A Don

Egy dombtetőről megpillantjuk a Dont, sűrű erdő áll előttünk a völgyben. A magas fák eltakarják a vizet, szemben állva alig látni tenyérnyi darabokat a vízből. Jobbra nézve az alacsonyabb fák miatt hosszan felcsillan a szürkéskék színű víz. Nincs éljenzés, sem hurrázás, sem az öröm leghalványabb megnyilvánulása. Az izzadságra rátapadó szürke fejek felemelkedtek egy pillanatra, üres szemekkel néztek előre a semmibe. Lecsukló fejjel a porba bámulva, kiszáradt torokkal, roskadozó lábakkal rótták az utolsó métereket a Don irányába.

Talán annyi megkönnyebbülést éreztünk, mint megkínzott kinek hóhéra szögre akasztja a korbácsát. Alig volt az út 1 km máris beértünk Arhangeszkoje nevű faluba. A Donnal párhuzamos földes útból állt. Az út két oldalán ritkábban elszórtan lakóházak, istállók. Egy erdős részen ütöttünk tábort, jól rejtett helyen a házak közelében. Szerencsés helyen álltunk meg, alig tíz lépésre kutat fedeztem fel. A ház asszonya vödrét féltve kijött a kúthoz nézte mit csinálunk. Először csak nézte, majd a száját tátotta. Nem akarom újra részletezni, mert aki nem volt még isten igazából szomjas nem értheti meg, hogy valaki akár egy zsák aranyat is adna egy pohár vízért, hogy életben maradjon. Közel voltunk ahhoz a ponthoz, de arany nélkül. Csak úgy első nekifutásra kilenc magyar csajkával ittam meg. Levegőt csak akkor vettem mikor újra meríteni kellett. A többiek ugyancsak annyit. Egy csajka kb. másfél liter. Korántsem volt evvel befejezve, félóránként iszogattunk újra poharazgatva. Elképzelhető milyen testi megterhelésen kell átesni ahhoz, hogy képes legyen ilyen nagy mennyiségű víz elfogyasztására.

Az út teljes hosszában elhelyezkedett a zászlóalj. A lakosság helyben maradt, mi sátrat vertünk a parancsnokság mellett. Felderítők kimentek a Donig nem találtak ellenséget.

Másnap csónakkal áteveztek a túlsó partra, ott sem találtak senkit. Nagy területet nem néztek át, de ha lett volna ellenséges erő a közelben tüzet nyitottak volna a csónakra amit a vízen biztosan észrevesznek. Már el is tervezték, hogy tovább megyünk csak a parancsot várják. Hamar kiderült szerencsénkre, hogy egyenlőre maradunk. Voronyezsnél, Urivnál ami hozzánk közel esik nagy harcok folynak. Hozzánk hallatszik a tüzérségi tevékenység hangja és a repülőgépek bombáinak robbanása. Voronyezs tőlünk északra 40, Uriv 10 km-re esik a hírek szerint. Délre Torozsevoje 8 km szabad szemmel látható két meredeken kimagasló domborulatával, mely a környék legmagasabb pontja. A két dombja között folyik a Don, meredek partot vájva a két hegy között. Ebből az irányból is nagy harci zaj hallatszik. Német alakulatok nagy erőkkel mindent bevetve hídfőállásokat akarnak elfoglalni. Hosszú napokig tart a harc eredmény nélkül. Az oroszok minden támadást visszavernek. Harcálláspontunk megítélésünk óta először kedvező helyen fekszik a kulcsfontosságú pontok között. Magunk között szokásunkhoz híven megbeszéljük a várható hadihelyzetet. Bár állandó készültségben vagyunk, nem fogunk tovább menni. Ha az oroszok nem engednek hídfőt foglalni, akkor olyan erőkkel rendelkeznek, hogy nem is törhetik át a védővonalukat. Ha akarnak bárhol megtudnak állni, mint 1941 őszén Moszkva alatt. Hiába zengte a német propaganda: Moszkva eleste csak napok kérdése, messze visszaverték a német csapatokat Moszkva alól. A Londonból származó hírekből tudtuk meg, hogy első vereségét szenvedte el a német hadsereg Moszkva alatt. Azért kerüli el az 1942-es nyári offenzíva Moszkvát. Inkább az értékesebbnek tartott déli részeket tűzte célul. A bakui olajmezőket akarja megszerezni, saját üzemanyag szükségletét biztosítani és egyben megfosztani az ellenséget üzemanyag utánpótlásától. A legerősebb egységei Sztálingrád és a Kaukázus irányában messze előre törtek. Ezt viszont a rádióból tudtuk a győzelmi jelentésekből.

A mi arcvonalunknak eltörpült a jelentősége a többihez viszonyítva. Célja a Don folyó elérése, és mint természet adta védelmi vonal biztosítása bekerítési hadműveletek ellen. A távbeszélő vonalakat kiépítettük a víz figyelőkig több pontra, majd a század, és hadosztály parancsnokságokra. A rádiót csak vonalszakadás esetén sürgős esetben használjuk.

