A hazai filológia fellendülése

A humanista műveltség megszerzésének nélkülözhetetlen előfeltétele a klasszikus nyelvekben való jártasság, s így a filológus-tevékenység egyik központi témája a nyelvek tanulmányozása, illetve a nyelvtanok szerkesztése volt. A nyelvészeti irodalom a nyugati humanista filológiában az előző évszázad végén indult fejlődésnek, a 16. század első felében pedig valósággal virágkorát élte. Ennek az általános fellendülésnek részeként jelentkezett a magyarországi nyelvtanirodalom.

Az első hazai nyelvtaníró a legnagyobb erdélyi szász humanista, Honterus János (1498–1549) volt, aki latin grammatikáját még krakkói tanulmánya idején jelentette meg először (Krakkó 1530), majd itthon is kiadta (Brassó 1535), a század végéig pedig többször újra nyomtatták. A brassói iskola tanulói számára görög nyelvtant is készített görögül (Brassó 1539), de az övénél népszerűbb lett munkatársának, Wagner Bálintnak latin magyarázatokkal kísért görög nyelvkönyve (Brassó 1535). A leghíresebbé valamennyi latin nyelvtan közül a kolozsvári Molnár Gergelyé († 1558) vált; Elementa grammaticae latinae (A latin nyelvtan elemei), (Kolozsvár 1556) című könyvéből századokon át tanultak {289.} Erdélyben és Magyarországon; kinyomtatták még a 19. század elején is. A magyar irodalom szempontjából Sylvester János magyar–latin nyelvtana (Sárvár-Újsziget 1539) volt a legnagyobb jelentőségű tudós mű. Ez a latin grammatika – amint erre még a következő fejezetben kitérünk – egyúttal a magyar nyelv első rendszerezése is.

A nyelvtanszerkesztésnél sokszorosan nagyobb arányú volt a görög–római auktorok nyomtatásban való közzététele. Bár 1500-ig az összes római, 1520-ig pedig valamennyi görög klasszikus műve megjelent már nyomtatásban, az egyes szerzők újabb és újabb kritikai, magyarázatos kiadása a 16. század további éveiben még csak növekedett. Ebbe a munkába Mathaeus Fortunatus révén a magyarországi humanisták már Mohács előtt sikeresen bekapcsolódtak. A szövegkiadó tevékenység legtöbbjüknél azonban nem tudományos célokat, hanem csak a hazai iskolák tankönyvekkel való ellátását szolgálta. A kezdeményező e téren a bajor származású Eck Bálint (1494?–1547?) volt, aki már több humanista mű szerzőjeként érkezett Magyarországra 1516-ban. Mint a bártfai iskola igazgatója, iskolája számára adta ki Horatius Ars poeticáját (Krakkó 1521) és epistoláit (Krakkó 1522). Honterus János ama kivételek közé tartozott, aki a görög, római és újabb kori szerzők munkáit itthon, saját nyomdájában tehette közzé. Kiadványainak jó része szintén iskolai használatra készült, mint például a Platón, Arisztotelész, Hésziodosz, Theognisz, Fokülidosz stb. műveiből kiadott szemelvények, de akad köztük olyan is, amelyet ő nyomtatott ki először, pl. Neilosz Monakhosznak a szeretetről és mérsékletről szóló írását (Brassó 1540). Hét görög kiadványán kívül 9 latin nyelvű szövegkiadása is fennmaradt. Ezek többségükben szintén szemelvények Seneca, Cato, Cicero, Quintilianus, Terentius és Szent Ágoston, illetőleg az újabbak közül Erazmus műveiből. Valamennyi szövegkiadása Brassóban jelent meg 1539 és 1545 között.

Magasabb tudományos célkitűzés vezette a reformáció ügyét is tevékenyen elősegítő Gyalui Torda Zsigmond († l569) eperjesi rektort, majd a kassai kamara elnökét, aki görögből latinra fordította Euripidész Oresztész-tragédiáját (Bázel 1551). Wittenbergben és Padovában szerezte humanista műveltségét és kiváló filológiai felkészültségét, személyes tanítványa volt Melanchtonnak, vele tanulmányai befejezése után is kapcsolatban maradt, s Euripidész tolmácsolására is egyenesen az ő biztatására vállalkozott. Érthető, hogy munkáját nem hazai műhelyben, hanem Oporinus híres bázeli üzemében nyomatta ki. Hasonlóképpen járt el Dudith András is, aki filológus műveit: a peloponnészoszi háború nagy görög történetírójának, Thuküdidésznek latin kommentárját (Velence 1560), Reginaidus Polus bíboros életútjának ugyancsak latin fordítását (Velence 1563) a humanisták tágabb európai közösségének szánta.

