{826.} DOBOZY IMRE (1917–1982)


FEJEZETEK

Dobozy Imre publicistaként vált ismertté az ötvenes években, holott már a felszabadulás előtt közölte egy versét a Válasz, és más lapokban is publikált. Egy időre őt is a mozgalmi élet, a gyakorlati politika ragadta magával; évekig járási párttitkár volt, majd a Szabad Nép szerkesztőségében dolgozott. A falvakat járta, riportokban és publicisztikai írásokban vetett számot a paraszti átalakulás kérdéseivel. Szépirodalmi munkái ezekre a riportokra épültek, így Az új Túrkeve (1952) című riportregénye, valamint A szent kút (1952), Felhő és napsütés (1953), Este az alvégen (1956) és Hegyoldal (1961) című regényei. Ebben az utóbbiban már kritikai szemlélet érvényesült. Dobozy olyan közös gazdaságról írt, amelyet romlásba vitt az erélytelen vezetés, a tapasztalatlanság; egyszersmind arra figyelmeztetett, hogy a közösségnek belső erőforrásból kell megújulnia. A bukás előtt Madaras, a szövetkezet elnöke összeszedi magát, s a tagság együttes erővel rendbehozza a gazdaság ügyeit. E történetből is kitetszik, hogy Dobozy nemcsak a szövetkezeti mozgalom válságossá vált helyzetéről akart beszámolni, hanem mozgósítani is akart a szövetkezetek újjászervezése után, mivel még sok helyen általános volt a tájékozatlanság, megfontolt munkára, kitartásra próbálta buzdítani ennek a mozgalomnak a híveit. Regényét paraszti olvasóinak szánta, elbeszélő irodalmunk hagyományait követve anekdoták tükrében mutatta be a falusi élet jellegzetes képviselőit, eseményeit.

Ugyancsak az újságírómunka műhelyében született a századvég agrármozgalmairól írott történelmi visszatekintése: az "Azért a víz az úr" (1950), és útirajza: a Moszkvai utazás (1955). Gyors tollú, termékeny írónak indult, igazi sikereit mégsem riportkönyveivel vagy regényeivel, hanem novelláival aratta. Korai elbeszélésgyűjteményei – az 1952-es Tavaszi szél és az 1956-os Mindennapi történetek az anekdotikus realizmus hangján adtak számot a falusi élet belső konfliktusairól, arról az átalakulásról, amely a paraszti világ szocialista átszervezése nyomán az emberi lélekben is végbement. Tegnap és ma (1960) című kötete összefoglaló módon és érvénnyel mutatja novellisztikájának eredményeit. Két történelmi időszakot állít szembe egymással: a Tegnap című filmregény 1956 őszének kavargó mozgalmait és emberi tanácstalanságait idézi fel, a novellák egy része viszont már a bontakozó falusi életnek állít emléket. Dobozyt a társadalmi tekintetben jellegzetes események vonzották, a drámai konfliktusok érdekelték. Elbeszélései valójában riportnovellák; a krónikás és az újságíró eszközeivel, a publicista célratörő tudatosságával mutatta be a falusi változásokat, a szövetkezetek kialakításáért és megőrzéséért folytatott küzdelmeket. Egy nyilatkozatában arról beszélt, hogy irodalom és publicisztika között nem lát rangbeli, csak funkcionális különbséget.

Közírását és elbeszélő tevékenységét mindenképpen közös szenvedély vezérli, miként publicisztikai írásaiban, novelláiban is fürge tollal követi nyomon a társadalmi összeütközéseket.

{827.} A gyakorlott újságíró szemével vette észre a társadalomban érlelődő vitákat, a felvetődő kérdéseket, s miként színpadi műveiben, regényeiben és novelláiban is a kibontakozás irányába próbálta terelni a polarizálódó véleményeket. Ezt teszi sikeres könyve, a Kedd, szerda, csütörtök (1967) kisregényeiben és elbeszéléseiben is. Két fontosabb témával foglalkozik: először a népi élet korszakos változásaival, azzal, hogy a paraszti, pusztai élet évszázados rendjét és általában a szegénysoron kialakult világot miként váltja fel a szocialista termelés és a modern civilizáció. Jó példája ennek a vizsgálatnak a Gulyások búcsúznak, a Szűcs elvtárs vagy a Szegénysor című novella. Ezek az írások könnyed anekdotizmussal, derűs hangon mutatnak be gyakran súlyos összeütközéseket. Konfliktusaik súlyosak lehetnek, de nem végzetesek: a régi életforma, a hagyományos erkölcs és az új szokások dilemmájának mindig szerencsés megoldása van. A távlatos biztonságot az anekdota módszere tette lehetővé, ez a módszer szabta meg az elbeszélések érzelmesebb vagy ironikusabb kidolgozását. Mindkét esetben a konfliktusok megoldhatóságát sugallják Dobozy történetei. Az anekdotizmus határozza meg az elbeszélések stílusát is: a paraszti élet átalakulásáról szóló történetek Móricz Zsigmond szerkesztő és nyelvi művészetének hagyományát követik. Ez a hagyomány, a népies anekdotizmus jellegzetes stílustradíciója szövi át Dobozy elbeszéléseit.