A lakossággal Ernő barátomnak sikerült jó kapcsolatot teremteni. Mint a zászlóalj műszerésze a munkákat nem lehetett sátorban végezni. Engedélyt kapott a legközelebbi ház verandának nevezhető helységében ideiglenes műhelyt berendezni. Hamar megbarátkozott a házi asszonnyal, aki azonos volt avval a nővel ki megcsodálta az érkezésünkkor megivott víz mennyiséget. Voltak házi állatai, és tudott tejet tojást adni. A második naptól csereberéltünk. Nagy szükségünk volt rá, mert teljesen lefogytunk alig maradt erőnk. Kivagonírozásunk óta csak gyalogoltunk kocsin semmit nem utaztunk. 1942 július 9-én értük el a Dont kisebb pihenőkkel 70 napot gyalogoltunk teljes felszereléssel, a létminimum alatti ellátással. Helyenként harcolva állandó életveszélyben. Durván 1000 km-es távot gyalogoltunk a szélsőséges időjárás minden szeszélyének kiszolgáltatva. Nem csoda hogy erőnk a nélkülözések miatt a végét járta. Rendes ellátással hamar rendbe jöttünk volna. De amit itt kaptunk, az sem minőségben, sem mennyiségben nem volt alkalmas a feljavulásra. Valamelyest magunkra találtunk ugyan, de azt az őrjítő gyalogolás megszűntének köszönhetjük. A mostanában gyakran ebédre kiosztott általunk dörgemüzére keresztelt főzelékféleségéért sokan el sem mennek. A falusi katonák szerint a jobbházból való disznó is otthagyja a vajúba.

A házba szinte belenyúlt az erdő csak kis konyhakert választotta el. Az elhagyott házakból asztalt székeket kerítettünk azon állt a rádió és a telefonok. Mellettünk egy ponyva alatt az egészségügyiek kezelték a sebesülteket, hajnaltól sötétedésig. A műhelyben gondos elsötétítés mellett éjjel is dolgoztunk vagy beszélgetünk. Teljes elsötétítés volt érvényben cigarettára gyújtani csak pokróc alatt lehetett. Rengeteg levelet és csomagot kaptunk, sok újságot, képeslapot. Nagy volt az öröm. Kézről kézre jártak az újságok, sötétedés után nem lehetett olvasni. Nekünk volt az a szerencsés helyzetünk, hogy bementünk a műhelybe olvasni vagy levelet írni.

Egy éjjel teljes csendben olvasgatunk. Halkan nyílik az ajtó, majd félrehúzzák a sötétítést biztosító pokrócot. Idegen fiatal férfi nyitott ránk. Nagyon meglepődtünk, de még jobban az idegen. Zavarában dőlt belőle a szó semmit nem értettünk. Fegyvere nem volt, nekünk pisztoly az oldalunkon semmi okunk az ijedségre. Hogy végre szót értsünk egymással a szoba ajtóra mutatva kérdeztem mamka? Ekkor nyílt az ajtó, kijött a mamka, megölelte az idegent. Izgatottan beszéltek egymással. Ernő barátom mutató ujját a szájára téve betessékelte őket a szobába. Mi is megbeszéltük kije lehetett az asszonynak.

- Nem hiszem, hogy a fia nem néz ki olyan idősnek lehet hogy a testvére.

- Az is lehet. Jól ismerik egymást az biztos.

- Had menjen el ahogy jött, el kéne kísérni egy darabon el ne kapják.

- Jó elkísérjük.

Kijön a mamka csak úgy neveztük, mert valami furcsa neve volt, nem tudtuk kiejteni. Sűrűn veti a kereszteket mondja a számunkra érthetetlent. Annyi azonban félreérthetetlen, hogy engedjük elmenni az idegent. Ernő barátom feltalálja magát eszperantó nyelven mutatja egy batyu körvonalait, kleb, jajco, beköti a csomagot hátára veszi és indul az ajtó felé. Megérti az asszony hálásan néz ránk benyúl a szobába mutatja a batyut már kész. Kihívja a fiút az bizonytalanul néz ránk megveregessük a vállát ne féljen. Mutatjuk neki a Don felé való irányt lehet, hogy sokkal jobban tudja mint mi. Megyünk vele szto azaz száz métert. Nem igen tetszik neki. Mutatjuk szoldát, szoldát azaz katona, katona aztán nyieto szoldát nincs katona. Megérthette, mert indulni akar. Kinézek sehol egy lélek. Elindulunk, tudjuk itt nincs őrség, de biztos ami biztos. Elmegyünk jó darabig az erdő széléig, ott megállunk nem tudjuk, hogy mondják oroszul menjen tovább csak mutatunk előre. Megérti, mert kezet fog velünk, hosszan magyaráz valamit amiből egy mukkot sem értünk és elindul az erdő felé. Vissza indulunk reméljük eljut céljához. Biztosan ismeri a környéket átjut, ha akar, mert ezen a részen a partig egyetlen magyar katona sincs.

Beérünk a műhelybe. Vár a mamka csak annyit tudunk mondani nicsevo nincs semmi baj. Mutató ujjunk a szánkra téve jelezzük senkinek egy szót sem. Majd gyorsan aludni mentünk a sátorba.

Nagyjából hét napja vagyunk a Don-parton, mikor a falu kiürítéséről kezdenek beszélni a parancsnokságon. Megtudja a lakosság is nagyon megvannak ijedve. Megértjük őket, de segíteni nem tudunk. Másnap megkér a háziasszony lőjük le a két disznóját. Élénken tiltakozunk, emlékeztünk a brianszki erdőben szerteszét futkározó disznókra, volt amelyik tucatnyi találat után is elmenekült. Elmentem a műhelyből, mert soros voltam a szolgálatban. Azon töprengtem miért akarja lelövetni a disznóját. Semmi nem jutott eszembe. Mondom a másik rádiósnak Vidának mit akar az asszony. Vidéki gyerek már mondja is a választ. A disznót nem lehet hátra vezetni vagy lesózza vagy zsírban lesüti, hogy meg ne romoljon, úgy akarja hátra vinni.

