Brianszki erdő
1942. április 30. Glov, kivagonírozás! Gyorsan levelet írok szüleimnek, vonatkísérő barátom Léván feladja. Kirakodás után azonnal indulnak vissza.
Ebből a levélből idézem vissza több mint negyven év elteltével, teljes pontossággal a megtett utunkat. A sokszoros véletlenek szerencsés összejátszása folytán hatszáz darab körül maradt meg ebből az időből levelem. Több tucat saját készítésű fényképpel. Ha az akkor bennem dúló érzésekből csak egy kicsit is képes vagyok érzékeltetni, munkám nem lesz hiábavaló.
Glovtól néhány kilométer gyaloglás után előre elkészített elszállásolás. A környéken mindenütt német és magyar katonaság táborozik. A tisztek állandóan üléseznek a magasabb rangúak a német parancsnokságra járnak, tárgyalásokat folytatnak. A legénység felé naponta többszörös parancs kihirdetések a kötelező magatartásról és az annak megszegése esetén járó súlyos büntetésekről.
- A hadműveleti területen statárium van. Parancsmegtagadásért, lopásért, nemi erőszakért, azonnal végrehajtandó főbelövés, felkoncolás jár. A partizánokat törvényen kívülieknek kell tekinteni, bűnösségükért nyilvánosság előtt végrehajtandó kötél általi halál, jeltelen sír!
Végrehajtandó feladatunk a brianszki erdő partizánoktól való megtisztítása. A megszállásnak indult program tehát kicsit módosult. A váratlan fordulatért senki sem lelkesedett. Ezt a feladatot kaptuk, nem kívánságműsor a rádióban, hogy katonák kérték.
A gyalogság megindul a brianszki erdő felé. Minden egységnek kijelölt helyet kell elérni a hatalmas terület megadott részén, majd összehangolt időben megindulni egyszerre minden pontról. Minden aprólékosan fel van tüntetve a tisztek oldalán fityegő térképen. Indulástól bejelölt vonalon haladva a kijelölt célig. Német egységek nem indultak velünk.
Már három napja dagasztjuk a sarat erőltetett menetben, egy puskalövés nélkül. A tisztek lóháton, ha töri őket a nyereg kocsin, s ha elzsibbadtak az üléstől, hát kicsit gyalogolnak.
Dolgunk csak nekünk rádiósoknak van, megadott időben, fedőnéven jelentést kell tenni a jelenlegi álláspontunkról, és a történt eseményekről. Wache hadnagy személyesen kíván jelenteni, iparkodik ismertté tenni magát. Nem kis személy áll a vonal másik végén - Hajnal ezredes! - a tisztek által is rettegett kemény, kegyetlen katona.
Neki mindenki csak "túrós farkú". Kedvenc témája a tisztek. Főleg a piperkőcködők letolása a sárga földig, lehetőleg a legénység előtt. Többször voltam tanúja ilyen jelenetnek. Egy alkalommal tisztek csoportja lovaglógyakorlat közben beszélgetett. Váratlanul megjelent Hajnal ezredes, végigmérte a feszesen tisztelgő társaságot, kiszúrt egy hadnagyot, kinek nadrágjára sárga színű lovaglófolt volt varrva.
- Hát te, túrós farkú, veled mi van? Már becsináltál? Mi lesz veled a fronton, ha már itthon összecsinálod magad? - a legénység kárörömmel hallgatta a hasonló letolásokat, legalább nektek is jut belőle, nemcsak nekünk.
A hadnagyunk vigyázzállásban teszi a jelentést, mintha az ezredes magas színe előtt állna. A pontos helymeghatározás azonban nagyon zavaros. Nem csoda, a térképen bejelölt házcsoportok, falvak, tornyok leégtek, eltűntek. Az ezredes ordít:
- Máskor nézzen körül mielőtt jelentést tesz! Vége!
Én végighallgattam a többi zászlóalj jelentését, még sehol sem alakult ki harc. Meg is beszéljük az esetet; nem is lesz ez olyan veszélyes. Végig megyünk az erdőn, a partizánok elbújnak, ha elmentünk visszajönnek. Bolondok volnának ilyen nagyszámú katonasággal kikezdeni. Az erdőbe nem megyünk utánuk, ahhoz kevesen vagyunk, így mindenki megtette a dolgát, és el van intézve.
Útjelző táblák már sehol sincsenek. Apró falvakon megyünk keresztül.
Megállunk, pihenő, ebédszünet. A házakat már mindig átnézzük, nincs-e partizán vagy fegyver. Néhány plakát kerül a feltűnőbb helyekre a szokásos orosz és magyar felirattal: "Nem mint megszállók, hanem mint felszabadítók jöttünk. Felszabadítani az orosz népet a kommunista rémuralom alól, biztosítani a vallásszabadságot" stb. Csoportosan olvasgatták, megbeszélték, egymásnak magyarázták, de szemlátomást nem ujjongtak a boldogságtól. A házakban partizán nincs, fegyver nincs, sőt egyetlen férfi sem. Minden a legnagyobb rendben.
Állandóan szomjasak vagyunk, a kutakban található víznek erőse mellékízé van. Van sós ízű, keserű, savanyú, mindenki mérgezésre gondol. Először mindig a lakossággal itatnak a kutakból, utána isznak a katonák.
Német alakulatok is megjelennek csapatszállító teherautókon, géppuskával, aknavetővel. Minden járható úton végig hajtanak, majd eltűnnek. Az a legvalószínűbb, hogy minket ellenőriznek. Mindig csak mögöttünk járnak, előttünk soha.
Német bombázók is feltűnnek időnként a térség fölött, teljesen zavartalanul repkednek, ellenséges gépet egyet sem látni, a ledobott bombák robbanását gyakran hallani. Nyomukban fekete füstfelhők szállnak az ég felé a látóhatár legmesszebbi pontjáig.
- Figyeld öregem - mondja Ernő barátom, - vége a nyugodt masírozásnak. A németek gyújtóbombával felégettek előttünk egy csomó falut. A hátunk mögött is biztos felgyújtják. Nem tűnt még fel neked, hogy amikor elhagyunk egy falut, pár órán belül füstöt látunk mögöttünk?
- Nem, nem figyeltem, hisz mindig füstöl valahol.
- Most már jól ránk uszították a partizánokat. Biztos vagyok benne, hogy lőni fognak.
Az elöl járó gyalogság elfogott egy harmincöt-negyven főből álló csoportot, s a zászlóalj-parancsnokságra kísérte. Marosfalvi alezredes, a III. ZLJ. parancsnok tartotta a kihallgatást.
Marosfalvi alezredes tartalékos tiszt, negyvenes komoly gondolkodású, megfontolt ember, úgy mondják földbirtokos. Mindent gazdaszemmel néz
- Hogy lehet ennyi jó földet műveletlenül hagyni - méltatlankodott gyakran. A katonaságnál szokásos bokacsattogtatást nem szereti, nem is követeli. A jelentés lényege érdekli, nem a feszes vigyázzba állás, tisztelgés.
A foglyok előadják: "A németek elvitték őket X-nevű faluból munkára. 16 napig dolgoztak, készen lettek a munkával és elengedték őket. Most mennek haza a családjukhoz." Mind civilek. A kutatáskor sem fegyvert, sem lőszert nem találtak náluk. A légkör feloldódott, barátságos beszélgetéssé vált. Cigarettával kínáltuk őket, és ki-ki különböző kérdésekre várt választ érdeklődése szerint. Az alezredes ebédet adatott a legénységiből, és adott egy igazolást német és magyar nyelven.
A jelenlévő emberek békés természetűek, munkára voltak vezényelve a német parancsnokság által. Munkájukat befejezték, hazatérhetnek X. faluba. Ne akadályozzák útjukat. Aláírás, pecsét. Az eset ezzel véget ért. Mindenki ment tovább a saját útján.
Alkonyatkor egy porig égett faluba értünk. Itt fogunk éjszakázni. Egy ember sincs a környéken. A háziállatok a megszokott helyükön, az óluk helyén tanyáznak. Ott érzik magukat biztonságban. Falka tyúkok, kacsák, libák, disznók, tehenek és lovak. Közeledésünkre elszaladnak, majd lassan visszalopakodnak. Sátrunk már áll. Valami szalmát, vagy füvet keresek a sátor alá, mert éjjel mindig átnedvesedik, alulról. Egy fészket találok vagy húsz tojással. Gyorsan össze kapkodom, szólok Ernőnek, gyerünk keressünk még, ahol tyúkok vannak ott találunk. Össze is szedünk vagy nyolcvan darabod, megtelik a szerszámosláda.
