Szökés Nyugatról

A kassai Horthy István Repülőakadémia kihelyezett részlege 1945. április 22-én elhagyta állomáshelyét, a Berlin-Cattow-i repülőteret, átvergődtünk az Elba felrobbantott hídjának roncsain, és Tangermündénél amerikai fogságba estünk. Több helység után Mainz mellé kerültünk, ahol július közepén a franciák vették át a tábor őrizetét.

A táborviszonyok mindenütt egyformák voltak: tető nem volt a fejünk fölött, az időjárás viszontagságai és az éhezés miatt testileg-lelkileg tönkrementünk. Sokan kísérelték meg a szökést: volt, akinek sikerült, volt, akit lelőttek vagy elfogtak s visszatereltek a lágerbe.

A honvágy és a hozzátartozókkal való kapcsolat hiánya engem is szökésre késztetett. Társkeresés után hozzáfogtunk az előkészületekhez. Az egyes lépéseket naplóban rögzítettem.

1945. július 18. Mainz. Kiszely nevű társam egy ismerős francia őrhöz fordult az ajánlattal: kap egy órát és egy aranygyűrűt, ha kienged minket. Még 200 márkát kért. Utolsó pénzünket is odaadjuk, mert nincs idő a gondolkodásra. A mi emberünk mutatja a helyet, ahol kiszökhetünk, de ott egy másik őr posztol és az elzavar bennünket. Próbáljuk győzködni, de fegyvert fog ránk és elkezd lövöldözni... Megfogadom, ilyen kísérletben többé nem veszek részt.

Július 24. Egy ismerős őrmester megállapodott az egyik őrrel, hogy este kienged néhányunkat burgonyát szedni. A zsákmány fele az övé lesz, a másik felén mi osztozunk, beleértve a közvetítő őrmestert is. A szökés megint nem sikerült, mert az őrparancsnok és két üzletelő magyar megzavarta a tervet. Tovább maradunk.

Július 25. A tegnapi sikertelen kísérlet bosszant, de estére újabb tervet kovácsolok. Tekintetem a kerítésen túli járkálókra szegeződik, és elgondolom, milyen jó nekik: oda mehetnek, ahová akarnak. Nekem mikor sikerül szabadulnom? Erős akarattal este mégis sikerült a háromsoros drótkerítésen kijáratot csinálnom, és fél 11-kor Imre barátommal kibújni úgy, hogy az őr nem vett észre. Utánunk több német is kiszökött, és követett bennünket.

Több mint egy hónapos bolyongás után, miközben sok jó szándékú ember segítségét élveztük, sikerült a zónahatárig eljutni és csatlakozni a hazatérni szándékozó magyarokhoz.

Ranaczky János - Miskolc

HH 1995/2.

Szökés után újra együtt a család

Mint az 56-os gyalogezred pótezredének állományában lévő hadapród, 190 fős századommal, köztük feleségemmel és két gyermekemmel az oroszok közeledtével gyalog és lovas kocsikkal indultunk útnak Ausztria felé a komáromi várból. Ausztriában bevagoníroztak bennünket, és a magyar csapatok parancsnokságának székhelyére, a bajor Kemptembe szállítottak bennünket. Itt estünk az amerikaiak fogságába 1945. április 28-án. Innen hamarosan a heilbronni gyűjtőtáborba kerültünk. Feleségem Kemptenben maradt.

A tábor a városon kívül létesült egy bekerített területen, az őrbódékból amerikai fegyveres katonák ügyeltek ránk. Előkészített szállás nem állt rendelkezésünkre: konzervdobozokkal ástunk magunknak gödröket, azokban húzódtunk meg. Köpennyel takaróztunk. Ellátásunk végtelenül gyenge és kevés volt. A kenyeret parányi "mérlegen" méricskéltük az igazságos elosztás érdekében. Egyedül a kávé volt kielégítő. Éhezésünket egyesek nagyon kihasználták. Például a konyhások gyűrűért adtak kenyeret. Az egyik szakács vászontarisznyájában magam láttam legalább 10-15 gyűrűt. Munkára csak a legénységi állományt engedték ki. Ők többletélelemhez is hozzájutottak.

Jóval a háború befejezése után a táborból elbocsátott németekkel tudtam értesítést küldeni feleségemnek Kemptenbe. Családom meg is látogatott, kétszer is. Kaptam tőlük némi élelmet is.

Időközben elterjedt a hír, hogy a nyugatról hazatérteket kiviszik a Szovjetunióba. Mintegy két hónap múlva el is érkezett a nagy nap. Kiadták a parancsot a hazakészülődésre. Egy székesfehérvári fogolytársammal elhatároztuk, hogy megszökünk. Útközben egyik éjszaka, amikor a szerelvény egy rámpánál vesztegelt, leszálltunk a vonatról és elbújtunk egy vasúti híd alatt. A szerelvény továbbindult nélkülünk. Elgyalogoltunk a vasútállomásra, és vonatra ültünk. Néhány óra múlva Kemptenben voltunk, ahol csatlakoztam családomhoz.

Kapitány Gyula - Budapest

HH 1995/6.

Sofőrképzés pár óra alatt

A franciaországi Maily Le Camp amerikai elbocsátó hadifogolytáborban 1946 januárjában 120 olyan bajtársat kerestek, akik tudnak gépkocsit vezetni. UNRA-segélyszállítmányt kellett Magyarországra vinni. Hamarosan összeállt a csapat, én is tagja lettem. Másnap megkaptuk az elbocsátó iratokat, és mint szabad emberek, Le Havre kikötővárosba mentünk az amerikai hadsereg gépkocsijainak átvételére.

Egyik bajtársunk közben bevallotta, hogy még életében nem vezetett gépkocsit, és csak a lágerélettől való megszabadulás reményében jelentkezett. Őszinteségét méltányoltuk volna, azonban a hasonló kijelentések perceken belül 60-70-re szaporodtak. Ez már némi gondot okozott. A valódi vezetők által kezelt 30-40 gépkocsi rövid idő alatt oszloppá alakult a kijelölt helyen. A többiek közül csak néhánynak sikerült a hídon átjutnia. Kínlódásunk miatt nagyon szégyelltük magunkat az ott dolgozó német foglyok és az amerikai katonák előtt, akik előbb gúnyos, majd szánakozó tekintettel figyelték ügyetlenkedéseinket.

Kétségtelen, hogy akkor éppen nem voltunk büszkék magyarságunkra. A felsorakozás, ha nehezen is, de némi segítséggel sikerült. A kiállt GMC-k, Weapponok és Jeepek a főúton éjszakáztak. Andorkó nevű bajtársunk, akit nyelvtudása miatt kineveztek parancsnoknak, egész éjszaka győzködte a botcsinálta sofőröket a sikeres helytállásra: a magyar virtus mindenre képes, csak az első kilométerek lesznek nehezek - mondogatta.

Reggel egy francia úr jött hozzánk, közölte, hogy az amerikai parancsnokság őt bízta meg az oszlop vezetésével... Vezetőnk Párizs elővárosában egy italra betért egy bisztróba. Előtte az első kocsi vezetőjének elmagyarázta az útvonalat azzal, hogy kis idő múlva ismét átveszi a vezetést. Az újdonsült oszlopvezető azonban eltévedt, belekeveredett a körforgalomba, ahol egyszer csak örömmel fedezte fel a csoport egyik járművét, amiről rövidesen kiderült, hogy az az őt követő oszlop utolsó kocsija volt. A forgalmat irányító rendőr nem tudta mire vélni a hirtelen megnövekedett teherautó-forgalmat. Dobogóját nem találva biztonságosnak, leszállt róla, úgy próbálta irányítani az áradatot. Ez azonban a tilos jelzésre sem állt meg, körözött tovább, nehogy szétszakadjon...

Nógrádi Zoltán - Budapest

HH 1994/1.

Sikeres szökés angol büntetőtáborból

Berlinbe 1945. április 22-én értünk, onnan is továbbmentünk Schleswig-Holstein tartományba, ahol május 2-án angol fogságba estünk. Öt táborban fordultam meg, amelyek után elvittek a hatodikba is, a Rajna-vidéki Eselheidebe. Mint később kiderült, büntetőtábor volt, a megfelelő körülményekkel. A szokásos kettős drótkerítésen, őrtornyokon, reflektorokon és kutyákon túl a belső tereket is drótkerítés osztotta részekre. Még az utakat, a konyhához vezetőt is az szegélyezte. A lakóépületeket bekerített üres terek választották el egymástól, hogy megakadályozzák az egyes csoportok közötti érintkezést. A katonákon kívül leventék is voltak a táborban.

Tőlük hárman is szökni próbáltak, de kettőt lelőttek, holttestüket elrettentésül egy napra kitették az udvarra. Ez nem félemlített meg mindenkit. És 12 napi itt-tartózkodás után mi is, heten szökésre határoztuk el magunkat: Rétháti János, Csombor István, Rimóczi Sándor, Gantner József, Hufnágel Jakab, öcsém, Kövesi József és én. Címüket még ma is őrzöm, bár tudom, hogy egyesek már nem élnek.

A szökést 1946. március 20-án hajtottuk végre. Sötétedés után egyenként átbújtunk a drótkerítés alatt. Szerencsénk volt, a kutyák sem vettek észre. Átgázoltunk egy patakon, sőt, egy darabig abban is mentünk, közben elhaladtunk egy angol laktanya mellett. Az őrbódéból sem vettek észre bennünket, de az is lehet, hogy nem törődtek velünk. A vasútállomáson felültünk egy frankfurti vonatra, ott átszálltunk egy münchenire. Itt szereztünk papírokat, majd Pockingba utaztunk. Jelentkezvén a táborparancsnokságon, meglepetéssel tapasztaltuk, hogy tudomásuk volt szökésünkről. Káros következménye azonban nem lett.

Megígérték, hogy beosztanak majd egy szerelvényre, és elküldtek egy szükségszállásra, mert a táborban "telt ház" volt. Mi azonban az állomásra mentünk, megtudtuk, hogy másnap, március 27-én 11 órakor indul szerelvény Magyarországra. Annak magyar parancsnokával - aki ismerősünk volt - megbeszéltük, hogy felszállhatunk a vonatra, és élelmet is kapunk. Már csak a fékező fülkében jutott hely, itt utaztunk az első megállóig, ahol kiderült, rajtunk kívül más potyautasok is vannak a szerelvényen. Szerencsésen megérkeztünk Kaposvárra, kihallgatás után igazolást kaptunk, és mehettünk haza.

Kövesi Ferenc - Budapest

HH 1994/3.

Többet ésszel, mint erővel

Októberben (1945) a rossz idő megérkeztével minket is kivezényeltek terménybetakarításra. Dohány is akadt a termények között. Mindenki lopott 2-3 levelet, összegyűjtöttük és elcseréltük élelemre. Elinhard barátommal azonban nem élelmet szereztünk érte, hanem téli ruházatot. Erre akkor volt mód, amikor a fürdőbe vittek. Sikerült vennem egy vattakabátot és vattanadrágot. Mivel minden fogolynak csak egy ruhája lehetett, a szerzeményt be kellett varrnom a köpenyembe és a nadrágomba.

A téli ruhával nagy szerencsém volt, mert sokat fagyoskodtunk. Fűtésre naponta fél vödör szenet kaptunk, ami arra sem volt elegendő, hogy a jegesedést megakadályozza. Az ablakok november elején befagytak és március végéig úgy maradtak.

Almás István - Szolnok

HH 1994/3.

Reuma gyógykúra

A tenger és a tavak hideg vize, valamint a nagy barakk hideg levegője nekem reumás, görcsös, fájdalmas betegséget okozott. Nyögdécselésemmel gyakran felébresztettem alvó szomszédaimat. Ezért 4-5 betegtársammal együtt áthelyeztek egy kisebb, melegebb helyiségbe.

Egy alkalommal az újjáépülő vegyigyár mérnökének tolmácsoltam. Gyalogolni is kellett, de én mindig lemaradtam, nem bírtam lépést tartani. Miután megtudta, mi a bajom, mérgesen így szólt:

- Bolond vagy? Itt vagy a világ legjobb reumát gyógyító helyén, és neked reumád van? Álljatok össze vagy hárman, hozzatok magatokkal vödröt, vizet, tiszta törülközőt és lapátot.

Megmutatta az első tó azon részét, amely magas iszappal volt feltöltve. Ott kellett magunkat iszappal nyakig betakarni egy-egy órára. Arcunkat nedves törülközővel fedtük be, mert az iszap kibírhatatlanul büdös volt. Az iszap a nyílt sebeket, a szakállmérgezést is gyógyította, sőt a sebhelyeket is eltüntette. Kigyógyultam betegségemből, de azért még ma is ki-kiújul néha.

H. A. - Békéscsaba

HH 1994/2.