Szolgálat után megyek a műhelybe kezdem mondani mi lehet a helyzet a disznók körül. Nevetve elém tesz egy jó adag májat krumplival. Úgy eszem majd meg fulladok. Közben elmondja, segítettem az asszonynak szétbontani meg mindent, bent sül már a kemencében, hogy el tudja vinni. A másik szomszédba is átvitt az asszony, ott hármat lőttem le, azok is nekem adják a májat, meg egyebet. Nagyon jól jött ez a műsoron kívüli kaja, vérré vált bennünk. Minden nap kaptam én is liternyi tejet az asszonytól már nem fogadott el semmit. Ha kitelepítik a falut nehéz élet vár ránk. Semmi plusz élelmet nem tudunk szerezni, nem lesz kitől. A tüzérségük is ide lövöldözik, mert nem a saját népét írtja. Tőlünk nem sajnálják majd az áldást.

Furcsa változás hatása uralkodik el rajtunk, egyre erősebben. A harci események alig érdekelnek. A halálesetek, sebesülések, amelyeket elejében meg könnyeztünk, sőt megsirattunk, mindennapossá váltak, megszoktuk. A korgó gyomrot viszont nem lehet megszokni, állandóan marcangolja belsőnket. Minden egyéb gondolat csak másodrendű lehet mellette. Valami természetes ösztön kiszűrődésére még is szüntelenül ez kevergett a fejekbe. Mi aránylag jutottunk plusz élelemhez elképzelhető milyen állapotban lehetnek, akik semmihez sem jutottak.

Jelen pillanatban hosszú veszteséglistát továbbítottam. Öt méterre nyögő sebesülteket kötöznek, gondolataim azon járnak, hogyan tudnánk valakivel elcserélni lovunkat egy tehénre. Ha sikerül megmenekülünk az éhezéstől, ha nem tejet talán soha az életben látni sem fogunk. Nagyon megkedveltük ugyan lovunkat, de a tej most sokkal fontosabb volna. Ha nem ad tejet levágjuk, inkább azt esszük mint a lovat. Nemcsak engem foglalkoztat állandóan a gondolat mindhármunkat akik a ló tulajdonosainak érezzük magunkat. Már szerszámot is szereztünk a lóra, befogtuk a mamka kocsijába, kipróbáltuk hogyan viselkedik igáslónak. Kifogástalan volt. Valószínű, hogy egész életben csak kocsit húzott. Félig erőszakkal felültettük próbálja ki. Kipróbálta a könnyű kis orosz kocsit meg sem kottyant neki. Lefelé a Sztálin úton majd vissza felfelé be az udvarra. Agyon dicsértük karaso karaso bedobtuk az utolsó nyomós érvet öreg ló nem veszik el a németek. Semmi sem használt nem állt rá az üzletre. Megkértük szerezzen valakit a faluból aki elcserélné. Hozott két asszonyt megnézték, de nem tetszett nekik pedig az órámat is ráígértem.

Érkezésünk után két hét telhetett el mikor eljött a kiürítés napja. Reggel sorakozott a lakosság az úton tehenek kocsiban fogva, kis kézikocsik tele batyukkal, gyerekek hátukon batyuval, vödörrel. Kocsi után kötött birkák kecskék. Nem sokat tudtak magukkal vinni, a kis kocsikra alig fért valami. A legtöbbnek kocsija sem volt, csak ami a hátára fért. Idős védtelen öregek és gyerekek, otthonukat elhagyva, könnyezve vagy nyíltan sírva indultak a bizonytalan holnap felé. Megrendítő jelenet volt számunkra is. Kitörölhetetlenül élt bennünk is az az érzés amivel nemrég mi is kényszerből elhagytuk otthonunkat. Újra átéltük a szomorú menet láttán saját tragédiánkat és mélységesen együtt éreztünk a távozókkal. Megszűnt nekünk is a változatosság egymást bámulhatjuk mint a laktanyában és tiszteleghetünk a magasabb rangúaknak más nincs. Annak a valóságos színesebb civil életnek a látványa, melyért a laktanyából akár egy órára is kijöttünk, hogy ne csak egyenruhákat lássunk az életből, a kiürítéssel vége szakadt. Elszakadtunk a valódi élettől, sőt még a látványától is.

Az előre kitervelt beszállásolás szerint elfoglaltuk helyünket a házakba. Mi helyben maradtunk a legszélső házban, ahol a műhely volt. Napokig tartott a berendezkedés. Sikerült egy vas ágyat szereznem nekem is mint sokaknak, kéjelegve nyúltunk el rajta. Még otthon aludtunk utoljára ágyon, most nagy luxusnak számított. Nagy ambícióval rendezett magának mindenki egy sarkot ami az otthonra emlékeztette. Kiakasztottuk a falra legkedvesebb hozzátartozóink fényképeit, edényekben virágokat ültettünk. Mindenki túl akart tenni a másikon. Naponta új darabok kerültek a lakásba, szentképektől a csábos mosolyú, ruhátlan nőkig. Két hét múlva a saját gazdája sem ismert volna a házára belülről. A különböző ízlésekkel berendezett sarkok alaposan eltértek egymástól. Az egyik templomi oltárra hasonlított, a másik inkább nyilvános házra. Az összbenyomás mégis sokkal jobb volt mint a katonai sátorban, ahol kinyújtózkodva térdig kilógott a lábunk.