- Főzzünk egy csajkával! - indítványozom.
- Dehogy főzünk - feleli Ernő - tudod hogy egész nap szomjazunk. Ha megszomjazunk, megiszunk néhány nyers tojást. - Mindjárt ki is próbáljuk. Nagyon jó. Itt fényűzésnek számít.
Az állatokat nem bántja senki, egynéhány tehenet megfognak, megfejnek, utána elengedik. Mérgelődünk, hogy ez nekünk nem jutott eszünkbe. Pedig de jó lenne egy kis tej.
A tegnap esti jelentésből kiderült, hogy egy távolabbi zászlóaljat nagy aknavető-támadás ért. Hatvanöt sebesült, nyolc halott. Jól be vannak rendezkedve, ha még aknavetőjük is van. Erre nem gondolt senki.
Hatodik napja gyalogolunk kis pihenőkkel reggeltől estig. Sokan nem bírják, bakancstól feltört, felhólyagosodott lábú katonákkal, és kimerültekkel vannak tele a kocsik. Többen mezítláb járnak, nem bírják a bakancsot felhúzni. Könnyített menetet rendelnek el, mindenki úgy megy, ahogy akar.
Tíz óra körül jár az idő, mikor egymás után két robbanás rázza meg a levegőt. Előttünk száz méterre kocsik futottak aknára, tele feltört lábú, vagy kimerült katonákkal. Öt halott, húszon felüli sebesült. Egy részük nem ér hátra élve a segélyhelyre. Négy kocsi is tönkre ment. Sebesültszállító autók jönnek, elviszik a sebesülteket.
A kényszerszünetben átszervezik a menetet. A kocsik között legalább harminc méter távolságot kell hagyni, hogy egyszerre ne érjen többet a robbanás. A menet elején aknakutatók járnak. A gyanús helyeket megjelölik, a menet nagy ívben kikerüli. Minden óvatosság ellenére estig még két kocsi felrobbant. Nem az elsők, hanem az utolsók közül, azon a helyen, ahol legalább húsz kocsi áthaladt. Halálos áldozat nincs, tízen felül van a sebesültek száma. Kérjük a sebesültszállítókat, nem jönnek, csak majd holnap reggel a világosban.
A menetelés lelassul, a sebesülteket kocsikon kell elhelyezni. Az épen maradt szerelést is átrakják a megmaradt kocsikra. Meg is állunk a szokottnál hamarább, egy harmadában leégett falunál. A tisztek tanácskoznak, hamar meghozzák a döntést. A faluban található összes kocsit össze kell szedni, lovakkal és hajtókkal. A menet élén megterhelt kocsikkal orosz hajtók haladjanak, s a kocsikat négy lóval vontassák. Lovakban nem volt hiány. Egész ménes legelészett szanaszéjjel, láthatólag gazda nélkül. Szervezett, kerítéses módszerrel seregnyi lovat fogtak el. Gondos válogatás után több mint felét elengedték, így is maradt tartaléknak is.
Mi rádiósok is mérlegeltük a helyzetet, jó volna nekünk is egy ló. Jelenleg még kocsi viszi a rádiót, de így is sokat kell cipelni a kocsitól a parancsnokságig meg vissza. Mindig a kocsi közelében kell lenni, hogy szükség esetén azonnal összeköttetést teremtsünk. A kocsi aknára futhat, a rádió kikészülhet velünk együtt. Választunk egy szép alacsony fiatal lovat, ne keljen magasra emelni a rádiót. A rádió, és generátorhevedert összecsatoljuk, nyolcan körbe fogjuk a lovat. Lassan ráemeljük a hátára fokozatosan engedve a súlyt. Mint akibe a villám csapott, ágaskodik, rugdalódzik. Alig bírjuk lefogni, hogy össze ne törje a rádiót. Odahívjuk a kocsisunkat mit lehetne csinálni. Mustrálgatja.
- Ez még nincs betörve! Előbb be kell törni, addig nem visz ez rádiót, és a hátán sem tűr el senkit. De nagyon szép kis ló, majd megpróbálom, ahogy az idő engedi. - Ajánl egy másikat, ott legelészik a közelben. Öreg, szürke, a lábait lassan emelgeti mint egy teve. Nem tetszik egyikünknek sem. Nagyon nyugodt és szelíd, rá próbáljuk a rádiót, nem ugrál.
- Jó lesz, legalább nem kell senkinek, és nem rúg meg senkit. - A laktanyákban nagyon sok sérülést, sőt halálos balesetet is okoztak a rugdosós lovak. Jó hosszú kötéllel kikötöttük, had legeljen, nagyon sovány, minden bordája kiáll. Figyeljük legelésző paripánkat, úgy sétálgat, mint ha a moziban lassított felvételt látnánk. Kipattan belőlem a szikra, "Villám"-nak nevezzük. Jót nevetnek, de tetszik mindenkinek.
A reggeli indulásnál lovunkkal állunk be a sorba. A szakasz legtöbb tagja most tudja meg, hogy egységünk erősödött egy lóerővel. Sorban tetszik tiszteletüket nagy röhögések közepette, leócsárolják, legebézik.
- Fél nap alatt rádió nélkül is összeesik - jósolják.
- Elhagyott árva ló volt, kiemeltük rádiósnak, az előléptetéstől majd összeszedi magát. Ugye, Villám? - veregetem a nyakát mint egy gyakorlott lovász.
- Micsoda, ez villám? - Felszabadult röhögés. Ez nagyon jól jött, már hetek óta semmi kedvünk nevetni most mindenki bepótol valamit.
Rövidesen a legismertebb ló lett, általános gúnyolódás tárgya, de többet foglalkoztak vele, mintha táltos paripa lett volna.
Délelőtt megérkeztek a sebesültszállító autók fegyveres kísérettel, átrakták a sebesülteket, néhányan nagyon rossz állapotban kerültek. Éjjel nem jöhetnek, mert partizántámadások voltak több sebesültszállító kocsi ellen. Úgy néz ki, van valami titkos hírközlés a partizánok között, mióta orosz kocsik haladnak az élen, nem raknak az útra aknákat.
Kis falun haladunk keresztül, a falu közepén asztalon kenyérrel és sóval fogad néhány öreg asszony és gyerek. A házakat átnézték a menet elején haladó gyalogosok, a plakátokat kiszegezték, minden rendben. Már elhagytuk az utolsó házat a zászlóalj-parancsnoksággal, mikor nagy fegyverropogás kezdődött a faluban. Néhány gépfegyver, és sok géppisztoly hangját lehetett megkülönböztetni. A menet végén haladó GH-sokat érte a támadás, a falu mintegy nyolcszáz méteres hosszában.
Nagy pánik tört ki, a kocsisok is leugrottak a bakról, és fedezéket kerestek a kísérőkkel együtt az út másik szélén kezdődő erdőben. A lovak megvadultak a fegyverropogástól, árokba húzták a kocsikat, vagy összetorlódtak. Sok lovat is találat ért, lerogytak társuk őrült toporzékolással vonszolta maga után, míg le nem szaggatta magáról a szerszámot. Segíteni nem lehetett, mert az út másik oldaláról erősen tüzeltek.
Jobbról-balról elindultak bekeríteni a falut. Két ágyút fordítottak közvetlen irányzással. Néhány lövést adtak le. Sűrű füstfelhő szállt az ég felé, s a tűz egyre terjedt a szalmatetős házakon. A bekerítés befejeződött. Most már a támadók is bajban voltak. Az égő házakból feltartott kézzel jöttek ki előbb asszonyok, gyerekek. Senki nem lőtt rájuk.
Lassan mindenki kifüstölődött, vagy harminc férfi is. Hosszú sorozatokban robbantak az eldugott lőszerek. Amit nem találnak meg az emberek, megtalálja a tűz.
