{1423.} ÖRKÉNY ISTVÁN (1912–1979)


FEJEZETEK

1945 utáni irodalmunk egyik legsikeresebb drámaírója Örkény István. Drámaírói munkássága megújította az egy helyben topogó, a hagyományok szorításából nehezen szabaduló drámairodalmat; művei – elsősorban a Tóték és a Macskajáték – a kortárs modern dráma új horizontjait tárták fel, a világszerte hódító "abszurd színház" irányzatához kapcsolódva. Az "export-dráma" sikeres szerzői után ő volt az első magyar szerző, akinek darabjait szerte a világon (Amerikában is) sikerrel játszották és játsszák. A Tóték bemutatója igazi színháztörténeti esemény volt: egy új drámaírói iskolára nyitott ablakot a magyar közönségnek. Kísérletező kedve, nyughatatlan újat akarása később is a kitaposatlan ösvények felé vitte, s noha későbbi darabjai – a Pisti a vérzivatarban, a Kulcskeresők, a Vérrokonok, a Forgatókönyv – sikere már nem érte el a két Örkény-klasszikusét, ezek is nagy feladatot vállaltak a modern magyar dráma és színpad lehetőségeinek kitapogatásában, a hagyományos drámaforma és szerkezet megújításában; megtermékenyítően hatva a fiatalabb drámaírói nemzedékekre is.

Érdekes a drámai műfaj helye Örkény István életművének egészében. Számos interjúban kérdezték arról, hogy vajon elsődlegesen próza- vagy drámaírónak vallja-e magát. A szellemes, gyakran idézett válasz: "Fejlett drámaírói kézügyességgel rendelkező prózaíró vagyok." Műveinek keletkezéstörténete is azt sugallja, hogy drámái másodlagosan, más műfajú írások alapján keletkeztek; s ráadásul külső ösztönzésre: "Én a színdarabjaimat mindig mások ösztönzésére, rögtönzésszerűen írtam, sokkal könnyebben és gyorsabban, mint prózai írásaimat."

Művei keletkezéstörténetére figyelve világossá válik, hogy nála nem a műfaj, nem a forma az elsődleges, hanem a kikívánkozó mondandó, mely új meg új alakot követel magának az író tollán. S ez a mondandó tulajdonképpen mindig ugyanaz, legalábbis hasonló – ez adja életművének belső folytonosságát, következetességét, szerves egységét. A változás a kifejezésmódban van: a drámai forma különbözősége szerint Örkény művei határozott fejlődésvonalon helyezkednek el, a hagyományos drámától a nyitott dramaturgiájú, groteszk – olykor az abszurddal kacérkodó – darabokig. Örkény István úgy fogalmazta meg ezt a folytonosságot: "Például nem tudtam volna megírni a Vérrokonokat, ha nem előzi meg a Holtak hallgatása, az viszont a Pisti a vérzivatarban című darabomnak köszönheti létét. Hogy még pontosabban fogalmazzak: mindegyik az őt megelőző folytatása, és egyszersmind annak megtagadása is. Amiről szólnak, az a folyamatosság bennük, de ahogyan elmondják, más és más."

Mi tehát Örkény drámáinak gondolati magja, világának belső mozgatója, milyen eszmevilágban fogantak meg ezek a művek? Az elsődleges élmény, mely formát keres ezekben a művekben: az író magyarság- és kelet-európaiságának tudata, "a kis nemzet tagjának lenni" létállapot teljes átélése. "Magyarnak lenni voltaképpen egy hiányérzet. Örök keresésben élünk" – nyilatkozta. Ennek az állapotnak a kivetülése, körülírása történik meg szinte minden művében; ám nem egyforma {1424.} hangsúlyokkal. Műveinek egy része elsősorban a "milyenek vagyunk" kérdésre keresi a választ: egyfajta nemzetkarakterológia felállítására tesz kísérletet. Ilyen mű a Macskajáték, Örkény szavaival "a magyar way of life magyarázata", valamint a Kulcskeresők – mely az "álmodó nép vagyunk" gondolat-csírájából terebélyesedett drámává. Többi műve, bár nem nélkülözi ezt a gondolatkört, sokkal erősebben történelmi meghatározottságú. Ez a meghatározottság – sajátos módon – egyszerre teszi konkrétabbá s elvontabbá is ezeket a műveket. A konkrét történelmi események (a háború, a felszabadulás, a személyi kultusz évei) ugyanis alkalmat adnak az írónak, hogy etikai, erkölcsi kérdéseket vessen fel: mindenekelőtt a bűnös és az áldozat viszonyának a kérdését, a bűn és ártatlanság megjelenési módjait – melyeket a történelem meglehetősen ellentmondásossá, zavarossá tett. Míg a Macskajátékban és a Kulcskeresőkben tehát a hagyományos pszichológia felől is megközelíthető jellemekkel van dolgunk (s áll ez a két első darabra, a Voronyezsre és a Sötét galambra is), addig a Tóték, a Vérrokonok, a Pisti a vérzivatarban és a Forgatókönyv jellem-absztrakciókkal, erősen absztrahált típusokkal dolgozik; nem is embertípusokkal, hanem egyes magatartások, viselkedés- és gondolatformációk színpadi alakká sűrített sémáival.