A latin nyelvű teológiai irodalom

Dávid Ferenc magyar nyelvű antitrinitárius vitairataival egyidőben 1571-ig nagyszámú latin unitárius teológiai kiadvány jelent meg Erdélyben. Közülük a De falsa et vera unius Dei ... cognitione (Az egy Isten hamis és igaz ismeretéről ...), (Gyulafehérvár 1568; – az 1567. {491.} évi keltezés a meglevő példányokon sajtóhiba!) című, két könyvre s ezen belül számos fejezetre osztott munka a legfontosabb. Az 1560-as évek unitarizmusának ez a nagyszabású rendszerezése az első könyvben a háromságra vonatkozó hamis tanok kialakulásával, illetve bírálatával foglalkozik, a másodikban pedig pozitív formában az antitrinitárius álláspontot fejti ki. A külföldi szakirodalom Blandratának, a hazai pedig általában Dávidnak tulajdonította a nevezetes kiadvány túlnyomó részét, holott kollektív munkáról van szó, a kötet címlapja is "az egyetértő lengyel és erdélyi egyházak papjait" nevezi meg szerzők gyanánt, némely fejezetei pedig valószínűleg a nyugat-európai antitrinitárius irodalomból vannak átvéve. Feltételezhető, hogy a könyv egy-egy fejezete Valentino Gentile, az 1566-ban Bernben kivégzett olasz szentháromságtagadó, illetve a szintén olasz származású Lelio Socino (1525–1562) munkájának tekinthető, más részletek esetében pedig igen valószínűnek látszik, hogy szerzőjük Grzegorz Pawel (1525?–1591), a lengyel antitrinitárius mozgalom egyik vezető személyisége. Blandrata valószínűleg az egész kiadvány tervének a kialakítója és a kötet szerkesztője volt; Dávid pedig a jelek szerint néhány fejezet megírásával járult hozzá a közös munka sikeréhez. Az I. könyv 2–3., valamint a II. könyv 1. és 4. fejezete ugyanis messzemenő egyezéseket mutat a Rövid magyarázat első három fejezetévei. A latin szöveg idézet-apparátusa általában gazdagabb, szakszerűbb, amint ez a két munka eltérő funkciójából következik; bizonyos pontokon azonban a magyar változatban találunk bővebb szöveget: az ebben olvasható misztikus várakozások a De falsa et vera ... -ban sokkal szűkebb térre szorulnak; az 1570. évre vonatkozó spekuláció, valamint Dávid érdekes egyháztörténeti visszapillantása pedig a latin munkából teljesen hiányzik.

Egyetemes ideológia-történeti jelentősége folytán emelkedik ki a korai antitrinitárius kiadványok közül a De regno Christi liber primus; de regno Antichristi liber secundus (A Krisztus országáról, első könyv; az Antikrisztus országáról, második könyv), (Gyulafehérvár 1569) című munka is. Ebben "az erdélyi egyházak papjai és seniorai" Servet főművének, a Christianismi restitutiónak (A kereszténység helyreállítása) azokat a fejezeteit publikálták, melyeket a maguk számára elfogadhatónak éreztek. Mivel az eredeti könyv legtöbb példányát még forgalomba hozatala előtt elkobozták, a De regno Christi lett az egyetlen kiadvány a 16. századi Európában, mely a Servet-féle szöveg jelentős (kb. kétharmad) részét hozzáférhetővé tette – igaz, hogy a szerző nevére való minden hivatkozás nélkül.

1571 után, az unitáriusokat sújtó cenzúra következtében, az erdélyi antitrinitáriusok latin munkái már csak ritkán juthattak nemzetközi nyilvánosság elé; két legjelentősebb írójuknak, Sommernek és Palaeologusnak az erdélyi művei is kevés kivétellel kéziratban maradtak. Különös fontossága van ezért Enyedi György (1551–1597) Explicationes locorum Veteris et Novi Testamenti (Ó- és Újtestamentumi helyek magyarázata) című munkájának, melyet nem sokkal a szerző halála után Torockai Máténak – a cenzúra megkerülésével – sikerült nyomtatásban is megjelentetnie (Kolozsvár 1598). Enyedi három évi külföldi tanulmányút után, melynek során megfordult Genfben és a padovai egyetemen, a kolozs-{492.}vári iskola rektora (1587), majd unitárius püspök (1592) lett. Sokoldalú irodalmi munkásságának egyéb ágaival (magyar nyelvű prédikációk, szépirodalom) más összefüggésben foglalkozunk, itt csak említett teológiai fő művét ismertetjük.

Az Explicationes locorum Veteris et Novi Testamenti az erdélyi antitrinitárius irodalom legnagyobb hatású művei közé tartozik. Szövegét kiadója, Torockai Máté magyarra is lefordította, s e fordítást az unitáriusok nagy nehézségek árán ki is nyomtatták (Kolozsvár 1619). Latin nyelven másodszor 1684-ben adták ki Hollandiában, s ily módon Enyedi György munkája az erdélyi antitrinitárius irodalom egyedüli olyan terméke lett, amely hozzáférhető volt a felvilágosodás nyugat-európai úttörői számára. E szigorúan tudományos jellegű munka a szentháromságtan bizonyítására használt bibliai helyek gyűjteményét tartalmazza, s úgyszólván a teljes protestáns teológiai irodalom ismeretében foglalja össze mindazokat az érveket, amelyek e szövegek hagyományos értelmezésének megcáfolására alkalmasak. A tárgyalt bibliai helyek mindegyikéhez Enyedi összegyűjtötte a különböző teológiai tekintélyek egymást kölcsönösen megcáfoló magyarázatait, s így az olvasóban már-már afelől támaszt kétségeket, hogy egyáltalán van-e olyan dogmarendszer, amelybe a biblia valamennyi könyvének tanulsága meghamisítatlanul beilleszthető. E ki nem mondott, de nehezen elkerülhető konklúziója miatt Enyedi munkáját csaknem száz éven keresztül folytonosan támadták a különböző háromsághívő felekezetek képviselői, mindenekelőtt az ortodox reformátusok, itthon és külföldön egyaránt.