Amikor a tüzelés elkezdődött, mi is az út menti erdőbe kerestünk fedezéket. Rádiós lovunkkal könnyen letértünk az útról az erdőszélre. Az alezredes azonnali helyzetjelentéssel bízta meg hadnagyunkat. Az összeköttetés már megvan, Hajnal ezredes várja a jelentést. Hadnagyunknak átadom a mikrofont vigyázz ülésbe merevedik, kezdi a jelentést, akadozik.
- Mit mond? - üvölt az ezredes. - Már megint maga az, beszéljen érthetően.
Fejünk felett egy sorozat fütyül el, hadnagyunk most már dadog.
Add át a kezelőnek te marha! - üvölti az ezredes.
Hadnagyunk feje lilára változik, átadja a mikrofont. Mint egy rádióbemondó adom a helyzetjelentést. Könnyű a dolgom, mert mindent hallottam az elhangzott parancsokból.
- Kivel beszéltem?
- Boda Gyula rádiókezelővel.
- Már megint te vagy az fiam. Mond meg annak a túrós farkú hadnagyodnak, hogy tanuljon meg jelenteni, mert baj lesz.
- Alázatosan jelentem, a hadnagy úr hallotta.
Vége - mondja a másik oldalon a kezelő.
Ettől kezdve a hadnagy halálos ellenségem lett. Mintha én tehetnék róla, hogy ha meg van ijedve, dadog. Van azonban egy jó pont: hallotta, hogy "Már megint te vagy az fiam". Mit tudhatja miféle összeköttetésem van nekem az ezredessel, remélem nem mer velem kiszúrni.
Kivételesen szép emlékeim maradtak az ezredessel kapcsolatba. Minden évben atlétaversenyt rendeztek. A versenyen három első, és több második díjat nyertem. A díjakat Hajnal ezredes mindig személyesen adta át. Mikor harmadszor álltam előtte a díjért, és kézfogásért, mondta először "Már megint te vagy az fiam". Már hatodszor hangzott el ugyan az a szöveg vállveregetéssel, mikor szellemeskedve megjegyezte:
- Legjobb fiam, ha itt is maradsz, ne járkálj annyit.
A tisztek kötelességszerű fagyos nevetéssel nyugtázták a szellemeskedést. Az eset után ha találkoztunk gyakran magához intett, és elbeszélgetett velem. A laktanyába ezer szem követte minden lépését, elterjedt hogy jóba vagyok az ezredessel. Sokan célozgattak a kapcsolatra. Sejtelmesen megjegyeztem
- Miért? Ki látta?
Jobb, ha abban a hitben maradnak nagyobb a respektem.
A falu elfoglalása befejeződött a foglyokat csoportokba osztották, külön az asszonyokat, gyerekeket, erős őrizettel a férfiakat. A földön ülnek, ártatlan képet vágnak. Kíváncsiskodók nézegetik őket, ismerőseket fedeznek fel, ezeket fogtuk el néhány napja, ebédet adtunk nekik, és papírt, hogy békés emberek, mehetnek haza. Megnézem én is felismerek négyet, akiknek cigarettát adtam. Kilencet kiválogatnak, akiket biztosan többen felismernek.
Marosfalvi ezredes dühös, ő adta nekik az írást. Felelősségre vonja őket
- Miért nem mentek haza?
Elfogták őket a partizánok és kényszerítették őket, felelik. Ezt már senki sem hiszi el.
Közben megérkezik a hadbíróság. Nem tudom, honnak kerültek elő ilyen gyorsan. Ragyogóan fényes csizma, vasalt egyenruha, a tiszti kaszinóban is megállnák a helyüket. Látszik rajtuk, rég várnak bevetésre, nagy ambícióval vetik magukat munkába, látható élvezettel folytatják a kihallgatást.
A váratlan támadás következtében szenvedett veszteségünk az eddigi legnagyobb, úgy emberáldozatban, mint anyagiakban harmincon felüli a sebesültek száma a halottaké is tízen felül. Az egészségügyiek eldugják őket, ne lássák a többiek. Legnagyobb kárt a GH-sok szenvedték, sok kocsijuk tört össze rakománnyal, és lovak pusztultak el. Élelmiszerekben is nagy a veszteség. Ezt azonnal tapasztaljuk ebéd nincs csak kenyér. A félig kész ebéd ugyanis az árokba fordult.
A lövészszázadoknak külön konyhájuk van, meglehetős távolságban vannak a ZLJ. parancsnokságtól, tisztjeik engedik feljavítani az élelmezést, egykét elárvult disznóval, vagy borjúval. Hozzájuk megyünk ebédet kérni. Adnak is egy tele csajkával, több benne a hús mint a lé. Többet ért, mint három napi a mi konyhánkon. Meg is kérdezem az ismerős szakácsot, nem jöhetnénk-e máskor is?
- Gyertek akár mikor, míg itt vagyunk, annyit kaptok, amennyi belétek fér. - Bizalmasan megsúgja: - Én egész nap főzök, ha kész van kiosztom. Már elteltek a fiúk, most is három disznó van a kocsin vigyázni kell, hogy meg ne romoljon.
Viszünk egy csajkával generátoros barátunknak.
- Ezeknek legalább van eszük, velünk etetik az üres babfőzeléket, nem engedik hogy beletegyünk egy disznót, de a tiszti konyhára mindig lőnek egy sereg tyúkot. Azt megengedik.
- Így van ez öregem. Megfigyeltem - mondja Ernő -, a csicskások lovászok egész nap konyhára valót kutatnak. Annyit össze szednek, hogy a tiszti konyha maradéka elég az összes csicskásnak, lovásznak. Nagyon ritkán jönnek azok a mi konyhánkra. Most is volt nekik ebéd. A Répás főhadnagy a századnál ebédel, meg is lehet nézni az őnála készült ebédet.
- Nálunk ilyet még soha nem csináltak. Nem is tudom minek vannak itt, még semmit sem csináltak.
- Nem is fognak feleli Ernő.
A sebesült szállítók lóhalálában felrakják a sebesülteket, nagyon sietnek hogy még világosban kiérjenek a veszélyes területről Holtsápadt arcú félig elvérzett katonákat raknak a kocsira. Legtöbbjük csak feküdni tud, a legkisebb rázkódásra felnyögnek fájdalmukban. Elcsukló hangon vizet és fájdalomcsillapítót kérnek. Elszomorító látvány milyen gorombán huzigálják őket, hogy elférjenek. Ma ők, holnap ki tudja kik következnek?
A hadbíróság is meghozta ítéletét a partizánokra érvényes előírás szerint. Az ítéletet felolvassák, tolmács lefordítja, majd azonnal végrehatják. Ez a nap senkinek sem sikerült. Hülyeség volt ez a támadás, csak nem gondolták komolyan, hogy egy ZLJ-t legyőznek vagy megfutamítanak ötvenen. Mikor még írást is kaptak, nyugodtan haza mehettek volna. Ki érti ezt? Most himbálódhatnak a kötélen.
Az összetört kocsik, szerelvények javítása serényen folyik, sötétedésig menetkész állapotba kerül minden.
A közelben folydogáló kis patak valóságos áldás. A kényszerszünetet alaposan kihasználjuk, a sok szomjazás után dagadtra isszuk magunkat. A víz még nagyon hideg, de egy gyors fürdésnek nem tudunk ellenállni. Szinte újjá születtünk. Kit érdekel most a hadbíróság meg a partizánok, csak iszunk, és újra iszunk. Még sötétedés után is reggelig tart a búcsújárás a patakig meg vissza.
Lovunkat kikötjük a patak mellé, had igyon pár napra valót. Távbeszélő kollégánk kutatás közben egy tarisznya zabot talált, elhozta a Villámnak.
- Úgy látom a kinevezéstől nem tudja összeszedni magát, próbáljuk meg evvel ,- s átadja a zabos tarisznyát.
- Milliószor csókoltat a Villám, ha velem jössz mindjárt át is adja.
Nagy nevetéssel mindannyian elindulunk a csajkával, már újra szomjasak vagyunk. Villám nyakába akasztjuk a zabos tarisznyát, élvezettel ropogtatja a csemegét.
Mi is letelepedünk egy csajka vízzel. Egymás között vagyunk, megbeszéljük a napi eseményeket. Kortyolgatjuk a hűs vizet, mintha valami nemes bort innánk. Valami elégedettség telepedett ránk. Mozgalmas napot zártunk a maival, az összesűrűsödő eseményekről hosszan ellehetne elmélkedni. A normális életbe egyetlen halálos esetről, vagy balesetről évekig is írnak az újságok, és apró részleteiről vitatkoznak az emberek. Mi valahogy átalakultunk. A kimerítő meneteléstől elcsigázottan igényeink olyan alacsonyra süllyedtek, hogy megelégedtünk avval, ha eleget ihatunk.
