Mózsi Ferenc (1947–)

Mózsi Ferenc az emigrációban lett költő. 1970-ben távozott Magyarországról, azóta két kötete jelent meg: a Földközelben (1977) és az Idegkötélen (1980). Ezekbe gyűjtötte részben még itthon írt verseit.

Lírájára érezhetően hatottak itthoni olvasmányai: József Attila, majd Juhász Ferenc, de a hatásokból egyéni nyelvet kovácsolt, melyre talán a humor, az önirónia és a szemérmesen rejtegetett nosztalgia a legjellemzőbb. Szívesen ír szabadverseket, formálására érezhetően hatottak a neoavantgarde törekvések. Váratlan képzettársításokkal, szabad asszociációkkal él, a látszólag ellentétes érzések és gondolatok egymásra fényképezésével és szintetizálásával ér el szokatlan hatást. Gyakran verseli meg emlékeit, de ilyen jellegű költeményeinek is sajátos lebegést kölcsönöz egy-egy bibliai vagy archaikus irodalmi utalással. Jellemző verscíme: Séma ellen. Ő maga is igyekszik megszabadulni minden kötöttségtől, szívesen játszik el a szavakkal, hogy így is bizonyítsa a nyelvi elemek relatív voltát (ebben már Határ Győző a mestere). Költeményeinek hőse ő maga, s azt a folyamatot érzékelteti a legnagyobb tehetséggel, ahogy a látszólag korláttalan én birtokába veszi s a maga képére és hasonlatosságára alakítja a világot. Mint egyik ciklusában írja: kitágultak körülötte a dimenziók. Ezek között igyekszik újfajta költői rendet teremteni.