Reményi Béla (1914–1962)

Reményi Béla tisztviselő volt, a felszabadulás után népművelőként, majd az Irodalmi Újság szerkesztőségében dolgozott.

Először drámaíróként és költőként mutatkozott be a negyvenes évek második felében. Első novelláskötete, a Láthatatlan főnök (1956) a sematizmus meghaladásának igényével született. Az író vallomása szerint: "Meggyőződésem, hogy az irodalomnak az az egyetlen célja, hogy ezekre a kérdésekre válaszoljon: hogy van? {891.} Mit érez?" A novellák egy része kísérletet tesz a közéleti konfliktusok hivatali, üzemi közegben való ábrázolására; más részükben a magánélet: a szerelem és a család tematikája jelenik meg. Legsikerültebbek azok az írásai, melyek az ostrom, a háborús időszak élményvilágából merítenek (Egy akol).

1961-ben megjelent regénye, a Szembesítés túlságosan nagy feladatra vállalkozik, az 1956-os krízis eszmei, ideológiai előzményeit próbálja meg érzékeltetni, néhány értelmiségi figura sorsán, tevékenységén, vívódásaikon és párbeszédeiken keresztül. A könyv hét szereplője hétféle nézőpontból mondja el a történetét; amely azonban nem áll össze egységes egésszé. A választott forma (az egyes szám első személyű előadásmód) nem teszi lehetővé az író szándéka szerinti, széles társadalmi körkép kirajzolását – s így olykor rendkívül erőltetett regénytechnikai megoldásokra kényszerül. A módszer inkább a mélyebb pszichológiai ábrázolást tenné lehetővé – az író azonban a külső társadalmi mozgásokra figyel elsősorban, s így mindkét területen csak a sematikus klisék, általánosítások szintjén mozog. Akárcsak novelláiban, itt is az erkölcsi tisztázás, a felelősség megállapításának igénye mozgatja a figurákat; ez az igény és szándék azonban egy vulgáris, leegyszerűsített világképen belül fejti ki hatását.