Parancsba jött, hogy a könnyebb tájékozódás miatt meg kell számozni a házakat. Vállaltam a munkát. Valami fekete porból agyaggal keverve tűrhető festéket kevertünk. Ha már benne vagyok a festésbe kifestettem a távbeszélő központ jelét, és nagy betűkkel kiírtam ITTHAGY-LAK Mindenkinek tetszett az ötlet, jót nevettek rajta. El is terjedt nyomban. Egy hét múlva majdnem minden házon kiírtak valamit. Eredeti, és csapnivaló szövegek kerültek a falra váltakozva: utál-lak, imád-lak, alatta egy hatalmas borosüveg tokaji felirattal, kisziv-lak, leszar-lak. Az istálóra kirug-lak. Nehéz volt újat kitalálni mégsem akadt két egyforma.

Amikor véglegessé vált ittmaradásunk megszaporodott a munkánk a figyelő állásokig lövész árkokat kellett ásni. Dolgozni csak éjjel lehetett, mert az első napokat kivéve minden megmozdulásra erősen tüzeltek az oroszok. A mieink szintén. A puska ropogás éjjel nappal szólt. A kiürítés óta az aknavetők és a tüzérség is akcióba kezdett mindekét részről. Biztonságba senki sem érezhette magát, egy pillanatra sem. Naponta több tucat aknavető, és tüzérségi lövedék csapott be a körzetünkbe. Meg is szaporodtak a veszteségeink. A zászlóalj iroda mellett bunkerokat ásattak a tisztek részére, hogy tüzérségi támadás esetén biztonságos helyre menekülhessenek.

A telefonközpont is bunkerban került. Ott adjuk a szolgálatot. Rengeteg vonalunk van, figyelők, előőrsöktől a hadosztályig. Ezeken intézik a hivatalos ügyeket. Legtöbbüket személyesen ismerem, együtt voltunk a távbeszélő kiképzésen. A vonalakat állandóan ellenőrizzük, nincsen-e szakadás. Közben elmondjuk mi újság a körzetben. Mindig akad valami érdekes. Éjjel mindég levelet írok, álmosság ellen ez a legjobb. Nem szabad véletlenül sem elaludni, mert súlyos következménye lehet. Nagy krumpli és borsóföldek vannak a környéken. Szigorúan tilos hozzányúlni, mert utánpótlási zavarban akarják felhasználni. Mégis állandóan fogy. Adnának jobb kosztot, senki sem menne krumplit lopni.

A tisztek szerint nagyon meglazult a fegyelem. Minden apróságban bele kötnek. Végigmentek a Sztálin utcán, s amelyik ház előtt csikket találtak lakóitól elvonták a postát két hétre. Bokáig poros tehén és egyéb trágyától piszkos útról van szó. Mit számit ott egy cigaretta csikk. Sokan kihallgatáson jelentették, hogy nem is dohányoznak nem tehetnek róla. Akkor vigyázzanak a többire ne szemeteljenek volt a válasz.

 

Buldog

Már napokkal korábban panaszkodtak a lövészek, hogy a buldog akcióba kezdett Rendes nevét talán csak a közvetlen alárendeltjei ismerték. Réme volt a komáromi korzónak. A főutca környékén sétálgató katonák réme. Neki nem lehetett időben és elég feszesen tisztelegni. Kedvenc szórakozása volt felírni azokat a katonákat, akik szerinte nem kellő időben adták meg feljebbvalójuknak a kötelező tiszteletadást. Főleg a női társaságban sétálgatókat háborgatta előszeretettel. Megalázva a katonákat barátnőjük vagy menyasszonyuk előtt. Kéjelegve írta fel az áldozatok nevét és egysége címét. Majd megtanítják a kötelező tiszteletadásra fenyegetőzött, ha még egyszer kiakar jönni a laktanyából. Majd félreérthetetlen ajánlatot tett a nő számára, ha vele sétálna nem érhetné őt ilyen kellemetlen meglepetés. Sok nő keresetlen szavakkal elküldte melegebb éghajlatra, de ezek az apróságok nem vették el a kedvét. A felírtak kaptak néhány hét laktanyafogságot. Ezért enyhén szólva köz utálatnak örvendett. Arca szögletes, feje azonnal a buldog kutyára emlékeztetett. Onnan ragasztották rá a buldog nevet. A gyakrabban korzózó komáromi lányok jobban ismerték mint a katonák. Itt találkoztam vele először.

Egy lánnyal karonfogva sétálgatok, váratlanul kikarol és mondja tisztelegjek a buldognak mert felír. Miután tisztelegtem kérdezem, miért a figyelmeztet? Mert ez a hülye már többször felírta a partnerét. Már sokszor leszólította, de nem áll vele szóba. Bosszúból mindég felírja akivel sétál. Sajnos nem az egyedüli aki evvel szórakozik, de ez a legszemetebb. Ezek a rosszabb megjelenésű tisztek azt hiszik a rangjukkal elkápráztatnak minket lányokat. Már rájöhettek volna, hogy azt is megnézzük ki van abban a ruhába.

A brianszki, és előrenyomulási harcok alatt elhanyagolták a fegyelmi kérdéseket, sőt atyáskodóan bíztatták a legénységet:

- Fiúk, együtt jöttünk ki, együtt fogunk hazamenni, én felelek értetek.

Most, az álló harcokban helyre kell állítani az erősen megromlott fegyelmet, minden eszközzel. Már nincs bajtárs, harcostárs. Reszkessen az a katona a feljebbvalója előtt és gondolkodás nélkül teljesítse a parancsot, bármi legyen az. Először nem hittük hogy ekkora marhaságot a zászlóalj irodán is helyeselnek. De tévedtünk. Itt is akadt rettenthetetlen tiszt és altiszt, aki a fegyelmet tűzön-vízen keresztül tökéletesíteni kívánja, ha kell az eldobott cigaretta csikkekért. A megszerzett tekintélyt hatalomittas kezekkel fokozták. Mert a fegyelem nem lehet olyan szilárd, hogy javítani nem lehetne.

