| 4. A HŐSI ÉNEK | TARTALOM | A hősi ének tovább élése a kereszténység első szakaszában |
A források szerint a 10. században részben totemisztikus eredetmondák, részben az új területszerzéssel kapcsolatos történetek, részben az egyes vezérek hőstetteiről szóló elbeszélések lehettek a regösök hősi énekeinek a tárgyai.
Totemisztikus hiedelme minden honfoglaló nemzetségnek lehetett, de közülük csak az Árpád-nemzetség eredetmondáját, az ún. Álmos-mondát (Anonymus) ismerjük. Fennmaradt viszont az egész magyar nép ugyancsak totemisztikus elemeket őrző eredetmondája, a csodaszarvas-monda (Kézai, Képes krónika), mely már kerek s művészi formálásról tanúskodó történet.
A csodaszarvas-monda szerint Enech fiai, Hunor és Magor (az onogur és a magyar népnév perszonifikált megjelenítői), egy szarvast üldözve jutottak a Meotis ingoványainak vidékére, ahol – alkalmasnak találva azt a baromtartásra – megtelepedtek. A monda keletkezésének ideje eléggé bizonytalan, bár ősi viszonyokat tükröz a történetnek az a része is, amely szerint a két hős és házanépe Belár (bolgár) fiainak feleségeit és Dula alán fejedelem leányait elrabolva szerzett asszonyokat. A török népek közé tartozó bolgárokkal és az iráni alánokkal a magyarság szoros érintkezésben volt a honfoglalás előtt; a nőrablás pedig az őstársadalom fejlődésének bizonyos fokán általános jelenség.
A szarvasüldözés és az ősanyának a neve (Enech=ünő, szarvasünő) a monda még ősibb rétegére enged következtetni: a szarvasüldözés mint eredetmítosz már az ugor-korban is megvolt, a totemisztikus hagyomány szerint pedig eredetileg maga Enech lehetett az üldözött szarvas, akinek valamely hím ragadozó állattal való nászából származhattak azután a nép ősei. Hasonlóképpen őrzi az ősi totemisztikus elemet az Anonymusnál már átformáltan olvasható Álmos-monda is. Árpád apja, Álmos eszerint Ügyek és Emesü gyermeke, Emesü azonban előzőleg álmot látott: egy turul reászállva teherbe ejtette őt. Az emse (nősténydisznó) és a turulmadár totemisztikus násza tehát már csak álommá szelídülve van jelen.
A honfoglalással kapcsolatos az egyik legépebben fennmaradt, legkerekebb mondai elbeszélés, a fehér ló-monda (Képes krónika), mely Árpád hódításának jogosságát, nomád költői hagyomány szerint, szimbolikus adás-vétellel okolja meg. A történet költői erejét a két szembenálló fél felfogásának különbözőségéből eredő konfliktus biztosítja: a szláv fejedelem az ő uralmát elismerő ajándéknak tekinti a fehér ló átadását, a magyarok viszont az általa gyanútlanul cserébe adott földet, füvet és vizet értelmezik a meghódolás szimbólumaként. A monda Árpád személyének központi szerepét emeli ki, létrehozása és ének-formába való öntése a fejedelem regöseinek érdeme lehetett. A többi honfoglaló vezér tetteiről szóló énekek létezéséről Anonymus tájékoztat, aki a Töhötöm vezér erdélyi hadjáratát elbeszélő joculator-ének két sorát latinra fordítva meg is örökítette: "Omnes loca sibi aquirebant, et nomen bonum {26.} accipiebant" (Mindnyájan földet foglaltak, Maguknak jó hírt-nevet szereztek). Anonymus gestájában az egyes vezérek hadjáratainak, döntő csatáinak bizonyos séma szerinti, ismételgetésekkel teli elbeszélése feltehetőleg az ilyen énekek megszokott szerkezeti sablonját követi.
Az egyes hősök bámulatra méltó tetteit megörökítő mondák, énekek közül Lehel (Lél) és Botond, kalandozó magyar vezérek történetét (Kézai, Képes krónika) jegyezték fel a krónikák. Az ősi epikára jellemző módon mindkettő a népek harcát személyek közötti küzdelemként mutatja be drámai erővel, s ennek során a látszólag gyengébb magyar hős fölényét, diadalát ábrázolja. A már kivégzés előtt álló Lehel a kürtfújás csele révén az őt halálra ítélő császárt teszi szolgájává a másvilágon; a kistermetű Botond viszont a görög óriást győzi le a népek csatáját helyettesítő párviadalban. Mindkét történet kitűnően megkomponált jelenet keretében játszódik le. A Botond-monda művészi felépítése különösen figyelemre méltó: megvillantja a párviadal környezetét, jól megeleveníti az egész látványos eseményt és éreztetni tudja a tömegek hőstettekre indító indulatát. "Ím egy teljes, minden részleteiben fenntartott költői mese!" – jegyezte meg róla teljes joggal Arany János.
Lehel és Botond mellett más kiemelkedő hősökről is kellett hogy éljenek költőileg kiszínezett történetek. Erről tanúskodik például a Kerekes Izsákról szóló ismert népballada, melynek motívumai (a hős részegsége, az ebből származó veszedelem, a hős költögetése, viaskodása, miközben odamenet ösvényt, visszafelé szekérutat vág az ellenség soraiban stb.) az európai folklórban teljesen elszigeteltek, viszont a török népeknél gyakoriak. Ennek a nomád világból származó költői elbeszélésnek kuruc kori eseményhez való kapcsolása csak úgy képzelhető el, hogy valamikor az egyik honfoglaló vagy kalandozó vezér volt a hőse, majd később a történetet a néphagyomány mindig újabb és újabb személyekhez kötötte, aktualizálta. Egy másik honfoglalás kori hősi éneknek az elemeit pedig – mint látni fogjuk – a 11. században Szent László személyéhez kapcsolták.
| 4. A HŐSI ÉNEK | TARTALOM | A hősi ének tovább élése a kereszténység első szakaszában |