, hogy Francziaország messze van. A franczia sympathiákra támaszkodhatni. Lengyelország is csak sympathiára támaszkodott; a sympathia megvolt, de Lengyelország nincs többé. (Tetszés.)

A harmadik a Német-birodalom. Uraim! kimondom, mikép érzem annak természetes igazságát, hogy a magyar nemzet hivatva van a szabad német nemzettel és a német nemzet hivatva van a szabad magyar nemzettel szoros barátságos viszonyban élni és együtt állani őrt a nyugati civilisatio fölött. Ezen szempontból fogtuk fel a dolgot, midőn teendőink elsője közé számítottuk, hogy a mint Németország az egyesség felé a frankfurti gyűlés összehivása által lépést tett, azon érdemes honfiakat, kik közül egyet (az elnökre mutatva) most a tisztelt ház ezen polczra emelt, Frankfurtba küldöttük, hol ők a magyar nemzet iránt tartozó s e nemzet által meg is érdemlett tekintettel fogadtattak ugyan, de minthogy épen a frankfurti gyűlés az alakulás vajudásaiban volt, minthogy még nem jött ki a test a formából, melylyel eredménynyel lehetett volna vinni az érintkezést - ez csak a Reichsverweser megválasztása után az általa kinevezett miniszteriummal történhetik meg - egyik küldöttünk visszatért, a másik most is ott van, hogy azon perczben, melyben Németországon lesz kivel értekezni, azonnal hivatalos érintkezésbe bocsátkozzék, szorosabb összefűzése iránt azon barátságnak, melyet köztünk és Némethon közt fennállani óhajtunk, de úgy, hogy jogaink-, önállásunk-, nemzeti szabadságunkból senkinek barátságáért és senkinek fenyegetése miatt egy hajszálnyit is engedjünk. (Harsány helyeslés.)

Tehát, mert a veszély nagy, vagy is inkább nagy lehet, ha elhárítására nem készülünk, mert minden szövetségi érintkezések mellett is élni nem fog azon nemzet, mint azon ember sem, kit nem saját életereje tart fel, hanem csak másoknak gyámolítása: (Tetszés.)

Én, uraim! ezennel egy nagyszerű határozatra hívom fel önöket (Általános feszültség, harsány "halljuk!" felkiáltással), felhivom önöket ezen határozatra: mondják ki önök azt, hogy azon rendkivüli körülményeket, melyeknél fogva e hongyülés rendkivülileg is összehivatott, méltó tekintetbe vevén, a nemzet el van határozva koronájának, szabadságának, önállásának védelmére a legnagyobb áldozatokat is meghozni és hogy e tekintetben oly alkut, a mely a nemzetnek önállását s szabadságát legkevésbbé is sérthetné, egyáltalában el nem fogad (Erélyes közfelkiáltások: "úgy van!"), hanem minden méltányos kivánatokat akárki irányában is örökké teljesíteni kész, miszerint békét eszközölhessen, ha lehet, vagy visszaverhesse a harczot, ha kell!! Felhatalmazza a kormányt arra, hogy a szükséghez képest 200.000 fegyverest állíthasson, vagyis a jelen disponibilis haderőt 200.000-re emelhesse s ezen első perczben 40.000 embert mindjárt kiállíthasson, és a többit a szerint s úgy, mint a szükség fogja kivánni. (Köztetszés.) 200.000 embernek kiállítása, fegyverreli ellátása s évi tartása 42 millióba kerül, 40000 embernek kiállítása pedig 8-10 millióba kerül.

Én, uraim! elő fogom e háznak majd a következő napokban terjeszteni, midőn ez indítványom elfogadtatván, részletesen lesz tárgyalandó, financziális tervemet, most előre kijelentvén, mikép eszem ágában sincs a nemzettől kivánni, hogy 42 milliónyi adót fizessen; hanem úgy gondolom, hogy annyi adót viseljen, a mennyit elbir a nemzet. S e részben előlegesen is örömömre válik kijelenteni, miként tervem, melyet előterjesztendek, oly adókulcsot foglal magában, mely azon erdélyi adókulcscsal combináltatván, mit Mária Terézia ezelőtt egy századdal megállapított, ennél kevesebb.