Házunktól tán háromszáz méterre a Don irányában volt egy tisztavizű kis patak. Szabad időnkben oda jártunk fürödni lóháton. Lovunkra alig lehetett ráismerni egészen kigömbölyödött. Irigykedve néztük milyen jó dolga van. Annyit legelt és azt amit csak kívánt. Hatalmas búza tábla volt felettünk rendszerint annak kalászait legelte. Hogy el ne vaduljon esténként megkötöttük és vizet adtunk neki. Zűrös napokon persze megfeledkeztünk róla. Önállósította magát egyedül járt a patakra inni. Éjjelre megkötöttük hosszú kötélre, mert az őrséget valakinek el kellett látni. Mint a legszélső ház az utcában éjjel senki sem járt arra rajtunk kívül. Ha idegen jött a sötétben is megismerte. Kötelét rángatva körben járt. A kötél végére vödröt kötöttünk kavicsokkal, egy gyűrűn átfűzve a kötelet. Ha a kötelet meghúzta a ló a vödör megemelkedett nagy csörömpöléssel és mindenki felébredt. Volt még sok apró ötlet amelyekkel lármát csaphattunk. A hozzánk váratlan vendégként érkezők útjába drótokat feszítettünk ki, jól álcázva. Egyes vezetékeket kézigránáttal kötöttünk össze, melyek távolabb gödörben robbantak nehogy saját embereinkben kárt egyen. A lényeg a lármakeltés volt. Orosz kézigránátot használtunk, annak biztosítóját kihúzta a huzal és felrobbant.

Előnyomulásunk útján végig nagymennyiségű eldobált lőszert láttunk szerteszét. Ládaszámra a legkülönbözőbb tüzérségi, és gyalogsági lőszereket. Tisztjeink altisztjeink gúnyosan hangsúlyozták nagyon be vannak gyulladva úgy tele a gatyájuk, hogy a milliós értékű lőszereket is hátra hagyták. Nem így néz ki egy tervszerű visszavonulás. Magyar kincstári ésszel nem is lehet megérteni azt a bőséget, mely az oroszok rendelkezésére állt. Pazarlásnak ítélték az automata puskát ami egyszerre tíz lövést adott le. Jól kell célozni és egy lövéssel eltalálni a célt, hangoztatták nagyképűen. Egy töltény ára ennyiben kerül az országnak. Pengőben kifejezve komoly pénz, amit betéve tudott minden altiszt, és állandóan emlegetett. Intve a takarékoskodásra. Nem tudnám már megmondani pengőben a különböző lőszerek árát, de egyes tüzérségi lövedék ára meghaladta az egy hold föld árát amiről az itt harcoló honvédek nagy része csak álmodni mert. A kevéske számú tüzérüteg ami a Don mellé állást foglalt egy-egy lövést adott le, hogy különböző számú célpontokra belője magát. A túloldalról nem sajnálták a lőszert, ahol mozgást észleltek küldték számolatlanul. Egy tipikus esetet említenék.

Az egyik figyelő nagyszámú teher gépkocsi forgalmat észlel, engedélyt kér tíz lövésre. Azonnal továbbítom az ezredparancsnokságra. Onnan tovább a hadtest felé továbbítják, valahogy eljut az illetékesig, aki a vállaira nehezedő roppant felelőség tudatában gondosan mérlegeli a kérdést és nagylelkűen engedélyez három lövést. Az eredményről azonnali jelentést kér. Eltelik közel egy óra mire az engedély megérkezik. Azonnal továbbítom az üteghez hozzáfűzve az észlelt eredményről kérik a jelentést. Máris adom mondja egy elfásult hang. Húsz perccel ezelőtt elhagyta a terepet a gépesített oszlop vége. Továbbítom a jelentést. Magunkra maradunk, kitör belőlünk a röhögés.

- Képzeld milyen pofát vág a tökfej, aki gavallérosan elengedte magát három lövésre. Ezek mindennel spórolnak csak az nem jut az eszükbe mennyit spórolhattunk volna meg, ha otthon maradunk.

- Azért nem mindennel. Negyven százalékosak a veszteségeink a beismertek szerint - mondja Vida.

- Na igen, az emberáldozat nem kerül pénzbe kivisznek egy rakás behívót és el van intézve.

Jelenleg abba bízunk rövidesen felváltanak bennünket a nagy veszteség miatt. A három hónapos frontszolgálat utáni leváltás egyébként biztos! Ebben senki sem kételkedik. Az alezredesünk már készülődik a hazaindulásra.

A Don-partra érkezésünk utáni hetekben a bekerített orosz egységekből sokan maradtak hátra. Bujkálva iparkodtak a Don irányában egyesével, párosával, hogy azon átkelve csapataikhoz jussanak. Biztosan el is érték néhányan céljukat. Hazai földön meg volt az esélyük. A balszerencséseket elfogták.

A zászlóaljirodán volt a kihallgatás. Pusztai zászlós a segédtiszt vezette legtöbb kihallgatást. Legtöbb közkatona volt a foglyok között, hetekkel előbb ottfelejtették őket valamilyen harcállásponton. Semmi használhatót nem tudtak mondani. Pusztai mégis erősködik velük, mondják meg az igazat. Revolverével hadonászott és fejbelövéssel fenyegette őket. Már a nevük megkérdezése során méregben gurult. Nem volt képes felfogni, hogy az oroszoknál apakönyvelés szerint mondják a nevüket. Hiába mondta a tolmács az oroszoknál ebben a sorrendbe mondták a neveket hivatalosan.

