A hontalanság metaforái

avagy a kárpátaljai magyar költők haza-komplexusa

Három évvel ezelőtt, 1994-ben kis magánkiadónk egy sajátos könyvet jelentetett meg. Beszédes című antológiába - Töredék hazácska^[1] - gyűjtöttük a kárpátaljai magyar költők utóbbi években keletkezett azon verseit, amelyek a haza-szülőföld-anyanyelv-magyarság témakörhöz voltak sorolhatók. Célunk az volt, hogy bemutassuk, hogyan vallanak poétáink erről a mindnyájunkat foglalkoztató kérdésről, hogyan tesznek tanúságot a kitartás, a sorsvállalás, a megmaradás mellett.

Utólag úgy tűnik azonban, ezen a célon túllőttünk. Mert igaz ugyan, hogy a kötetke sikerkönyv lett Kárpátalján és talán híven reprezentál egy domináns, poézisünkre igen jellemző irányultságot, ám az is igaz, hogy a hitvallások és tanúságtételek ezen sokasága nemcsak megrendítő, hanem így, egymásra halmozódva egyszersmind riasztó is. Annál is inkább, mert - mint erre a kötet egy magyarországi kritikusa, Böhm Edit, is felfigyelt^[2] - a versekből nem annyira a haza pozitív értelmezése, hanem a haza kínzó hiánya, nem annyira a szülőföld éltető ereje, hanem a szülőföld elvesztésének a rémképe, nem annyira az anyanyelv vagy a nemzeti értékek birtoklásának felemelő érzése, hanem inkább ezek megtartásának a lehetetlensége sugárzik égető intenzitással. Helytálló Elek Tibor irodalomkritikus megállapítása, aki a békéscsabai Bárka 1996/3-4 számában a következőket írta a Töredék hazácska kapcsán: "Az azonos vagy hasonló tematikájú és alkotásmódú versek ilyen töménységben fokozottabban mutatják meg az ismétlődő, esetenként elvont, szimbolikus tájelemekből, az egysíkúan ábrázolt falusi élet tárgyi világának ismétlődő kellékeiből, a szűkebb haza-, szülőföld-, közösség-, anyanyelvféltés konvencionális, sablonszerű motívumaiból, metaforáiból, a nemzeti történelem hasonló helyzeteinek, egyazon hőseinek ismétlődő allegorikus megidézéséből, a hol didaktikus, hol kinyilatkoztatásszerű retorikus szólamokból építkező, pátosszal teli versbeszédből, az örökös, ünnepélyes vigyázzban állás követelményéből formálódó új típusú sematizmus veszélyeit."^[3]

Gondolhatnánk: ennek a veszélynek a felismerése egyszersmind alkalmassá is tehet bennünket arra, hogy elkerüljük a tematikai-műfaji-szemléletbeli beszűkülést, a sajátos "kisebbségi sematizmust", és a Töredék hazácska megjelenésével talán pont is tehető egy történet végére: már minden költőnk elsiratta a hazát ("mindkét hazából kiárvulva"^[4], "annyira elvették, hogy már küzdeni sem lehet érte"^[5]), már elsoroltuk mostohaságunk összes sorsverését ("körül ez átkozott határban / kés nyílik minden madárban"^[6], "elfordult tőlünk az Isten"^[7], "Mohács ... Majtény, Világos, Trianon"^[8] "felnégyelt haza"^[9]), már mindannyian hitet tettünk amellett, hogy a reménytelenség ellenére "mégis lábunkat vetjük ez ibolyányi földön / hol már hazaárulás / minden terpeszállás / hát állunk inkább jegenyés vigyázzba / fiainknak e talpalatnyi hazát / keservvel híven megvigyázva"^[10], kijelentettük, hogy "testünk a szélnek ellenáll, / mert küldetés ez, hatalom"^[11], leszögeztük, hogy "engem / gyökér köt ide: / összekeverve húsom a földdel / szemem az éggel, / - örökre"^[12] (további példák sokasága lenne felhozható), sőt: legtöbb költőnk már megadta a maga haza-definícióját is (idézzük itt a talán két legjellemzőbbet: "Az én hazám / csendes pentaton ének. / Ha szívemhez hajolsz, / eléneklem néked"^[13], illetve: "egyetlen hazám van: / anyanyelvem, / benne kell halálig / kitelelnem"^[14]).

