Az avantgard-aktivista írócsoport élén

1915 őszén megindítja A Tett című élesen háborúellenes avantgardista folyóiratot, mely köré hamarosan a fiatal antimilitarista írók gárdája szerveződik (Komját Aladár, György Mátyás, Lengyel József, Mácza János és mások), s programszerűen a Nyugat-mozgalom örökébe lép; átveszi a nyugati kultúra közvetítését, de már a világirodalom legfrissebb csapásain elindulva, átülteti hozzánk Európa új utakat kereső avantgardista íróinak a nyelv és a formák nagyobb szabadságra törő lázadó nyugtalanságát. Amikor a folyóiratot az internacionalizmus nyílt propagálása miatt betiltják – 1916 őszén –, Ma címen indít új lapot (itt csatlakozik a csoporthoz Barta Sándor, Kahána Mózes, Révai József stb.), mely még fokozottabban szolgálja az antimilitarista írócsoport forradalmi irányba munkáló tevékenységét. E fiatal írógárda lényegében a német expresszionisták baloldali szárnyával rokon, szemlélete a Franz Pfempfert szerkesztette Die Aktion köré csoportosuló írók "aktivista" nézeteihez áll közel, akik a világ megváltoztatására irányuló akarat, erő és cselekvés énekesei kívánnak lenni, s megtagadva a múlt minden művészi hagyományát, újszerű, harcos emberi-költői magatartásuk "koncentrált érzésvilágának" kivetítését tartják a műalkotás legjellegzetesebb kritériumának. Kassák e folyóiratainak jelentősége élesen antimilitarista hangvételük és tevékenységük mellett az irodalomra – elsősorban a költészetre – gyakorolt erjesztő hatásukban van; a kötött formák fellazítása, a gondolat- és szókapcsolások, képzettársítások szabad csapongásának meghonosítása új költői eszközök formálását segítette elő a modern élet gazdagabb ábrázolására.

Esztétikai nézeteiben Kassák csoportja erőteljesen szembefordul a szociáldemokrata költészetnek lényegében a századvég epigonizmusába ragadt kisszerűségével, de szemben áll a korszak polgári művészetével, az egyes írók l'art pour l'art szemléletével is. E fiatal írógárdán belül is mutatkoznak azonban elvi-esztétikai nézeteltérések. Már A Tett elvi programja és irodalmi arculata az ellentmondásos állásfoglalás jegyeit viselte magán, ami a Ma körén belül tovább mélyült és 1917 októbere után a folyóirat kettéválásához vezetett. A Kassák-vezette szárny a művészegyéniségnek az élet fölé, a formának a tartalom elébe való helyezését vallja esztétikájában (Kassák: Szintétikus irodalom 1916), Komját és csoportja viszont 1917 szellemében elsősorban a néptömegek forradalmi irányú nevelését tartja költői feladatának, s kiválva a Mából, létrehozza a forradalmi szocialista írók első, úttörő csoportját irodalmunkban.

1915 decemberében közölte A Tett Kassák Mesteremberek című költeményét, s e verstől számítódik első érett költői korszaka. Háború elleni tiltakozás ez a {215.} vers is, de a maga erejének tudatára ébredt, a holnapi nagy feladatokra készülődő munkásosztály érzésvilágát sugározza szét szélesen áradó, kötetlen soraiban. Sűrített, nagy távlatokat egybefogó képeivel a jövendő óriási tetteit villantja fel, melyek a hazug romantika helyett valóságos szépséget, erőt és nagyságot adnak majd az emberiségnek. S befejező soraiban szinte programszerűen tesz hitet "az idők új arcát" világszerte megéneklő új költők mellett. Hullámvonalban vezet az út e versétől az 1919 nyarán írt Boldog köszöntésig, mely az ifjúmunkásokat, "az idő megjelölt küldötteit" állítja a maguk közvetlen emberségében és mégis küzdelmeik által szinte emberfölöttivé magasítva, a költői ábrázolás középpontjába. Ekkori költői termését egybefogó kötete (Hirdetőoszloppal) tehetsége teljes kibontakozásában mutatja be. A forradalmi fellendülés vonulatában született versek meleg líraisággal éneklik a munkásosztály új világot teremtő erejét (Liebknecht Károlynak, Fiatal munkás), színes hangulatú képekben érzékeltetik, sugározzák szét örömös kedvét. Költészete tárgyául gyakran választja az új, "művészi avatást" még nem nyert dolgokat, s különösen értékes, hogy a modern élet, a gyárak, bányák, üzemek, a munkásosztály életének képeit, kifejezéseit is költészetébe olvasztja. Bányászok a hajnalban és Séta a perifériákon című verseiben például ez az új tematika új látásmóddal párosulva nyer ábrázolást.

