Végh Antal (1933)

Végh Antal a paraszti életben, majd szabolcsi tanítóskodása alatt szerezte első, meghatározó élményeit, s életprogramjául vállalta a környező valóság hiteles bemutatását, a társadalmi változások krónikáját, az élet minőségének az írások, az együttgondolkodásra késztető riportok általi változtatását. Bár már sokan feldolgozták a paraszti világot, a tanyavilág, a téeszesítés kérdéseit, a faluról városba kerülő munkások problémáit, a parasztfiúból értelmiségivé váló fiatalok gondjait, Végh Antal is ezt a tematikát vállalta. Novelláival feltűnést keltett, önéletrajzi ihletésű történetei hamar felhívták rá a figyelmet: cselekményalakító készsége, erőteljes nyelve, a falu visszásságait feltáró novellái és kisregényei az érdeklődés középpontjába kerültek.

Első regénye 1963-ban jelent meg Kékszemű élet címmel, ugyanebben az évben adta ki első novelláskötetei is, a Korai szivárványt. Nyugtalan homok című elbeszéléskötete 1965-ben, Ár és iszap című regénye 1968-ban, Bekötő út című {1195.} regénye 1969-ben jelent meg. Ezek a művek mind a faluban, tanyán játszódnak, hősei többsége parasztember, juhász, cigányfiú, gimnáziumba vágyó falusi kislány, téeszelnök, magányos, munkásszálláson kallódó valamikori parasztember, csordás. Egyszerű emberek, akikkel olyasmik történnek, amit nem értenek, az eseményeket legtöbbször nem maguk irányítják, kiszolgáltatottak, nehezen tájékozódnak a változó világban. Végh Antal nagy együttérzéssel, szeretettel ábrázolja ezeket az elesett embereket, kitűnően rajzolja meg környezetüket, tárgyi világukat, beszédmódjukat, szokásaikat, érzelmeiket.

Biztos kézzel válogat az anyagban, csattanós történeteit hol együttérző, szomorú hangon vagy harsány derűvel, humorral idézi fel, sok írásában a legjobb realista prózai hagyomány folytatójának bizonyul (Sámánok című novellája például a móriczi hang egyik legszebb új hajtása, remeke). Sokszor végletes helyzeteket, tragédiákat ábrázol, ezekben tudja felmutatni az új életforma válságait, az átalakulással járó lélektani problémákat, a tudat lassú változásait.

A valóság iránti szenvedélyes érdeklődés, a közelmúlt hiteles megörökítésére való törekvés motiválja Végh Antal riportjait is, könnyen szóra bírja beszélgetőtársait, bármilyen területen dolgoznak, bárhol helyezkednek is el a társadalmi munkamegosztásban. A mai valóság minden területe érdekli, tapasztalatait színesen, élvezetesen, sokszor nagy művészi erővel adja át olvasóinak (például az Ökörsirató című novellában, a paraszti világ átalakulásáról szóló kortárs írások egyik legjobbjában). Mindig az emberi cselekedet rugóit keresi, a gyökereket kutatja, a kötöttségeket és új kötéseket mutatja fel jellegzetes figuráiban, a falu zárt világából kikerülő emberekében és a mai falut befolyásoló vezetőkében egyaránt. Tárgyismerete, élményanyaga, epikai vénája nagyon sokáig csak a falusi tárgyú novellákban, regényekben mutatkozott meg, később azonban más tematika is foglalkoztatni kezdte. Megírta debreceni kollégiumi éveinek regényét: Akkor májusban esett a hó (1979), majd szociográfiai írások felé fordult érdeklődése. A Nyírség és Szabolcs életéről adott izgalmas, érdekfeszítő áttekintést az Erdőháton, Nyíren (1972) című kötetében, a szabolcsi almatermesztés gondja további riportjaiban is sokáig foglalkoztatta, ezeket Az almafákat évente kell metszeni (1979) című kötetében gyűjtötte össze, a magyar gazdaság egyik égető kérdését ismertetve meg olvasóival.

1974-ben jelent meg talán legnagyobb vitát kiváltó, az egész magyar közvéleményt megmozgató szociográfikus esszéje, a Miért beteg a magyar futball? Véleménynyilvánításra késztet, állásfoglalásra kényszerít, az egész ábrázolt világot modellértékűen tárja olvasói elé, őszintén felfedve a gondokat, megoldásra váró kérdéseket; szenvedélyes gondolkodásra és vitára ingerel.

Termékeny író Végh Antal, elbeszéléskötetein (Aranyalma 1971, Ökörsirató 1975, Jégzajlás 1977) kívül számos más műfajú könyvet is publikált: a Száz szatmári parasztétel (1978) a hajdani paraszti világ szokásait, étrendjét idézi fel. Sporttárgyú regénye, a folyóiratbeli közlés után 1980-ban megjelent Kilencven perc, a Galamb és béka című riportkötet (1982) mellett drámaírással is bekerült az irodalmi életbe, 1975-ben Színvallatás címmel összegyűjtött drámái közül többet is bemutattak. Fontos műfaja az útirajz is, sok országot bejárt ugyanazzal a lázas, szenvedélyes {1196.} érdeklődéssel, amellyel a magyar valóságot kutatja, s tapasztalatairól színes, mozgalmas írásokban számolt be (Északi utakon).

A hetvenes évek végétől, a nyolcvanas években sok vitát kavaró közéleti szereplése, szociográfiai írásai, az állandóan változó, gazdagodó életmű megítélése már egy későbbi irodalomtörténeti munka feladata.