S ha elfogadtatik, s teszen a ház külön intézkedést, hogy a végrehajtás körében sikertelenül ne enyészszék el a nemzet képviselőinek áldozatkészsége, a nemzet meg fogja azt bírni nagy terheltetés nélkül s meg fogja menteni az országot. De a mennyiben a hadierő kiállítására, mely a körülmények szerint szükséges leend, a kivetendett adók elegendők nem lennének: felhatalmazást fogok kérni arra, hogy hitel nyittassék a kormány számára azon határig, melyet a képviselők kiszabandnak; s azon határig vagy kölcsön, vagy papirpénz kibocsátása, vagy más financziális munkálat által segítsen az ország szükségein. (Helyeslés)

Uraim! én abban a vélekedésben vagyok, hogy azon határozattól, melyet a ház most indítványomra hozand, e nemzetnek jövendője függ nemcsak, hanem nagy részben függ azon módtól is, miszerint a ház a határozatot hozni fogja. (Ugy van! Igaz!) És ez az egyik ok, uraim! miért nem akartam én e kérdést a válaszfelirat vitatkozásaiba idomítva látni. Azt hiszem, midőn egy nemzet minden oldalról fenyegettetik, de sejti, érzi a bizalmat, hogy meg tudja, meg akarja, meg fogja magát menteni: akkor a haza megmentésének kérdését soha semmi kérdéstől nem kell felfüggeszteni. (Zajos tetszés és éljenzés.)

Ha ma mi vagyunk e nemzet miniszterei, holnap mások lehetnek, ez mindegy, a nemzet ezzel a miniszteriummal, vagy másokkal kell, hogy megmentse a hazát; de hogy akár ez a miniszterium, akár a másik megmenthesse: a nemzetnek erőt kell teremtenie. Azért minden balmagyarázatok kikerülése végett egyenesen ünnepélyesen kérem, hogy midőn azt mondom: adja meg a képviselőház a 200.000 főnyi katonát, s az erre szükséges pénzerőnek előteremtését -

A visszafojtott keserv, aggodalom, lelkesedés, - mely Kossuth beszédje eddigi folyamán legfeljebb egy-egy helyeslésben nyilvánult - viharként tört ki most egyszerre. A haza szent szerelme megihleté az elméket és a sziveket. Mindnyájan felugráltak. És kipirult arczczal, a lelkesedés lángragyujtó hevével, kezeiket szintén esküre emelve zúgták: "Megadjuk! Megadjuk!" Kossuth szemeiben köny csillant meg, s a meghatottságtól reszkető hangon folytatá:

Uraim! a mit mondani akartam, az, hogy ne vegyék a kérést a miniszterium részéről olyannak, mintha maga iránt bizalmat kivánna szavaztatni. Nem! a hazának megmentését akarta megszavaztatni.

Meg akartam kérni önöket, uraim, hogy ha van valahol a hazában egy sajgó kebel, mely orvoslásra, - ha van egy kivánság, mely kielégítésre vár: szenvedjen még egy kissé a sajgó kebel s várjon még egy kissé a kivánság; - ne függeszszük fel ezektől azt, hogy megmentsük a hazát. (Zajosan kitörő helyeslés.)

Ezt akartam kérni, de önök fölállottak; s én - leborulok e nemzet nagysága előtt! Csak azt mondom: annyi energiát a kivitelben, mint a mennyi hazafiuságot tapasztaltam a megajánlásban, s Magyarországot a poklok kapui sem fogják megdönteni! (Szűnni nem akaró lelkesedés, helyeslés és éljenzés.)^[1]

Atyámfiai! Véreim! Polgártársaim!

Az örökkévaló istennek nevében, ki az igazságot védi. és megbünteti az árulást, fegyverre szólítom fel a nemzetet: szegény magyar hazánk megvédésére.

A magyar nemzet háromszáz esztendőn át sokat szenvedett. Török és tatár dúlta édes hazánk kebelét, és a királyok idegen gonosz tanácsosai, és a hazának háladatlan fiai sokszor elárulták e szegény nemzetet, de mióta isten e világot megteremtette, soha még oly ocsmány árulást nem hallott az embernek fia, mint a minővel most hazánkat meg akarják ölni a hitszegők.

Ha most a magyar nemzetnek minden fia, a ki csak karját birja, fel nem kél hazáját védeni, akkor kiirtanak saját hazádból, szegény magyar nép! Országodat, mit őseid vérrel szereztek, árulással szétdarabolják. A magyar földet, mit véres verejték közt míveltél s mit a magyar nemesség, a király gonosz tanácsosai daczára, szabaddá tett, rácz rablók és illyr pártütők közt osztják ki, s téged, szegény elárult magyar nép, ki fognak irtani az élő nemzetek sorából, hogy szegény hazádnak még csak neve se maradjon fenn.