- Most magyar kihallgatáson van, ahhoz tartsa magát - felelte. - Mit érdekel engem az apja neve, a saját nevét mondja. Örüljön, hogy nem lőjük le, mint ahogy ők teszik a hadifoglyokkal.

Az oroszok mindég tiltakoztak, náluk is vannak hadifoglyok és nem bántják őket.

Persze most azt mondják nem bántják őket, mi tudjuk, hogy nem tartanak hadifoglyot, kivégzik őket.

Nem, nem tiltakoztak a foglyok.

Váratlanul egy orosz főhadnagyot fogtak el. A kihallgatására a hadosztálytól egy hadnagy jött. Az alezredest is érdekelte a kihallgatás, megjelent.

Pusztai zászlós kezdte a kihallgatást, nagyon kiakart tenni magáért. Már a nevénél belekötött ki az a Vasziljevics?

- Az apám

- Kit érdekel az apja, magyar kihallgatáson van - kezdte a szokásos szövegét pisztolyával fenyegetőzve.

A tolmács közbevágott. Tegye el a pisztolyát, ne hadonásszon, a fogoly a nevét mondta készségesen.

- De minket nem érdekel az apja.

- Hány foglyot hallgatott ki, ha még azt sem tudja, hogy az oroszok más sorrendben mondják a nevüket.

- Én kihallgattam legalább százat.

- És mégsem tudja! Honnan tudná, aki még magyart soha nem látott, mi a szokás nálunk.

A zászlós megsértődött, és nem szólt többet. A kihallgatás barátságos beszélgetésre módosult. Marosfalvi alezredes kérdezett szokásos nyugalmával.

- Hogyan képzelik az oroszok, tüzérség nélkül nem lehet háborúzni? Tüzérségük meg alig van.

- Van sok, feleli a főhadnagy.

- Hol? Még semmit nem láttunk belőle.

- Hátra vitték őket majd ott használják, ahol a legjobban kell.

- Máris elkéstek - mosolyog fölényesen az alezredes.

A hadifogoly kérdésben állítsa a főhadnagy nem bántsák a hadifoglyokat a nemzetközi egyezmények szerint.

Lehet hogy igazat mond, de a helyében senki sem mondana mást. Ha azt mondaná igen kivégzik a foglyokat, saját magát ítélné halálra. Akkora baromságot senkitől nem lehet elvárni.

A foglyok egy darabig nálunk dolgoztak erődítési munkákon, mikor összegyűlt harminc-negyven, akkor a hírek szerint Németországba viszik munkára őket.

Kiérkezésünk után a Don part környékén rengeteg lőszert találtunk. Összeszedték mind és egy közelünkben lévő pincében tárolták. Senki sem törődött vele, mi odajártunk nyeles kézigránátokért. Azokkal robbantottunk a patakban mélyebb medret mosásra és fürdésre.

A falu kiürítése után rengeteg baromfi maradt a helyszínen. Nagyrészt a csicskásokkal összetereltették egy bekerített udvarban. A csirkék persze megszöktek és visszamentek régi helyükre. A tiszti tyúkfarmban mégis maradt elég. Az elvadult szárnyasokra állandóan vadásztunk puskával és kézigránáttal, mikor hogy lehetett. El is menekültek a házak környékéről a patak menti erdő környékére. Fürdés után csendben szárítkoztunk a napon, mikor észrevettük csapatnyi tyúk bújik elő a sűrűből. Ezekre vadásztunk, hetekig pótoltuk az egyre gyatrább élelmezést.

Véletlenül megtudtuk egy puskás századbeli katonának van egy fekete kecskéje. Elmentünk hozzá nem adja-e el. Dehogynem, mire szolgálatból visszaér mindig megfejik előtte, nem ér vele semmi, hogy gondozza. Megvettük márkáért. Örömmel vittük haza, végre egy kis tejet ihatunk. Agyon kényeztettük, mint anya a gyermekét megfürdettük, a legjobb legelőre vittük, sót nyalattunk vele. Feljavult szépen, majd egy liter tejet adott naponta. A többiek kinevettek:

- Nem kecske az amelyik ilyen keveset ad.

- Otthon nem, de itt minden cseppje aranyat ér. - A napi fejés szertartásos ünnepségé a nap fénypontjává vált.

A krumpliföld kifogyott a csicskások nappal szedték a krumplit tisztjeik számára. A legénységnek kikötés járt ha elkapják vagy beköpik hogy krumplit főz. Így fest az igazságszolgáltatás a Don-parton.

Mégis állandóan élelem után kutatunk. Új terepre kell menni tőlünk jobbra Torozsevoje irányába 2-3 km-re, az úton végig ritkán elszórt házak vannak, senki sem lakik bennük. Járni sem jár arra senki. Szemben az egész partvonal mentén kenderrel ültetett rész. Sűrű áthatolhatatlan bozótos és mocsaras. Állítólag járhatatlan nem is védi senki.

Elmegyünk megnézni hátha találunk valamit a konyhakertekben. Jól számítottunk. Kevés földiepret, uborkát és krumplit találtunk. Sokan megelőztek, előbb jutott eszükbe mint nekünk, de érdemes lesz eljönni, mert nem nézhettünk át mindent pár óra alatt.

A többiek is élelemszerzéssel foglalkoznak. Éjjel learattak a felettünk elterülő búzatengerből egy darabot, kézi malmon megőrölték lángost vagy kenyeret akarnak sütni. Élesztő nélkül egyenlőre nemigen sikerül. Most komlót szereztek, avval kelesztik a tésztát, hogy jobb legyen. Persze a rosszul sikerültet is megeszik az utolsó szemig. Hetek óta negyed kenyeret kapunk, ami reggelire is kevés. Mi is elhatározzuk éjjel elmegyünk aratni, mert nagyon érett a búza kiperegnek a szemek, és elmulasztjuk a lehetőséget ami nem jön többé vissza.