Az esti jelentéskor a környékbeli ezredek jelentése is hosszúra nyúlt, mindenütt harcok alakultak.
- Nem hiszem, hogy még egyszer támadást kapunk a falvakból - mondja Benke Ernő. - Teljesen bezárták magukat, meg sem kísérelhették a menekülést. Mikor a házkutatások befejeződtek azután mentek a faluba a partizánok.
- Honnan tudod?
- Hallgattam egy kicsit a kihallgatást. A lakosság biztosan mellettük áll, de ők is ráfizettek, leégtek a házaik, mindenük elveszett.
A helybeliek nem tehetnek semmiről, nem akadályozhatták meg a partizánokat a támadásban. Nem ítéltek el senki a faluból. Szerintem az erdőből támadnak legközelebb, és lesz útjuk a menekülésre. Nehéz megérteni őket, tudják, ha nem provokálnak senkit, nem megyünk be értük az erdőbe. Ha az erdőt is átfésülnénk nem kerülhetnék ki a harcot, de így kitérhetnek, ahogy akarnak. Élelmet nekik is kell szerezni valahonnan, csak a falvakból szerezhetik. Leégett faluból bajosan szereznek élelmet, mert a lakosságnak sem maradt semmije. Még több ellátatlan ember marad a térségben. A több száz km-es távolságból frontvonalon keresztül nem is számíthatnak jelentősebb támogatásra.
Korán reggel tovább indulunk, két kis településen jutottunk keresztül esemény nélkül. Hideg záporeső vert végig rajtunk, sátorlapba burkolódzva bandukoltunk az úton. Szinte azonos időben két akna robbant. Időzített aknák lehettek, mert az első két kocsi között robbant, semmiben nem tett kárt. A második kocsink mögött három méterre tartalék lovunkat vitte szét. Kocsink hátulja megsérült, ha a rádió rajta van menthetetlenül kikészül. Kocsisunknak az ijedségen kívül semmi baja nem történt. A rakományt átrakják más kocsikra.
Pihenőt tartunk ebéddel, a mi konyhánkon nagyon gyenge az ebéd. Előre megyünk a lövészekhez az út szélén öt szakálas orosz kanalazgatja ebédjét kenyeret harapva hozzá. Kis csoport katona megy előttünk
Odanézz! Magyar kenyeret esznek azok a partizánok. Vegyük el tőlük - már ugranak is. Kiakarják venni a kenyeret az oroszok kezéből, azok tiltakozva védekeznek. Felugrálnak az ott ebédelő katonák, rá a támadókra. Parázs verekedés folyik.
- Állj! - kiált nagyot egy szakaszvezető, szét lökdösi a verekedőket. - Ezek a mi oroszaink, mi adtuk nekik a kenyeret, a mi felszerelésünket szállítják a kocsijukkal, jár nekik az ellátás.
- Előbb is mondhattátok volna, honnan tudhatnánk?
Összeszedik magukat, és tovább mennek. Mint üdvhadsereg kezdtük az akciót, még papírt adtunk, hogy békés emberek, érdeklődéssel figyeltük őket, civil embereket ki akar bántani? A támadások miatt kezd a helyzet elmérgesedni.
Késő délután leégett faluba érünk, néhány bombatölcsér árulkodik a tűz keletkezésének okáról, repülőgépről érkeztek. A faluban egy lélek sincs, a környékén háziállatok legelésznek. A háza elszenesedett hamuval teli maradványai közt tyúkok falkája kapirgál. Már rutinosan találunk az elárvult fészkekre összeszedjük a tojásokat, legalább hét napra biztosítva van gyenge ellátásunk pótlása.
A falu területén vertünk sátrat, őrjáratok biztosították a nyugalmat.
Éjfél előtt robbanás verte fel a tábor csendjét. Mindenki kiugrott a sátrából. Tőlünk távolabb egy bokros részen kézigránátot dobtak egy járőr szakasz közé. Szorosan egymás után mentek két halott négy sebesült. A sebesültek látták, hogy egy alak futott el az erdő felé.
Az őrségeket azonnal utasították, tíz méteres távolságot tartsanak egymás között, a bokros részeken óvatosan lövésre készen menjenek.
Reggelig három kézigránátos támadást kaptunk. Az őrség nem ment közel a bokros részekhez, a kézigránát dobás rövidre sikerült, időben hasra vágódott mindenki. A szikrázva közelítő gránát elől még távolabb kerülni is maradt némi idő. Senki sem sérült meg.
A támadókat mindet elfogták, fiatal lányok voltak. Az elsőt a lábán találat érte, csak öt métert tudott futni, majd elvágódott. Az éjszaka nem volt sötét, látták, hogy puskája nincs, mikor közel értek hozzá, akkor látták, hogy nő. Semmi nem volt nála, de a bokorban találtak még egy kézigránátot. Két katona nyakába kapaszkodva sántikálva kísérték be. A sebesültet első osztályú kötözésben részesítették, sokan morogtak a katonáktól sajnálják a kötszert, ezt meg reggel újra átkötözték.
A másik kettőt futás közben érték utol, nem a legfinomabb eszközökkel sikerült a parancsnokságra kísérni. Kezüket hátra kötve egy téglaépületben helyezték el gondos őrizettel. Aki akar reggelig bemehet hozzájuk. Senki sem ment be.
Reggel annál nagyobb volt a forgalom, mindenki látni akarta az elszánt lányokat. Kiengedték őket az épületből, hogy mindenki láthassa. A hadbíróság tagjai is megjelentek. Valahol együtt jönnek a menettel, mert ilyen gyorsan másképpen nem kerülhetnek elő. Az ítélet nem kelt meglepetést, inkább azon tanakodnak sokan, melyik lehetett a három közül aki hat embert kikészített a kézigránáttá. Csak óhaj marad az a feltevés, hogy a tettes is közöttük volt. Lehet hogy pont annak sikerült meglógni.
Este megtudom pár nap múlva elérjük a kitűzött célt, és feladatunkat teljesítettük. Jó volna már megállni. Az egész napi gyalogolást már nem soká bírjuk, alaposan lelassult a menet. Erdőkből kapunk néha kisebb támadást, okoznak némi veszteséget a hosszú sor kisebb szakaszán. Mikor felvesszük a harcot, eltűnnek az erdőben. Ágyúval utánuk lövünk néhányat, hogy elvegyük a kedvüket a támadástól.
Ilyen támadást kaptunk az út jobb oldaláról, ötven méter szélességben. Hallás után ítélve tíz fegyverből. Mindenki a bal oldali útszéli erdőben keresett fedezéket. A bal oldalról is tüzet nyitottak ránk, két tűz közé kerültünk. Kézigránátok repültek az erdőbe. A keletkezett füsttől legalább rejtve voltunk némileg.
Hadnagyunk mellénk került, ijedtében rádió összeköttetést kért. Kénytelenek voltunk teljesíteni. A generátor búgó hangjára minden irányból felénk tüzeltek, csak úgy fütyültek körülöttünk a golyók. Átadom a mikrofont, mond néhány szót, egy csattanás a rádión, golyó találta az antennát, szét tört. Szerencsére, mert addig dadogott volna, míg valamennyiünket szitává lőnek. Kész őrültség ebben a helyzetben rádiózni. Fogalmam nincs, mit akarhatott. Ha segítséget kér, kinevetik, vagy bolondok házába küldik. A támadás eredményéről meg korai még beszámolót adni, meg kell várni a végét.
A lövöldözés lassan megszűnt, a partizánok visszahúzódtak az erdőbe, mi is visszatérünk az útra rendezgetik az összekuszálódott kocsikat. Csodálatos módon egyetlen sebesülés sem történt, pedig záporoztak a lövések. Más esetekben fele tűzerőből is lényegesen nagyobb veszteségeink keletkeztek. A rádió mellett szorosan négyen tartózkodtunk, elképzelni sem lehet, hogyan találhatták el az antennát ember érintése nélkül. Ilyen a szerencse! Az eddigi legnagyobb, és legszervezettebb támadást sebesülés nélkül megúsztuk.