Azt kell azonban tapasztalnunk: legtöbbünk az egyszeri tanúságtétellel nem tudott megelégedni, újra és újra "felmelegítjük" a témát, versbe írjuk mostohaságunkat, kitaszítottságunkat, permanens igyekezettel felfeszülünk a részben magunk is eszkábálta keresztre. Mintha a kárpátaljai magyar költőnek krónikus, gyógyíthatatlan haza-komplexusa lenne, s így hiába ír akár magányról vagy halálról, akár szerelemről vagy tavaszi rügyfakadásról - mindenről a saját hontalansága jut eszébe.

Az alábbiakban erre hozok fel példákat a Töredék hazácska megjelenése óta napvilágot látott publikációkból, azaz az elmúlt három év terméséből (a korábban keletkezett írásokat igyekeztem kiszűrni). Egyben szeretném leszögezni, az a tény, hogy az alább idézendő költeményekben megtalálható a haza-szülőföld-otthon-motívum, még nem minősíti sem negatívan, sem pozitívan az írást. Célom nem annak elemzése, vajon e vissza-visszatérő téma milyen esztétikai nívón kap megfogalmazást; az előfordulások sokaságának regisztrálásával csupán az említett "haza-komplexus" tüneteit igyekszem bemutatni; mindemellett nem kívánom elhallgatni: az egymás mellé sorjázott citátumok felerősítik azt a veszélyérzetet, amelyre említett cikkében Elek Tibor hívta fel a figyelmet. Az "új típusú sematizmus" kialakulása mindenképpen szegényítheti, beszűkítheti poézisünket, ugyanakkor felbukkanásának és tartós jelenlétének jól kitapintható okai vannak. Ezek közül az első nyilvánvalóan íróink azon belső késztetése, hogy a létünket, gondolkozásunkat és érzelmeinket nagyban befolyásoló kisebbségi helyzetet intellektuálisan, esztétikailag feldolgozzák. E mellett talán nem túlzás második okként valaminő megfelelni-akarást említeni, azt, hogy alkotóink e magatartásukkal mintha egy kívülről érkező elvárásoknak igyekeznek megfelelni, úgy érzik - és nem is alaptalanul - , hogy ezt várják tőlük olvasóik, sőt a "kárpátaljaiságukat" nem gyakran számonkérő szakmai kritika is.^[15]

*

 Az idézetek puszta felsorolásán túl igyekeztem egy kis rendszerezést is elvégezni aszerint, milyen értelemben és milyen kontextusban fordul elő verseinkben a haza, a szülőföld fogalma. Megfigyelhettem, hogy az eseteknek egy csupán kisebb hányadában kap pozitív jelzőket és párosul említése a bizakodás, a remény, a hit érzésével:

Fellobog néhány dália:
hiszi, érdemes hinni még.
Közös sorsért, közös hazáért
sikoltoznak a gesztenyék.^[16]

...a hit e tájon még életet jelent^[17]

Gyakrabban a magyarság feldarabolódásának, szétszakítottságának a képe, Trianon kísértő réme jelenik meg a sorokban, azaz a Vári Fábián László-megfogalmazta "felnégyelt haza"^[18] kap újra és újra megfogalmazást:

ijedt lélekharang határokat átütő sorozata
Arad felől
Késmárk felől
drága szülőhazám felől
de hát itt ülök
itthon
hazámban hazámon kívül
most e konyha tudathasadás^[19]

