Eckhardt Sándor
Eckhardt Sándor (1890) a francia nyelv és irodalom tanára volt a budapesti egyetemen, de jelentős munkát végzett a magyar irodalomtörténet területén is. Némelyik munkájában a szellemtörténet hatása is érződik: a szellem önmozgását kutatja (A francia forradalom eszméi Magyarországon, 1924), sőt egyik legjelentősebb műve, A francia szellem (1938) éppen az így felfogott népszellem örök, konstans jegyeinek kutatása. Egész munkásságát azonban mindenekelőtt a filológiai módszerek alkalmazása és továbbfejlesztése jellemzi: eszménye a francia mesterektől tanult és Horváth Jánostól megerősített ténytisztelet, a forráskutatás és az önkényes konstrukcióktól való tartózkodás. Így válhatott a magyar irodalomtörténeti kutatás filológiai ágának új felismeréseket és összefüggéseket nyújtó mesterévé. Ezirányú munkásságának {56.} legjelentősebb eredménye a Sicambria-monda, valamint a Kézai-féle huntörténet középkori tudós forrásainak feltárása, de méginkább Balassi Bálintról írt több tanulmánya és könyve, valamint Balassi és Rimai műveinek kritikai kiadása. A kortársi magyar irodalommal keveset foglalkozott. Mint kultúrpolitikus a konzervatív liberalizmust képviselte; a Magyar Szemle egyik szerkesztője volt.