Az antitrinitáriusok terjeszkedése legközvetlenebbül a helvét irányzat területeit veszélyeztette, így az ellenfelek közül ennek körében tapasztalható először az elvontabb, latin nyelvű, a kor fogalmai szerint tudományos jellegű, teológiai irodalom megélénkülése. Az antitrinitáriusokkal polemizáló munkák többsége Svájcban és Németországban látott napvilágot, megalapozva a magyar református teológusok nemzetközi tekintélyét és felkeltve a külföldi kiadók figyelmét más tárgyú teológiai műveikre is.

A 16. század legtekintélyesebb és legtermékenyebb református teológiai írójának, Szegedi Kis Istvánnak (1502–1572) életpályája még a magyar reformáció úttörőinek nemzedékéhez kapcsolódott. Sokat tett a szakramentárius irányzatnak a török hódoltság területén való elterjesztése érdekében; 1563-tól Ráckevén lelkészkedett s valószínűleg ezekben az években írta latin nyelvű teológiai munkáit. Nagyobb részük még a katolicizmussal polemizált, illetve a helvét irányzat hitelveinek olyan rendszerezését tartalmazta, amely a magasabb színvonalú papképzés szolgálatában használható. 1570 körül kapcsolódott be Szegedi Kis az antitrinitáriusok elleni polémiába, s ez tette ismertté nevét a protestáns tudományos világ előtt. Assertio vera de Trinitate (Igaz bizonyság a Szentháromságról) című művét tanítványa, Skarica Máté adta át 1571-ben a kor legtekintélyesebb református teológusának, Theodor Bezának, aki azt 1573-ban Genfben megjelentette. A következő évtizedek folyamán Szegedinek még hat posztumusz munkája került kiadásra Svájcban: Speculum Romanorum pontificium (A római pápák tüköre), (Bázel 1584), Questiones de verbis coenae Domini (Az úrvacsora igéinek kérdései), (Bázel 1584), {493.} Theologiae sincerae loci communes (A meghamisítatlan teológia főbb tételei), (Bázel 1585), ez utóbbi függelékeképpen a Doctrinae papisticae summa (A pápista tanítások rövid összefoglalása) és a Confessio verae fidei (Igaz hitvallás) című írások, végül prédikáció-vázlatai Tabulae analyticae (Analitikus táblázatok), (Schaffhausen 1595) címen. Mindezek a művek viszonylag rövid időn belül több kiadást is megértek, a Speculum Romanorum pontificumnak 1586-ban német fordítása is megjelent.

Szegedi Kis István műveinél is korábban jelent meg külföldön Károlyi Péter nagyváradi prédikátor vitairata az antitrinitáriusok ellen: Brevis erudita et perspicua explicatio orthodoxae fidei (Az ortodox hit rövid, tudós és világos magyarázata), (Wittenberg 1571). Az 1580-as évek során adták ki Szikszai Hellopaeus Bálint debreceni pap De sacramentis (A szentségekről) című teológiai értekezését (Genf 1585), valamint Fegyverneki Izsák († 1589) sárospataki tanár Enchiridion locorum communium theologicorum (A főbb teológiai tételek kézikönyve), (Bázel 1586) című terjedelmes hittudományi munkáját, melynek hatása Szegedi Kis István műveiével vetekedett: 1628-ig hat kiadást ért meg.

Az 1580-as években az unitáriusok ellen irányuló polémia – mivel újabb műveiket ezek már nem tudták kinyomtatni – sokat veszített jelentőségéből, s helyét az Erdélybe telepített jezsuitákat támadó vitairodalom foglalta el. E korai protestáns hitvitázó művek úgyszólván kizárólag latin nyelvűek, és ugyanazoknál a külföldi kiadóknál jelentek meg, mint az eddig ismertetett teológiai munkák. A jezsuitákkal vitatkozott például Beregszászi Péter († 1587), aki 1576 óta Károlyi Péter utóda volt Nagyváradon. Ily tárgyú munkái a De controcersiis religionis (A vallási nézeteltérésekről), (Bázel 1587) című gyűjteményes kötetben jelentek meg.

Csupán a teljesség kedvéért érdemelnek említést azok a teológiai vitairatok, melyek a hazai lutheránusok és kálvinisták között kiélesedő ellentétek megnyilvánulásai. Lutheránus részről e vitákat a 90-es években egy szepességi nagybirtokos, Horváth (vagy Gradeci Stansith) Gergely (1558–1597) szervezi, aki maga is több műkedvelő teológiai munkát írt. Horváth Gergely és munkatársai a legmerevebb lutheri ortodoxia hívei, hevesen támadták azokat a felvidéki lutheránus lelkészeket, akik bizonyos kérdésekben magukévá tették a kálvinista vallási nézeteket. E kryptokálvinista szerzők közül Ambrosius Lám Sebestyén (1554–1600) késmárki pap érdemel említést; az igazi kálvinisták nevében pedig Gönci István († 1607) gönci prédikátor reflektált latin vitairataiban Horváth támadásaira. E terméketlen vitákat tartalmazó kiadványok, melyek nagyobbára hazai nyomdákban jelentek meg, a németországi felekezeti ellentéteket plántálták át a magyar protestantizmus területére és azzal a negatív következménnyel jártak, hogy a protestáns felekezetek közötti együttműködés elé, amely pedig politikai szempontból a 17. század folyamán szerfölött kívánatos lett volna, akadályokat gördítettek.