Szemléletének forrásai: tudományos haladás és lélektan

Az első szellemi hatás: a tudomány fejlődéséé. Korai írásaitól az Utazás a koponyám körül (1937) zárókövéig töretlen a bizalma a tudomány fejlődésében. Korlátlannak látja a technika lehetőségeit: a Holnap reggel (1916) című korai darabjában is már egy fantasztikus operáció foglalkoztatja. A tudomány képességeit, jellemzően, mindig a fantasztikum eszközeivel vetíti elénk, miként mestere és társa, Verne vagy H. G. Wells. Ez a bizalom elvileg a századvégen divatossá vált evolúciós elméletből nyerte igazolását – a felfedezések szaporodását nem gátolja semmi, a társadalmi környezet ugyan hamis felhasználhatóságot is eredményezhet, de maga a kutatás nincs alávetve a társadalmi környezetnek. Karinthy felfedezői és tudósai a véletlen segítségével döbbennek rá új találmányukra – s konfliktusuk az, hogy a technikai tökéletesedés gyakran szembekerül a lélekkel és emberséggel.

Műveinek másik forrása a lélektan. Freud műveinek hatása szélesebb az irodalomra, mint a természettudományos világképé. Az ösztönélet feltárása több misztikumot rejtett magában és nagyobb összhangban volt azzal a borúlátó kétségbeeséssel, mely az európai polgárságon mindinkább eluralkodott. Technika és lélektan felfedezéseinek meghonosítása egyszerre és párhuzamosan: ellentmondáshoz vezetett Karinthy életművében. A lélektan mintegy idealista bírálata lett ösztönös racionalizmusának: természettudományos optimizmusára a freudizmus kételkedéssel felelt. A hatás már korai humoreszkekben jelentkezett (Tanulmányozom a lelket, 1913) – de nem volt olyan tartós, mint a természettudományé. Míg ez utóbbi a fiatalkori novelláktól (l. Grimasz [1914] című kötet: Marslakók a földön) egészen haláláig mintegy vezérmotívuma életművének – a pszichológiai iskolák bírálatához a húszas években jut el, s a Kötéltánc (1923) című regényben már élesen bírálja őket.

Igaz viszont, hogy a lélektan nyomán nyílik meg Karinthy számára az őrület és az álom ábrázolási területe. Sajátos vízióit, a téboly groteszk szemléletét mintegy a lélektan felszabadító befolyására találta meg: s ez számos alkalommal a szatíráig engedte. Nem véletlen, hogy Franz Kafka levelei utalnak Karinthyra – bizonyos novelláik rokonságot mutatnak, s ez a rokonság a szorongás alapélményének megszólaltatása (1. az őrület és a téboly ábrázolására A rossz álom, Feltámadás, Az ítélet című írásokat).

{360.} Lélektan és természettudomány, racionalizmus és kétkedés, bizalom és pesszimizmus, tréfa és szorongás egymással vitatkozó szólamait Karinthy művében számos ok magyarázza. Elsőnek egy szubjektív ok: Karinthy műveltségre szomjas szelleme a kor számos áramlatát befogadta – olykor minden kritika nélkül. Különleges érzékenysége az elvontság iránt s írásművészetének távolsága a hétköznapi valóság jelenségeitől egyaránt vonzotta az absztrakció minden lehetőségéhez. Így formailag kétségtelen rokonság érezhető tudomány és lélektan között: mindkettő bizonyos tudományos általánosítások felől közelíti meg a valóságot s a fantasztikum világába vezet.

Karinthy nem volt rendszeres gondolkodó – s az ötletek hézagai ellentmondó filozófiai építmények töredékeinek is helyet adtak. Véleményeinek, állásfoglalásának ingadozása pedig hol az egyik, hol a másik hatásnak nyitott utat.