Trianontól itt felejtett
rózsakert panaszkodik...^[20]

Az anyaföld
rongyokba rejti
csonka testét...i^[21]

Ezüst pénzek felől ne közelíts:
itt sincs helyed, hol nagy, mint rég ez az ország!^[22]

körém e hely húzta a kőfalat, hol valami osztja, szívja az egészet,
valami szorít a gyomrom alatt^[23]

Minden virág lekaszálva,
Minden magyar félig árva.
Nincs királya, szeretője,
Aki ölelje, vigyázza.
Minden emlék megkövezve.
Árva kispadra szegezve.^[24]

e világ nekem süket káosz
élek vagy álmodok
már nem gondolkodok
itt nincs értelme semminek sem^[25]

...Hová is hullhatna még úgy a hó?
Mert itt, e hegy- s folyóhatár között
a kor elfogy...^[26]

akár a bárgyú, nyála folyó képzetek
is meredhetnének erre a sosem látott tájra
- elveszített, kitaszított tartomány -^[27]

Mert ez a táj már nem valódi,
csak krétarajz, vásárfia,
penésztől fénylő ócska holmi:
Isten kezében Biblia.^[28]

Majd harmadnapra eláll a szél is
megpihenni a széttárt tenyerek között
ezen az öt szöggel átvert
égalji tájon
hol tövis virágzik csakazértis^[29]

dús gazok lakják be a tájat még,
de jégeső csüng már az égi füstökön^[30]

inog a Kárpátok alja alattam^[31]

Nincs megváltás, sem megbocsátás, sem ég,
sem föld, mely befogad.^[32]

duzzad váltig ez Átokvölgy-katlan
Hol törtgerincű hegyek árterében
fuldoklunk csak iszamos csatakban
- egy hirtelen süllyedő országrészen^[33]

Kőország jégnap jégvilág
éles ködében jöttem^[34]

Szűkös egy hely. Kevés a levegő.
Eszedbe itt is Európa jut...^[35]

...hópor-
fellegtől nehezült anyaföld feketéje kifeslik^[36]

Én itt élek.
Hol magyar szóval
Egyre ritkábban köszönnek,
hol medre terjed a közönynek.^[37]

Fogakat repeszt az átok
mikor barázdákat szántok
   e megkínlódott
      földhazába. ^[38]

A sarokban sírva sír
egy brácsa gyantátlan reménye.
... Hiszem, vigalom kell mára,
hiszen havazik Pannóniában.^[39]

Bámulatosan találékonyak költőink, amikor a haza töredékességét és szűkebb voltát akarják érzékeltetni. Erre jó példa a többször említett Töredék hazácska kötetcím, amelynek az elmúlt években több parafrázisa is született, így például Horváth Sándor 1995-ös verseskönyvének a címe: Kishaza, illetve a már idézett példák némelyike (Trianontól itt felejtett rózsakert, árva kispad, hegy- és folyóhatár között, Kárpátok alja, Átokföld-katlan, országrész, szűkös egy hely, ország-akol stb.). Nézzük két további verziót:

s míg kelő napsugár hárfája zendül,
kiskertnyi hazámban disszonáns csend ül^[40]

kit jó Urunk a túlélés arcának szánt
vágyódik egyre teljesebb életére
úgy érzi bástyája már börtöne régen
e koporsónyinál is kicsinyebb hazán^[41]

Igen gyakori a kicsiségnek, töredékességnek, szűkösségnek és a haza virtuális voltának együttes érzékeltetése. Az ezt kifejező metaforák hol szigetnek, hol egy-egy városnak, hol vidéknek, tájnak, hol útnak, hol könyvekbe, sőt, sorok közé szorítottnak, máskor képzeletbelinek, illetve nem ritkán az emberi testbe, egy ember énjébe zártnak mutatják a szűkebb-tágabb otthont:

Nyugodt s párás otthonom
tündérszigetén fészkelődöm^[42]

...de Ungvár felől
a túlvilág napja vakít!
S nem nyitna kaput
az árkádok szláv szavú őre:
Munkács előttem
rendre becsukja ablakait^[43]

Hazányi úton kövekre hágok,
pázsiton siklom mezítelen lábbal...
...ha messzire indít a hazai táj...^[44]

Millió Jézuska álmodik bennünk
betlehem-hazánk langyos zugaiban
bábel-házak fülledt koporsók^[45]

Hazája a jónak könyvekbe szorul,
poros kötetekbe, tűrjük szótlanul^[46]

...nem titok, és mégis mért hiszem:
sorok köze a legszebb otthon.^[47]

Hazámat megálmodom.^[48]

...a haza szíved része^[49]

Hát add a tisztaságot,
a kimondható átkot.
Add
a belémforduló hazát,
a tűzégetettek igazát.^[50]

Biztos hely magamon kívül nincs.
Húzódom hát mind egyre beljebb.^[51]

A haza te magad vagy.^[52]

Megtaláltam két parafrázisát a virtuális haza klasszikus megfogalmazásának, az illyési Haza a magasban kifejezésnek is:

Itt, fönn, határtalan honban élek^[53]

Jó lecke, fiúk, hogy elhagytuk házunk
egy képzelt és bölcsebb fenti hazáért^[54]

Mindezek a példák számomra nem csupán azt bizonyítják, hogy alkotóink nem tudnak - talán nem is akarnak - megválni haza-komlexusuktól, hanem azt is - és írásomnak ez lenne a lényegi megállapítása, hogy a kárpátaljai magyar költő számára a haza nem az otthon szinonimája, hanem a hontalanság metaforája: ha hazát említ, jelzőkkel vagy anélkül, minden esetben a valódi haza hiányát kell értenünk rajta.

