Az Akadémia

A nyelvművelés és a tudományos élet központjának szánt Akadémia létesítését már a felvilágosodás magyar írói sürgették, de a terv csak az 1825–27. évi országgyűlésen került a megvalósulás stádiumába. 1825. november 3-án Felsőbüki Nagy Pál szenvedélyes hangú szónoklatot mondott a magyar nyelv védelmében, és felszólította a gazdag főurakat, hogy adományaikkal tegyék lehetővé egy tudós társaság alapítását. Elsőnek Széchenyi István ajánlotta fel egyévi jövedelmét, amelyet később hatvanezer forintban állapított meg. Példáját három nagybirtokos, Vay Ábrahám, Andrássy György és Károlyi György követte még azon az ülésen. A megajánlások után az országgyűlés törvényt hozott az Akadémia megalapítására, de ezt a törvényt az uralkodó csak egy év múlva hagyta jóvá. Az országgyűlés határozata értelmében a nádor, mint az új intézmény pártfogója, 1827. november 30-án kinevezte az előkészítő bizottságot, hogy ez kidolgozza az Akadémia alapszabályait. A bizottság elnöke Teleki József gróf, a Hunyadiak történetírója lett, tagjai a négy alapító, továbbá elismert tudósok, írók: Kazinczy Ferenc, Kisfaludy Sándor, Vitkovics Mihály, Kultsár István, Szemere Pál, Kis János, Döbrentei Gábor, Schedius Lajos, Guzmics Izidor, Dessewffy József stb. Az alapszabályok 1828 áprilisára készültek el, és a négy alapítóból, valamint az országgyűlés két házának képviselőiből alakított igazgató-tanács 1830. november 17-én nevezte ki az Akadémia vezetőségét és tagjait. Elnök Teleki József, alelnök Széchenyi István lett, "titoknok" Döbrentei Gábor, pénztáros Helmeczy Mihály. Titkárnak Kazinczyt és Kölcseyt is jelölték, Teleki József pedig Horvát Istvánt szerette volna, de Széchenyi Döbrenteit támogatta. Őt 1835-ben, amikor az Akadémián belül a haladó erők már felülkerekedtek, Toldy Ferenc váltotta fel, aki 1861-ig töltötte be a titkári tisztséget.

A társaság neve Magyar Tudós Társaság lett (a Magyar Tudományos Akadémia elnevezést csak a negyvenes években kezdték használni); címerét Széchenyi tervezte (sast itató istennő); jelmondata a nemzeti újjászületés optimizmusát fejezte ki: "Borúra derű." Az alapszabály szerint: "Mindenek előtt kötelessége e Társaságnak a honni nyelvet mívelni és gyarapítani." Ez az utasítás megfelelt a reformkor uralkodó irányának, a nemzeti polgárosodás célkitűzéseinek, s az Akadémia szervezői hivatkozhattak a Francia Akadémia és az olasz Accademia della Crusca példájára is, mivel ezek szintén az anyanyelv kiművelését tartották legfőbb céljuknak.

A Magyar Tudós Társaság hat osztályban kezdte meg működését. Az első a nyelvtudományi osztály lett, három helybeli és négy vidéki taggal (Kisfaludy Károly, Vörösmarty, Toldy Ferenc, illetőleg Kisfaludy Sándor, Kölcsey, Pázmándi Horvát Endre, Guzmics Izidor). A második a bölcseleti osztály volt; tagjai: Döbrentei Gábor, Imre János, Berzsenyi Dániel és Szilassy János. A harmadik (a történeti) osztályba került Horvát István (aki megsértődve, hogy elütötték a titkárságtól, nem fogadta el a tagságot), továbbá Petrovics Frigyes, Kazinczy Ferenc és Kis János. A negyedik (a matematikai) osztály tagjai: Tittel Pál és Bitnicz Lajos; az ötödik osztályba, a törvény-tudományiba is csak két tudós került: Szlemenics Pál és Köteles Sámuel; a hatodik osztályba, {386.} a természettudományiba Gebhardt Ferencet, Bugát Pált, Horváth Józsefet és Balásházy Jánost választották be. Írók tehát nemcsak az első osztályban foglaltak helyet. Az új irodalmi törekvések képviselőinek arányszámát hamarosan Bajza erősítette, aki a történettudományi osztálynak lett tagja. Kisfaludy Károly helyét halála után Szemere Pál foglalta el. Az osztályok eleinte nem fejtettek ki önálló munkásságot, az évenkénti nagygyűléseket és a heti kisgyűléseket közösen tartották, s ez nem kedvezett a tudományok fejlődésének. Az Akadémia első huszonhét rendes tagja közül tizenketten kaptak fizetést, a helybeliek évi ötszáz, a vidékiek háromszáz forintot.