Nem! ezt az örökkévaló isten nem engedheti. A magyar nemzet, melynek hűségéért, hosszas, türelmes szenvedéséért most ily alávaló hitszegéssel, ily rút hálátlansággal fizetnek, nem lehet oly gyáva, hogy védtelenül hajoljon meg a gyilkosok előtt és veszni hagyja szegény hazáját, zsákmányul a hitvány árulóknak.

Még a nyomorult féreg sem türi, ha lábbal tapodják. A magyar nép nem leszen, nem lehet gyávább a féregnél. A ki nem akar hontalan vándor koldussá lenni, a kinek szivében a becsületnek, a hazafiságnak legkisebb szikrája ég, a ki nem akarja a szolgaságnak keserves bilincsét hordozni, a kinek nője, gyermeke van, a ki nem akarja apái sirját megfertőztetni, a ki nem akarja, hogy gyermekei megátkozzák, a ki szabadságot kiván e földön s üdvösséget vár a másvilágon: az fel fog kelni isten és a haza nevében, a rablókat, pártütőket semmivé tenni, és megboszulni a hitszegést, és Magyarország függetlenségét és a magyar nép törvényes szabadságát megvédeni.

Atyámfiai, hallgassátok meg szavaimat!

Én a nép javáért éltem, szenvedtem, cselekedtem egész életemben.

Én nektek igazat szólok, mintha isten előtt állanék.

A magyar nemzet 300 esztendő előtt ily feltétel alatt választott királyt, a most is uralkodó házból: hogy Magyarországot, mint szabad és független országot, saját törvényei szerint kormányoztatja.

Ilyen feltétel alatt engedte meg a magyar nemzet azt is, hogy a királyság firól fira örökségül szálljon.

Ily feltétel alatt szállott a korona a mostan uralkodó királyra is.

Tizennégy király megesküdött az örökkévaló istenre, hogy az ország szabadságát, az ország törvényeit meg fogja tartani.

De nekünk a királyi eskü semmit sem használt.

Mert a királyok - esküvel fogadott számtalan igéreteik ellenére - mindig külföldön laktak, ott idegen tanácsosokkal vették magokat körül, a kik hazánkat nem szerették, a népet sanyargatták, törvényeinket lábbal taposták s Magyarországot minden szabadságából kivetkőztették.

A nép fizette a terhes adót, tartotta az idegen katonát, ki miatt a szegény népnek saját házában sem volt soha egy pillanatnyi nyugodalma. De a keservesen fizetett adóból a nép javára soha egy fillér sem fordíttatott. Soha a nép adójáról a király számot nem adatott. Legnagyobb részét a népnek elnyomása végett tartott idegen katona emésztette fel; a többit pedig kiküldték Bécsbe, ott költötték el, s a népnek örökös inséggel kellett küzdeni.

A ti fiaitokat, testvéreiteket elvitték katonának; de nem a végett, hogy szegény hazánkat az ellenségtől megoltalmazzák, hanem a végett, hogy más nemzeteket a karjaitok közül kiragadott magyar katonák által járomban tartsanak és sanyargassanak, ép úgy mint titeket idegen katonák által járomban tartottak és sanyargattak.

És a nemzetnek soha senki számot nem adott, hogy hová fecsérelték a magyar vitézeknek, a ti fiaitoknak vérét.

Idegen országokban vesztek el legnagyobb részben, - s azon országok népeinek átka kisérte őket sirjokba; a kik pedig sok esztendő mulva haza kerültek, koldusok gyanánt tértek meg helységeikbe, s nem volt, a ki őket szenvedéseikért megjutalmazza, a ki nekik egy keserves darab kenyeret adjon.

Ti robotoztatok, dézmát adtatok, úri székeknek voltatok alávetve, ki voltatok zárva a polgári szabadság minden malasztaiból, a föld, melyet véres verejtékkel míveltetek, nem nektek jövedelmezett; szolgák voltatok, mint szolga volt a föld, melyet míveltetek.

De a nemességnek igazságos része fel akart titeket törvény által szabadítani.

Én is egyike voltam azoknak, kik szabadságtokért küzdöttek sok esztendők óta.

De a király idegen gonosz tanácsosai ellentállottak szabadságtoknak, sőt sokakat közülünk üldöztek, sanyargattak, tömlöczczel kínoztak azért, mert a szegény nép mellett bátran és hangosan mertünk szólani.

És mivel e szerint a nép maga ki volt rekesztve a szabadságból, - mi nem lehettünk elég erősek szegény hazánk szabadságát megoltalmazni.

