Regények és novellák

Vajda Péter az irodalomnak szinte minden ágában tevékenykedett. Legtöbbet a szépprózában: számos elbeszélést s egy terjedelmes regényt írt. A legszebb leány (1834) című elbeszélése a francia felvilágosodás szellemében fogant gunyoros, élcelődő írás: Harun Al Rasid kalifa fiának csodálatos kalandjait meséli el szándékos történelmi anakronizmusokkal. A 8. században Kantról, Rousseau-ról, beszélgetnek, tokajit isznak, pipáznak, Amerikáról nyilatkoznak stb. A mű jelentőségét filozófiai tartalma adja: az elbeszélő felvilágosult nézeteket hirdet, a társadalmi egyenlőség eszméjét is megpendíti.

Antiklerikális fejtegetéseket és aktuális célzásokat is találunk benne a múltszázadi magyar viszonyokra: hogy a tehetősek nem vásárolnak könyvet, nem akarnak útpénzt fizetni, pedig az út nem ingyen készül, stb. Vajda célja kezdetben alighanem egy magyar viszonyokat szatirikusan bemutató regény volt, de alkotás közben nem tudott megbirkózni ábrázolás és jelentés kettősségével. Hasonló jellegű Tárcsai Bende (1837) című három kötetes regénye, melynek cselekménye a 13. században, II. Endre király országában játszódik. A címszereplő romantikus, mesés kalandjait az író felvilágosult erkölcsnemesítő oktatásokkal, elmélkedő didakszissal, reflexiók sokaságával szövi össze, a mű keveréke a kalandregénynek és a tanregénynek. Az ész és erkölcs kultusza s az anakronizmusok a felvilágosodás hagyományai a regényben; új benne a jobbágysors hathatós javításának szándéka. Embereket láttatni nem képes, szerkezete széteső, stílusa hol líraian lágy, hol száraz, költőietlen.

Vajda Péter novellái a mesés Kelet tájaira viszik el az olvasót: a gyarmati miliő a társadalmi egyenlőség eszméjének burkolt kimondását teszi lehetővé. Voltaképp tézisnovellák ezek: az író a hazai elnyomás tényeit panaszolja fel egzotikus környezetekben (India, Kína, Japán stb.). A páriák és rabszolgák szenvedéseiben nem nehéz fölfedezni a reformkor kisemmizett magyar jobbágyainak sorsát. Így értelmezte e novellákat az egykorú kritika is, Erdélyi Jánosé: "Vajdát mint szegény születésű jogtalan ifjút nyomta valami e haza levegőjéből s feljajdula költészetében. Őbenne a fennállott társadalmi rend és rang fájdalmas érzéseket költe, s idehaza nem levén szabad a gondolat, azt pedig, ami nehéz volt keblének, ki kellvén mondania, Kelet páriáit lépteté föl költészetében." A zsebkönyvek egymás után közölték Vajda keleti tárgyú elbeszéléseit (Othman ünnepe, Vajkoontala, Memnon szobra, Manahor a rabszolga stb.). Legjobb ezek közül a Vajkoontala: a braminlány és a pária ifjú tragikus szerelmének története az osztálytagozódás átka ellen tiltakozik, érdekes meseszövéssel, jól felépített, novellisztikus szerkesztéssel.

{595.} Vajda Péter újságírói munkájának eredménye az a két érdekes tartalmú füzet, melyet 1835-ben, illetve 1837-ben tett közzé Pesti Levelek címmel. Az első olyan mű ez, melynek címe is hangsúlyozza pesti fogantatását. A cikkgyűjtemény a pesti szellemi élet jelenségeit tárgyalja perszifláló, publicisztikai hangnemben. Vajda Péter e cikkei a közéleti ihletésű, elvi igényű, szatirikus szellemű kroki műfaját honosítják meg irodalmunkban. Csípős iróniája, gunyoros hangja, váratlan oldalvágásai a negyvenes évek divatlapjainak tónusát előlegezik. Főképp a provinciális nemesi Magyarországot gúnyolja: a magyar nemes tunyaságát, begyepesedett látókörét, az ország vezetésére alkalmatlan voltát. Tudnivágyás című cikke már-már Petőfiére emlékeztető szatirikus élességgel mutatja fel a nemesi közgondolkozás torz vonásait. Másutt, egy nyelvészeti vonatkozású párbeszédben, váratlanul feltűnik a hazai jobbágysors kifejező képe, a falusi kunyhók kilátástalan világa. Bölcseleti jellegű eszmefuttatásait a hegeli dialektika, a fejlődés és a történetiség fogalma, az ellentétek ütközésének felismerése telíti újszerű szemlélettel. A gyűjtemény legértékesebb darabja a Világpolgár című komoly hangvételű írás: Vajda Péter az amerikai példára hivatkozva nyíltan hangoztatja a polgári átalakulás időszerűségét.