Ilyen gondjaink vannak az éhezés leküzdésére. Miközben a zászlóalj irodában a tisztek úsznak a győzelem mámorában. Magyar hadsereg ekkora győzelmet még nem aratott, ekkora területet soha még el nem foglalt. Az újságok és képeslapok megérkeztek a Don-partra. Tele vannak a magyar hadsereg dicsőséges győztes harcaival fényképeken megörökítve a győztes előretörés részleteit. Majd minden napra találnak okot az ünneplésre ivásra. Van minden amit szem száj megkívánhat, bor pezsgő pálinka. Csak mondani kell tíz vagy húsz tyúkot süssenek meg, máris ugrik a szolga had. Egy századbeli muzsikus cigányt berendelnek az húzza ha kell reggelig. Mindenki születésnapját, névnapját, kitüntetését, előléptetését, hazaindulását, megérkezését megünnepelik. Ezeket a kanmurikat nézzük a telefonközpontból és azon törjük a fejünket honnan szerzünk megint egy kis krumplit vagy akármit holnapra.

Gyakran simogatva a rádiót és a telefont milyen jó hogy távbeszélők vagyunk. Mert a századbeliek hetente egy csajka vízben fürödnek és semmi plusz élelmet nem tudnak szerezni. Emberhez méltatlan körülmények között éheznek, sorvadnak, megtetvesedve, éjjel-nappal ugyan abban a ruhában, ugyanazt az utat járva a lövészárokig meg vissza a földreszort szalma fekhelyig. A nagy győzelem tükrében a hősnek kijáró jutalomként feneketlen nyomorban süllyedve. A keskeny lövészárokban csak kuporogni lehet. Eső után bőrigázva dagasztják a bokáig érő sarat ami összegyűlik a lövészárkok fenekén. Több km-t tesznek meg az agyagszerűen ragadós sárban. Kijönni nem lehet mert a túloldalról távcsöves puskával mesterlövészek azonnal lőnek minden mozgásra. Válaszolni nem lehet nincs egyetlen távcsöves puska a magyar oldalon. Marad az egyetlen megoldás rejtve maradni. Aki könnyelműen kidugja a fejét, vagy nem hajol le menetközben az elégtelen mélységű futóárkokban az életével játszik. Naponta több halálos áldozata és sebesültje van a mesterlövészek akciójának. Kint vagyunk a Don partján, de még a fejünket sem tanácsos kidugni. Ezt hozta közkatonáknak a nagy győzelem.

Magas rangú vezérkari tiszt érkezett az irodára személyesen megakarja nézni a legelöl álló figyelő helyről az orosz állásokat. Magas, erős, jóképű, negyven év körüli ember. Mindenáron leakarták beszélni ne menjen. Nem elég mélyek a futóárkok, nagyon veszélyesek a mesterlövészek stb. Nem hagyta lebeszélni magát, elkísérni egyetlen tiszt sem merte mindegyiknek halaszthatatlan dolga támadt. A helyszínen szolgálatot teljesítő tisztesekből kapott kíséretet. Eljutottak a vízfigyelőig. A tiszt távcsövével vizsgálgatta a túloldalt. Egy golyó fütyülés és a tiszt megtántorodott, arcát elöntötte a vér. Lefektették a keskeny lövészárokban. Szerencséje volt a golyó homloka fölött megcsúszott, felszántotta fejbőrét, és hátul kijött. Eszméletét sem vesztette. Azonnal bekötözték, ahogy lehet egy keskeny gödörben. Pihenő után saját lábán lassacskán visszaindultak nem sokat lehetett segíteni támogatásában a keskeny futóárokban. Eltelt vagy négy óra, mire kimászhatott a futóárokból. Az ő méreteihez túlságosan keskeny volt a futóárok. Kimászás után már biztos léptekkel ment a zászlóaljirodára. Nagy ovációval fogadták a tisztek. Makulátlan egyenruháját alaposan megviselte a kaland. A fején lévő kötés is sáros lett.

- Még néhány napot kihúzhatna az első vonalba és frontharcos kinézése lesz - súgtuk egymásnak - ez sem megy többé az első vonalba.

- Ez legalább kimert menni, a mijeink közül egy sem volt a figyelő állásokban.

Az orvosunk új kötést akart tenni a fejére elhárította emberei körbetisztogatták, beült kocsijában és távozott.

- Van esze ennek az embernek, meggyőződött róla, hogy nagyon meleg itt a helyzet, és tovább állt.

- Szóljál te is a sofőrnek álljon ki és meg se álljon a magyar határig.

- Szóljál ki te, akkor velem jöhetsz. - évődtünk egymással.

Felderítő gépek éjjel és nappal zavartalanul járhatnak felettünk. Légelhárításunk nincs, mert egyszer sem lőnek a gépekre. Éjjel sztalingyertyákat dobnak és fényképeznek, ritkán bombáznak. Tetszésük szerint repkednek, semmi sem zavarja őket. A nappali felderítők itt magasan szállnak nem tartanak a német vadászoktól. Az a bizonyos légi fölény nálunk megszűnt. A ritkán megjelenő vadászgép nem jelenthet légi fölényt. A bombázásoknak mindenkor védtelenül ki vagyunk szolgáltatva.