A Tudós Társaság 1831. február 14-én tartotta első nagygyűlését. Ekkor választották meg a tiszteleti és a levelező tagokat. Tiszteleti tag lett többek közt Fáy András és a szótáríró Kresznerics Ferenc. A levelező tagok sorába választották az Aurora írói köréből Bajzát, Kiss Károlyt, Stettner Györgyöt, Szenvey Józsefet, Czuczor Gergelyt és a velük rokonszenvező homoeopatha orvost, Forgó Györgyöt; a régebbi irány képviselői közül Almási Balogh Pált, Szeder Fábiánt, az Uránia szerkesztőjét, Thaisz Andrást, aki a Vörösmarty szerkesztette Tudományos Gyűjtemény ellenében a Sas című folyóiratot indította meg. A Tudós Társaság külföldi tudósokat is beválasztott, például Fessler Ignácot, a magyar történelem hazai származású német kutatóját és Hammer-Purgstaller Józsefet, a neves orientalistát. A nagygyűlés négy bizottságot állított fel a legfontosabb feladatokra: 1. a grammatika és a szótár tárgyában, 2. a Társaság évkönyveinek intézésére (melyek aztán mint A Magyar Tudós Társaság Évkönyvei 1833-tól meg is jelentek) 3. folyóirat szerkesztésére, végül 4. pályázatok kiírására és a jutalomra érdemes munkák kiválasztására.

Az alapvetőnek tekintett nyelvi feladatok közül a Tudós Társaság először a helyesírást szabályozta, Révai Miklós nyelvészeti elvei szerint. Az első helyesírási szabályzat 1832-ben jelent meg. Ezt követte az Akadémia nyelvtana A magyar nyelv rendszere címmel 1834-ben, majd javított formában 1847-ben. A Társaság hamarosan megindította a szótári munkálatokat is. Először Vörösmarty és Toldy készített javaslatot, majd az Akadémia előírta mind a hat osztályának, hogy a szakmájukhoz tartozó műszavakat gyűjtsék össze. Ennek eredményeként készült el a filozófiai és a matematikai műszótáré 1834-ben, a törvénytudományi pedig 1847-ben. 1838-ban az Akadémia kiadta az első magyar tájszótárt, s az elavult szavak gyűjtése is folyt, a Társaság ugyanis úgy határozott, hogy inkább a tájszólások és a régiség szavainak használatát ajánlja, mint esetleg szabálytalanul képzett új szavakét. 1839-re készült el a Nagyszótár elrendezésének terve, majd 1844-ben megbízták Czuczor Gergelyt és Fogarasi Jánost a munka elvégzésével. Évtizedek múlva, 1861 és 1874 közt meg is jelent a magyar nyelv első értelmező szótára hat kötetben. (Előzményei közé tartozik a Vörösmarty és Toldy szerkesztette magyar–német és német–magyar szótár, 1838, 1843.) Az Akadémia egyéb nyelvészeti jellegű munkái közül kiemelkedik a régi magyar nyelvemlékek kiadása (1849-ig három és fél kötet Döbrentei Gábor szerkesztésében). Elindította a Tudós Társaság a külföldi levéltárak magyar vonatkozású anyagának gyűjtését, másoltatását is.

A Tudós Társaság folyóirata, a Tudománytár, Toldy Ferenc szerkesztésében 1834-ben indult meg, előbb három, majd négyhavonként megjelenő {387.} értekező és kritikai lapként. Feladata a külföldi tudományos eredmények megismertetése és a hazai tudományos termés bírálata volt. Vörösmarty ellenezte kiadását, mert attól tartott, hogy a recenzeáló munka elvonja a Társaság tagjait az eredeti művek alkotásától, továbbá az volt a véleménye, hogy a személyes bírálat hatékonyabb, mint az olyan, melyet az Akadémia tekintélye fedez. A Tudománytár rácáfolt az ellenvéleményekre, és tízéves fennállásának különösen első felében igen hasznos szemlének bizonyult, mely azonkívül, hogy nyilvánosságot biztosított néhány értékes eredeti tanulmánynak, frissen és színvonalasan tudósított a külföld irodalmi és tudományos mozgalmairól, sok haladó szellemű külföldi könyvújdonságra hívta fel a figyelmet. Ha a reformkori értelmiség liberális szellemi tájékozódásáról akarunk képet alkotni, az Athenaeum mellett leginkább a Tudománytár hasábjairól gyűjthetünk jellemző adatokat.

