Összegezés

"Úgy író, ahogy a növény növény " – jellemzi egy helyütt Bata Imre azt az áradó spontaneitást, mely a természeti elv arányosságával formálja epikáját. "Világképének magabiztos stabilitását kikezdhetetlen hite biztosítja ... a kételyen inneni hit az övé, és nem a kételyen túli; nem kivívott, hanem megőrzött hit" – így Juhász Béla. "... a lehetetlenre vállalkozó egykori fiatalember élete során csakugyan győzött a lehetetlenségeken ... Átmentette művészetében a tegnapi szegénységből a mába a szerelem és szépség kincseit" – fejezi be Czine Mihály az értékelést.

Nem a "tudatos" írók fajtájából való volt. Élete, sorsa, alkata mást parancsolt. Az irodalom autodidakta munkásaként az őt fölnevelő közösség költői ábrázolására vállalkozott. Szélesen áradó, etikai fölhangú regényei a paraszti életforma és életérzés lenyomatai. "Megszerkesztetlenségükben" lesznek szabályosak. 1945 előtt – egy "teljes világ" krónikásaként – teljeset alkothatott. Leginkább a Talpalatnyi földben.

A történelem fordulója azonban ezt a zárt világot szétrobbantotta. Lelkesen helyeselte a változásokat, de alkotói természetét nem tagadhatta meg. Az állandó társadalmi jelenlét igényének megfelelően vállalta a krónikási szerepet, de a régi falu "levegőjéből" származó írói eszköztára kevésbé lehetett alkalmas az új jelenségeknek a régivel egyenértékű számbavételére.

Szabó Pál – elsősorban a Talpalatnyi földben – a magyar falu társadalmának belülről fakadó élményei által hitelesített, hű képét alkotta meg, s e kép a magyar faluábrázolás egyik maradandó remeke.