Szökés a fogságból

Az 1945. évben már a nyár elején jártunk. Szabadulásba vetett reményeink mind elszálltak. János nevű barátommal kezdtünk egy közös szökési tervvel komolyan foglalkozni...

Végre eljött a második vasárnap. A szökést estére, a vacsoraosztás idejére terveztük, de bajtársam visszalépett. Így aztán a sokaságból, ahol mindenki a csajkájával volt elfoglalva, észrevétlenül egyedül léptem ki a kapun. Nem vették észre. Néhány méterre a kaputól már bokrok voltak, és bokortól bokorig szökellve, mindjobban távolodtam a tábortól. Még mindig nem vett észre senki!...

Reggelig pihentem, gyalogolva megtettem jó néhány kilométert, 12-15 lehetett. Kezdetben az eltervezett ütem bevált... Közben kenyerem teljesen elfogyott. A földből kiásott nyers krumpli mellett fiatal napraforgószár puha belét ettem. Más táplálékot nem találtam. Még éretlen gyümölcs sem volt. A fáradtság és a gyengeség mindjobban erőt vett rajtam. Végül a kényszer győzött felettem. Egy reggel, megérkezve egy falu széléhez, három különálló házat láttam meg: bementem a legszélsőbe. A házban egy középkorú ukrán asszonyt találtam. Ahogy meglátott, rémülten kiáltott fel, ami nem is csoda. Legalább két hete nem mosdottam, nem borotválkoztam... Rémülete később alábbhagyott, adott egy csésze jó meleg teát, amit mohón megittam. Kaptam egy doboz gyufát és újságpapírban csipetnyi sót is. Megköszöntem, és már távozni akartam, amikor a köpenyemnél fogva visszatartott. Egy fekete téglakenyérből levágott két szeletet, megkente vajjal, és azt is nekem adta.

További utamon mögöttem kocsizörgésre figyeltem fel. Bár kínosan kerültem az emberekkel való találkozást, máskor is előfordult, hogy nem sikerült. Nem néztem hátra, de amikor éreztem, hogy a kocsi mellém kerül, félreléptem, hogy helyet adjak neki a szűk úton. A kocsi azonban megállt mellettem. A rajta ülők egyike megszólított: "Kamerád, kuda?"... Aztán felültettek a kocsira, minden ellenszenv nélkül. "Nyemec?" - kérdezték. "Nyet - feleltem -, magyar." Csak annyit mondtak: "Aha..."

Elszomorodtam. Elfogtak. Kísérőim visszavittek a faluba a tanácsházára. Ott egy tekintélyes, szigorúnak látszó ember elé vittek, az lehetett az elnök. Kivitt az udvarra, majd egy sötét pince elé vezetett, közben harsányan magyarázott. Megértettem, azt akarta tudomásomra hozni, ha szökni próbálok, a pincébe zárat, ha nem, az udvaron maradhatok.

Egy jó hét után, egy reggel borotválkozás után a tanácselnökhöz vittek, aki adott egy pohárka vodkát, vállon vert és útra bocsátott. Kocsira ültettek, és elindultunk. Ahová vittek, szintén hivatalos embereknek adtak át, akik már barátságtalanabbak voltak. Mivel a nyelvi nehézségek miatt kihallgatni nem tudtak, annyit tudtam mondani, hogy Umányból szöktem, magyar vagyok. Ezután egy börtöncellába vittek, ahol rajtam kívül 15 ukrán volt. Itt mintegy tíz napot töltöttem.

Egyik reggel kivittek az udvarra, ahol egy tehergépkocsi várakozott. Már többen ültek rajta. Két fegyveres őr engem is közrefogott, és a kocsira kísért. Elindultunk, és több községet érintve, Umányba értünk. Kísérőim egyenesen a lágerparancsnokságra vittek, ahol rögtön kihallgattak. Szerencsém volt, jó tolmácsot kaptam. Úgy intézte a kérdéseket, hogy azokban már burkoltan benne volt a válasz is, szinte a számba rágta, mit mondjak. Elismertem bűnösségemet, de hangsúlyoztam, hogy eszembe sem jutott volna a szökés, ha az őrök nem bánnak velünk olyan durván, és nem vonják el tőlünk az élelmet.

Súlyosabb következménye nem lett a dolognak, csak a láger fogdájába zártak. Balul sikerült kísérletem után magamat megadva, igyekeztem elviselni a rám mért sorsot...

Fehér Béla - Budapest

HH 1994/6.

Oroszul tanultam

Amikor kikerültünk Oroszországba, megfogadtam, hogy naponta legalább tíz orosz szót megtanulok. Kis papírdarabkákra írtam fel a szavakat, és estig megtanultam. E szellemi műveletben segítséget kaptam mesteremtől...

Más történet... Az egyik borjú éjjel elszabadult az istállóból, kiment a tóra inni, de a vékonyan befagyott jégre lépett, és az beszakadt alatta. Az állat befagyott. Persze, hogy elfogadtam a húst. Megnyúztam, hiszen az istállófelelősnek csak a bőrével kellett számolnia. Csoportom tagjai nem akartak hinni a szemüknek, amikor délben az árpakása tetején sült borjúszelet is díszelgett.

Ez volt fogságom egyik kellemes élménye.

Szatmáry Károly - Temesvár

HH 1994/10.

Öncsonkítás

Látva a kilátástalan helyzetet, elhatároztam, hogy öncsonkítással kényszerítem ki kórházba kerülésemet. Az egyik ujjamból levágtam egy percet.

Elképzelésem bevált, mert elvittek a boroszlói kórházba, ahol lágerünkből már 12 főt ápoltak, akik mind öncsonkítást követtek el. Akciónkat sejtették fogva tartóink is, mert rövidesen megkezdték kihallgatásunkat. Öt év szibériai fogság járt az öncsonkításért annak, aki bevallotta. Nálam először rábeszéléssel próbálkoztak. Sikertelenül. Később 10 napra bezártak egy bunkerbe, ahol egyik nap 10 deka kenyeret, a másikon fél liter kávét kaptam.

Három nap után bevittek egy szobába, arccal a fal felé állítottak, és óránként megkérdezték, bevallom-e az öncsonkítást. Nem vallottam be. Hajnalban addig ütöttek puskatussal, amíg össze nem estem. Így sem érték el nálam a kívánt eredményt. Végezetül ügyemet áttették a bíróságra, ahol bizonyíték hiányában felmentettek. A többiek bevallották tettüket, őket elítélték.

A tárgyalás után Boriszlovban maradtam, nem küldtek vissza Bobriba. Beosztottak a városi építkezésekhez kocsisnak, egyben megtiltották a kihallgatásokon történtek nyilvánosságra hozatalát. Valamivel jobb lett az életem.

Majoros Miklós - Sirok

HH 1994/9.

Kétoldalú megtorlás szökésért

Egyik éjszaka ketten megszöktek a táborból 1946 augusztusában. Elfogásuk után agyonlőtték és szemlére kitették őket az udvarra. Bennünket felsorakoztattak és arra utasítottak, hogy köpjük le a holttesteket. Azzal fenyegetőztek, hogy aki nem teszi meg, azt is agyonlövik. Jóleső érzés volt tapasztalnunk, hogy egyetlen magyar és német sem akadt, aki eleget tett volna az utasításnak.

Híre ment a dolognak, mert a következő nap a körzeti parancsnokságtól kijött egy GPU-s főhadnagy, és vizsgálatot tartott az ügyben. Orvosunkat is megkérdezte a lőtávolságról. Megállapítást nyert, hogy az nem volt több 1 méternél, mert a ruha megpörkölődött.

A GPU-s tiszt a tábor összes szovjet tisztjét azonnal letartóztatta és magával vitte.

Kuti János - Pécel

HH 1994/9.

Féktömlőből cipőtalp

A munkahelyeken mindig akadt olyasmi, amivel élelmezésünket és ruházatunkat feljavíthattuk. Többek között rájöttünk, hogy a vasúti vagonok féktömlői kiválóan alkalmasak cipőtalpnak. Rövidesen megkezdődött levagdosásuk, amihez őreink is csatlakoztak. Egy másik helyen babot lehetett szerezni. Egyszer elkaptak, de miután arra hivatkoztam, hogy éhes vagyok, nem büntettek meg, elengedtek...

Rendszeressé vált 1946 szeptemberétől az otthoniakkal való levelezés - 13 levelet kaptam hazulról... A magyarok közül 8-10 fő fejezte be életét a kvezáni táborban.

Dr. Mohos Andor - Budapest

HH 1994/9.

HADIFOGOLYSÍROK

Családi hadifogolytemetés

Hatvan hónapot töltöttem bajtársaimmal (kb. 1200 fő) a "gulágban". Nem volt nap, amikor bármit is ünnepelhettem volna. Gyászolni annál többet kellett.

Az egyik nap különösen fájdalmas volt számomra. Bányászbrigádban dolgoztam, és önként vállalkoztam egyik brigádtársam eltemetésére. Húsz év körüli lehetett, amikor váratlanul meghalt. Gyakori volt köztünk az ilyen halál. Egyszerűen kimondta valaki, hogy nem csinálja tovább, félrehúzódott, szótlan lett, és rövidesen meghalt. Nem lehetett bele lelket verni. Többen csontig soványodva, elfásulva, keservesen kínlódva múltak ki. Már a fürdőben látni lehetett, ki lesz a következő, akit temetni kell.

A sírgödröket egy köves, sziklás domboldalon ástuk ki nappal, és sötétedés után temettünk. Volt, aki már jóval halála előtt elmondta kívánságát, hogy kinek, mit üzen haza.

Brigádtársam temetését négyen végeztük, karácsonykor. Az apja, az öccse, az őr és én. A tetemet lepedőbe csavarva hordágyon vittük hárman, felváltva. Nagyon hideg volt, a hó is csak szállingózni tudott. A helyszínre érvén, kiderült, hogy a kiásott gödör kicsi: az elhunyt feje nem fért bele. Hozzáfogtunk a szélesítéshez és a mélyítéshez. Csákányoztunk, lapátoltunk.

Az idős ukrán őr nagyon rendes volt, nem türelmetlenkedett, pedig ő is fázott: csak annyit mondott - siessetek. Végre elkészültünk. Bajtársunkat a sírba helyeztük, rászórtuk a törmeléket és a köveket, hogy a kóbor kutyák ki ne kaparják, ami több esetben is előfordult.

Nekem még most is nehezen sikerül a történetet sírás nélkül leírni. Az apa és a testvér nem sírt. Én ezt a fásultság olyan fokának tudtam be, amikor az ember teljesen érzéketlenné válik, hogy már sírni sem tud. Tudomásom szerint az 1200 fogolyból 400 maradt örökre abban a körzetben, Dombasz vidékén.

Walzer Ernő - Budapest

HH 1993/10.

Temetés

A Krím-félszigeten létesült helységbe, Feodoszijába 1945. június 17-én érkeztünk. Egy nagy épületbe hajtottak be minket, ahol már sok ezer ember nyüzsgött. Élelmünk zableves és zabkása volt. Ettől néhány nap múlva kisebesedett a szám.

A hullákat nem vitték ki az épületből, elviselhetetlen bűz sűrűsödött, terjengett. Amikor végre elvitték a halottakat, meg sem kérdezték, kik voltak az elhunytak. Amikor összegyűlt 15-20 halott, akkor éjjel felkeltettek 2-4 lágerlakót. Befogtunk négy lovat egy kocsiba, s felraktuk az élettelen társakat. Vittük őket a városon keresztül egy nagy hegyre. Ott egy bomba vájta gödörbe dobáltuk a halottakat, akiket el sem tudtunk földelni, mivel fagyos, sziklás volt a talaj.

Csenki Bálint - Szigetszentmiklós

HH 1994/10.

Halottak napja sokszor

Feodoszijából 1945 februárja végén átvittek Kercsbe, a tengerpartra - 120-an dolgoztunk ott. A munka egy nagy épület tüskésdróttal való bevonása volt. Azt mondták, ez is láger lesz, ide hozzák majd a nácikat és a nyilasokat.

Itt is sokat szenvedtünk. Mindössze 30 deka kenyeret kaptunk naponta, s rettenetesen fáztunk a dermesztő hidegben. Lázasan is dolgozni kellett. Nagyon sokan haltak meg... Április 20-ra fejeztük be a kerítést, ekkor már a 120 emberből csak hatvanan maradtunk.

Május 25-én Jalta mellé vittek. Itt dolgoztunk 1945 karácsonyáig. Aztán tovább, valahova utat csinálni, Harkovba építeni, Kurszkba bányában dolgozni, ahol 1948 végéig kínlódtam.

Csenki Bálint - Szigetszentmiklós

III/10. HH 1994/10.

