Degré Alajos (1820–1896)

Francia eredetű polgári családból született. Huszonkét éves korában jurátusként került Pestre, Császár Ferenc mellé, aki írásra buzdította. 1843-ban jelent meg első elbeszélése. A szabadságharc alatt mint huszártiszt harcolt az osztrákok ellen, Világos után Aradra internálták.

Vígjátékai közül sikerültebb az Iparlovag és a Félreismert lángész. Nevezetesebb regényei: Salvator Rosa (1855), Az ördög emlékiratai (1860), A számüzött leánya (1865), A Kékvér (1870), A nap hőse (1870), Igy van ez jól (1887). Novelláinak több gyűjteményes kiadása is megjelent, az első még 1847-ben (Kedélyrajzok). A legterjedelmesebb kiadás: Degré Alajos novellái (1857, három kötetben), ezt még egy újabb kötet követte, Novellák címmel 1857-ben.

Némileg Csató Páléra emlékeztető stílusban írta víg elbeszéléseit; kiemelkednek közülük azok, amelyekben személyes élményeit dolgozta fel. Ilyen például Szerelem és dictatura (1843) című elbeszélése, melyben a pozsonyi jurátus-élet hangulatát festi kedves humorral. Az Uram bátyám és az arszlán címűben egy hazudozó parlagi nemes mulatságos cselekedeteiről olvashatunk. Kalandos vagy "lélekrajzi" történeteiben romantikus túlzásokba téved; bosszú, temető, bűnös szélhámosság s kegyetlen párbajok témái váltakoznak bennük (Nászéj, 1845). A negyvenes években az efféle motívumok még újszerűen hatottak; Degré később is csak ezeket variálta, s a hatvanas-hetvenes években munkái már egy avult stílus igénytelenül szórakoztató példái.

Visszaemlékezéseim címmel közrebocsátotta töredékben maradt emlékiratait, két kötetben (1883–84). Az idő próbáját ez az egyetlen műve állotta ki. Megfigyeléseinek pontossága, élénk leírásai és tárgyilagosságra törekvő szemlélete a reformkor és a szabadságharc idejének egyik legjobb emlékiratává emelik művét, amely nélkülözhetetlen forrásmunka, különösen a márciusi ifjúság történetének megértéséhez.