Tovább megyünk a térképen 6 km-re, kis település azt kell elérni estére. Oda is érünk, mintegy húsz ház szét szórva, véletlenül sincs kettő egymás mellett. Megállunk az országút széléhez legközelebb állónál, kút is van mellette. Az első vödör vízzel Villámot kínáljuk. Az a gyakorlat alakult ki, hogy a ló kényes a vízre, ha mérgezett vagy rossz a víz, nem iszik belőle. A próbaivást vele végeztetjük eddig még nem csalódtunk benne. Mintha tudná, miről van szó, előbb bele kóstol, kiveszi száját a vödörből megrágja száját, nyalogassa, ízlelgeti, és gondolkodik, kényelmesen. Már tele csajka vízzel türelmetlenül várjuk a döntését, de nem merünk előtte inni. Végül visszadugja pofáját a vödörbe, és nagy kortyokkal nyeli a vizet. Az óvatosabbak még várnak kicsit, nem esik-e össze, majd elkezdődik a végtelen ivászat.
A mellettünk álló ház ellenőrzése kezdődik. A mellék épületek, ólak átkutatása tart, elrejtőzködő partizánok, vagy elrejtett fegyverek után. A házba is bemennek négyen utánuk nézek a nyitott ajtón, középkorú nő áll a fal mellett két kisgyerek kapaszkodik a szoknyájába, egy kicsit a karján tart. Itt aztán nem várható semmi különleges gondolom, és máris megyek, az antennánkat kell valahogy össze drótozni, hogy az összeköttetést helyreállítsuk.
Sikerült ideiglenesen megjavítani, már tart a beszámoló, mikor egy sorozat dördül a mellettünk álló házból. Mindenki hasra vágódik, nézzük mi történt. A házból kijövő katonák közül az utolsót ért a sorozat, hang nélkül rogyott össze. A következő pillanatokban több kézigránát repült a házra egy be a nyitott ajtón. A tető azonnal kigyulladt, a ház lángokban állt, vártuk kik jönnek elő, biztos, hogy valahol elrejtőztek partizánok, és elevenen nem akarnak megégni. Múltak a percek, de senki sem jött elő. Az elrejtett lőszerek sorozatokban robbantak a meleg hatására, a kis ház valósággal csatazajt árasztott magából. Mindenki messzebb húzódott, elrejtett aknákra, vagy kézigránátokra számítva. A ház lassan porrá égett, vizsla szemek kutatták a romok között a bennégett partizánt. Legnagyobb megdöbbenésre csak az asszonyt találták, mellette automata puskát, és a gyerekeket.
Erre senki sem gondolt. Nehéz is józan ésszel elképzelni. Ha egyedül rászánja magát, lelövök annyi ellenséges katonát, amennyit csak tudok, utána lesz, ami lesz, megtettem a magamét. Előfordulhatnak ilyen fanatikusok, De semmibe venni a gyerekek sorsát, érthetetlen. Van még egy következménye az esetnek. Nyilván férje is van az asszonynak. Szájhagyomány útján annyit fog megtudni, hogy családját kiirtották, otthonát felgyújtották. Haragja, gyűlölete fokozódik a végtelenségig. Sohasem fogja megtudni, hogy előtte szitává lőtt egy katonát hátulról, aki békésen távozott a számára kötelező házkutatás után. Ha az a sorozat nem dördül el, mindannyian nyugodtan élnének.
A magyar katonaság, és a lakosság viszonyát nem a szélsőséges esetek jellemezték. Hasonló számban házasságok, és örök barátságok is kötődtek. A háború viharai a legtöbbet elsodorták, soha nem találhatták egymást a barátságot kötő felek, de míg élnek felejthetetlen emlék marad. Nagyon sok szerencsés véletlen fordulat kellett ahhoz, hogy megtalálják egymást. A kegyetlenül dúló háború alatt is regénybe illő, fordulatokban gazdag, sikeresen befejeződött barátságok, és szerelmek adódtak. Kettőt említenék röviden.
Kijev megszállása 1942-ben részben magyar katonaság által történt. Egy jó barátom ott teljesített szolgálatot utánpótlás biztosítását ellátó alakulatnál. A nyelvi nehézségek ellenére tartós kapcsolatban került egy lánnyal. A közös kívánság , a házasságkötés, lehetetlen a háborús körülmények miatt. Váratlanul a németek az összes munkára alkalmas nőt összeszedik, és Németországba szállítják munkára. Minden kísérlet a kimentésére hiábavaló, tehetetlenül nézi a vonat indulását. Az erőszakos beavatkozás véget vetett az álomnak. Majd egy év múlva kerül haza. A viszontlátás örömei után szülei mondják, van számára egy meglepetés.
Ugyan miféle lehet nekem? Ne vicceljenek!
Anyja kimegy, és bekíséri Tamarát.
Miklós alig hisz a szemének. Leírta ugyan a címét, és megtanította Tamarát az utca névre, számra is, de nem remélte, hogy sikerül megszökni Németországból. Nem mindennapi teljesítmény, néhány hónap munka után megszökött. Hónapokig tartó nélkülözésekkel teli utazás után, kevés magyar nyelvtudással sikerült a bemagolt magyarországi címre eljutnia. Napokkal Miklós előtt ért ide, és nehezen tudta megérteni, mit is akar. Fényképeket kért, azokon mutatott Miklósra, mire megértették, és befogadták. A viszontlátással tisztázódott minden, de sokáig bújtatni kellett még Tamarát. Ma is itt él, csak látogatóba megy Kijevbe férjével, akit a régi ismerősök szeretettel fogadnak.
A vendéglátás kedvessége után két hét kórházi ápolás következik, mert mindenkivel inni kell, nehogy megsértődjenek.
A barátságok nem csak szerelmi okból keletkeztek, kifejezetten ellenségek is kerültek örökös barátságban. Alapvető gyűlölet a magyar és orosz nép között nem áll fenn. A partizánok sem támadták annyit a magyar egységeket, mint tehették volna. A támadás után azonnal visszahúzódtak az erdőbe.
Ilyen eset után néhány katona bemegy az erdőbe, meggyőződik arról, hogy a közvetlen közelről nem veszélyeztet-e támadás a tovább indulásra. Most is ez történt, de meglátott egy kis patakot vagy száz méterre, nagyon szomjas volt, odament inni. Míg keresett helyet, hogy meríthessen, s ivott néhány csajkával, ment az idő. Már visszaindul, mikor egy közeli fán rászegezett puskával egy partizánt vesz észre. Rákapja puskáját, és célzás nélkül tüzel, a fáról is dörren a lövés ugyanabban a pillanatban.
A partizán perceken keresztül bármikor lelőhette volna a gyanútlanul ivó katonát. Nem tette, hadd menjen vissza a többiekhez, a katona ijedtében azonnal lőtt. Mindketten találtak. A katona jobb vállon, a partizán bal combon sebesült meg, és összetörte magát a fáról való leeséstől. Eltelt valamennyi idő, mire a katona magához tért. Az útról semmi zaj nem hallatszott, a partizán nagy nehezen megitatja, magához tér. Mindketten beszélnek, de nem értik egymást. Szó sincs már ellenségeskedésről, nagy nehezen bekötözik egymást. Vízért a magyar megy, mert járni tud, a kötözésben az orosz jeleskedik ép kezekkel. Vacsora a magyar tartalék konzerve-kenyere. Éjszaka összebújva alszanak magyar köpenybe és pokrócba takarózva. Orvosi ellátásra, ápolásra van szüksége mindkettőjüknek.
A magyar helyzete reménytelen, nem érné utol elvonult egységét, keresni sem fogják. Az orosz tudná merre menjen, de lépni sem tud. Nehezen győzi meg a magyart, menjenek a partizánokhoz. A magyar fél a partizánoktól, de nincs más választása. Keservesen vánszorognak a magyar vállára, és a puskákra támaszkodva, minden lépés kínokkal jár.
A második napra teljesen kimerültek. Újra jelzőlövésekkel kísérleteznek. Választ kapnak, a több már megy mint a karikacsapás.