És szegény elárult hazánk minden szabadságából kivetkőztetett. Olyan volt mint egy fejőstehén, melyet a külföldi gonosz tanácsosok számára hitszegő magyarok vérig fejtenek.

Szegény magyar hazánk inség, nyomorúság, szolgaság tanyájává lett.

Ez volt a régi keserves állapot, atyámfiai!

Végre az örökkévaló isten megsokallotta szenvedéseiteket, megszánta szegény magyar hazánk szenvedéseit.

A mult országgyűlésen még csak a nemesség hozott törvényeket; de a nemesség követei és a mágnások között számosan valánk a magyar népnek igaz barátai.

Elhatároztuk: inkább meghalni, mintsem türni, hogy a magyar nép tovább is szolgaságban szenvedjen.

Elhatároztuk: szegény árva hazánk szabadságát visszaszerezni; de visszaszerezni nemcsak egyedül a nemesség számára, de az egész népnek számára.

A nagylelkű nemesség elhatározá a néppel minden szabadságát megosztani és a nép minden terheiben megosztozni.

És semmit sem kívánt a néptől egyebet, mint azt, hogy szeresse magyar hazánkat és segítsen azt árulók és zsarnokok ellen megvédelmezni.

Isten megáldotta igazságos küzdelmeinket.

Magyarország, Erdély, Horvát-, Tótország népeit szabaddá tettük.

Robotot, dézmát eltöröltünk. Az adófizetés terheiben megosztoztunk. Az ország védelmének kötelességében megosztoztunk. És a népet minden alkotmányos szabadságnak részeseivé tettük.

Hogy pedig a népnek, az országnak ezen szabadságát idegen gonosz zsarnokok meg ne ronthassák, felelős ministeriumot alkottunk, valóságos nemzeti kormányt, mely oly emberekből álljon, kik a nemzet többségének bizodalmát birják, kik a népnek barátai, kik annak javát, szabadságát szivből, lélekből előmozdítsák.

És ezen nemzeti kormányt felelőssé tettük, hogy a nép s az ország szabadságát szentül megőrizze; a nép adóját a nép javára fordítsa; arról a nemzetnek számot adjon s a nemzet vérét nem másra, mint az ország védelmére fordítsa.

És hogy ezen felelős kormány hazafiúi kötelességének becsületesen megfeleljen, a népnek azon hatalmat adtuk, hogy válaszszon képviselőket, kik a kormánytól számot vegyenek s a nép javára törvényeket hozzanak, melyek szerint a ministerium az országot kormányozni tartozzék.

Ezt tettük a mult országgyűlésen; ilyen törvényeket alkotánk. A királynak elibe terjesztettük és a király e törvényeket megerősítette és királyi esküjére szentül fogadta, hogy örökre meg fogja tartani.

Tette ezt a király szabad akaratból, tette esküvel erősített kötelessége szerint.

A szerencse ezen igazságos kivánatinkat csak annyiban segítette elő, hogy ekkoron a királyt nem vették körül hajdani gonosz tanácsnokai, mert azokat a türelmét vesztett bécsi nép akkoron elkergeté.

De alig mult el néhány hét, a magyarnak halálos ellenségei, mint a kigyók, ismét összeseregeltek a király körül és összeesküdtek szegény magyar hazánk ellen, összeesküdtek a magyar nép szabadságai ellen.

És ezen árulóknak az összeesküvés borzasztóan sikerült.

Mert a király e nyáron megbetegedvén, maga-magával annyira tehetetlenné lett, hogy szegény hazánkat a hitszegő tanácsosok a király nevében gyilkolnák meg.

Tudjátok hazámfiai! szegény hazánkat minő irtózatos szerencsétlenségbe sodorta immár az árulás.

A vad ráczokat, a rabló szerbeket a király nevében lázították fel, a magyar nép kiirtására.

És irtják a magyar népet. Gyilkolják a férfiút, asszonyt, gyermeket. Porrá égetik a magyar falukat s el akarják a magyar nép földét foglalni.

A király nevében esküdött össze ellenünk a hazánkban tanyázó idegen katonaság, melyet véres verejtékkel fizettetek és tápláltatok.

A király nevében választották ki Jellasichot vezéreül a szegény magyar nép ellen intézendő irtóháborúnak.

