{263.} 11. A POLGÁRI BÍRÁLATTÓL A SZOCIALISTA SZATÍRÁIG:
GÁBOR ANDOR


FEJEZETEK

Gábor Andor írói pályája első korszakában a századforduló polgári radikális szellemű irodalmához kapcsolódik. Ennek az irodalomnak a bázisa a vidéki városokban és Budapesten kialakuló, meglehetősen heterogén összetételű kispolgárság. Amikor Gábor Andor 1884. január 17-én megszületik, apja a Somogy megyei Uj-Népen falusi szatócs. A család 1890 után költözik a fővárosba, ahol az apa egy ideig kávémérő, s amikor tönkremegy: kishivatalnok, alkalmi munkás, munkanélküli.

Gábor Andor ifjúkorának két motívumára kell figyelnünk különösképpen: korán jelentkező racionalizmusára és családjának szegénységére. Az ifjúkori emlékek köréből ellenséges és idegen monstrumként emelkedik ki a Zerge utcai reáliskola képe. Professzoraira – kivéve Péterfy Jenőt – többnyire csak gunyorosan emlékezik. "Vallástalanul nevelődtünk két bátyámmal együtt" – jegyzi fel magáról. "Bennem kritikus és szatirikus hajlamok mutatkoztak." Hamarosan önálló írásaival jelentkezik, egyetemista korában már több újság (Egyenlőség, A polgár, A Hét, Pesti Napló) munkatársa. Németül, angolul, olaszul és franciául olvas, s hamarosan mint a Kisfaludy Társaság műfordítói pályázatán is figyelmet keltő műfordító jelentkezik, E korszakának maradandó alkotása Mistral provanszál népeposzának később Babits által is nagyra értékelt fordítása, valamint a Roland-ének igényes fordítási kísérlete (1902–1904).

Nyugatos tájékozottságára valló műfordításai (Keller, Storm, Verhaeren, Verlaine, Ada Negri stb.) A Hét-ben kapnak nyilvánosságot.

Mint önálló költő, novellista és publicista is jelentkezik. Neve azonban 1910 után színpadi tevékenysége alapján lesz általánosan ismertté. A Nagy Endre által alapított Modern Kabaré egyik leginvenciózusabb munkatársa. Eredeti színművei és tragikomédiái a kor polgári naturalista drámairodalmának érdeklődéssel fogadott alkotásai.

A háború alatt – az 1905 óta tartó fokozatos eltávolodás után – ismét közelebb kerül a polgári radikális mozgalomhoz. Egyike azoknak a publicistáknak, akiket Szabó Ervin bevon az antimilitarista mozgalomba, neve 1917-től kezdve rendszeresen szerepel a Világ hasábjain. Lírai költői tehetsége is ekkor kezd kibontakozni igazán, a személyes panaszok hangulatán áttör a háborús élmények okozta megrendültség. Az antimilitarista mozgalom útján jut el a forradalmak vállalásáig. Az őszirózsás forradalomban a Nemzeti Tanács mellett dolgozik, együtt Magyar Lajossal és Pogány Józseffel. Lelkesedik a forradalomért, mert – amint írja – "a forradalmi éjszakát megelőző állapotokkal, sőt úgy is mondhatnám: világrenddel, nem túlságosan volt megelégedve." Még a proletárdiktatúra kikiáltása előtt kapcsolatba kerül a Visegrádi utcai kommunista pártközponttal, személy szerint Kun Bélával. A Tanácsköztársaság idején a Művelődési Népbiztosságon a sajtó- és színházi ügyek referense. Emellett a színész szakszervezet megszervezésének munkáját végzi.

Gábor – bár már ekkor hozzáfog a marxizmus tanulmányozásához – ekkor még nem kommunista. A diktatúra bukása után letartóztatják, hat hétig ül a főkapitányságon, s kiszabadulása után is félnie kell a fehérterror {264.} megtorlásától. Elsősorban emiatt emigrál, s majd Bécsben, ahol emberi sorsa és írói tevékenysége szorosan összeforr a kommunista párttal, válik kommunista íróvá.