Temetés

Focsani lágerünk nagyobb "szépséghibája" az volt, hogy szemünk láttára százak haltak meg 1945-ben. A táboron kívül hatalmas, hosszú, mély árkokat ásattak a foglyokkal, ahova naponta több száz halottat földeltek el. Az eltemetettekről nyilvántartást nem vezettek, fejfát nem állítottak részükre. Különösen a németek közül haltak meg igen sokan vészes hasmenésben.

Vásárhelyi József - Vác

HH 1994/4.

HAZASZÁLLÍTÁS, FOGADTATÁS

Pockingi naplórészletek

Május 9. Béke. Az amerikaiak sortűzzel és rakétákkal üdvözölték a békét.

Május 13. Hartmanntól értesültem, hogy az angolok adnak írást a hazamenetelre.

Június 3. Délután anyák napi megemlékezést tartottunk.

Június 10. A párizsi rádió válasza a pockingi szakaszvezetőnek: Miklós Béla fia Párizsba érkezett, és szorgalmazza a magyarok hazatérését.

Június 14. A 92. gyalogezred legénysége megindult gyalogmenetben hazafelé.

Június 30. Három pesti vöröskeresztes nővér előadása Passauban a hazai viszonyokról.

Július 6. Az angol rádió szerint minden külföldi állampolgárnak szeptember 1-jéig el kell hagynia Németországot.

Július 7. Parancs érkezett, hogy az utódállamokba visszatérők vonuljanak be Pockingba.

Július 12. Híre érkezett, hogy 14-én adják ki a hazaszállítási rendelkezést.

Július 14. A rendelkezés nem érkezett meg.

Július 18. A hazaszállításról szóló rendelkezés mégis befutott.

Július 19. Dálnoki és Vörös rádióüzenete: egyenként ne induljon senki, mindenkit hazaszállítanak.

Augusztus 2. Megalakult a Kemenesaljaiak Bajtársi Köre. Elkészültem "hazameneteli" versemmel.

Földi, hazamegyünk!
Hűvösödnek már a pockingi reggelek,
keletről ragyognak biztató fényjelek.
Ne szomorkodj, földi, fogjuk össze kezünk,
hasad már a hajnal: földi, hazamegyünk!

Maradjon itt, kinek bűn mardossa lelkét,
feszítsétek fára, tűz égesse testét,
de a mi nevünkben ne merjen beszélni,
mert ha még most sem tud emberien élni,
megtanítja arra izmos, erős öklünk,
mert történjék bármi: földi, hazamegyünk!

Tárogató sír a cseri dombok alján,
nap mint nap boldogan vár reád egy kislány.
Megnyílik, kitárul, összedobban szívünk,
nincs messze az idő: földi, hazamegyünk!
Maradjon itt, kinek bűn nyomja a lelkét,
legyen sváb szolgája, föld vesse ki testét,
de a mi nevünkben ne merjen beszélni,
mert ha még most sem tud emberien élni,
megtanítja arra izmos, erős öklünk,
mert történjék bármi: földi, hazamegyünk!

Édesanya, gyermek, hűséges feleség
remegve kérdezi: Jössz-e már? Élsz-e még?
Ökölbe szorítjuk mindnyájan a kezünk,
poklon keresztül is: földi, hazamegyünk!
Maradjon itt, kinek bűn zavarja álmát,
ne is lelje soha sehol nyugodalmát,
de a mi nevünkben ne merjen beszélni,
mert ha még most sem tud emberien élni,
megtanítja arra izmos, erős öklünk,
mert történjék bármi: földi, hazamegyünk!

Augusztus 10. Hírül hozták: hazatelepítési kormánybiztost neveztek ki... A berlini értekezlet megtárgyalta a magyarok hazaszállítását. A szállítással az UNNRA-t bízták meg. Hetenként 100 000 ember hazaszállítását vállalták.

Augusztus 12. Hír: 15-én megkezdődik a hazaszállítás négy csoportban, az elsővel a rokkantak és a betegek.

Augusztus 22. Pockingból azt a hírt hozták, hogy az UNNRA minden szállítást leállított, mert magyar katonákból álló rablóbanda fosztogatta élelmiszer-szállítmányait. Akkor szállítanak tovább, ha a hajókon szállítás megindul.

Augusztus 27. Híre érkezett, hogy szeptember 1. körül megindul a szállítás egész Bajorországban.

Szeptember 5. Azt hallottuk, hogy Passauból ma vagy holnap mennek haza. Magánjárművek is hazaindulhatnak.

Szeptember 6. Pockingból a jövő hét elején megindul a szállítás. Útirány: München, Salzburg, Szombathely!

Szeptember 11. Bejelentették, hogy a hazameneteli bizottságba minden altábor egy legénységi tagot választ. A repülőaltábor engem választott meg. Másnap jelentkeztem a bizottságnál.

Szeptember 14. Elterjedt, miszerint 18-án megkezdődik a szállítás. Senki sem hitte!... Délután a bizottságban közölték, hogy 18-án megkezdődik a szállítás. Szállítási napok: 18., 20., 25., 28. Boldogság, öröm az egész táborban!

Szeptember 15. Közölték az első két szállítást: 1. kórházvonat a rokkantak részére, 2. leventék, deportáltak. Összeültünk névjegyzéket készíteni... Este lefújták! Másnap mégis elkészült a névjegyzék.

Szeptember 18. 17 óra 35. Elindult az első szerelvény!

Szeptember 19. A 2. szerelvénnyel 20-i indításunk véglegesen eldőlt.

Szeptember 20. 14 óra 30 perc. Elindultunk haza. Az 1. számú vagonban 40-en utaztunk együtt.

Szeptember 21. Salzburg, Linz. 22-23. St. Florian. 24. Bécs.

Szeptember 25. A reggeli órákban átléptük a magyar határt. Délelőtt 10 óra tájban Hegyeshalomba érkeztünk. Magyarok fogadtak bennünket. Alsósági fiúkkal találkoztam, akiktől megtudtam, hogy családom életben maradt! 14 óra: Győrbe érkeztünk. Mindenütt szeretettel integettek felénk. 16 óra: leszereltünk. A Nemzeti Parasztpárt hadifogoly-étkeztetőjében megpihentünk.

Szeptember 26. Éjfél után elindultunk Győrből. Berci barátom Zircre ment, Imre Pestre. Egyedül maradtam. 7 óra: Celldömölkre érkeztünk. Szitált az eső. 8 óra: hazaérkeztem!... Az Isten jó! Az Isten kegyelmes! Legyen neki hála mindenekért!... Úristen, segíts tovább is!

Szakály Dezső - Celldömölk (Alsóság)

HL hadifogoly-gyűjtemény

A legjobb ízű mákos metélt

A strasbourgi láger második, haza induló csoportjába 1946. április 18-án délután vagoníroztak be. Az útra hideg élelmet adtak ki, ami azonban csak Komáromig lett volna elegendő. Ám nem oda vittek minket, hanem Kaposvárra. Az odautazás 5 napig tartott. A koldulást már Szombathelyen elkezdtük, de Zalaegerszegen és Nagykanizsán is folytattuk. A kaposvári állomáson mintegy 50 államvédelmis várt ránk, betereltek bennünket egy nagy épület udvarára. Ennivalóval nem vártak, csak feketekávét tudtak szerezni. Szálláshelyünkön nem voltak fekhelyek. Ott tudtuk meg, hogy bűnösek vagyunk, mert nyugatra távoztunk. Szerették volna ránk bizonyítani, hogy mindannyian nyilasok, legalábbis keretlegények voltunk.

Miután bizonyossá vált feltételezésük helytelensége, élelem nélkül bocsátottak el, azzal az utasítással, hogy minél előbb hagyjuk el a várost. Ismét koldulásra kényszerültünk. Én egy munkaidejét letöltött mozdonyvezetőhöz fordultam, feltételezve a táskájában egy-két visszamaradt kenyérdarabot. Először értetlenül nézett rám, majd kezét nyújtotta, és meghívott a lakására. Ennek az áldott, jószívű embernek és drága jó feleségének köszönhetem életem legjobb ízű mákos metéltjét. Ez az édes, jó asszonyka még egy kis csomagot is adott az útra, hogy ne éhezzek Marcal melletti kis falumig.

Ferenczy Károly - Káld

HH 1993/3.

Ruszki láger helyett Kazincbarcika

A hadifogságban eltöltött hat-nyolc év után 1950 decemberében hazaindítottak, és becsempésztek bennünket hazánkba. A nyíregyházi Sóstón ünnepélyes hivatalos fogadtatás volt. Azután az ávósok körülfogtak és Budapestre vittek mindnyájunkat. Itt is fogadtatás volt a pályaudvaron. Az ávósok lecsatolták Stomm Marcell - utóbb rehabilitált - altábornagy műlábait, azzal verték a tehetetlen embert. Két lába a Donnál fagyott le.

A Rákosi-rendszer még nem döntötte el, hogyan végezzen velünk. Néhányat kiemeltek, ők legalább bírósági eljárás alá kerültek. Egy csoportot a budafoki borpincékben helyeztek embertelen körülmények közé. Egyetlen WC állt rendelkezésre, ahol már hajnaltól kezdve sorba kellett állni. Élelmezésüket is beszüntették egy időre. Az elkeseredett embereket négyszögbe állították, rájuk irányított géppisztolyok mögül kérdezték meg őket: elégedettek-e?

Végre eldöntötték sorsunkat. Több ezrünket Kazincbarcikára vittek. Mi építettük fel a Kazincbarcikai Vegyi Műveket három év alatt, megalázó, embert pusztító körülmények között, napi 16 órai munkával. Minden évben ávós tisztek csapata jött bennünket "kihallgatni". A legvégén már a táborparancsnok szólította fel őket, ne verjenek bennünket annyira, mert nem tud munkára küldeni embereket. Sokan csendesen őrületbe estek. Jöttek a "nagyságok" a munka ütemét ellenőrizni. Tőlük a foglyokat távol tartották. Közülünk sokan meghaltak. Nálunk nem volt sortűz, három év után elbocsáttattunk.

Most, e szabad hazában a még élők a közeljövőben megalapítjuk a kazincbarcikai hadifogoly kényszermunka megsemmisítő tábor egyesületét (1993).

Dr. Murányi Nándor - Budapest

HH 1993/3.

Hazatérés orvosi segítséggel

A kievi táborban egy reggel kiválogattak 1500-1500 jobb erőben lévő magyar és német hadifoglyot. Még aznap vonatra ültették és elvitték őket a brianszki erdőbe. Én is közéjük kerültem. Ez lett életünk legszomorúbb időszaka. Itt nem volt láger, sem barakk, csak csupasz föld, amire lefekhettünk. Kivágtuk a fákat, oszlopokat, deszkákat készítettünk, amelyekből hetek múltán felépíthettük szálláskörleteinket. A táborban roppant szigorú rend uralkodott. A szökést megkísérlő foglyot az őr nyomban lelőtte. Egy alkalommal megkérdeztem az orosz lágerparancsnoktól, mikor mehetünk haza? Azt felelte: - Majd ha az utolsó lágerkaput becsukom utánatok. Ti jó munkások vagytok, ezért kerültetek ide.

Nem felejtettem el szavait. Miután a gyatra ellátás, a nehéz munka és az embertelen körülmények miatt helyzetünk egyre rosszabb lett, elhatároztam, teszek valamit, ami után vagy élve maradok, vagy meghalok. Egyik nap egy fatörzsre ülve rágyújtottam, és a maradék dohányt lenyeltem. Kórházba kerültem. Egy idő után az ágyamra ült az osztályos orvos:

- Te magyar, ne félj tőlem, én nem orosz vagyok, hanem üzbég. Mi fáj most neked?

- A szívem fáj, de az nagyon - feleltem.

- Ezt elhiszem. Ugye, szeretnél hazamenni? Nős vagy?

Nőtlen voltam, de igent feleltem.

- Van három gyermekem: két fiú és egy lány.

- Ne félj, hazamész. Ha jön a főorvos vizitelni, jajgass, és fájlald a gyomrodat.

Nemsokára jött a főorvos. Az osztályostól megkapta a tájékoztatót, hogy súlyos gyomorfekélyem van.

- Operáld meg! - mondta a főorvos.

- Nem lehet, mert nagy a rizikó. Küldjük inkább haza! - válaszolta az üzbég.

Haza is kerültem: 1948. május 28-án érkeztem Debrecenbe, jó pár hónappal előbb, mint a többiek.

Pék Vince - Göd alsó

HH 1993/5.

Újra "itthon"

Már biztosra vettük 1950 decembere elején, hogy hazamegyünk, az orosz tisztek is barátságosabbak lettek. Az eszünkbe sem jutott, hogy odahaza minden megváltozott, és még évekig várat magára az otthoni szabadulás.