Kassák a whitmani szabadvers nyomán indul el, majd magába olvasztja a különböző "izmusok", elsősorban a német expresszionizmus bizonyos elemeit és kimunkálja – Radnóti Miklós szavaival élve – "a magyar szabadvers kassáki formáját". Verseiben elsősorban a világról kapott összbenyomását akarja egységbe foglalni, zárt egésszé komponálni, s bár ez olykor a szimultanista líra megteremtésének olyan kísérlet-darabjait eredményezi, melyekből hiányzik minden elrendező elv, lírájában csaknem mindig érződik az élettel teli pátosz hömpölygése, magával sodró belső ritmusa. Kísérletező kedvű költészete, az általa kimunkált szabadvers formája erjesztő hatással volt a húszas évek magyar költőire, s innen tekintve, mára már modern költészetünk egyik inspiráló hagyományává nőtt. Érezhető e fejlődés Kassák újabb novellásköteteiben (Egy szegény lélek megdicsőülése, Khalabresz csodálatos púpja) is. A korábbi köteteinek Révész Béla fiatalkori naturalista ízű novelláira emlékeztető hangját színesebb, a tragikus és a groteszk elemek keveredéséből adódó sajátos hangütés váltja fel. Témájában még mindig a különös történeteket kedveli ugyan, de néhány novellája, elsősorban a Vörös temetés a modern szocialista próza jelentős előfutára. Az expresszionista stílus még alig-alig érződik e novellákban, csak 1919 nyarán kísérletezik ezzel Tragédiás figurák című elbeszélésében, de kísérlete nem éri el költészete színvonalát.

Ekkori munkásságában jelentős helyet foglal el publicisztikája. A polgári demokratikus forradalom napjaiban több írásban leplezi le a forradalom felemásságát és a szocialista forradalom irányába ható jelentős tevékenységet fejt ki.

Tovább a magunk útján (1918) című programcikkében élesen bírálja a polgári forradalom megtett útját s rámutat arra, hogy csak a szociáldemokratizmuson túllépve győzhet a proletariátus forradalma. Ma című folyóiratában cikkek és versek, felhívások, előadások s röplapszerű "világszemléleti különszámok" során át magyarázzák Kassák és írótársai, hogy a polgári kormány reformpolitikája nem hozhat a nép kívánsága szerinti igazi szabadságot, hogy {216.} folytatni kell a forradalmat a szocialista világrend megalkotásáig. Már 1918 novemberében kiáltványt bocsátanak ki, melyben kommunista köztársaságot követelnek.

Ám pozitív tevékenysége mellett Kassák olyan vonást is hordoz művészet-szemléletében, ami a kommunista párt és világmozgalom céljainak nem teljes megértését mutatja, s ebből fakadóan – féltve a művészi szabadságot a pártfegyelem kötelmeitől – a kommunista párt politikájának kívülről való támogatása, de a pártba való be nem lépés mellett foglal elvileg állást. Elismeri a kommunista párt vezető szerepét a világ gazdasági és politikai átalakításáért folyó küzdelemben, az új embertípus kialakításában azonban az irodalom és a művészet sajátos, pártirányítástól függetlenített vezető szerepét vallja. E felfogását Kassák a Tanácsköztársaság idején is fenntartotta. Kassák és csoportja téves álláspontja körül szélesen gyűrűző vita kerekedik, amelybe a Tanácsköztársaság vezető politikusa, Kun Béla is bekapcsolódik. Kassák és a Ma munkatársai a "minden pártpolitikán" felülemelkedő, "a faji, nemzeti és osztálykereteken" túl a "soha be nem érhető végcél felé" haladó irodalmat hirdetik a proletárdiktatúra körülményei között.

A Kassák-csoport és a forradalmi szocialista írók közötti nézeteltérés és vita a Tanácsköztársaság bukása után, amikor Kassák is Bécsben él emigrációban, egyre mélyült és az ellenforradalmi idők hajszoltságában egymással szemben álló irányzatokká alakult át. A két irányzat közötti későbbi viták eszmei gyökerét Kassák ekkori nézeteiben és az ekkori vitákban lelhetjük meg.