A protestáns líra kialakulása

A reformáció kiemelkedő énekírói körül az énekszerzőknek egész légiója támadt. Sok volt köztük az ügybuzgó alkalmi verselő, de akadt köztük nem egy tehetséges, ihletettebb lélek is. Többségük protestáns pap és iskolamester, de meglepően jelentős már seregükben a világiak száma. Műveltségüket és osztályhelyzetüket tekintve is eléggé egységes tábort alkotnak: általában hazai iskolát végzett polgár- és jobbágyivadékok. Énekirodalmuk az úttörők által kezdeményezett énekműfajok népszerűsödését, szétáradását jelzi. De szerzeményeikben nyomon követhető e műfajok meginduló differenciálódása és továbbfejlesztése is.

Énekeik egy része közel áll az oktató, hittételeket fejtegető, térítő szándékú prédikációs énekek modorához (pl. Valkai Kelemen: Az Isten előtt való igazulásról, 1545). Más részük templomi, közösségi használatra készült, mint Luther híres énekének, "a 16. század Marseillaisének" (Engels) költői fordítása Erős várunk nékünk az Isten ... kezdettel. (A század derekán keletkezett éneket tévesen tulajdonítják – évszázadok óta – Skarica Máténak.) Az ehhez hasonló gyülekezeti énekek között már több az érzelmi színezetű (pl. Gyulai István: Hymnus), ilyenek az ország és a nép pusztulását sirató, az isten irgalmáért könyörgő – ismeretlen szerzőktől származó – jeremiádok is. Jeremiás próféta bibliai siralmainak ezekben az ihletett átköltéseiben a protestáns énekszerzők hazafias fájdalma jajdul fel: "Keserves szívvel Magyarországban mondhatjuk magunkról, Az nagy siralmat, kit Jeremiás régen írt zsidókról."

A lírai hang legtisztábban azoknak a szerzőknek az énekeiből csendül ki, akik saját vigasztalásukra egyéni szenvedéseiket, nyomorúságukat, bűneiket sírják el, s félelmes szívvel fohászkodnak a könyörülő istenhez. Ilyenkor a zsoltárok a legfőbb mintaképek, a mondanivaló legmegfelelőbb keretei. De a lírai lendület még ezekben az énekekben sem töretlen, néha csak egy-két {352.} sorban, néhány szakaszban bomlanak ki bennük meglepő szépségű képek és hangulatok. Így Thordai Benedek 30. zsoltárában (1544), Szepetneki János Szamos menti énekszerző Halál ellen való bátorítás (1553) című énekében, vagy Pap Benedek kassai polgárnak a 36–37. zsoltárból formált Dicséretében, Nagybáncsai Mátyás nagyszombati polgár Könyörgésében (1575). Valamennyi között legkitűnőbb líraiságú Kecskeméti Vég Mihály 55. zsoltára (1561). A kecskeméti főbíró ellenségeit és álnok barátait átkozza benne; zsoltáros keretben, de szabadon, szépen formált képekben szinte újrakölti az egész zsoltárt. Csak nem töretlen áradású lírai ihlete emeli a Balassi előtti személyes indítékú vallásos énekek legmegkapóbb alkotásai közé. (Kodály Zoltán Psalmus Hungaricusát is Vég Mihály zsoltárszövege inspirálta.)

Kecskeméti Vég Mihály és társainak vallásos énekeiben formálódott és halmozódott fel az a formai, nyelvi, stílusbeli nyersanyag, egy-egy lírai megnyilatkozás kísérlete, amely előkészítette a reneszánsz vallásos líra századvégi kibontakozását, és amelyből Balassi istenes énekköltészetét a kivételes lírikus tehetség ihletével és művészetével megteremtette.