Amikor szerelvényünk az ezeréves határon átgurult, meghatottan, elérzékenyülve énekeltük a Himnuszt. Nyíregyháza mellett, Sóstón egyszerű, de rideg volt a fogadtatás. Katonás szavak, merev magatartás a bőrkabátos ÁVH-sok részéről. Az egész éjszaka tartó adatfelvétel után, másnap este a transzport kétfelé vált. Ott maradtak az egykori alacsonyabb rendfokozatú csendőrök, a másik csoport - köztük én is - még azon éjjel megérkeztünk Budapestre a toloncházba. Itt töltöttem az otthonomtól távoli hetedik karácsonyomat. Januárban továbbvittek a váci kesztyűgyárba. Itt szalma fekvőhelyen, meszelt ablakok mögött, tétlenségben telt az idő. Nyár elején átkerültünk az "orosz szabvány" szerint felépített kecskeméti, felsőszékszói szőlők közötti lágerbe. Vékony falú, eternit tetejű barakkokban szállásoltak el, emeletes priccseken. A harmadik nap reggelén egy magas rangú ÁVH-s tiszt beszédet tartott:

- Önök laktanyát fognak itt felépíteni. Elkészülte után hazaengedjük magukat. Munkájukkal fogják bebizonyítani, méltóak-e arra, hogy az új társadalom befogadja magukat, jóváteszik bűnüket, amit a szovjet testvérek ellen elkövettek...

A munkaterületen civilek is dolgoztak, többségük félt tőlünk, úgy tudták, háborús bűnösök vagy legalábbis gyilkosok vagyunk, de feltételezték azt is, hogy munkásnak álcázott ÁVH-sok is vannak köztünk. Mi, kecskemétiek - voltunk vagy tizenöten - óvatosan kerestünk valakit, aki üzenetet vinne az otthoniaknak. Ennyi idő távolából is - magam és bajtársaim nevében - köszönöm nekik a családainkkal való kapcsolatteremtést.

A mintegy 1000-1200 fogoly szorgalmasan dolgozott, hitte, hogy a befejezés után hazakerülhet. Gyakori volt a napi 14-16 órás munka. Sokszor vasárnap is kellett dolgozni. A nyári 30-35 fokos meleg nagyon kimerített bennünket. Az éjszaka sem hozott felüdülést, a hőség és a bolhák marása zavart bennünket a pihenésben. Ellátásunk is csak annyi volt, hogy életben maradjunk. Havonta egyszer vásárolhattunk bérünkből kenyeret, párizsit, cukrot, margarint és dohányt - utalványra. Munkavédelemről szó sem lehetett. Én is maradandó sérülést szenvedtem, de kétnapi kezelés után ismét kizavartak munkára. Utólagos megállapítás szerint többhónapos kórházi kezelésre lett volna szükségem.

Úgy 1951 októbere első napjaira beköltözhető állapotban volt a laktanyaváros. Gondolom, Magyarországon ilyen gyorsan még soha nem készült el építmény. Felsorakoztattak bennünket csomagjainkkal együtt a láger udvarán, rövid búcsúbeszédet tartottak, amelyben közölték, hogy Budapestre megyünk, onnan pedig néhány nap múlva haza!

A bemeszelt ablakú személyvonatból nem láthattunk ki. Tervezgettük, mit csinálunk odahaza. Először is: enni, inni és főleg sokat aludni. Késő éjszaka érkeztünk Budapestre. Több órán át állt a szerelvény. Kérdéseinkre legfeljebb "Kuss! Pofa be!" volt a válasz őreinktől. Majd végre elindultunk, és ezzel szertefoszlott a hazameneteli álom. Némán néztünk a semmibe, senki sem tudott aludni. A szemekben megcsillantak a könnyek, de nem volt átkozódás! Pedig ilyen csalódásra nem számítottunk. Ezekben az órákban talán nem is voltunk észnél - közelebb álltunk az őrülethez.

Új kényszermunkánk helye a kazincbarcikai vegyiművek lett. Itt már ígéret sem hangzott el, a bánásmód azonban kegyetlenebb lett. Azóta volt alkalmam megnézni a közreműködésemmel létrejött épületeket. Nem ismertem rá az épületre, ahol a balesetet elszenvedtem.

Antalfalvi János - Kecskemét

HH 1998/1.

Szentmise a Kárpátokban, hazafelé

A hazafelé tartó hadifogolyvonat 1947 júniusa első napjaiban a Kárpátok külső oldalán, a felfelé törő fenyvesek között húzódó pályán csak lassú erőlködéssel haladt. A két mozdony alig bírt a magassággal. Idegesítő volt ez a lassúság, szerettünk volna már hazai földön lenni. Aki a nyitott marhavagonok ajtajához fért, lelógatott lábakkal gyönyörködhetett a "zordon Kárpátok vadregényes tájában". Lassan közeledtünk Mármarosszigethez. Itt fertőtlenítettek, majd továbbutaztattak - még mindig orosz katonai őrizettel - Magyarország felé.

Amikor a történelmi Magyarország területén kattogtak a szerelvény kerekei, egyre nőtt a boldogság, erősödött a hit a hazatérésben. Majd egyszer megálltunk: vonatunk tilos jelzést kapott. A közelben lévő kis falucska iparvágányára irányították szerelvényünket. Szombat délután volt. Kiszállhattunk, és azon tanakodtunk, miért is álltunk meg. Rövidesen jött a hír: a vonat nem mehet tovább, az alagutat felrobbantották, amíg ki nem javítják, várnunk kell.

Mit tehettünk mást, üldögéltünk és vártunk. A vonatkísérő orosz őrnagy és a felcsernő odaült közénk, beszélgettünk. Tábori lelkészünk engedélyt kapott, hogy lemenjen a faluba a plébániára. Vasárnap közeledvén, megengedték, hogy misét celebráljon a foglyok számára 9 órakor.

Zsúfolásig megtöltöttük a templomot. A szépen rendben tartott kis templom, a rég nem érzett tömjén- és gyertyaillat és a különleges alkalom valósággal elbűvölt bennünket. Őszinte hálaadással mondtuk az imát hazatérésünkért. Könnyes szemmel, kipirult arccal lelkesen énekeltük a Himnuszt a mise végén.

Kint már gyülekeztek a falusi hívek a tízórás misére. Nemzeti imádságunk hallatára sokaknak könny csillant meg a szemében, árulkodva magyarságukról. Amikor kimentünk, szinte megrohantak bennünket, simogattak, csókolgattak, ölelgettek, valósággal könyörögtek: "Drága, magyar testvéreink, jöjjetek vissza, szabadítsatok fel bennünket!"

Az oroszok semmit sem értettek a jelenetből, a kérésekből, ez volt a szerencséjük a szovjet hatalom alá került falu lakóinak, mert viselkedésüket bizonyára megtorlás követte volna...

A magyar Himnusz még egyszer felcsendült: amikor Csap és Záhony között a Tisza-hídon az utolsó vagon is átért a magyar oldalra. Különös erővel tört fel bennünk az utolsó sor: "Megbűnhődte már e nép a múltat, s jövendőt!"

Vásárhelyi József - Vác

HH 1997/5.

Hazafelé

Felgyorsultak az események 1946. augusztus végén az eselheidi angol táborban. A Vöröskereszt megbízottja által közölt hírt a közeli hazatérésről az angol táborparancsnokság is megerősítette. 28-án az angol parancsnok személyes ruhavizsgát tartott.

Hamarosan megkezdődtek a búcsúzkodások. Az előadóteremben augusztus 29-én az angol és a magyar himnusz elhangzása után Vaska ezredes köszönte meg nevünkben az angol parancsnokság támogatását, majd átadta a legénység által készített magyaros népművészeti tárgyakat. Az angol parancsnok válaszában megelégedését fejezte ki viselkedésünkért. A protestáns bibliakör tagjai is ezen a napon búcsúztak el egymástól, az ide illő 126. zsoltár vigasztalásával.

Még ténferegtünk pár napig, majd végre szeptember 6-án este 8.25-kor elindult az utolsó előtti szerelvény hazafelé. A stúdió a maradék 900 magyarral az utolsó, szeptember 10-ére ütemezett szerelvényre maradt. Előző este megtartottuk a búcsúközgyűlést. Tóth Károly elnök megható záróbeszéde után dr. Bakó Károly elnökhelyettes-titkár számadatokkal illusztrálta a kultúrcsoport egyéves működését. Szeptember 10-én, kedden este 7 óra 52 perckor végre valóban elindult velünk is a fellobogózott katonavonat... hazafelé.

Szatmári Lajos - Nagykovácsi

HH 1994/5.

Hazatérés 1948-ban

Jött a hír 1948 augusztusa közepén: rövidesen hazamegyünk. Elvittek bennünket egy 2400 fős magyar táborba. Az erdélyieket kiemelték közülünk, az anyaországiakat még egyszer átvizsgálták, aminek a végén 3 főt elkülönítettek. Egyik sem volt katona. Lepsény környéki lakóhelyükről hurcolták el őket az ott folyó harcok idején. Mindhármukat visszatartották azzal az indoklással, hogy "aki nem volt katona, az mind nyilas!" Ezekkel a bajtársaimmal 1952 áprilisában találkoztam a Keleti pályaudvaron, amikor a többiekkel együtt éppen hazaérkeztek.

Kuti János - Pécel

HH 1994/9.

Egy napig sírtunk az örömtől...

Kevés alkalom nyílt beszélgetésre, de ha sikerült valakivel szót váltanom, csak az volt a téma, mikor indulunk már haza. Végre elérkezett 1947. június 10. Indultunk, és ugyanazon az útvonalon, amelyen elhurcoltak, 1947. június 26-án érkezetünk haza.

A 70 kilós deli legényből 30 kilós disztrófiás beteg lett. Otthon egy álló napig síriunk az örömtől.

Máté László - Isaszeg

HH 1994/10.

Tolmácsként - haza

A betegekből 1946 augusztusában összeállítottak egy szállítmányt, tolmácsként engem vezényeltek melléjük. Szeptemberben értünk a focsani gyűjtőtáborba, ahol átadtak a román, majd a magyar parancsnokságnak. Aztán tovább Ramnicul-Sarat fogolylágerébe, onnan haza Újszentesre. A végcél - hála Istennek - Temesvár volt. Napokig szüleimnél laktam, majd hazai földön, saját magamért ismét munkába léptem.

Mekkora boldogság volt annyi viszontagság és szenvedés után!

Szatmáry Károly - Temesvár

HH 1994/10.

Csak az számított, hogy szabadok vagyunk...

A ceglédi táborban "a karámban" olvasták fel 1945. július 8-án a hazamenők névsorát. Én is benne voltam. Az éjjelt már egy másik épületben, elkülönítve töltöttük. Másnap felsorakozva elvittek a ceglédi városházára, ott kiállították az igazolványt az elbocsátásról. Közben felhívták a figyelmünket arra, ha útközben igazoltatnak, ne adjuk át a papírt, mert összetépik, kísértessük magunkat a parancsnokságra. Utána kimentünk az állomásra, és mindenki úgy utazott, ahogy tudott. Én egy talicskákat szállító tehervonat nyitott platójára léptem fel egyik társammal. Semmi sem számított, csak az, hogy szabadok vagyunk!

Zsakó Andor - Budapest

HH 1994/6.

Ártatlanul gyanúsítva

A magyarok hazaszállítását a moszkvai 7234. számú lágerből 1948 augusztusától kezdték meg. Két szerelvény el is indult. Akikkel együtt voltam a fronton és a fogságban, mind hazamentek, csak én maradtam vissza, meg néhány tiszt, csendőr, nyilas, SS-katona.

A magyarokat 1949 augusztusában összegyűjtötték, kihajtották az állomásra, és Voronyezsbe szállították. Új cím: Moszkva, 7082/2. számú láger. Itt tudtam meg, miért tartottak vissza. Az éjjelenkénti kihallgatásokon azt állították rólam, hogy 1942 augusztusában és szeptemberében a partizánok fogságában voltam, és úgy szöktem meg, hogy meggyilkoltam két nőt. Hiába állítottam, hogy én csak 1942. október 5-én vonultam be újoncként, nem hitték el. Ez így ment hónapokon keresztül hetente háromszor-négyszer éjszakánként, miközben nappal dolgoztam. Hihetetlenül elfáradtam, kilátástalannak ítéltem meg helyzetem - 20-25 éves ítélet fenyegetett.

Ismét mentem a rendszeres kihallgatásra 1950. május közepén, amikor a tiszt azt mondta: nyomoztak utánam Magyarországon, és amit a kihallgatáson mondtam, igaznak bizonyult - ártatlan vagyok. Egyedül nem mehetek haza, várnom kell, amíg összejön egy csoport. Addig dolgoznom kell, de választhatok: a lágerben maradok vagy szabadon kijárok munkára. Az utóbbit választottam.

Megkezdték 1950. november 15-én a hazautazó csoportok összeállítását. Egy szerelvényre kétezer főt osztottak be. Decemberben léptem át a szülői ház küszöbét.

