Thury Zsuzsa (1901)

Thury Zsuzsa örökségképp, apjától, a századvégi írótól, Thury Zoltántól kapta elbeszélő modorának egyik fontos jellemzőjét, a lelki jelenségek iránti megkülönböztetett érdeklődését. A húszas évek végén elbeszélésekkel indult, majd regényekkel folytatódott pályája. A sematikus fordulat nem kedvezett adottságainak. Az Egy fedél alatt (1952) mégis népszerű olvasmány volt: két kiadásban is megjelent. Témája abban az időben konvencionálisnak minősült, hiszen az öntudatosodó munkásnő és a régi osztály morálisan züllött képviselőjének ellentétére épült, a megírás módja azonban színes, eleven. A főváros ostroma idején felbukkanó jellegzetes típusnak érzékletes ábrázolása is jól szolgálta a hitelesítés legyeit. S hasonló pozitívumok avatták népszerű olvasmánnyá a Virradat előtt (1955) című regényt is. Ebben érezni ugyan a "nagyregény" megteremtésének vágyát, értékei mégis inkább a leírások költőiségében, a tétova emberi érzések megjelenítésében és az emberi fenyegetettség érzékeltetésében rejlenek.

Epikájában jótékony változást jelentett és tematikájában is bővülést hozott, amikor egyre tudatosabban kamatoztatta élettapasztalatait, s önéletrajzának, sorsának legfontosabb jellemzőit foglalta regényekbe. Az Ördögtánc (1958), mely későbbi regénytrilógiájának mintegy hangpróbája, a századforduló világát idézi, egy korán kilobbant írótehetség – akinek édesapja, Thury Zoltán lehetett a modellje – törekvéseit és környezetét jeleníti meg, majd azt a drámai fordulatot, amit halála jelentett a magára maradt család számára. Ekkor magasodik föl az anya alakja, aki önemésztő munkával, áldozatot nem kímélve neveli gyermekeit, e során érett, szenvedésekre hangolt négy árvát, akik e "szívszorító kor"-ban is teljes emberekké értek. A regény egy elhatározás hű dokumentuma is: azt a szellemi folyamatot követi végig, amint egy fiatal lányban végleges elhatározássá érik, hogy író lesz.

Bonyolultabb szövésű, az idő gazdag jelentéseit kiaknázó mű a Bűvös kör (1965), annak a regényfolyamnak a része, mely a magyar középosztály életvitelének kilátástalanságát, jövőképének reménytelenségét különböző nézőpontból, más és más élményi indíttatások alapján mutatta be. A regény egyik idősíkja a felszabadulás utáni éveket idézi: ekkor teljesedik be a főhős, Szűcs Dóri és Lőte {302.} Józsi – a vegyészmérnök – szerelme. Boldogságuk azonban rövid, mert a grafikusnő nem tud kiszakadni a múlt kötöttségeiből, képtelen meghaladni a középosztály önző gondolkodásmódját. Ennek az osztálynak egyik jellemzője volt a túlbiztosítás, a változástól való félelem, mely ott lappangott a békésebb, védettebb időszakokban is, sőt, éppen ezek során formálódott az a "bűvös kör", melyre a regény címe is utal, s amely megmérgezi a következő nemzedékek életét, léthez való viszonyát. Reménytelen, fájdalmas tanulság ez, melyet csak akkor lehet legyőzni, ha a hősök lelkében szilárd elhatározás, egy élethivatás mindenáron történő megvalósításának vágya él.

A trilógiává épülő önéletrajzi ciklus – a Körülményes ifjúság (1967); a Tű a lemezen (1969); A bécsi országút (1973) – voltaképp ennek a szilárd elhatározásnak, illetve megvalósításának egyes állomásait mutatja be, s egyben széles ívű korképet rajzol a főhős köré. A Körülményes ifjúság érdekes újítása a naplóformával való kísérletezés: Zsófi különféle alkalmakkor kelt följegyzései nemcsak az íróságért folytatott harcának dokumentumai, hanem egy lélek, mégpedig bonyolult, a "bűvös kör"-ből kiszakadni kész lélek fejlődésének történetét is hitelesen mutatják meg. Zsófi folytonos súrlódásokban tanul meg alkalmazkodni, s szerzi meg azt a végső bizonyságot is, hogy önmagát sosem szabad feladni. A kudarcok csak erősítik, jelleme aránylag korán megszilárdul, s így szinte törvényszerű, hogy sikerül elérnie célját: karcolata nyomtatásban is megjelenik, s átéli az íróvá üttetés mámorító pillanatát. Ekkor egy nagy utazásra készül. Ezen az úton, illetve ennek végpontjában, Párizsban játszódik a Tű a lemezen. Megint csak egy fontos irodalmi hagyományt, a "párizsi regény" folytonosságát építi tovább ebben az írónő. Boér Zsófi számára a francia főváros éppoly izgalmas, kifürkészhetetlen, mégis felfedezésre érdemes világ, mint Márai Sándor vagy Hevesi András hősei számára, belőle azonban már mindenestől hiányzik a kaland izgalma, a mánia ereje, racionális és tudatos személyiség, aki tudja, hogy itt kell kiformálnia végső arcát. Ehhez segíti hozzá egy szép, tiszta és reménytelen szerelem, melynek csak hátterét alkotja az ezerarcú Párizs. Ebből a szerelemből forrnak ki legértékesebb jellemvonásai, amelyek egyszerre erősítik humánus és asszonyi adottságait.

Boér Zsófi tehetség, aki rendelkezik a megjelenítés írói képességeivel, ám egyre fájdalmasabban érzi, hogy az igazán fontos, a remélt "nagy" művet még nem sikerült megalkotnia, s mindjobban fenyegeti az a veszély, hogy a napi feladatok teljesítése közben eltékozolja tehetségét. Ezúttal a történelem préseli ki belőle az első jelentős regényt. A háború gyötrelmes évei ezek, s az íróság kérdései mögött sokkal fontosabb, egyetemesebb emberi kérdések fogalmazódnak meg: lehet-e igazi ember valaki, ha nem vállalja a cselekvést? És Boér Zsófi is eljut ahhoz a felismeréshez, melyet a kor humanista irodalma sokféle változatban fogalmazott meg: "Vétkesek közt cinkos, aki néma." Miközben Pálos Andrást, a férjét lágerbe kényszerítik, s ő megalkuvást nem ismerve küzd érte, teljes mélységében tárul föl előtte az emberi nyomorúság és megaláztatás, s részben ezek hatására formálódik ki végérvényesen igazi emberi arca, mely a reménytelenségben is megérzi a jövendő reménységét.

{303.} A boldogság, a harmóniateremtés öröme inkább joggal népszerű lányregényeit hatja át. Az Apollónia kisasszony vendégei (1968) vagy a több nemzedék számára egyaránt kedves A francia kislány e műfaj legjobb darabjai, noha a tematikus ábrázolás sablonjai itt is elevenen hatnak.