Jól rejtett partizán központban viszik őket, orvosi kezelést, és ellátást kapnak. A hátországba szállítják őket repülőgépen, egymás mellett fekszenek a hosszú gyógyulás ideje alatt. A fiú Magyarország felszabadulása után kerül haza. Jegor rövidesen meglátogatja. Hozzátartozóit állandóan arra inti, vigyázzanak Jánosra, mert nagyon hirtelen természetű, mindjárt lő.
A legszélsőségesebb eseteket figyelmen kívül hagyva a magyar katonaság a lakossággal szemben nem pusztán az érvényben lévő parancs hatására tanúsított korrekt magatartást. A valóságos helyzet azt messzemenően túlhaladta. A megszállásra kényszerített katonaságot, és a megszállást elviselni kényszerülő lakosságot egyformán nyomasztó érzések töltötték el. A kialakult helyzetben, inkább segítették egymást, mint gyűlölték, ez mindkét részről adott helyzetben jobban megfelelt a túlélést illetően. Minden más cél irreális a jelen körülmények között.
A kitérő után visszatérve zászlóaljunkhoz, még két nap menetelés után sértetlen apró falvakon keresztül különösebb esemény nélkül eljutottunk a kijelölt helyre. Ezen a részen ellenséges tevékenység már nem folyt.
Megelőzött minket egy zászlóalj, már két napja itt állomásoztak. Két gyanús személyt fogolyként őriztek, a hadbíróság már elitélte őket, a nyilvánosság előtti végrehajtás folyamatban. Az elérhető lakosságot kiterelték a helyszínre. Mindent elkövettek a hatásos elrettentésre. Külön forgatókönyv előírásai szerint dolgoznak a csapatcsendőrök rettegett tagjaival. Pökhendi nagylegények, ellenséggel még soha nem álltak szemben elérjük csak fegyvertelen emberek kerülnek. Szadista hajalmukat élik ki, és hősöknek képzelik magukat, nekik mindegy kit, egyforma lelkesedéssel kéjelegve dolgoznak. Sok ezer magyar katona vére tapad kezükhöz ítélet nélküli túlbuzgóságból és félreértésből. Mégsem jutott soha senkinek sem eszében a felelőségre vonásuk. Maradt amolyan házi ügynek, melyről nem illik beszélni. Nem is beszéltek róla, a halottakat egyszerűen hősi halottnak nyilvánították.
Maga a név "Hadbíróság" máris rossz előérzéseket ébresztett a katonákban. Minden második szóban Hadbírósággal fenyegetőznek a tisztek, altisztek. Aki tehette, messze elkerülte őket puszta jelenlétük is terhes volt. Szerencsére dolgom soha nem akadt velük, de eredményes munkájukat sokszor látta. Mondhatom iszonyatos, és termékeny munkát végeztek.
1942. május 27-én befejeződött zászlóaljunk számára a brianszki erdőben a partizánokkal szembeni háború. Veszteségünk negyven körül, sebesült száz fő körül mozog.
Néhány nap következett a kimerítő meneteléstől elgyötört legénység bakancstól feltört lábainak pihentetésére. Sokan alig tudtak lábra állni. A lóháton utazó tisztek ülni nem tudtak, mert feneküket törte fel a nyereg. Aki lusta volt néha leszállni a lóról az nagyon gyötrődött most a fájdalmaktól. Végre alaposan megfürödhettünk a ló itatására használt vödörben. Nagy kincs volt most ez a vödör sorban állnak érte.
Hogy az öröm teljes legyen a szórványosan érkező postai küldemények tömege ért utol bennünket. Nagy ceremóniával osztották ki a tisztek, olyan ízt adva, mintha a leveleket és csomagokat az ő gondoskodásuknak köszönhetnénk. Aki nem kapott postát vigasztalhatatlan volt, és vérig volt sértve. Itt gürcöl, a nyelve lóg a szomjúságtól fáradságtól, ázva fázva állandó életveszélyben, és az otthoniak egy levelet nem képesek megírni. Ennyire lebecsülik a mi erőfeszítéseinket, méltatlankodtak az érintettek, még egy keserű pirulával többet kell lenyelni.
Két tábor alakult a néhány órára, akik kaptak postát, és aki nem. Akik nem kaptak külön csoportokban panaszkodtak egymásnak. Életvitelük eddigi szakaszának helyességében megingott a bizalmuk talán ők a hibásak. Lám másokra többet gondolnak.
Balog szakaszvezető szavai vágtak rendet a kis csoportban.
- Három gyerekkel, és az egész gazdasággal egyedül birkózik a feleségem, még ketten is alig győztük a munkát, hát még egyedül. Szegénynek nem juthat sok ideje a levél írásra. Majd ír, de annyit soha, mint akinek kevés dolga akad odahaza.
Akik kaptak, elmélyülten olvasták először gyorsan átfutva, majd minden szót külön megrágva, kielemezve újra és újra napokon keresztül. Életbevágóan fontosak ezek a levelek, az otthon üzenete érzik belőlük. Hazavárnak szülők, barátok, szerelmek. Számítanak ránk, ez csak átmeneti állapot, amit viszontlátás, és boldogság követ. Tartást, életkedvet jó közérzetet erőt adnak a megpróbáltatásokkal szemben.
Nem hasonlíthatók az itt kapott és írt levelek az otthoni megszokottakhoz, mikor tetszés szerint, bármikor írhatunk levelet. Mégsem tesszük, évekig eszünkbe sem jut. Az otthontól és hazától történt elszakadás különleges érzéseket szabadít fel az emberekben. A feleség, gyerekek, szerelmek, szülők utáni vágy hatalmasra duzzadt, nincs mód a levelezésre. Görcsösen kapaszkodunk a felénk nyújtott gyengécske szálakba, melyek a békés otthonunkba hívnak-várnak, ahol minden olyan szép, és jó volt, csak hirtelen abba kellett hagyni az egészet. Ébren és álomban ott folytatjuk, ahol abbahagytuk, de sokkal bátrabban. Nem értjük saját magunkat. Miért nem vettük feleségül azt a kislányt, akinek levele most kincset ér számunkra.
Az élet otthoni nehézségei itteni szemmel nevetségesnek tűnnek. Ahol van elég enni és innivaló, ha fáradt, kifújhatja magát az ember, nem bombáznak, nem lövöldöznek, ugyan már... mitől nehéz ott az élet. A távoli Ukrajnában járunk kiéhezve elgyötörten háborúban. Ehhez viszonyítva az otthoni élet tündér világ. A legénység 90%-ban 19-23 éves most kezdene az életbe kóstolni, s a halál arat közöttünk. Most bezzeg sajnáljuk az elfecsérelt időt a józan megfontolást.
A legtöbben gondolkodás nélkül fejest ugranának a házasságba. Segített is a gondokon a hadvezetőség. Mivel ez a nemes gesztus anyagi áldozatot nem kíván, a hangulatot javítja, bevezették a távházasságot rádión keresztül.
Szilárd meggyőződésem, hogy a hadvezetőségnek ez volt az egyetlen kiadott parancsa, amit mindenki helyeselt. Rövid idő alatt olyan népszerűségre tett szert a rádión keresztül történő házasság, hogy alig győzték közvetíteni.
A hadszíntéren edződött katonák könnyen szánták rá magukat erre a lépésre, mire hazamennek minden rendben lesz, úgyis új életet akarnak kezdeni. Áldották a váratlan új lehetőséget.
Rádión hallgatni persze csak kevésnek volt módjában, így maradt az otthonról érkező levél, mely a választott mátka beleegyezését, vagy ellenvetését közli. Még jobban fokozódott a levelek értéke személyekre vonatkoztatva sorsdöntő fordulatokat jelentett.
Az otthon kényelemben élő lányoknak nem volt ugyan olyan sürgős a házasodás, de a kifejtett propaganda hatására, mely a honleányok hazafias érzéseire épült, dicséretes tettnek nyilvánította, követendő példaként emlegette. Közismert emberek, színésznők kötöttek távházasságot, divat lett, s terjedt mint a futótűz megállíthatatlanul. Ezrével kötődtek a házasságok a fiatalság örök vágya a mindent mozgató szerelem szabad utat kapott. Igaz, hogy több száz kilométeres távolságból, de sok szép órát lopott az elgyötört fáradt újdonsült férjek testébe.
Hogy mikor kerül sor az első csókra, ölelésre, azt csak a magasságos ég tudja, most kezdik a tapogatózó levelezést ebben az ügyben.