Sárközy Ferenc - Bana

VHBSZ gyűjtemény 162/1992.

EGYKORI HÍRADÁSOK
A MAGYAR RÁDIÓBAN
ÉS A SAJTÓBAN

A Hazahozatali Kormánybiztosság 1946. április 15-i közleménye

Magyar Testvéreink! Bajtársak!

A Hazahozatali Kormánybiztosság munkáját megkönnyíti minden értesítés, felvilágosítás, ami tőletek érkezik hozzánk. Sok esetben a hazaérkező szerelvények vezetői nem adnak pontos felvilágosítást, hogy a táborban, ahonnan a szerelvény elindult, hányan maradtak vissza. Ezért nyilvántartásunk kiegészítése végett szükséges volna, hogy az egyes táborok jelentéseiket havonként megismételjék.

Felszólításunkra 1945 decemberében és 1946 januárjában befutottak a névjegyzékek. Felkérjük a táborparancsnokokat, ismételjék meg jelentéseiket minden hónapban, közöljék velünk a számadatok változásait, a tábor létszámának csökkentését vagy gyarapodását, és azt is, hogy mikor és milyen szerelvénnyel hányan tértek már haza. Ezek az adatok ellenőrző adatokként szerepelnek. A jelentést a Hazahozatali Kormánybiztosság címére küldjék: Budapest, Ferenc József tér 3.

A következőkben - külföldről érkezett kérésre - ismételten közöljük a Magyar Vöröskereszt külföldön működő szerveinek címét és a megbízott nevét. Közlésünket azok figyelmébe ajánljuk, akik nem táborokban tartózkodnak, hanem elszórtan egy kisebb városokban élnek, és így, mivel velünk a postai nehézségek miatt közvetlenül érintkezni nem tudnak, nevük a névjegyzékeken nem szerepel, és hozzátartozóikat értesíteni sem tudjuk. A szétszórtan élő magyarok ezenkívül nem tudhatnak arról, hogy arról a vidékről, ahol laknak, mikor indulnak repatriáló szerelvények, és általában nem értesülhetnek az őket érintő kérdésekről. A hazaszállítás időpontjáról csak úgy nyerhetnek felvilágosítást, ha összeköttetésbe lépnek a lakóhelyükhöz legközelebb eső tábor parancsnokságával, a táborok jóléti bizottságával vagy a közelben lévő vöröskereszt-kirendeltséggel.

A Magyar Vöröskereszt ausztriai kirendeltségének központja Bécsben van, címe: Wien, Museum Strasse 7. Vezetője dr. Máday Béla.

Az ausztriai kirendeltség megbízottja az amerikai megszállási övezetben dr. Nagy János, címe: Kammer am Attersee, a brit megszállási övezetben Zichy Júlia, címe: Graz, Siemensgasse 2., a francia megszállási övezetben dr. Gönczy Jenő, címe: Kitzbühel.

A Magyar Vöröskereszt prágai kirendeltségének címe: Prága (Praha) III., Serikova 1. Vezetője dr Kovács Iván.

A Magyar Vöröskereszt megbízottja Svájcban: Vladár Ervin, címe: Genf, Marignac 5. Franciaországban: dr. Farkas László, címe: Paris, Rue de Berri 15., Romániában: Bissingen Erzsébet, címe: Targu Mures, Korzó köz 2.

A külföldön lévő magyarok hazaszállításának üteme a tél elmúltával felgyorsult. A nyilvántartott adatok szerint 1946. március 29-ig hazaérkezett 312 118 egyén. Ez a szám 1946. április 3-ig 317 045-re emelkedett.

A Magyar Vöröskereszt ausztriai kirendeltségének értesítése szerint április 25-én indul Grosswilfersdorfból a magyar hazatérő transzport. A transzport Szentgotthárdon kerül átadásra. Azok, akik gépjárművel csatlakoznak a szállítmányhoz, április 23-án bezárólag jelentkezzenek Grosswilfersdorfban, azok pedig, akik szekérrel vagy jármű nélkül térnek haza, április 24-ig bezárólag jelentkezzenek, ugyancsak a grosswilfersdorfi táborban.

Felhívásunkat megismételjük: április 25-én indul grosswilfersdorfból a magyar szekérkaraván, amely Szentgotthárdon kerül átadásra. A gépjárművel hazatérőknek április 23-ig, a szekérrel vagy jármű nélkül hazatérőknek április 24-éig bezárólag kell a grosswilfersdorfi táborban jelentkezniök!

A Magyar Vöröskeresztnek sikerült megteremteni a Szovjetunióban lévő magyar hadifoglyokkal való levelezés útját, és a Magyar Vöröskereszten keresztül több mint 100 000 levél ment már el eddig is a Szovjetunióba. Ez nemcsak a 25 szavas üzenetekre vonatkozik, hanem a levelezőlapokra és a levelekre is. A könnyebbség kedvéért ajánlatos, hogy a leveleket orosz nyelven is megcímezzék. Ezeket a küldeményeket a Magyar Vöröskereszt a moszkvai vöröskeresztnek továbbítja szétosztás céljából. A leveleket a Magyar Vöröskereszt címére kell küldeni vagy leadni, Budapest, VIII., Baross u. 15.

A közelmúltban a Hazahozatali Kormánybiztosság hétfői üzenetei keretében felolvasta azok nevét, akiknek családja Németországból hazatért, és hazatérésükről a távollévő családtagokat azért kívánták értesíteni, hogy ők ne keressék hozzátartozóikat Németországban, hanem megállás nélkül térjenek haza.

Időközben a francia hadifogságban lévő magyarok hazaszállítása nagy ütemben megindult, és előállt az a helyzet, hogy sok olyan hadifogoly tért haza, akiknek családja van még mindig Németországban, és arra vár, hogy a családfő, férj vagy apa, felkeresse őket, és együtt térhessenek haza. Felkérünk ezúton tehát minden olyan hadifoglyot, aki hadifogságból hazaérkezett, és akinek családja még nem tért vissza, hogy saját és családja pontos adatait feltüntető pár sort küldjön a Hazahozatali Kormánybiztosságnak, Budapest, Ferenc József tér 3. címre. Az értesítés jelölje meg, hogy a hadifogoly honnan érkezett haza, és lehetőség szerint közölje, hogy hozzátartozóinak mi a pontos címe. Felhívásunkat egy hét múlva megismételjük!

Hangay Imre táborparancsnoknak üzenjük Passau-Waldwerke címre: első üzenete megérkezett!

A Belgiumban, Enghienben lévő magyar leventék ügyében küldött távirat megérkezett. A magyar kormány vállalja és garantálja hazaszállításuk költségeit. Értesülésünk szerint a belgiumi hadifoglyokat Németország angol megszállási övezetében lévő magyar hadifoglyokkal együtt szállítják haza.

Ménfőcsanakról a leventék szülei küldöttségileg kérték gyermekeik mielőbbi hazaszállítását! Reméljük, hogy a folyamatos hazaszállítás során mielőbb mindnyájan hazatérnek!

Az elmúlt héten a következő szerelvények érkeztek meg: Weidenből az auerbachi hadifoglyok első részlege, amely április 7-én indult el Weidenből, 1100 emberrel; Regensburgból a pockingi hadifoglyok 1200-an március 28-án indultak és április 1-jén érkeztek haza; Strasbourgból a francia hadifogságban lévők első csoportja 1600 hadifogoly, akik április 4-én indultak, folyó hó 13-án érkeztek haza.

Dr. Benedek Mihály tűzoltó főparancsnok-helyettesnek üzenjük Aurolfing Lager bei Ganhofen, Kreis Eggenfelden, Niederbayern címre, hogy jelentését megkaptuk, arra egy hét múlva, hétfőn este ugyanebben az időpontban válaszolunk! A Hazahozatali Kormánybiztosság franciaországi kirendeltségének üzenjük, Párizsba, hogy az április 4-én Strasbourgból elindult szerelvény és kísérői, Stroger és dr. Burger urak szerencsésen megérkeztek.

Attention! Nous prions les Hongrois de Lyon avertir Madame Burger 29. Rue Germain David que le convoi de prisonniers Hongrois de Strasbourg est bien arrivé ainsi que son mari le Docteur Burger et Monsier Stroger accompagnant ce convoi. Les formalités de retour exigeront environ une semaine.

Magyar Testvéreink! Bajtársak! A viszonthallásra!

Magyar Rádió Rt. Archívuma Hazahozatali Kormánybiztosság közleményei

A Hazahozatali Kormánybiztosság 1946. június 24-i közleménye

Millok Sándor hazahozatali kormánybiztos üzenetét olvassuk fel.

Magyar Testvéreim! Bajtársak!

Ismét alkalmam volt hivatalos ügyek rendezése közben néhány napot közöttetek tölteni. Beszéltem kötelességtudó, helytálló, derék magyar emberekkel, akiknek nagyon fáj a "nyugatos" megjelölés. Beszéltem vándorbottal kezükben a nagyvilágba készülő zsidó vallású magyarokkal, akik úgy érezték, hogy fájdalmuk ebben a magyar hazában elviselhetetlen, és beteg lelküket más hazában kívánják meggyógyítani. Pimaszkodtak velem csendőrök, akik ahelyett, hogy hamut szórnának fejükre és meaculpázva vernék mellüket, még mindig bennünket mocskolnak. Láttam csoportokat, amelyek boldogan jönnének vissza, ha erre lehetőségük volna, láttam csoportokat, amelyek nem mernek megmozdulni, mert a különféle rémhírek hatása alatt akaraterejük és elhatározó képességük megbénult, és láttam csoportokat, amelyek hallani sem akarnak a hazatéréstől.

Bajtársak! Mindinkább közeledik a békekötés ideje. Ez a helyzet, amiben ti éltek odakint, átmeneti. A békekötés után - ami remélhetőleg nem tart már soká - mint magyar állampolgárok alig találhattok tovább menedéket abban az országban, ahol az ottaniaknak is alig van mit enniök. Nem erőltetjük senkinél sem a hazatérést. Felnőtt emberek döntsenek önnön sorsuk felett legjobb belátásuk szerint, de jól gondolja meg mindenki, mit jelent számkivetettnek, világcsavargónak lenni egy életen keresztül. Megértjük, hogy azok, akik vétettek a magyar nép, a magyar alkotmány és szellemiség ellen, irtóznak a visszatéréstől, de nem értjük meg, hogy olyanok, akiknek az ijedségen kívül más hibájuk nem volt, akik a német propaganda hatása alatt szánták rá magukat a menekülésre, miért nem térnek vissza.

Láttam nagyon jól, hogy sokan áhítattal beszélnek hazájukról, csak nem tudnak a régi rendszer szellemiségéből szabadulni, és még mindig a régi kétségek gyötrik őket. Ezeknek, és csak ezeknek üzenem: szakítsák ki magukat ebből a szellemiségből, és térjenek haza.

Azoknak pedig, akiket kötelességteljesítésük tart ott, azt üzenjük: tartsanak ki tovább is őrhelyeiken. Láthatják, a magyar kormányférfiakat Moszkvában, Washingtonban, Londonban és Párizsban egyaránt megbecsüléssel fogadták. A megbecsülésen túl tárgyalásaik eredményesek voltak. A magyar arany és a magyar értékek sorsáról úgy Washingtonban, mint Londonban, kedvezően döntöttek. Az egész világ megrendülve és sok jóakarattal nézi szegény hazánk vergődését a háborús pusztulások nyomán. Azok a derék magyarok, akik odakint kórházban, iskolában és egyebütt vigyáznak mindenre, ami magyar, azoknak üzenjük: merítsenek hitet és erőt abból a megbecsülésből, szeretetből és jóindulatból, amellyel a győztes hatalmak viseltetnek velünk, legyőzöttekkel szemben. Legyenek meggyőződve, hogy hűségüket, magyarságukat itthon számon tartjuk. A hűtlenek, a nyelvöltögetők és mocskolódók viszont vegyék tudomásul, hogy az ő magatartásukat is számon kérik majd idehaza.

Szükségét éreztem annak, hogy ezt hazatérésem után elmondjam, abban a reményben, hogy ezekből a szavakból mindenki megérti azt, ami őt illeti.

Bajtársak! Magyar Testvéreink! Most adunk hírt arról, hogy a mátyásföldi repülőtéren pár nappal ezelőtt orosz utasszállító gépen 30 volt magyar hadifogoly érkezett haza. A krasznojarszki hadifogolytáborból jöttek, ahol különlegesen dicséretre méltó, kiváló munkájuk jutalmául bocsátották őket szabadon és szállították haza a Vörös Hadsereg repülőgépén Budapestre.

A hazaérkezőket a Hazahozatali Kormánybiztosság fogadta és irányította tovább lakóhelyükre, ellátva őket utazási igazolvánnyal, hogy zavartalanul hazatérhessenek családjukhoz. A hazatértek névjegyzékét a sajtó útján közöltük.