Az Akadémiai jutalmak között a legfontosabb a kétszáz arany összegű nagyjutalom volt, melyet évenként adományoztak az előző esztendőben megjelent legkiválóbb irodalmi vagy tudományos munkának. Néha a jutalmat fele-fele arányban megosztották, 1844-től kezdve pedig felváltva adták ki más és más tudományszak művelőjének. A nagyjutalom körül nem ritkán heves összecsapások zajlottak le a régi, konzervatív ízlés és az új, romantikus és liberális irányzat hívei közt, mint például 1834-ben, amikor megosztották a díjat Kisfaludy Sándor és Vörösmarty között. Többnyire azok részesültek benne, akik valóban érdemesek voltak rá: az írók közül Vörösmarty, Jósika, Garay (halála után, 1858-ban, Petőfi is), a tudósok közül Horváth Mihály, Fényes Elek, Balásházy János, Szalay László és mások. Jutalomra méltatott az Akadémia olyan merész, antifeudális művet is, mint Bölöni Farkas Sándor Utazás Észak-Amerikában című könyve.

Az akadémiai feladatok közé tartozott a nemzeti játékszín ügyének előmozdítása. A színtársulatoknak jó darabokkal való ellátása érdekében indították meg a Külföldi Játékszín sorozatot Bajza József szerkesztésében. 1832-től kezdve az Akadémia eredeti magyar drámákra tűzött ki évi száz arany jutalmat; ezt először Vörösmarty Vérnásza kapta meg. A jutalmazott munkákat az Eredeti Játékszín sorozatban adták közre. Az Akadémia Pesten létesítendő állandó színház tervével is foglalkozott, erre pályázatot hirdetett, s a pályaműveket kinyomtatta (1834). Égisze alatt a görög-római klasszikusok fordításainak egy sorozata is megjelent. Az Akadémia gyakorlati problémák megoldására is felhívta a tudomány művelőit, például a folyószabályozás, gépszerkesztés, járványleküzdés és állategészségügy területén. Működése a negyvenes években kezdett mindinkább tudományos jelleget ölteni, amikor az esztétikai és szépirodalmi tevékenységből mind többet vállalt magára a Kisfaludy Társaság. Az Akadémia – erejéhez képest – a külföldi kutatóutakat is támogatta. Ezek közül kiemelkedik Reguly Antal utazása a finnugor népek lakta területekre. Reguly segélyezése végett Toldy társadalmi gyűjtést is indított, az írók pedig egy almanach (Reguly-album, 1850) jövedelmét ajánlották fel számára (ebbe Petőfi is írt). Segítette az Akadémia Körösi Csorna Sándor tibeti, valamint Jerney János déloroszországi tanulmányait (mindkettőnek célja a magyar őshaza felkutatása volt).

A nagygyűlésekről, a jutalmakról, a pályázatokról és általában működéséről az Akadémia A Magyar Tudós Társaság Évkönyvei című kiadványsorozatában {388.} számolt be. Ez a felolvasó üléseken előadott fontosabb tanulmányokat és jelesebb pályamunkákat is tartalmazta. 1841-től külön Magyar Akadémiai Értesítőt is kiadtak, mely főleg a kisgyűléseken elhangzott előadásokat közölte.

Az Akadémia első nagygyűlését a pesti vármegyeháza nagytermében tartotta. Munkáját magánházakban, bérelt helyiségekben végezte, otthona hosszabb ideig a mai Petőfi Sándor utca 3. szám alatti Trattner–Károlyi ház volt. Könyvtárának alapját elnöke, Teleki József vetette meg, felajánlva e célra a Telekiek családi könyvtárát. A könyvtárat Toldy Ferenc rendezte; e munka adott ösztönzést Vörösmartynak a Gondolatok a könyvtárban című vers megírásához.

Vörösmarty és Bajza szívós erőfeszítései következtében a Tudós Társaságban mindinkább a haladó törekvések hívei jutottak túlsúlyra. Ez a konzervatív tábor állandó támadásait és a bécsi kormány gyanakvását vonta maga után. Széchenyi a harmincas években még támogatta Vörösmartyék küzdelmét, később maga is aggályoskodott és az Akadémiát "revolutionárius club"-nak nevezte. Toldy igyekezett pártatlan színben feltüntetni az Akadémiát, s emiatt a márciusi ifjak nem egyszer gúnyolták és bírálták az intézményt. Mindamellett az Akadémia 1849-ben határozatilag fejezte ki tiszteletét Kossuth Lajos kormányzó iránt, s ezért a Bach-korszakban egy ideig kénytelen volt szüneteltetni nyilvános működését.