Albert Pál (1934–)

Albert Pál Budapesten végezte főiskolai tanulmányait, 1956 őszén került Párizsba, a Sorbonne-on szerzett tanári oklevelet. Tanulmányai és bírálatai az Új Látóhatárban, az Irodalmi Újságban és a Magyar Műhelyben jelennek meg, a párizsi Edition du Seuil munkatársaként értékes szerepet vállalt a magyar irodalom franciaországi fordításának szervezésében. Gara László munkatársaként részt vett az Anthologie de la poésie hongroise (1962) című költői antológia sajtó alá rendezésében. Tanulmányaiban a francia "új regény" képviselőinek, valamint a Change című folyóirat költőinek munkásságát dolgozta fel. Tartalmas kritikai szemlében ad képet a hazai és nyugati magyar irodalom új műveiről, rendszeresen beszámol a párizsi színházi élet eseményeiről. Mélyreható elemző módszere, elfogulatlan kritikai ítélete és személyes, részben vallomásos, részben ironikus előadásmódja a nyugati magyar irodalom legjobb esszéírói között jelöli ki helyét.

Hajdu András (1932–) a budapesti Zeneművészeti Főiskolán végezte tanulmányait, 1956-ban Párizsban telepedett le, ahol ugyancsak zeneszerzést tanult. Később Tuniszban volt zeneakadémiai tanár, majd ismét Párizsba költözött. Folklorisztikai és verstani tanulmányokat írt, a Magyar Műhely munkatársa volt.

Sanders Iván (1944–) az Egyesült Államokban végezte egyetemi tanulmányait, a New York-i Suffolk College angol tanszékén dolgozik. Tanulmányait az Új Látóhatárban, illetve amerikai tudományos folyóiratokban jelenteti meg. Érdeklődése főként a mai magyar elbeszélő irodalomra irányul, mint műfordító is eredményesen szolgálja irodalmunk amerikai befogadásának ügyét.