Balogh Edgár

1906-ban született Temesváron; a csehszlovákiai és a romániai magyar irodalom egyik nagy hatású szervezője és nevelője. Ezeknek az irodalmaknak létrejöttében, haladó irányú tájékozódásában és a magyarországi irodalomra is kiható törekvéseinek inspirálásában, támogatásában kulcsfontosságú szerepe volt mind a felszabadulás előtt, mind pedig azt követően. Bár viszonylag kevés közvetlenül irodalmi tárgyú vagy vonatkozású írása van, jellegzetes, naplószerű refleksziói, országjárásokról készült szociográfikus élménybeszámolói, alkalmi politikai problémákról írt cikkei együttesen az első világháború után, a kisebbségi sors feltételei között indult magyar értelmiségiek legjobbjainak történelmi és világnézeti fejlődését reprezentálják: "szellemi tisztázódásának, radikálizálódásának, a marxizmushoz való közeledésének s végső soron kommunistává válásának történetét" – mint írja az Egyenes beszéd című cikkgyűjteménye bevezetőjében.

A fiatal Balogh Edgár első írásaiban, melyek a csehszlovákiai magyar lapokban jelentek meg, még a talaját vesztett középosztály szorongása, pesszimizmusa tükröződik. Pozsonyi diákként, majd a prágai egyetem hallgatójaként egyszerre figyel fel egymással ellentétes szellemi irányzatokra; Oswald Spengler hívének vallja magát, de kapcsolatba kerül a Horthy-fasizmus elől emigrált radikális entellektüelekkel és írókkal is; a népéletre, a parasztság jelentőségére Szabó Dezső írásai hívják fel a figyelmét, s a húszas évek közepén egyik kezdeményezője lesz a Sarló-mozgalomnak. A kezdet kezdetén mint maga a mozgalom, Balogh Edgár írásai is inkább csak a romantikus nosztalgia és a homályos nyugtalanság kivetülései, de a való élet, a "szegényország" fölfedezése mind világosabb, viharosabb és határozottabb eszmei következtetések levonására sarkallja az írót. E tisztázódásban, mint erre Balogh Edgár is utal egyik önéletrajzi visszaemlékezésében, nem csekély szerepe volt a baloldali írók szigorú, de szeretetteljes kritikájának, így például Fábry Zoltán figyelmeztetésének, melyben rámutat az "etnográfiai szocializmus" korlátozottságában és ábrándosságában rejlő veszedelmekre. 1930-ban már hivatalos nyomásra szakítja meg a Prágai Magyar Hírlap a Tíz nap szegényországban című cikksorozatának közlését, mert határozottan hitet tesz benne a szocialista {973.} munkásmozgalom eszmei és morális igaza mellett. Ez a "szociográfiai napló" töredékes voltában is kristályosító pont lett a Sarló fejlődésében. Része volt Balogh Edgárnak Móricz Zsigmond csehszlovákiai meghívásában is. Az akkor kialakult kapcsolat révén a Sarló pozitív fejlődése tovább gyűrűzött hazai irodalmunkban is és a "népi mozgalom" kibontakozásának, a Márciusi Front létrejöttének egyik forrása volt.

Balogh Edgár múlhatatlan érdemei közé tartozik, hogy Fábry Zoltánhoz, Gaál Gáborhoz hasonlóan – szembeszállt az irredenta vagy öncélú kisebbségi irodalommal, a kisebbségi helyzetből a kelet-európai népek egymásra utaltságának s összeolvadásának gondolatában látta meg az egyetlen reális kiutat. A magyar kisebbségi irodalom missziója nem lehet más – mint ezt már akkor megfogalmazta –, mint a néptestvériség és a szocialista fejlődés iránti elkötelezettség. Mire a marxizmus megértéséig és elfogadásáig eljutott, a Népfront-gondolat hirdetője és következetes megvalósítója lett a két háború közötti időszak felvidéki, majd erdélyi szellemi vitáiban és harcaiban. Harcos röpiratokban leplezte le a Hitler-fasizmust, annak hatalomrajutásától kezdve; 1934-ben az ő szerkesztésében jelent meg a Dimitrov-perről szóló Barna könyv, mely az antifasiszta népfront egyik első megnyilvánulása a magyar irodalomban.

Az idehaza "Benes-ügynöknek" rágalmazott Balogh Edgár 1935-ben Kolozsvárt telepszik le. A Korunk kritikusaként az induló Nagy István és Asztalos István elismertetéséért harcol. Támogatásának mindkét jelentékeny erdélyi író sokat köszönhet. De irodalmi szervező és inspiráló szerepénél is fontosabb mindinkább mélyülő "történelmi publicisztikája". Kiváló képessége, hogy a hétköznapok apró kérdéseit, megfigyeléseket, életmozzanatokat azonnal és természetesen történelmi összefüggésbe állít; egy alkalmi fényképet látva egy egész földrész, Kelet-Európa közös sorsát vezeti le. A kelet-európai népek testvériségében való feloldódás csak gazdagíthatja a magyar szellemiséget – véli Balogh Edgár. "A Mócok és Góbék" elkülönülésének és acsargásának semmi értelme, közös a múltjuk, ezer szállal kapcsolódik egybe a jelenük és méginkább közös lesz a jövőjük.

1938-ban figyelmezteti a magyar értelmiséget: semmi várnivalója nincs, annál több félnivalója a német közreműködéssel szerzett "országgyarapodástól". Az 1943-as szárszói konferencia programjában legfőképpen a nemzetiségi együttműködés programpontját hiányolja. 1945-ben Kelet-Európa másának, inspiráló modelljének nevezi Erdélyt; mely "egységbe szólítja" egész Kelet-Európát a szocialista eszmék jegyében. Ennek az életben is mindinkább kirajzolódó, testet öltő "közös hazának" megidézője és polgára Balogh Edgár, ennek jegyében fejti ki fontos közéleti tevékenységét ma is. A romániai magyar irodalom egyik vezető alakja, egyetemi tanár, a Korunk szerkesztője. Rendszeresen publikál cikkgyűjteményeket, útirajzokat, tanulmányokat, melyekben változatlanul a "közös nemzetiségnek" fáradhatatlan hirdetője.