TÉNAGY SÁNDOR (1936)

Ténagy Sándor (1936) 1960-ban publikálta első kötetét, mely már címében is – Jámbor lázadás – jelezte a kifejezni kívánt költői magatartást és világlátást. A lázadás ugyan kevéssé érzékelhető ezekben a könnyeden, ritmikusan pergő, hetykén fiatalos versekben, melyekben a faluból városba került költő új környezetéről – a munkások világáról, a munkáséletről ad tudósítást. Lázadása legfeljebb abban a kamaszos játékosságban rejlik, mellyel – erősen a fiatal Radnóti Miklós verseire emlékeztetően – érzékletes plaszticitással képes megjeleníteni, képekbe tömöríteni a tárgyi-anyagi világot. Az életformaváltás nem okoz törést, konfliktust költészetében: harmonikusan illeszkedik világképébe a jelen és a múlt:

Tempós kopogással ballagok én is,
falusi reggelek emlékét fütyörészem
gyárba menet ...
(Korareggel)

Ügyesen bánik a kötött formákkal, s megpróbálkozik az avantgarde, kassáki szabadverssel is.

Következő kötete, a Vaskenyér, hét év múltán jelenik meg, s nem hoz mélyebb változást. Tematikusan két csoportra oszlanak a kötet versei: a munkáséletet ábrázoló, közéleti ihletésű versek mellett nagyobb teret kap gyengéd hangú, József Attila nyomdokain haladó szerelmi lírája. A változás talán leginkább a hangvételben érzékelhető: rezignáltabb, elégikus hangok is megszólalnak költészetében. Előtérbe kerül a költői személyiség, a lélek belső rajza; ennek költői megragadásához azonban még hiányoznak a megfelelő eszközök. Ez teszi erőtlenné, súlytalanná az 1972-ben napvilágot látott Sóhajom, vérem című kötetet is; az elvontabb gondolatiságra törekvő költő legtöbbször megreked a sablonos, gyakran semmitmondó megfogalmazásokban; aforisztikus versei álmélységeket, a groteszk irányába történő kísérletei lapos, eredeti mondanivaló híján való közhelyeket eredményeznek.