A király nevében lázították föl a horvátokat, kik velünk az ország minden közös szabadságaiban megosztoztak, kiket mi, magyarok, testvéreinkül fogadánk, a kiknek még több szabadságot adtunk, mint a mennyivel magok a magyarok birtanak. Ők csak félannyi adót fizetnek, mint a magyarok; katonát nem tartanak, az ő földükről a kálvinista és lutheránus magyar vallása ki van rekesztve, mint a bélpoklos; nekik külön országgyűlésük is van, és saját nyelvükön szabadon intézik beldolgaikat.

Mindezen jótéteményeket pedig azzal hálálják meg, hogy a pártütő Jellasich vezérlete alatt mint vad ellenség rohanták meg országunkat, s rabolják, pusztítják a magyar népet.

A király nevében lázították fel a magyar ellen az oláhokat s a király nevében rohantak be a felföldre fegyveres cseh rablók, a tót népet fellázítani.

Szóval a király nevében van hazánk vérrel és lánggal minden oldalról elborítva.

És tódul a sok fegyveres rabló, a sok háladatlan áruló minden oldalról beljebb és beljebb a magyar népre, hogy őtet kipusztítsa a föld hátáról.

E pusztításnak pedig végczélja az: hogy visszaállítsák a régi keserves állapotot, fegyveres kézzel rontsák le a magyar szabadságot, melyre a király megesküdött, és a kit közülünk le nem gyilkolnak, azokat a régi szolgaságba, régi járomba, régi nyomorúságba visszataszítsák.

El vagyunk árulva minden oldalról.

Ha mink magunkat meg nem óvjuk, kiirtanak, elpusztítanak, s nemzetünket kitörlik az élők sorából.

Védelmezd hát magad, szegény elárult magyar nép! Védelmezd magad, ten tűzhelyedet, gyermekeidet, feleségedet, elszántan, rettenthetlenül: mint a hogy védelmeznéd magadat, midőn útonálló rablók támadnak meg.

Ha véded magad: nincs mitől félned, mert veled isten és az igazság.

De ha magadat nem védelmezed: az isten maga sem védelmez meg.

Fel hát fegyverre, szegény elárult, de bátor magyar nép!

Kaszára, kapára, kinek mije van. Keljen föl tömegben a magyar nép; ez megmenti magát és megmenti ez árva hazát.

De ha fel nem kél, ha saját életét, vagyonát, hazáját gyáván feladja: úgy én, ki a népért küzdöttem egész életemben, mielőtt hazám elveszése felett szívem megszakadna, egy átkot mondok, egy rettenetest, melynek minden szava teljesedni fog:

A magyarnak neve e földön annyit fog tenni, mint a szégyen és gyalázat neve;

a magyar nép megfertőzteti ősei szent emlékét és isten büntetésül azt fogja rá mondani: "veszsz, - bánom, hogy teremtettelek";

az isten el fogja e népet átkozni, hogy a levegő méreggé váljék, mikor beszívja; hogy kezei alatt a termő föld ne teremjen mást, mint hitvány kórót; hogy a forrásvíz bűzhödjék meg, midőn ajkához viszi; hogy bujdossék hontalanul a föld hátán; hiában kérje az alamizsna száraz kenyerét; meg fogja őt isten átkozni és alamizsna helyett arczul csapandja őt az idegen faj, és leszen saját hazájában egy vándor koldus, kit, mint a gazdátlan ebet, büntetlenül verend agyon bármily gazember; - az ebeket fogják reá uszítani, s olyanná leszen, mint a bélpoklos, a kit minden ember kikerül. Hiában imádkozandik istenhez! neki a vallás nem adand vigasztalást. Isten, kinek teremtését gyávasága által meggyalázta, nem bocsátandja meg bűneit sem ezen a világon, sem a másikon; a leány, kihez szemeit felemelendi, seprővel hajtandja el a küszöbről, mint a rühes állatot; neje utálattal köpend gyáva szemei közé, gyermekének első szava az lesz: hogy atyját megátkozza; és holt teste heverend eltemetetlenül, míg a vadállatok s az ég madarai megemésztendik.

A könyörület istene hárítsa el ez átkot mirólunk! De nem fogja máskép elhárítani, mint úgy: ha bátor karokkal megvédelmezitek a szegény elárult magyar hazát.

Pest, 1848 szept. 23-ikán.                                                       

Kossuth Lajos.

1. Kossuth beszéde után a ház minden tagja újra felkelt s a ház minden oldaláról elhangzottak az elfogadjuk és megszavazzuk! kiáltások. A ház elnöke erre kijelentette, hogy az országgyűlés egyhangúlag 200.000 katonát szavaz meg és 42 milliónyi hitelre kölcsönt vesz. ^[VISSZA]

---