Vékássy Lajos rendőr főfelügyelőnek Ganhofenbe üzenjük: Fórizs József Budapesten, Kovács András Rákospalotán, az egész család, beleértve dr. Simonékat, Erzsi nénit és Lajcsit, egészségesek, és több levelet küldtek. Járadi Lajosné, Ilonka leányával együtt a régi lakásban laknak. Egészségesek, sok levelet írtak.

Szakály Józsefné egészséges, a postánál dolgozik. Az Akácfa uccai lakást bombatalálat érte, új lakáscíme: Népszínház ucca 57. III. emelet 28.

Magyar Rádió Rt. Archívuma Hazahozatali Kormánybiztosság közleményei

A Hazahozatali Kormánybiztosság 1946. július hó 29-i közleménye

Magyar Testvéreink! Bajtársak!

Az elmúlt hét hadifogoly vonatkozásokban két kedvező eseményt hozott: a Szovjetunióból a közeljövőben hazaérkező 25 000 magyar hadifogoly átvételének előkészítésére Debrecenbe kiküldött tárcaközi bizottság visszaérkezett Budapestre. A Népjóléti Minisztérium, a hazahozatali kormánybiztos, a Magyar Vöröskereszt és az összes érintett tárcák megbízottai a debreceni helyi hatóságokkal és társadalmi szervekkel karöltve, minden előkészületet megtettek arra, hogy a nagyobb csoportokban érkező oroszországi hadifoglyok simán, zökkenőmentesen érkezzenek otthonukba. Átmeneti szállások, étkeztetőállomások, ingyenes orvosi vizsgálat, fertőtlenítő, fürdő és az arra rászorulók számára kórházi ágyak várják hazatérő bajtársainkat. Az egészségesek - és a hazatérők túlnyomó többsége egészséges, munkaképes ember lesz - azonnal meg fogják kapni elbocsátólevelüket, amelynek birtokában rögtön hazautazhatnak családjukhoz. A hazatérő hadifoglyok a vasúton ingyen utaznak. Gondoskodás történik arról, hogy az ipari munkások szakképzettségüknek megfelelő elhelyezkedést nyerjenek. Az ország gazdasági helyzete által megengedett keretek között arról is gondoskodik a Népjóléti Minisztérium, hogy a rászorultak megfelelő szociális megsegítésben részesüljenek, hogy minél gyorsabban és hatékonyabban bekapcsolódhassanak az ország gazdasági és társadalmi újjáépítésébe.

A másik jó hír a nyugaton hazaszállításukat váró honfitársainkat és itthoni hozzátartozóikat érinti: a néhány hét óta technikai okok miatt szünetelő nyugati hazaszállítás a legközelebbi napokban ismét megindul. Valamennyi megszállási övezet katonai parancsnokai nagy megértéssel kezelik ügyünket. Ígéretet kaptunk arra, hogy mindennap egy, sőt lehetőség szerint esetleg napi két teljes szerelvényt fognak Magyarország felé elindítani. Ez az jelenti, hogy két hónap alatt valamennyi még nyugaton lévő hazavágyó magyar haza fog térni övéihez.

Ezúttal is fel kell hívnunk figyelmeteket arra, vannak közöttetek olyanok, akiknek alapos okuk van rá, hogy ne akarjanak hazajönni. Háborús és népellenes bűnösök még mindig szép számmal bujkálnak soraitok között, és érthető, hogy ezek az elemek mindent elkövetnek, hogy a demokratikus Magyarországot aljas rémhíreikkel előttetek befeketítve lebeszéljenek benneteket a hazatéréstől. Ne üljetek fel a rémhíreknek! Aki nem bűnös, nyugodt lélekkel és felemelt fővel térhet haza. Itthon nem várja ugyan a bőség Kánaánja, de a magyar föld és a magyar dolgozók karja biztosítani fogja minden dolgozni akaró magyar ember számára a tisztességes megélhetést.

Bizonyára érdekelni fog benneteket, bajtársak, hogy a világtörténelemben példa nélkül álló infláció Magyarországon véget ért. Az ország leromlott gazdasági állapotát kihasználó lelketlen üzérek aranykora letűnt. Magyarországon ismét jó, értékálló pénz van: a forint. A magyar kormány és a magyar dolgozók éberen fognak őrködni, hogy a forint valóra váltsa a hozzá fűzött reményeket: megbízható és állandó ellenszolgáltatása legyen az elvégzett munkának és biztosítéka a dolgozók megélhetésének.

A jó pénzzel, a forinttal a gazdasági újjáépítés harcának új, döntő korszaka kezdődik. Minden munkás magyar kézre, minden értelmiségi dolgozó alkotó elméjére szükségünk van, hogy a harcot győzedelmesen fejezzük be. Ehhez a harchoz hívunk haza benneteket, bajtársak! A harc jutalma a romjaiból újjáépített szabad Magyarország lesz, a demokrácia Magyarországa, amelynek minden dolgozó polgára büszkén vallhatja magát a demokrácia harcosának.

Felkérjük az észak-németországi amerikai zónában tartózkodó magyar szerveket, hogy jelentésüket a magyarok létszámáról, a táborok helyzetéről és minden egyéb felmerült kérdésről Münchenen keresztül soron kívül küldjék meg.

Magyar Rádió Rt. Archívuma Hazahozatali Kormánybiztosság közleményei

A magyar hadirokkantak és hadifoglyok 1947. január 27-i híradója

A Magyar Hadirokkant és Hadifogoly Híradó 4-ik száma A hazatérő hadifoglyok ellátásának jövő feladatai és tervei címmel a Népjóléti Minisztérium illetékes ügyosztályának nyilatkozatát közli.

A lap közli a hazatért hadifoglyok névsorát, rádióüzeneteket és egyéb üzeneteket orosz fogolytáborokból, valamint a Magyar Hadirokkant és Hadifogoly Híradó szerkesztőségében (Ó u. 12.) átvehető levelek jegyzékét.

Mi igaz a 30 000 hadifogoly hazajöveteléről? címmel a következőket írja a magyar Hadirokkant és Hadifogoly Híradó. Több napilap megírta és a Rádió is bemondta, hogy Kolozsvárra nagyobb hadifogoly-szállítmány érkezett, és hogy a kísérő vöröskeresztes nővér szerint a közeljövőben 30 000 hadifogoly jön haza a Szovjetunióból.

Félreértések elkerülése végett közöljük, hogy az a bizonyos szállítmány Kolozsvárra nem most, hanem több mint 3 héttel ezelőtt érkezett meg, és január 5-én már Debrecenben voltak a hadifoglyok, s erről lapunk január 11-iki számában írtunk is. (Névsorukat a múlt heti és e heti számunkban közöljük.) Zentay Árpád százados elbeszélése alapján azt is megírtuk, hogy a foksani táborban az orosz parancsnokságon úgy hallotta, hogy a Szovjetunióból újabb 30 000 hadifoglyot fognak hazabocsátani. Ez természetesen csak ellenőrizhetetlen magánértesülés, s éppen ezért nem tálaltuk fel ordító címekkel. Megkérjük a magyar sajtót, hogy ellenőrizhetetlen magánértesülésekből ne csináljanak szenzációhajhászást, és ne csigázzák fel feleslegesen a hadifoglyok hozzátartozóit. Még csak annyi a megjegyzésünk, hogy mivel a magyar békeszerződést hamarosan aláírják, utána nemcsak 30 000, hanem valamennyi hadifogoly hazajön.

Az MKP Központi Hadifogoly Irodája közli: az újfajta igazolást csak azok kérhetik, akik már kérték a hadifogoly hazahozatalát, és erről iktatószámot kaptak. Az új igazolási eljárás abban áll, hogy a régebbi igazolás iktatószámát rávezetjük a hadifogolyhoz küldendő egyik lapra, és pecsétünkkel igazoljuk ezt. Az ilyen igazolással ellátott levelezőlapot a hadifogoly kézhez kapja, és saját maga a helyszínen tudja megsürgetni a hazahozatali eljárást. Egyúttal kérjük, hogy mindazok, akik hozzánk felvilágosításért vagy bármiért fordulnak, címüket olvashatóan írják le, hogy levelükre választ kaphassanak.

A Központi Hadifogoly Iroda egyúttal azt is közli, hogy január 21-én 48 250 drb. levelezőlapot küldött ki a moszkvai Vöröskereszten keresztül a szovjetuniói táborokban lévő hadifoglyokhoz.

Óvakodjunk a hadifoglyok hozzátartozóinak szélhámosaitól. Az elmúlt hónapokban sok esetben megtörtént, hogy hadifoglyok hozzátartozóihoz ismeretlen egyének beállítottak azzal a mesével, hogy pénzt, élelmiszert és ruhaneműt tudnak eljuttatni az oroszországi táborokban lévő hadifoglyokhoz. A Főkapitányság jelentése szerint az elmúlt két hónapban 63 ilyen szélhámos ellen adtak be feljelentést, és ezek közül 51-et már el is fogtak. A legtöbb szélhámosságot Szőke Antal követte el, aki 480 hadifogoly hozzátartozójától csalt ki pénzt. Felhívjuk a hadifoglyok hozzátartozóinak figyelmét arra, hogy sem pénzt, sem csomagot nem lehet küldeni a szovjetuniói fogolytáborokba, s aki mást állít, az szélhámos, és át kell adni a rendőrségnek. Azonkívül arra is ügyeljenek, hogy sok szélhámos azzal a mesével állít be a hozzátartozókhoz, hogy hírt hozott a hadifogságból. S a jó hírért saját maga részére pénzt vagy egyebet kér, vagy csak elfogad. Minden esetben, amikor állítólagos hadifoglyok azzal állítanak be a hozzátartozókhoz, hogy hírt hoznak a hadifogságból, a legszigorúbban igazoltassák le az illetőt, mert a legtöbb ilyen hírhozó sohasem volt hadifogoly. És a hadifogoly hozzátartozóihoz csupán azért megy fel, hogy a saját maga részére valamit ki tudjon csalni.

A Hadirokkantak és Hadigondozottak Hangja című rovatban hozzászólást olvashatunk a készülő hadirokkanttörvényhez. A hozzászóló tiltakozik az ellen, hogy a hadirokkantak özvegyei csak abban az esetben tekinthetők járadékos hadiözvegynek, ha a házasságkötés legkésőbb a katonai szolgálat megszűnését követő két éven belül történt, és azt a módosítást ajánlja, hogy "a hadirokkantak özvegyei már akkor is járadékos hadiözvegynek tekinthetők, ha a házasság legkésőbb az 1933. évi VII. tc. életbelépésétől köttetett". Több, a hadirokkantakat és a hadigondozottakat érdeklő cikk mellett a HONSZ-csoportok híreit és közérdekű szerkesztői üzeneteket olvashatunk a Magyar Hadirokkant és Hadifogoly Híradóban.

Mai rádiószolgálatunk ezzel véget ért, legközelebb mához egy hétre, február harmadikán este 10.55 perckor jelentkezünk újra.

Magyar Rádió Rt. Archívuma magyar hadirokkantak és hadifoglyok híradója

A magyar hadirokkantak és hadifoglyok 1947. február 17-i híradója

A Magyar Hadirokkant és Hadifogoly Híradó, a hadifoglyok, a hadirokkantak és a hadigondozottak érdekeiért küzdő hetilap A magyar béke és a hadifoglyok hazajövetele című vezércikkében a következőket írja.

A párizsi béke új korszakot, új lehetőségeket nyit meg előttünk. Még a békekötés előtt országunk a fölemelkedés útjára tért. A fiatal demokrácia kétéves erőfeszítése meghozta az eredményt. Most pedig, amikor visszakapjuk teljes önállóságunkat és függetlenségünket, ez a döntő tény bizalmat, öntudatot és lelkesedést önt minden becsületes magyar lelkébe. A békekötéssel kapcsolatban megállapíthatjuk azt is, hogy a Szovjetunió nagy emberszeretetének köszönhető, hogy még a békekötés előtt több mint 250 000 hadifogoly jött haza a szovjet táborokból. A békeszerződés 21-ik cikke kimondja, hogy "a magyar hadifoglyok, mihelyt lehetséges, hazaszállítandók a hadifoglyokat visszatartó egyes hatalmak és Magyarország között erre vonatkozó megállapodások szerint", tehát hamarosan várhatjuk, hogy hadifoglyaink ezrei fognak hazatérni otthonukba, és sok magyar család szenvedései érnek ezzel véget. Ezzel kapcsolatban pedig tegyünk őszinte fogadalmat, hogy sem belső összeesküvő, sem külső hódító bitangok érdekeiért soha többé nem fogunk vért ontani...