A közönség figyelmét és a maradandóbb sikert Dobozy másik témájával szerezte: A tizedes című kisregény legsikeresebb műve, amelynek népszerűségét a belőle készült kitűnő filmvígjáték is emelte. Ez a kalandos és mulatságos regény a második világháború utolsó hónapjaiba vezet. Bizonyára nem véletlen, hogy a derékhad írói gyakran vívódnak ezzel a korszakkal: nemcsak azért, mert személyiségformáló tapasztalataikkal kell számot vetniük, hanem azért is, mert a nemzeti történelem egyik legsúlyosabb tragédiáját látják a háborúban, s a magyarság önkeresését-önvizsgálatát éppen e téma feldolgozásában tudják segíteni. Cseres Tibor és Fekete Gyula mellett Dobozy Imre is e szolgálatra vállalkozott, nemcsak kisregényben, hanem Eljött a tavasz című drámájában is, amely a háború zárójeleneteibe sűrítette a felelősség és a mulasztás etikai konfliktusait. Ezek között a konfliktusok között a mulasztás drámáját, a tehetetlenség vétkeit állította a drámai kompozíció középpontjába. Szerinte ez okozta a nemzet hibás elhelyezkedését, rossz "történelmi reflexeit". "A nemzet óriási többsége – mondja – nem volt felkészülve a szükséges változásokra. Tudatlanságból, félrevezetettségből, igaz, de nem volt: ellenben épp az előző negyedszázad és a háború tapasztalatai alapján, mindjobban elhatalmasodott rajta a kifáradás, a hitetlenség, valami történelmi sokk, csődtudat, a beidegzettségek okozta félelem, a nemzeti méretű dekkolás, a kivárás, a passzív békevágy." Dobozy ennek a passzivitásnak a történelmi indítékait is meg akarta világítani: az 1919-es forradalom leverésére, az igazságtalan trianoni békeszerződésre, a negyedszázados elnyomásra és a demagógiára utalt, azokra a történelmi eseményekre és körülményekre, amelyek megnehezítették a nemzet tájékozódását és szűkítették a forradalmi baloldal tömegbázisát. Kései írásaiban – drámájában és háborús kisregényeiben – ennek a passzivitásnak a természetét és következményeit kívánta felkutatni és kritikailag ábrázolni.

{828.} A tizedes történetének is ez ad súlyosabb mondanivalót, ennek az írásnak a látása és módszere azonban elüt a téma más megformálásaitól. A dráma a számvetés komolyabb hangján beszélt, tanulságot keresett, felelősség után kutatott. A kisregény az összeomlás komikumát ábrázolja, a felelősség helyett a kiszolgáltatottságot és a tehetetlenséget, ironikusan számol le a háború emlékeivel. A kisregény hősének mulatságos kalandjait, apró kudarcait és szerencséjét beszéli el bölcs humorral. A tizedes egyszerre józan és cinikus, valódi pikareszk-figura, a "népi hősök" családjába tartozik, kalandjai is pikareszk-regénybe illenek. A humoros történetek, az anekdotába illő kalandok mögött mégis fontos tanulság rejlik: Dobozy arról beszél, hogy a vereséget szenvedett, szétzüllő magyar hadsereg katonái miként döbbennek rá a háború értelmetlenségére és gonoszságára. Arra, hogy a harc velük, de nem érettük folyik. Egyetlen vágyuk éppen ezért az, hogy valamiképpen túléljék a háborús öldöklést, és ez a törekvésük okozza mulatságos kalandjaikat. Ám ahogy a régi világból egy újba kerülnek, arra is rá kell ébredniök, hogy az új világot végül vállalni kell.