A legkedveltebb témává vált köztünk a távházasságról folytatott beszélgetés. Akinek sikerült, boldogan mosolyogva mesélte a részleteket az újabb, és újabb érdeklődőknek. Mindenkit érdekelt a téma, kivéve a nős embereket. Szívesen játszottak avval a gondolattal, hogy nős emberek lehetnek. Ebben a cudar helyzetben nem megvetendő állapot.
Szabadságot is remélhetnek indokoltan, míg a nőtlenek úgyszólván semmi esélyük. Innen szabadságra menni a főnyereménynél is nagyobb szerencsének számított.
Sokan tették az életüket kockára, hogy valami hősies tettel szabadságot érdemeljenek. Hőstettért ugyanis járt a szabadság. Eddig ugyan széles környezetünkben semmi szabadságot érdemlő hőstettről nem hallottunk, de minden előfordulhat. A gondolatot be ültették a fejekbe, s az ott dolgozott. Ne felejtsük sokan a jövőjüket akarták itt megalapozni, de nem jött a megfelelő alkalom.
Állomáshelyünk körül szétszórtan kisebb házcsoportok, erős bokros foltok kevés kert, és megművelt terület. Ezekkel most senki sem törődött. Ahogy megálltunk, legtöbben lehúzták a bakancsukat, és elnyúltak a földön. Akik még jobban mozogtak a kutak körül szorgoskodtak kulacsokkal hordták a vizet a szomjazóknak. Először csak inni volt szabad. Hosszú órák múlva szűnt meg a sorban állás.
Egy közelebbi házcsoport felé indultunk vízért, saját vödörrel, kötéllel előnyös helyzetben voltunk. Néhányan mégis megelőztek, javában itták kulacsaikból a vizet.
Nincs mérgezve, előttünk ivott belőle ez a gyerek. A gyerek ott állt semmi baja, éppen vizet vitt volna a kútról övé volt a vödör. A vödröt nem hagyják a kútnál, nehogy eltűnjön. Most várja szegény, hogy visszakapja.
Gyorsan leengedem a vödröt, felhúzom félreteszem a kúttól csajkával merítjük úgy a gyorsabb savanykás az íze. Minden kútnak más ízű a vize savanyú, keserű, sós, vagy mindegyik egyszerre, de két egyforma nincs. Két élelmes katona is gyorsan merít, hagyjuk had igyanak. Savanyú állapítjuk meg mindannyian.
Egy erőteljes lökés vet véget a kóstolónak. Szétrepülünk, ahányan annyi felé kidől csajkánkból a víz. Villám lovunk nyerít egyet majd bedugja fejét a vödörbe pillanatok alatt kiissza tartalmát fogát vicsorítva rázza fejét az üres vödör fölött.
- Nézd ez megsértődött - mondom Vidának. - Hát persze mindig neki adtunk először inni neme mérgezett, most kihagytuk a próbából. Van esze ennek a gebének nevetnek a többiek.
A következő merítésnél nem várja meg míg leteszem, már benne a feje a vödörben kiszívja mint egy szivattyú. Öt vödörnél már minket is hagyott inni. mi is megittunk fejenként öt csajkával hátha még nem lenne olyan savanyú.
A vízszerzés kálváriája mindennapos elkerülhetetlen kellemetlenséggé vált, s az maradt mindvégig. Jelenleg 5-6 kútból oltják szomjúságukat a katonák. Elképzelhető milyen a tumultus, ha egy kútra hárul a hihetetlen forgalom. Szinte kiszáradtak az emberek, a nagy mennyiségű víz fogyasztása után alig változott valamicske a szervezetből. Annak ellenére, hogy mindenki többször dugig itta magát.
A környék látszatra teljesen nyugalmas, több mint egy éve megszállás alatt áll, megszokták már a megszállást. Megy az élet a maga módján, közömbös arcot vágva mindenki a maga módján küzd a napi megélhetésért életben maradásért. A partizán tevékenység nem terjed idáig. A partizánok elítélik a behódolt lakosságot, de megélhetési gondjaikon nem tudnak segíteni, sőt a falvakból raktárakat támadnak meg ürítenek ki saját élelmezésükre. Ezek a támadások ritka kivitellel mindig sikerülnek. Felmerült a gyanú, hogy összejátszanak a lakossággal, de semmi bizonyíték nincs. Nem is nagyon kutatják. Érthető, hogy nem a megszállókat támogatják, hacsak lehetséges.
Nem nagyon hiszünk a hírtelen ránkszakadt békés életben, hisz pár napja még a lépésünkre is vigyázni kellett a rejtett aknák miatt, és a váratlanul rajtunk ütő támadásoktól.
Hamarosan felenged azonban a szorongatott érzés német csapatszállító kocsik jelennek meg a környéken zsúfolva jólöltözött tiszta kipihent állig felfegyverzett német katonákkal. Mintha díszszemlén jelennének meg. Jól tápláltan, tettre készen pattognak le és fel autóikra, torkuk szakadtáig énekelnek, láthatólag alig férnek a bőrükbe. Fölényes pillantásokat vetnek a holt fáradt heverésző magyarokra, nevetve mutogatják egymásnak a száradó fehérneműket kapcákat.
- Ezek aztán az igazi katonák - jegyzi meg az őrmester.
A válasz nem késik, egymás szavába vágva jönnek a megjegyzések tucatjával. - "Akkor mért nem ők gyalogolták végig a brianszki erdőt? Ami tele van partizánnal?" "Már egy éve itt vannak, és be sem mertek menni az erdőbe." "Miért minket küldtek az erdő átfésülésére, ha olyan nagy hősök!" - Súlyos megjegyzések hangzottak el, amit négyszemközt senki nem mert volna mondani. Így egyszerre ellehetett engedni nem tudni ki mit mondott.
Egy német autó ment el előttünk éneklő katonákkal. Beterített bennünket porral alig láttuk egymást. A társaság szétugrott menekülve a por elől szemét száját törölgette. A por elültével az őrmester hogy tekintélyét megőrizze:
- Mit mondtál fiam? - kérdezi a legközelebbi katonát hangjában fenyegető hangsúllyal.
- Szépen énekelnek a németek - vágta rá szemét törölgetve a katona.
- Meghiszem azt! - mondja az őrmester, és továbbmegy.
Szerencsés vége lett evvel a hírtelen felszabadult indulatoknak. A társaság veszélyt sejtve szétugrott a porfelhő leple alatt.
Magunk között folytattuk a megjegyzéseket, nem tanácsos ezt mások előtt hangoztatni.
- Az anyjuk istenit! - tört ki az egyikből. - Egy éve itt vannak a németek és nem szállták meg a brianszki erdőt, ami a térképen, csak az erdőt feltüntető jelzés szerint, jóval nagyobb mint egész Magyarország. A valóságban ki tudja mekkora. A magyarokra vártak, minket küldtek bele. Van egy csomó veszteségünk, sebesültünk. A végén idejönnek, teszik a szépet, énekelnek, lefitymálva nézegetnek és kiröhögnek. Persze ők nem mennek gyalog egy lépést sem, és csodálkoznak hogy lehet így elfáradni. Az induláskor azt mondták, hogy a magyar hadseregnek rendfenntartó feladata lesz. Tessék, mi lett belőle, minket dobtak be harcolni, ők meg ellenőrizték teljesítettük-e a feladatot.
Optimistábbak is akadtak.
- Nem baj fiúk, a nehezén túl vagyunk. Most kijelölnek egy körzetet, amit ellenőrizni fogunk. Sokkal könnyebb dolgunk lesz mint eddig volt. A németek rövidesen megkezdik a nagy támadást, még ebben az évben elmennek az Ural-hegységig, és be van fejezve a háború. Már 1941-ben szétverték a Vörös Hadsereget, egy villámgyors megszállás maradt hátra, amiben a magyar gyalogságnak semmi szerepet nem tudnak adni, csak gépesített csapatok jöhetnek számításba. Mire mi odaérnénk, gyalog régen befejezték.
A propaganda teljes erővel folyt százezrével szórták a röplapokat nem mint megszállók, hanem mint felszabadítók, jöttünk felszabadítani az orosz népet a kommunista rémuralom alól, és biztosítani a vallásszabadságot. A röplapokon végtelen hosszúságú tank és repülők, bombázók sora ijesztően magas számokkal bizonyítva, hogy minden ellenállás hiábavaló, legjobb ha megadják magukat, saját érdekükben. Bőséges volt a karikatúrás röplapok száma főleg Sztálin ábrázolással, amint vöröscsillagos katonákat lök a hernyótalpak alá, és még sok variációval.