A Központi Hadifogoly Iroda március másodikán, vasárnap de. 11 órakor Budapesten, a Csengery u. 68. alatt hadifogolynapot tart, amelyen a hadifoglyok hozzátartozói részére felvilágosítást ad a már hazaérkezett és érkezendő csoportokról, az oroszországi fogolytáborok életéről, tájékoztatást nyújt a hadifoglyok hazahozatala iránti legújabb lehetőségekről, több száz, a hadifoglyoktól érkezett eddig kézbesíthetetlen levelet megtekintésre bocsát. A hadifogolynap keretében a Magyar Hadirokkant és Hadifogoly Híradó ismerteti a legújabb hadifogolynévsorait. A tájékoztatás után kiváló művészek közreműködésével szórakoztató műsorszámok kerülnek bemutatásra. A hadifogolynapot március másodikán, vasárnap de. 11 órakor Csengery u. 68. szám alatt tartjuk.

Még karácsony táján elterjedt annak a híre, hogy a december vége felé Oroszországból jövő hadifoglyok nagy része megfagyott, azonban a lapoknak erről nem szabad írni. Persze neveket senki sem tudott mondani, már csak azért sem, mert decemberben az utolsó hadifogoly-szállítmány 17-én érkezett, és sem azon, sem az előbbi szállítmányon egyetlen egy hadifogoly sem fagyott meg. Eddig név szerint összesen egy hadifogolyról, Holló Géza iványi lakosról hallotta édesanyja, hogy útközben megfagyott, viszont úgy látszik csoda történt és a halott föltámadott, mert a szülők utólag levelet kaptak a megfagyott gyermektől. Egyszóval kiderült, hogy nem több száz, hanem összesen egy hadifogoly fagyott meg, és utólag az is föltámadott, már csak azért is, mert nem indították útnak, és még mindig a fogolytáborban van, tehát útközben még akkor sem fagyhatott volna meg, ha akart volna. Ebből az a tanulság, hogy az ilyen és ehhez hasonló híreket a hadifoglyok rossz sorsáról, ezek tömeges elpusztulásáról a reakciósok, a fasiszta összeesküvők és egyéb banditák indítják el, hogy ezzel is nyugtalanságot és elégedetlenséget szítsanak a Magyar Köztársaság és bizalmatlanságot a Szovjetunió ellen. Aki ilyen rémhíreket terjeszt, azt át kell adni a rendőrségnek.

Újból megindult a hadifoglyok hazaszállítása a Szovjetunióból, csütörtökön 23 volt partizán érkezett Debrecenbe. Ezeknek a pontos névsora megtalálható a Magyar Hadirokkant és Hadifogoly Híradó 7-ik oldalán Volt partizánok orosz lágerben cím alatt. A hazatértek elmondták, hogy eddig a kemény tél akadályozta a hadifoglyok tömeges hazaszállítását, de most, hogy az idő enyhülése várható, egymás után jönnek majd a hadifogoly-szállítmányok.

Azok között a hadifoglyok között, akik 1945. augusztus 11-e után tértek vissza keletről, svéd adományokból egy-egy rend ruhát és cipőt osztanak ki.

A Központi Hadifogoly Iroda (Budapest, Ó u. 12.) február második hetében 31 9000 levelet továbbított oroszországi magyar hadifoglyokhoz.

A Magyar Hadirokkant és Hadifogoly Híradó közli a legújabb rádióüzeneteket a Szovjetunióból, a Hadifoglyok keresik hozzátartozóikat rovatban a szerkesztőségünkben átvehető levelek jegyzékét, valamint üzeneteket a 62-es, 99-es, 165-ös, 171-es, 181-es, 182-es, 185-ös, 199-es, 200-as, 211-es, 213-as, 219-es, 223-as, 227-es, 242-es, 245-ös, 251-es, 254-es, 263-as, 324-es, 401-es és 437-es táborokból, valamint a Szovjetunióból Drezdába érkezett azon hadifoglyok névsorát, akik hazaszállításra várnak. A Hadirokkantak és hadigondozottak hangja rovatban több más cikk mellett Mit kívánnak a hadigondozottak címmel ismerteti a debreceni HONSZ-csoportnak a népjóléti miniszter úrhoz intézett beadványát.

Ezen kívül üzenetek, hadifogoly-keresések és az oroszországi hadifoglyok által írt levelek, cikkek mellett több más érdekes közlemény olvasható a Magyar Hadifogoly és Hadirokkant Híradó legújabb számában.

Nagy keresztrejtvény-pályázatot indított el a Magyar Hadirokkant és Hadifogoly Híradó. A megfejtők között 30 értékes díjat sorsolunk ki, az első díj 1 pár bakancs, 2-ik díj egy férfi mikádókabát.

A Központi Hadifogoly Iroda a közeljövőben kiállítást rendez. A kiállítás anyag a hadifogság alatt készített rajz, szobor, dísztárgyak, dobozok és más használati tárgyak. A kiállításon minden volt hadifogoly részt vehet. Jelentkezni lehet szerkesztőségünkben (Budapest, Ó u. 12.) naponta de. 10-től 1-ig.

Megnyílt a volt hadifoglyok szövetkezetének üzlete Budapest, Nyár u. 12. alatt.

Rádiószolgálatunk mai adását ezzel befejeztük. Legközelebb mához egy hétre, február 24-én este, 10 óra 55 perckor jelentkezünk újból közérdekű híreinkkel.

Magyar Rádió Rt. Archívuma magyar hadirokkantak és hadifoglyok híradója

A magyar hadirokkantak és hadifoglyok 1948. február 9-i híradója

A Magyar Hadirokkant és Hadifogoly Híradó közérdekű híreit olvassuk fel.

Méltán keltett nagy megelégedést a hadifoglyok hozzátartozóinak körében, de az ország egész közvéleményében is az a hír, hogy a magyar kormány kezdeményezésére tárgyalások indultak a még a Szovjetunióban lévő hadifoglyok hazaszállítása ügyében. Múlt heti híradásunkban már jelentettük, hogy fent említett tárgyalások jó mederben haladnak. Most pedig közölhetjük, hogy a tárgyalások eredményeként a hadifoglyok hazaszállítása kedvezőbb időjárás beálltával kezdetét veszi, és még ebben az évben, most már a két állam közt megkötött szerződés alapján az utolsó magyar hadifogoly is hazatér a Szovjetunióból.

A magyar kormány eddig is, egyéb kedvezmények között, gyógyüdültetést biztosított a hazatért hadifoglyoknak. Ezt a tevékenységet most kiszélesíti, és Olt Károly népjóléti miniszter kezdeményezésére Balassagyarmaton, Pécsett, Orosházán és a budapesti Szabadsághegyen hadifogolyüdülőt, Hajdúszoboszlón és Hévízen hadifogoly-gyógyintézetet létesített.

A gyógyintézetekbe az illetékes hatósági orvos javaslatára a Népjóléti Minisztérium I/2 osztálya utalja be a hazatérteket. Ennek időtartama 2, illetőleg 4 hét, amelyet azonban az üdülő vagy gyógyintézeti orvos szükség esetén meghosszabbíthat. Új kedvezmény, hogy a hazatért hadifoglyok szükség esetén díjmentes szemüveget kaphatnak, ugyancsak az I/2 osztályon keresztül (Budapest, Személynök u. 21-23.). Ezekben a kedvezményekben csak az 1947. április 1. után a Szovjetunióból hazatért hadifoglyok részesülhetnek.

Téves magyarázatok és félreértések elkerülése végett újra közöljük a hadigondozottak és a hadifogoly-családtagok közmunkaváltságáról szóló rendeletet. Eszerint az 50%-os és ennél magasabb százalékú hadirokkantak, valamint a hadiözvegyek mentesülnek a közmunkaváltság fizetése alól, ha havi keresetük nem haladja meg a 300 forintot. Hasonló kedvezményben részesülnek azok a hadifogoly-hozzátartozók is, akiknek családfenntartó hozzátartozója van hadifogságban.

Az árvíz sújtotta hadigondozottak érdekében fontos intézkedést hozott Olt Károly népjóléti miniszter. Feljogosítja Szatmár-Bereg- és Szabolcs vármegyék alispánját, hogy azon hadigondozottaknak, kiknek megélhetése az árvíz előtt biztosítva volt, és e címen járadékot nem kaptak, de most az árvíz következtében megélhetésüket elveszítették, azoknak 1948. január 1-től június 30-ig a járadékot folyósítsák. Az ez irányú kérelmeket a helyi szociális titkároknál és kifizető hatóságoknál kell beterjeszteni egyénileg vagy csoportosan.

Vége szakadt azoknak a felháborító üzelmeknek, amiket épkézláb, de magukat hadirokkantnak álcázó munkakerülő fiatalemberek végeztek a főváros utcáin. A rendőrség internáltatott már eddig is 15 ilyen foglalkozású férfit, s ebből az alkalomból a Hadigondozottak Hangja megjegyzi: fenti egyének az igazi hadirokkantak becsületét bemocskolják, és ezt váltják be pénzre. A hatóságok beavatkozása remélhetőleg rövidesen nyugvópontra tereli ezt az ügyet.

Az Építési és Munkaügyi Minisztérium nyilvántartásba vette az eddig hazatért hadifoglyokat, hogy szakmák szerint tiszta képet nyerjen, és a hároméves terv egyre növekvő munkalehetőségeiben őket felhasználja. Országunkban a hároméves terv növekvő lendülete teljesen ki fogja küszöbölni a munkanélküliséget, és a nagy tapasztalattal rendelkező volt hadifoglyokat megfelelő helyen bekapcsolja az újjáépítésbe.

A Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetségéhez tömegesen érkeznek panaszok, amelyben azt kifogásolják, hogy egyes szervek nem méltányolják a kormányzatnak a hazatért hadifoglyok jogos földigényére vonatkozó méltányos rendelkezéseit. A kormányzat jóindulatára jellemző, hogy a még ezután szétosztásra kerülő, mintegy 70 000 kat. holdból több mint a fele, 40 000 hold hadifoglyokra vár. Erre való tekintettel a Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetsége és az UFOSZ megállapodott arra vonatkozóan, hogy mindenütt együttműködnek. Ezért felhívjuk a Bajtársi Szövetség helyi csoportjait, mindenütt lépjenek érintkezésbe az UFOSZ-szal. Panaszaikat ne hallgassák el, értesítsék jogsérelem esetén az Országos Földhivatalt is.

Múlt heti híradásunkban jeleztük, hogy a hadigondozottak vezetői tárgyalásokat folytatnak Olt Károly népjóléti miniszterrel. Ennek eredményeképpen a közeljövőben a 100%-os hadirokkantak részére jelentős emelés várható. A Kossa Istvánnal folytatott tárgyalások eredménye pedig az, hogy a Szakszervezeti Tanács utasította a munkaközvetítőket, hogy munka nélküli hadigondozottat soron kívül közvetítsenek.

Magyar Rádió Rt. Archívuma magyar hadirokkantak és hadifoglyok híradója

A Szabad Szó 1945. augusztus 30-i száma

Veres Péter Aggodalmas szívvel című cikke a hadifoglyokról

Most, amikor a hadifoglyok áradata megindult hazafelé, most, amikor a várakozó lelkekben a sötét bizonytalanság már aggodalmas izgalommá fokozódik, hogy jaj, vajjon az enyéim visszajönnek-e?, és hogy jaj, vajjon testük-lelkük épen maradt-e?, szólnunk kell még egyszer a hadifogolykérdésről és a népünk jövőjéért való felelősségről. Nem arról már, hogy kinek van nagyobb érdeme a hazajövetelük körül, nem is arról, hogy a hazatérő hadifoglyok lelkét és szavazatát melyik párt szerezze meg magának, hanem arról, hogy mit tegyünk egyébként mint magyar emberek, és mit tegyünk együttesen mint magyar nép, hogy két háború pusztítása és embertelen szenvedései után igazi valósággá, történelmi erővé váljon az a fogadkozásunk, amit a felszabadulás óta oly sokszor elharsogtunk már, hogy: soha többé! Hogy soha többé nem bízzuk ebre a hájat, urakra és németekre a magyar nép életét, vérét, vagyonát és jövendőjét. Ismétlem: ma, amikor aggodalmas szívvel lessük, várjuk az újságokban az üzeneteket és a névsorokat, amikor aggodalmas szívvel kérdezgetjük a fáradt, megviselt, csöndes hazatérőket, hogy jaj, vajjon a szent véletlen nem segítene-e hozzá, hogy hírt kapjunk arról, aki nekünk kedves, és ma, amikor az állomásokon ezrek várják, hogy egy-egy szakállas arcban nem bukkan-e elő a rég elveszett férj, apa, gyermek vagy testvér: újra fel kell vetnünk, hogy miért volt ez az egész, és hogy ne legyen újra.