A magyarországi humanizmus alkotásainak közzététele terén a Janus-kiadások után, humanistáink figyelmét a török háborúk s a magyar állam széttöredezése hamarosan a történeti művekre irányította. A törökkel szemben önmagát és a Nyugatot védő Magyarország fordult Európához, hogy e munkák által megvilágítsa Európa népei előtt az ország sorsát, történeti szerepét; de e művek intő tanulságul akartak szolgálni a hazai feudális vezető réteg számára is: az országot csak egy erős, centralizált monarchia és szervezett hadsereg állíthatná talpra. Mindenekelőtt Bonfini históriájának közzétételét érezték {290.} sürgetőnek, s bár idehaza többeknek is volt másolata a műről, úgy látszik, a Corvina feldúlása után (1526) a 45 könyvet magába foglaló teljes kézirat ritkaságszámba ment, mert első kiadója, a besztercei származású Brenner Márton († 1553) csak három decast, azaz 30 könyvet tudott belőle nyilvánosságra bocsátani (Bázel 1543). Mátyás központi monarchiáját, két évvel az ország három részre szakadása után, Brenner eszményként említette kiadásának előszavában, s ettől kezdve a költő Zrínyi politikai programjáig ez a gondolat történeti erőként hatott tovább. Brenner kiadását valamennyire kiegészítette Heltai Gáspárnak Bonfini Mátyás királyról szóló fejezeteiből összeállított kötete (Kolozsvár 1565). Heltai ezt Brenner kiadásának harmadik decasából és a Csáky Mihály erdélyi kancellár birtokában volt negyedik decas-másolatból szerkesztette egybe. E két kiadás azonban még mindig nem tartalmazta a teljes Bonfini-művet. Ezt – amint alább szó lesz róla – Zsámboki adta sajtó alá. A Mátyás-kultuszt szolgáló másik fontos munkát, Galeotto Marziónak a nagy király bölcs mondásairól és tetteiről írt könyvét Gyalui Torda Zsigmond tette közzé (Bécs 1563), egy a Frangepán – Perényi család birtokából Zay Ferenchez került kéziratból.

De e filológus, szövegkiadói tevékenységen kívül a magyarországi humanisták közül számosan foglalkoztak egyéb tudományos témákkal is. A reneszánsz az emberre és az őt körülvevő világra vonatkozó mindenfajta új ismeretek gyűjtésére sarkallt; ennek igénye a hazai tudósokból sem hiányzott. A régészeti, néprajzi, valamint földrajzi, természetrajzi jellegzetességek leírása terén érdeklődésük természetesen a hazai emlékek, sajátságok felé irányult elsősorban. Megyericsei János kezdeményezése után – mint láthattuk – megfigyelhető volt ez Brodaricsnál is, Oláh és Verancsics munkásságában pedig különösen tekintélyes helyet foglalt el. Ebbe a sorba illeszkedik a sziléziai eredetű Wernher Györgynek († 1567), a szepesi kamara igazgatójának munkája, amely Magyarország csodálatos vizeiről és gyógyforrásairól, valamint azok hasznáról és hatásáról tájékoztatta a tudós világot (De admirandis Hungariae aquis (Magyarország gyógyvizei) Bázel 1549). Egy ilyen természettudományi munka a tudós humanista író szövegezésében korántsem vált száraz szaktudományos értekezéssé. Wernher könyve is elegáns humanista latinsággal írt érdekes irodalmi alkotás, mely igyekszik tárgyát mennél élvezetesebben előadni, egyéb – például a magyar őstörténetre vonatkozó – ismeretek közlésétől sem zárkózva el. Nem csodálható, hogy a század végéig Ausztriában, Németalföldön és Németországban még hat további kiadása jelent meg. A természettudományokat Honterus sem hanyagolta el, ő világföldrajzot írt és adott ki előbb Krakkóban (1530), Bázelben (1533), majd itthon is (Brassó 1541); kinyomtatta Erdélyről maga metszette térképét (Bázel 1532), s kozmográfiájának hazai kiadásához is maga készítette a térképeket.

Ugyancsak a természettudományok kötötték le Dudith András (1533–1589) érdeklődését is élete második felében. Következetes humanista életpályát futott meg: a tridenti zsinaton Magyarországot képviselte; pécsi püspök volt, amikor 1567-ben kilépett az egyházból, s eljutott minden tételes vallás tagadásához. Valóságos polihisztor, aki – mint már feljebb említettük – történeti-filológiai munkákkal kezdte irodalmi pályáját. Szónoki tehetségét {291.} és teológiai képzettségét a tridenti zsinaton mondott öt beszédével tanúsította, s végül a csillagászat, a matematika és az orvostudomány búvára lett. Az üstökösökről szóló munkáját (De cometarum significatione (Az üstökösök mibenlétéről), Bázel 1579), amely szintén több kiadást ért meg, a csillagászat tudományos értékéről és a csillagjóslás babonája ellen írta. Az ő életpályája is csaknem teljes egészében az ország határain kívül zajlott le, tehetségén kívül ennek is köszönhette, hogy komoly nemzetközi elismerést tudott magának kivívni. Rajta kívül ez csak egyetlen honfitársának, Zsámboki Jánosnak sikerült.