Sokan gyűjtötték a mindenütt található röplapokat, és egymás között csereberélték. Egy jól sikerült ritkább példánynak magasabb értéke volt, egy csomag cigarettát is adtak érte.
A cigarettának pedig itt nagy értéke volt. Amit magunkkal hoztunk már elfogyott, amit kaptunk kevés volt. Izgalmasabb napokon egy dohánygyár is kevés lett volna.
A röplapokkal külön háború folyt. Szórták az orosz repülők is bőségesen éjszakánként. Ezeket olvasás nélkül be kellett szolgáltatni a parancsnokságon. Természetesen mindenki elolvasta. Ha a közelbe tiszt vagy megbízhatatlan egyén volt udvariasan átadták neki. Ha nem láttak megbízhatatlan személyt eltették elolvasták, és egymásnak mutogatták.
A röplapok tartalma a legénység túlnyomó részének nagyon tetszett. "Mit keres a magyar hadsereg szovjet földön, a fasiszta rablóháborút folytató németek oldalán" stb. "Minden röplapon átlépési igazolvány, aki ezt átadja a szovjet hadsereg bármely tagjának nem eshet bántódása, katonai ellátásban részesül, és a háború végén szabadon távozhat a kívánt országba." Mit lehet tudni, még jó lehet, alaposan rejtek el egy-egy példányt. Ha olyan könnyű lenne az átállás a ruszin nemzetiségűek már megtették volna. Egyenlőre még szovjet katonát sem élve sem holtan nem is láttunk.
Kevésbé tetszett a tiszteknek, külön megbízottakkal szedették össze a röplapokat, és éber szemmel figyeltek nem fertőzte-e meg a legénységet az ellenséges propaganda. Külön parancsban közölték, ha van olyan tökkelütött aki az ellenséges propagandát elhiszi, megérdemli a sorsát. Ilyen badarsággal nem tudják aláásni hadseregünk fegyelmét, mely hagyományaihoz méltóan egységesebb mint valaha. Újra hangoztatva a Szovjetunió minden nemzetközi egyezményen kívül áll, náluk hadifogoly nincs. Ezt nyomatékosan minden alkalommal hangsúlyozták, hogy senki egy percre sem felejtse el.
Közben magas rangú német tisztek mind gyakrabban látogatták parancsnokságunkat, és gyakran vitték kocsijaikon a legrangosabb tiszteket a német parancsnokságra.
- Most főzik nekünk a fekete levest! - beszéltük meg egymás között - Vajon mi lesz a megszálló feladatból?
A helyi lakossággal hamarosan jó kapcsolatba kerültem. Főleg zeneimádatomnak köszönhetően. A Horthy-időszakban gyakran szerepelt a rádióban Eugén Sztyepát Oroszországból emigrált balalajka zenekara. A mély érzésű, fülbemászóan szép, és pattogóan ritmusos dallamok valósággal elbűvöltek. Előre bejelöltem a rádióújságban mikor játszanak, és mindég meghallgattam. Hamar megtanultam amik legjobban tetszettek, sőt az orosznyelvű szöveget is bemagolta egy környékbeli suszter jóvoltából, aki Oroszországból került magyar földre, és nagyon szerette a zenét. Örömmel tanított meg a szövegre szeretett énekelni. Akkor még nem sejtettem, hogy minden orosz szeret énekelni.
Érkezésünk utáni másnap estén az örökösen megürülő vödörrel indultam a kútra a távolabbi házak irányából balalajka hangja és zeneszó hangja csapódik felém. Gyorsan visszatérek a tele vödörrel, mondom a barátomnak mit hallottam. Hárman indulunk a hang irányába, hogy élvezzünk egy kis zenét.
Ahogy közeledünk mind erősebben hallatszik az énekszó.
- Csodálkozom, hogy van kedvük énekelni, a tegnapi akasztások után - jegyzi meg egyikünk.
- Biztosan nem ismerték az áldozatokat, mert messziről hozták őket.
Egészen közel megyünk, nem zavartassák magukat. Fiatal fiúk lányok idősebb nőkből áll a kórus egy tizenkét év körüli kislány balalajkázik, a többi énekel több szólamban. Nagyon szépen hangzik a produkció. Egy cérnavékony hang közbe ritmikusan, majd strófaszerűen néhány soros szöveget mond, meg kell őt zabálni, olyan jól hangzanak közbemondásai. Megtapsoljuk őket.
Nem bírom megállni odamegyek hozzá, egy csomag cukrot nyújtok a keze felé. Szorosabban bújik a mellette lévő nagyobbacska lányhoz, az szóval bíztatja. Átveszi tőlem, és a kezébe nyomja. A hirtelenszőke csöppség kibontja, kivesz egyet és félreérthetetlenül felém nyújtja, hogy egyem meg. Na ezeket is beoltották, hogy megmérgezzük őket, nemcsak minket. Jól egymás ellen vagyunk hangolva.
Természetesen megeszem a cukrot, hogy meg legyen a bizalom. A kórus új dallamba kezd, a kislány még bátrabban produkálja magát. Már nem fél tőlem, szinte nekem énekel.
Felemelem a földről mint egy kisbabát fejére nyomok egy csókot nem tiltakozik. Könnyű mint a lepke nagyon soványka, de így ahogy van elfogadnám. De hová vinném mikor én sem tudom hová megyek. Nehéz szível teszem vissza.
Már sok számot hallottunk, de egyet sem ismerek szólók a balalajkásnak nem tudja-e az "Ocsi csornye" című dalt, és kezdem oroszul énekelni. Persze, hogy tudta, hisz régi dal. Elénekeltem végig a kórus is belevágott. A dal végeztével megoldódtak a nyelvek, egyszerre többen beszéltek hozzám, azt hitték minden szavukat értem, minden tudásom összeszedve magyaráztam oroszul, hogy csak a dal szövegét tanultam meg, fogalmam sincs róla mit mondanak. Elejében nem hitték, de rossz kiejtésemből ítélve lassan meggyőződtek róla.
Két barátom is élénk beszélgetésben volt egy középkorú nővel, kézzel lábbal, és a szótárt egymás kezéből szedtük ki. Nekik volt több eszük, nem egy kisgyerek tetszett meg mint nekem.
Itt tartózkodásunk idejében jó barátságba kerültünk a házak lakóival. Megtudtam a szőke kislány szülei elmenekültek, rokonaiknál hagyva a gyereket nővérével együtt. A harmincon felüli asszonynak is volt három saját gyereke. Nagyon nehezen tudta úgy ahogy előteremteni a napi ennivalót. Sót és szappant kért, vittem neki. Tejet kértem érte, kaptam bőségesen. A mosásra sem volt gondom szinte erőszakkal mindenemet kimosott.
A helyi hírek is jó kilátással bíztattak. Itt maradunk! A szállás körzeteket kezdték kijelölni minden egység elhelyezésére. Mindenki örült, na igen mi megtettük a magunkét. - Maradjon másoknak is valami a háborúból - mondták legtöbben.
A jó hírnek mindég nagyobb a hitele mint rossznak szívesebben elhisszük. Én is beleéltem maga, komoly tárgyalásokat kezdtem az asszonyokkal szerezzenek egy mandolint vagy hegedűt, akár pénzért, élelemért, vagy az órámért. Másnapra szereztek egy balalajkát.
- Ez nem jó nem tudok játszani rajta.
- Az nincs a környéken de megpróbálják.
Sajnálkozva hagytam ott, jobb volna a semminél, de hát akad mandolin is. Milyen vidáman tölthetnénk el az időt, ha sokáig itt maradnánk.
Másnap minden reményünk szertefoszlott. Bizalmas forrásból megtudtam, a rövidesen meginduló német offenzívában a harmadik lépcsőben mi is részt veszünk. A bizalmas hírt két nap alatt mindenki megtudta, és elszálltak szép reményeink. Tíz napi időt töltöttünk pihenéssel, nagyjából begyógyultak a fájós lábak, kifújta magát a legénység.
 |
 |
 |
 |