^[1] Töredék hazácska. Galéria-Écriture, Ungvár-Budapest, 1994. [A továbbiakban: TH]
^[2] Böhm Edit: "Töredék hazácska" - a hiány versei. Pánsíp,1995/2, 18-19. o.
^[3] Elek Tibor: Fordulóponton: Összegzés és újat kezdés. Bárka, 1996/3-4, 56. o.
^[4] Vári Fábián László: Útban Törökország felé, TH, 107. o.
^[5] Balla László: Szülőföldem. TH, 48. o.
^[6] Fodor Géza: Varióla. TH, 66. o.
^[7] Tárczy Andor: Már Karácsonyra. TH, 100. o.
^[8] Balla László: Magyarok. TH, 24. o.
^[9] Vári Fábián László: Ady alkonya. TH, 140. o.
^[10] Balla D. Károly: Tövisek közt. TH, 59. o.
^[11] Füzesi Magda: Akác. TH, 43. o.
^[12] Kecskés Béla: Hűség. TH, 141. o.
^[13] Horváth Sándor: Haza. TH, 36. o.
^[14] Kőszeghy Elemér: (egyetlen). TH, 109. o.
^[15] E kérdéssel részletesebben foglalkoztam egy hosszabb tanulmányomban. Lásd: B.D.K.: Előítéletek és beilleszkedési zavarok. Forrás, 97/5.
^[16] Füzesi Magda: Táj gesztenyékkel. Hatodik Síp, 96/tél, 11. o.
^[17] Czébely Lajos: Tétova sugárban. Pánsíp, 97/1. 25. o
^[18] lásd a 9. jegyzetet
^[19] Czébely Lajos: Októberi villanások. Hatodik Síp, 95/ősz, 2. o.
^[20] Tárczy Andor: Kertváros. Hatodik Síp, 96/ősz, 17. o.
^[21] Füzesi Magda: Rövidfilm. Hatodik Síp, 96/tél, 2. o.
^[22] Penckófer János: Döbbenet szava. Hatodik Síp, 97/tavasz, 34. o.
^[23] Balla D. Károly: A szorongás balladája. Hatodik Síp 97/tavasz, 2. o.
^[24] Tárczy Andor: Ezerszáz. Kárpáti Igaz Szó, 1997. ápr. 10., 7. o.
^[25] Cséka György: Már ezen így öregen. Pánsíp, 96/2. 25. o.
^[26] Penckófer János: Hullana még. Hatodik Síp, 96/tavasz, 8. o.
^[27] Balla D. Károly: [cím nélkül]. In: B.D.K.: Árokszélen. Pannónia Könyvek [Pécs, 1996.], 5. o.
^[28] Füzesi Magda: Feltámadás. Hatodik Síp, 95/nyár, 36. o.
^[29] Fodor Géza: Kereszt és hold. In: F.G.: Fenyvesek árnyékában. Hatodik Síp - Mandátum, Budapest-Beregszász, 1997., 30. o.
^[30] Balla D. Károly: Kistotál. In.: B.D.K.: Árokszélen. Ik., 20. o.
^[31] Czébely Lajos: Októberi villanások. Hatodik Síp, 95/ősz, 2. o
^[32] Füzesi Magda: Decemberi vers. Hatodik Síp, 95/tél, 26. o.
^[33] Fodor Géza: Új Atlantisz. In.: F.G.: Fenyvesek árnyékában. Ik., 1997., 54. o.
^[34] Fodor Géza: Kőország, mélykékebb tél. Uott, 1997., 55. o..
^[35] Penckófer János: Virradat partja. Pánsíp, 95/3., 16. o.
^[36] Penckófer János: Felcsomagolva. Pánsíp, 95/2. 13. o.
^[37] Tárczy Andor: Itt vagyok. In.: T.A.: Tegnapután. Tárogató Lap- és Könyvszerkesztőség, Ungvár, 1995. 98. o.
^[38] Horváth Sándor: Madárijesztő. In.: H.S.: Kishaza. Tárogató Lap- és Könyvszerkesztőség, Ungvár, 1995., 71. o.
^[39] Bagu László: Ultimátum a hiábavalóságnak. Hatodik Síp, 94/ősz, 36. o.
^[40] Czébely Lajos: Tétova sugárban. Pánsíp, 97/1. 25. o.
^[41] Penckófer János: Harsonátlanul. Hatodik Síp-melléklet, 94/tél.
^[42] Balla Teréz: Engesztelő. Hatodik Síp, 97/tavasz, 24. o.
^[43] Vári Fábián László: Üzenet. Pánsíp, 96/1, 27. o.
^[44] Balla D. Károly: Cipőmre vastagon. Pánsíp 96/1., 27. o.
^[45] Czébely Lajos: Karácsony-éj. Hatodik Síp, 94/tél, 36. o.
^[46] Czébely Lajos: Tétova sugárban. Pánsíp, 97/1. 25. o
^[47] Penckófer János: A Múló Rendben. Hatodik Síp, 96/ősz, 14. o.
^[48] Horváth Sándor: Kishaza (I). In.: Kishaza, Ik., 8. o.
^[49] Horváth Sándor: Kishaza (II). Uott, 9. o.
^[50] Horváth Sándor: Istenes ének - 1996. Kárpáti Igaz Szó, 1996. dec. 24., 1. o.
^[51] Penckófer János: A Múló Rendben. Hatodik Síp, 96/ősz, 15. o.
^[52] Horváth Sándor: Kishaza (II). In.: H.S.: Kishaza. Ik.: 9. o.
^[53] Penckófer János: Döbbenet szava. Hatodik Síp, 97/tavasz, 34. o.
^[54] Czébely Lajos: Tétova sugárban. Pánsíp, 97/1. 25. o

1997.

Először megjelent: Forrás, 1998/ápr.
Kötetben: A hontalanság metaforái, Bp., 2000