Kun Béla mellett ekkor kerül közelebbi ismeretségbe Landler Jenővel, Király Alberttel, Lukács Györggyel, Révai Józseffel. Munkatársa a Proletárnak, a párt elméleti folyóiratának. De a többi lapokban közzétett írásaiban is a kommunista párt eszméit szólaltatja meg. Elsősorban a Bécsi Magyar Újságban, a polgári radikális szellemű, fehérterror-ellenes lapban kifejtett munkássága révén ismerik meg nevét egész Európában, sőt a tengeren túl is. Gyakran megy előadó körutakra Ausztriába és Csehszlovákiába. Mint a KMP külföldi bizottságának egyik tagja, szerepet vállal a magyarországi kommunista perekkel kapcsolatos tiltakozó akciók szervezésében. A magyar illegális párttal való szorosabb kapcsolat eredményeképpen részt vesz a 100% munkájában is.

A pártmunkás megbízatások 1924 őszétől egyre gyakrabban viszik nyugati országokba is. Többször megfordul Párizsban és Észak-Franciaországban. "A lenszi bányák környékén – írja – marxista kurzusokat tartottam az elvtársaknak, a csatatér partján, a nagyon ritkán előforduló bokrok árnyékában." Miután Bécsből kiutasítják – 1926 elején –, Berlinben telepszik le. "Működésem – írja – ettől kezdve a második világháborúig a német párt keretében folyt." Mint újságíró a Die Rote Fahne szerkesztőségében tevékenykedik. Német stíluskészségének kifejlesztésében nagy segítségére van felesége, Olga Halpern, Solohov és Gladkov regényeinek kitűnő fordítója. Berlinből s általában a nyugat-európai munkásmozgalom eseményeiről tudósítja a moszkvai Pravdát is, amelyben elsősorban eleven hangú, szépirodalmi értékű riportjai révén válik népszerűvé. Berlinben Gábor már teoretikusan is elmélyült a marxizmus tanulmányozásában, s ezt elsősorban mint irodalomkritikus kamatoztatja. Egyike az ekkor kibontakozni kezdő német munkásirodalom legtekintélyesebb bírálóinak. Midőn a Linkskurve, a német párt irodalmi folyóirata 1929-ben megalakul, Gábor tagja lesz a szerkesztő bizottságnak s ő fogalmazza meg a lap első programnyilatkozatát.

A fasizmus uralomra jutása után menekülnie kell. Prágába, majd Moszkvába megy. Itt egy ideig a szovjet és a német nyelvű irodalmi lapokban publikál, elsősorban irodalomelméleti munkái és antifasiszta novellái keltenek feltűnést. Egyben azonban ismét kapcsolatba kerül – a moszkvai magyar irodalmi emigráció révén – a magyar irodalommal is. Ő szerkeszti, 1938-tól kezdve az Új Hangot, a magyar emigráció folyóiratát. Jelentős érdemei fűződnek ahhoz, hogy ez az orgánum a marxista gondolat jelentős, befolyásos szócsövévé lesz. Hangja nemcsak a moszkvai, hanem a hazai magyar irodalomra és közvéleményre is befolyást gyakorol. Egyidejűleg a szerkesztői tevékenységgel Gábor magyar nyelvű irodalmi munkássága is újravirágzik. Ismét rendszeresen ír verset, novellát, tamulmányt, publicisztikát magyarul is. Műfordításaival pedig a felszabadulás után kivirágzó, a szovjet népek költészetét közvetítő műfordítás-irodalmunknak egyik megalapozója.

A háború alatt az Igaz Szó és a Kossuth Rádió munkatársa, szava – csaknem két évtizedes szünet után – ismét eljut a hazájába is. Gábor Andor a felszabadulás eszmei előkészítőjének egyike irodalmunkban.