Tudom, hogy azokat a százezreket, akik valakit hazavárnak, semmi más nem érdekli igazán, csak ez. Tudom, hogy ezeknek a szívében a politika, a párt, a reakció, a demokrácia, de még a feketepiac is a semmibe merül amellett, hogy jaj, vajjon az enyém hazakerül-e?, és mégis azt mondom, hogy már most azonnal, amikor még fájó a seb, amikor még sebzett a lélek, beszélni kell a jövőről, beszélni a gyermekeink megmentéséről.

Soha világéletemben nem voltam nyafogó pacifista, mind a két világháborúból kijutott nekem is, fogság is, egyéb is, az első világháborúba még önként mentem el, nem harciasságból, ölési vágyból, hanem becsületből, hogyha mindenki oda van, én se maradjak ki, de most azt mondom és úgy érzem, velem együtt az egész magyar nép mondja pártkülönbség nélkül: elég volt! Tudom, hogy a történelem nagy s az ember kicsi, tudom, hogy a történelem erői sodorják, gyűrik az embereket és a nagy népek közt a kis nemzeteket, tudom, hogy a helytállás, a hősiesség vágya épp oly örökkévaló az emberi lélekben, mint ennek az ellentéte, a fáradt belenyugvás, tudom, hogy egy idő múlva az emberben és a nemzetekben újra fellobban a harci vágy, a düh vagy a keserűség, azt is tudom, hogy időnként az ember nem fér a bőrébe, ilyenkor mondja a magyar, hogy "vesztit érzi", de most mégis azt mondom én is a többiekkel: elég volt! Az emberi élet a nemzet élete nagy dolog, de őrület arra gondolni, hogy csak úgy élhessen az egyes ember és úgy élhessen az egyes nemzet, ha kiirtja a másikat. Meg kell találni a formát ahhoz, hogy az emberiség értelmesebb rendben éljen, mint eddig. Látjuk most már, hova vezet a könyörtelen hatalmi akarat, és látjuk, mi lesz azzal a néppel, amely a hatalomvágy őrületét urával együtt magáévá teszi. Látjuk, hogy két könyörtelen hatalmi akaratból mindig csak az egyik győzhet, és jaj annak a népnek, amelyik elfogadja azt az őrült alternatívát, hogy "győzelem vagy halál". Mert a népek igazi háborús alternatívája csak "győzelem vagy vereség" lehet, és ott kezdődik a gyógyíthatatlan őrület, amikor a bukásba zuhanó zsarnok a népét is magával rántja. Láttuk most Mussolini és Hitler példájából megint egyszer azt az örök történelmi leckét, amit, sajnos, eddig sem a népek, sem a hatalom őrültjei nem tanultak meg soha. Most azonban már meg kell tanulni, mert az emberi gonoszság olyan eszközöket csinált a gépekben, hogy ha nem lesz úrrá a józan ész: akár szétrobbanhat az egész keserű földgolyó.

Annak, hogy béke legyen, s az ember élni tudjon, és meg is férjen a bőrében, két alapelve van. 1. Az egyes ember szabadsága, mozgási lehetősége az anyagi világban és a szellemi élet egész területén, a nemzeti közösség szabadsága, függetlensége a többi nemzetek között az egyenjogúság alapján, a többi nemzet által is elfogadott fegyelemben.

Hiszen tudjuk, mindegyik örökkévaló, az egyén is, a közösség is, az egyes ember is, a nemzet is, de jaj annak a közösségnek, amelyik vélt érdekeiért vagy hatalomvágyó zsarnokai kedvéért elpusztítja egyénei színe-javát, mint a múltban Róma, Karthágó és még annyi hatalom, és mint most a németek tették. Jaj annak a nemzetnek, amelyik megnyomorítja és sírba temeti ép fiai százezreit valami bebeszélt hadi dicsőségért. De még jajabb annak, mint a magyar, amelyik évszázadok óta nem a maga, hanem a mások hatalmáért és dicsőségéért vérzik. Hát erre kell azt mondanunk, hogy csakugyan: soha többé!

Egészséges nemzet csak úgy élhet, ha a nép kormányzata a népért való felelősséget szívében, lelkében érzi, ha lelkéből lelkedzett fiai vezetik távoli magas királyok és idegen uralkodó osztályok helyett, akiknek mindegy, hogy milyen népen, csak hatalom legyen, és mindegy, hogy kicsoda, csak alattvaló legyen. De vigyázzunk! Az, amit most mondtam, csábító jelszó és a népet vízre viheti, de szomjan hozza vissza. Mert még az sem elég, ha a népet a népből való vezetők kormányozzák, hiszen minden népben vannak olyan emberek, akiket megszállhat a Sátán, a hatalomvágy őrülete, az, ami Krisztust is felvitte a hegyre és megmutatta neki a világ királyságait. Soha nem szabad elfelejteni, hogy Hitler és Mussolini a nép fia volt, és mégis. Intézményes biztosíték kell ahhoz, hogy se idegen nagyurak, se a nép becsvágyó, esetleg őrült fiai ne játszhassanak népük életével és nemzetük szabadságával. Intézményes biztosíték: népuralom, vagyis demokrácia. Szép szó, amely csak jelszóvá válik, ha be nem építjük azonnal népünk életébe és országunk alkotmányába. Hazugság, csalás, becstelenség, üzletes korrupció vetődnek fel a néptenger hullámain, mint a világ többi népeinél a szabadság és demokrácia első próbáinál. Vigyázzunk hát, nagyon vigyázzunk, épp olyan aggodalmas szívvel vigyázzunk a demokráciára, mint amilyen aggodalmas szívvel várjuk haza gyermekeinket, akiket a zsarnoki önkényuralom elragadott tőlünk. Ne csak a máért égjen az aggodalom bennünk, hanem a holnapért is égjen a felelősség.

Hadtörténelmi Levéltár Külügyminisztérium Hadifogolyosztály, 341. dob.

UTÓSZÓ

Tisztelt Olvasó!

A könyvünkben Ön elé tárt sorokat olyan emberek írták,
akik átélték a magyarság történelmének leggyötrelmesebb időszakát,
a XX. századot, annak viharait, az embert megalázó és elpusztító eseményeit.
Az idősebbek már éltek az I. világháború országunkra katasztrófát hozó befejezésekor.
Mi, utódok megismerhettük tőlük Doberdó, Szerbia, Galícia háborús poklát.
A következő generáció tagjaiként részesei voltunk a Trianon által okozott nyomorúságnak,
nyakunkba szakadt az 1932-33-as világgazdasági válság, találkoztunk az élelmiszer-adagolással,
majd a harcterekre, a hadifogolytáborokba kerültünk, ahonnan százezrek soha nem tértek vissza.
Mint túlélők pedig részesei lettünk egy 40 évig tartó, szocializmusnak nevezett,
kudarcba fulladt társadalmi kísérletnek. A mindezekben részt vett emberek
ragadtak tollat a békés rendszerváltás után, részben saját kezdeményezésre,
részben a Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetsége felhívására,
hogy közzétegyék a háború rájuk kényszerített tapasztalatait,
a hadifogolytáborokban folytatott küzdelmüket a túlélés reményében.
Az írásokból kitűnik bajtársaink leleményessége
a pótlólagos élelem megszerzésében, a hitélet gyakorlásában,
a kulturális és sporttevékenység megszervezésében,
az összetartásban, a nehézségek leküzdésében. Ugyanakkor
felfigyeltek más nemzetek fiainak példamutató magatartására:
a németek fegyelmezettségére, a japánok következetességére
jogaik minden áron való érvényesítése érdekében.
Kívánatos lenne a mai és a jövendő nemzedékeket
megismertetni a nehéz helyzetek leküzdésének
módszereivel, ügyelve arra, hogy enyhülés után
emelt fővel állhassanak szeretteik, barátaik elé:
túléltem, becsületes maradtam!
Az egykori hadifoglyok életmentő praktikája
nemcsak a drótkerítések mögött élők
számára tanulságos és hatásos,
hanem alkalmazható a természeti katasztrófák,
a nemzet és az egyéni gazdálkodások csődje,
valamint a nagyobb társadalmi nehézségek,
megrázkódtatások idején is.
Napjainkban nem azt a világot éljük,
amikor a fotelben hátradőlve pihenhetünk,
mert körülöttünk minden rendben van.
Ilyen talán sohasem lesz!
Erre figyelmeztetnek bennünket
Kancsár Imre,
1997-ben Ausztráliában elhunyt
szeretett honfitársunk
verssorai:

Ne hidd, hogy az élet könnyű, mint az álom, S áttáncolhatsz rajta, mint egy cifra bálon. Ne hidd, hogy a könnyek kacagássá válnak, És téged mindenhol tárt karokkal várnak.

Papp Tibor

VÁLOGATÁS
A HADIFOGOLYSORSRÓL MEGJELENT
KIADVÁNYOKBÓL

Antalfy István: Próbatétel. Versek a szovjet hadifogságból. Kecskemét, 1998, Házinyomda Kft.

Bártfai Szabó László. Az utolsó emberig. Egy csoportparancsnok visszaemlékezései a Don menti harcokra. Budapest, 1988. B. Szabó László.

Bien György Zoltán: Elveszett évek. Budapest, 1998, Gondos Bt.

Botár Árpád: A láthatatlan hadsereg. Kémek, árulók, merénylők. 1938.

Cseres Tibor: Vérbosszú Bácskában. Budapest, 1991, Magvető.

Csiby Mihály: Szu-rágta 1459 nap. Budapest, 1945, EFFO Kiadó.

Fehérvári István: Börtönvilág Magyarországon, 1945-1956. Budapest, 1990, Magyar Politikai Foglyok Szövetsége.

Hadifogoly Híradó, I-VII. évfolyam. Budapest, 1992-1999. Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetsége.

Horváth István: Bünhődés büntetlenül. Hadifogolynapló. Budapest, 1992, Zrínyi Kiadó.

Horváth Miklós-Szabó Péter: Pihenj te néma hadsereg. Riport a Don-kanyarról. Budapest, 1992, Zrínyi Kiadó.

Jobbágy Károly: Vesszőfutás. Versek. Budapest, 1990, Jobbágy Károly.

Kárpátaljai Magyar Könyvek - Istenhez fohászkodva... Szerk.: Küllős Ilona. Ungvár-Budapest, 1998, Intermix Kiadó.

Kemenes Kálmán: Fogságaim. Budapest, 1998. Accordia Kiadó.

Magyarország a második világháborúban. Lexikon A-Zs. Budapest, 1997, Petit Real Könyvkiadó.

Pálfalvy Nándor: Esküszöm, hogy hű leszek... Budapest, 1990, Hálózat Kft.

Raisz Attila: Napló. Várpalota, 1992, King-Print Nyomda.

Stark Tamás: Hadak útján. A m. kir. honvédség a második világháborúban (térképalbum). Budapest, 1991, Corvina.

Szebeni Ilona: Merre van a magyar hazám? Debrecen, 1991. Széphalom Könyvműhely.
Haza fogunk menni. Kényszermunkán a Szovjetunióban, 1944-1949. Debrecen, 1993. Piremosz Kiadó.

Tarcai Béla: Magyarok a nyugati hadifogolytáborokban. Budapest, 1992, Kötés Kereskedelmi és Szervező Kft.
Piros volt a parolim. Hadifogságom naplója. Miskolc, 1993, Felső-Magyarország Kiadó.

Dr. Viczián Antal: Meghaltak a Donnál. Sebészként a háborúban. Szombathely, 1992, dr. Viczián Antal.

Árva Erzsébet-Pozsonyi József: Deportáltak. Balmazújváros, 1989, Balmazújvárosi Múzeum.

Füzes Miklós: Törvénysértéssel. Pécs, 1992, Baranya Megyei Könyvtár.
Embervásár Európában. Pécs, 1994, Magyar Történelmi Társulat Dunántúli Csoporga, Baranya Megyei Levéltár.

Hetényi Varga Károly: Akiket üldöztek az igazságért. Budapest, 1985, Ecclesia Kiadó.

Katona Lajos: A második világháborúból hazatért hódmezővásárhelyiek. Hódmezővásárhely, 1995. Második világháborús emlékbizottság.

Makó Imre-Katona Lajos: A második világháború és a fasizmus hódmezővásárhelyi áldozatai. Hódmezővásárhely, 1991, Emlékbizottság a második világháború hódmezővásárhelyi áldozatainak megörökítésére.

Lengyel József Igéző. Elbeszélések. Budapest, 1961, Szépirodalmi Kiadó.
Elévült tartozás. Budapest, 1964, Szépirodalmi Kiadó.
Szembesítés. Budapest, 1988, Magvető.

Lovas Márton: Magyar voltam a GULÁG-on. Budapest, 1989, Széchényi Könyvtár.

Rózsa Péter: Ha túléled, hallgass! Budapest, 1989, Szabad Tér Kiadó.