A tizedes Dobozy legjobb műve, lapjain forma és mondanivaló találkozott. Az anekdotának funkcionális szerepet ad: a cselekvéstől menekülő, tétlen és tehetetlen emberek sorsát hitelesen ábrázolják a kisregény ironikus történetei. A háborús dráma önkritikus, vallató hangját szerencsésen egészíti ki Dobozy feloldó anekdotizmusa, amely bölcs humorral és szelíd iróniával mutatja be a háború utolsó hónapjainak kavargó világát, a magukra maradt katonák kalandos históriáját. Ennek az anekdotizmusnak az ellenpárja a Kedd, szerda, csütörtök című kisregény, amely fegyelmezett igazságkereséssel, történelmi oknyomozással és lélektani vizsgálódással elemzi azoknak a katonáknak a helyzetét és konfliktusait, akik nem elégedtek meg a túléléssel, tudatosan vetettek számot helyzetükkel és az ellenállásban kerestek feladatot. Dobozy jól tudja, hogy ilyen katonák is voltak, s azt is tudja, hogy éppen nekik milyen külső beidegzettséggel és belső bizonytalansággal kellett leszámolniok. E második kisregényében azt mutatja be, hogy miként sikerült a gátlásokat és előítéleteket legyőznie azoknak, akik végül az ellenállást választották, és a szovjet hadsereghez csatlakozva próbálták menteni a nemzet jövőjét, lehetőségeit. Történelmi napokat idéz fel, a katonai ellenállás elszánt harcáról, a demokratikus átalakulás kezdeti szakaszáról fest képet, egy népi hadsereg szerveződésének "eposzát" beszéli el. A kisregényben megvalósuló írói szándék természetesen másfajta szemléletet és módszert kívánt, mint az anekdotizmus. A Kedd, szerda, csütörtök ennek a módszernek – a józan kutatásnak és a szikárabb, célratörőbb fogalmazásnak – is próbája, egyben eredménye. Írója személyes tapasztalatok nyomán dolgozott, s noha szakított azzal a romantikus ábrázolásmóddal, amely az ellenállási mozgalmak bemutatása során korábban* érvényesült, érzékeltetni tudta az ellenállók személyes hősiességét is.

Az antifasiszta ellenállás végső eredményét, a felszabadulást követő távlatos társadalmi és politikai átalakulást mutatja be Dobozy legnagyobb írói vállalkozása: a Hatalom nélkül (1979) című regény. A regény hőse, Czobor Lukács vidéki értelmiségiből lesz a horthysta hadsereg tisztje, majd az ellenállás katonája, végül a kommunista párt funkcionáriusa, járási párttitkár, akinek az a feladata, hogy {829.} végrehajtsa a párt politikáját és a felettes pártszervek utasításait. Az ő sorsa példázza, hogy mit tettek és mit tehettek a felszabadulás utáni esztendőkben az antifasiszta ellenállás harcosai. Czobor Lukács őszinte lelkesedéssel, de vezetői tapasztalatok nélkül kényszerül vállára venni egy város, egy járás gondjait, titkári feladatait csapattiszti eréllyel és leleményességgel végzi, az államigazgatásban, a politikai küzdelemben azonban járatlannak bizonyul. Ebből erednek megfontolatlan intézkedései és keserves kudarcai, időnként még a törvény betűjével is összeütközésbe kerül. Pontosan látja, érzékeli helyzetének nehézségeit, "Kurucnak való vagyok én – mondja –, nem párttitkárnak ... Valaha, a szép időkben egy jó ló kellett. Egy szál kard. Kurázsi. Semmi más. Rajta! A többit meglátjuk." Harcokban edzett meggyőződése szerint végzi munkáját, valóságos forradalomban él és cselekszik, s egy forradalmi átalakulás résztvevőinek – hite szerint – a cselekvés kényszerűsége jelöli meg az etikai törvényeket. Az is nyilvánvaló előtte, hogy a cselekvésnek nagy a kockázata: "Ha cselekszem – jelenti ki –, belesodródom olyan folyamatba, melyek végeredményével nem bírok megbékülni."

A gémesi járási titkár sorsában Dobozy Imre személyes, egyszersmind nemzedéki önvizsgálata ölt formát, a regény a cselekvő ember dilemmáját veti fel, arról az erkölcsi kockázatról beszél, amelyet a politikában fellépő embernek kell vállalnia. Ugyanakkor a felszabadulást követő néhány esztendő forradalmi szellemét is felidézi, s rámutat arra a bürokratikus folyamatra is, amely végül elsorvasztotta ezt a forradalmi szellemet, az 1945 után kialakuló "közvetlen demokráciát". Dobozy regénye egyszerre utal e korszak cselekvő embereinek őszinte lelkesedésére és tulajdonképpeni védtelenségére, arra, hogy a forradalmi átalakulás mozgalmas eseményei között nem számoltak azokkal a bürokratikus veszélyekkel, amelyek végül elbuktattták az ő törekvéseiket is. A Hatalom nélkül politikai regény, pontosabban "politikai kalandregény", epizódok sorából épül fel, a főhős "kuruc" személyisége, és az elbeszélő forma "pikareszk" jellege megfelel egymásnak. A főhős ábrázolásában, a cselekményszövésben és az előadásmódban Dobozy Imre legjobb írói képességei bontakozhattak ki.

Dobozynak igen nagy szerepe volt az irodalmi életben is, 1959-től 1975-ig az Írószövetség főtitkára, majd 1981-ig elnöke volt, s irodalmi publicistaként is rendszeresen tevékenykedett.