 

Vállalkozások

Itt töltött napjainkban állandó izgalmakat okoznak a vállalkozások. Céljuk átmenni az oroszokhoz csónakkal, foglyokat ejteni és fegyvert zsákmányolni. A harci kedv már régen kihalt mindenkiből a megfelelő erőnlét is hibázott. A sikeres vállalkozás utáni két hét szabadság miatt akadtak vállalkozók.

Az első nagyon jól sikerült. Három foglyot és egy géppuskát hoztak át. Nagy dicsőség volt, hősök lettek. El is mentek napokon belül két hét szabadságra. Mindenki irigyelte őket. Innen szabadságra menni. A legszebb tündérmesénél is szebb álom volt.

Meg is nőtt a vállalkozások száma több kevesebb sikerrel. Volt, hogy két csónakkal mentek át, hogy több zsákmányt tudjanak áthozni. Sikerült négy foglyot ejteni, de egy ember ottmaradt. Máskor hatan ottmaradtak csónakkal együtt. Nem tudni, élve vagy halva. Ezeket eltitkolták, de lassan kiszűrődött. Csak suttogva beszéltek róluk. Az oroszok is átjöttek foglyokat szerezni. Sok embert elvittek. Napok múlva hangszórón keresztül átkiabáltak.

- Gyertek át, magyar honvédek! Jó sorunk van, sokkal jobb az ellátásunk, nem éhezünk, mint nálatok, mindent megkapunk. Senkit sem bántanak.

Nevüket bemondták és sokat a tisztek, altisztek közül naponta megfenyegettek név szerint, hogy leszámolnak velük aljas tetteikért. Gyakran ment ez a műsor, örömmel hallgattuk.

A tisztekre is volt valami hatásuk. Hermádni századost fenyegették legtöbbet. Valami fegyelemsértés miatt Hermándi három katonát teljes felszereléssel fél napon keresztül kúszatott mászatott végig a Sztálin úton korbáccsal a kezében, gyakran végig verve őket. Készakarva végig hajtotta a legforgalmasabb helyen, hogy mi vár a fegyelemsértőkre. Elrettentő példát statuálva. Ezek közül elvittek valakit az oroszok a vállalkozásaik során, mert sűrűn emlegették, a korbácsos százados megfizet tetteiért.

Magyar részről, tanulva az oroszoktól, tolmács útján hangszórón keresztül szintén átkiáltoztak. Gyertek át orosz katonák nálunk mindent megkaptok, van sok élelem cigaretta stb. Alig hogy elkezdte olyan aknavető tüzet zúdítottak rá, hogy hanyatt homlok menekült. A tüzérségük is akcióba lépett. Nem kellett engedélyt kérniük egykét lövésre. Százával robbantak a becsapódások.

Másnap világosban a hangszóró környékét mintha felszántották volna gödrök gödrök hátán. A magyar tüzérség és aknavetők itt tartózkodásunk óta nem lőtt ki annyi lövedéket, mint ahány becsapódás ezt a kis darabot érte. Nem vált be az ellesett módszer, komolyabb célokra sem engedélyeztek tüzérségi lövéseket nem egy hangszóróra.

A puskásokat felszólították tüzeljenek a hangszóróra, de azok is nagyon szívesen hallgatták, főleg a fenyegetéseket. Szívükből beszéltek a túloldalról. Ha már ők nem szólhatnak legalább a túloldalról mondják el saját gondolataikat.

Lőni sötétben veszélyes dolog, mert a torkolat tüzet észre veszik az oroszok és megszórják a helyet aknavetőkkel. Jobb a nyugalom.

Az orosz vállalkozások egyik taktikája ötletes volt. A megfigyelőhelyeken nagyon vigyáztak. Nem azoknál próbálkoztak megkeresték a távbeszélő vezetéket, elvágták és megvárták a vonalvizsgáló járőrt. A vonalvizsgálók mentek a sötétben is ismert vonalon nyugodtan, mert előttük még előőrsök figyelők vannak. Mikor odaértek a hibához elkapták őket és elvitték. Már alig volt emberünk. A megmaradottak könyörögtek, éjjel ne küldjük ki őket, húzzuk ki világosig az időt. Reszkir volt részünkről, mert azonnal jelenteni kellett a hibát. Mégis tettük barátokról volt szó. Csak virradatkor jelentettük a hibát, így mire kiértek világos volt az oroszok vissza mentek.

 

A bozótos

Többször előfordult, hogy a vonalvizsgáló járőr vezeték elvágást jelentett. Véletlenül sem lehetett összetéveszteni az eltévedt tüzérségi lövedék okozta szakadással. Egyre alaposabb lett a gyanú, hogy a mocsaras áthatolhatatlan sűrű bozótos területen oroszok vannak. Meg is szerveztek egy akciót a bozótos terület egy részének átfésülésére. Minden hátul levő embert aki nem volt szolgálatban bevontak az akcióban. Százötven körül volt a létszám, mi is beleestünk.

Sötétben indult az akció hosszú sorban, illetve csatárláncban egymás mellett a lehető legnagyobb csendben lopakodtunk előre. Kivételesen néhány tiszt is velünk tartott illendő távolságot tartva. Nem volt vak sötét, kerülgettük az akadályokat. A sűrűbb részeken nagyon lassan jutott előre a csatárlánc. Be kellett várni őket, mert ha gyűrűt alkotunk tévedésből egymást lőhetjük.

Eltelt vagy fél óra esemény nélkül a tisztek is mellénk bátorodtak tapogatózva megyünk előre. Előttünk ritkul az erdő alacsony növésű bokros terepre érünk, megállunk bevárni a többieket. Nagyjából kiegyenesedik a csatárlánc, óvatosan lépkedünk tovább. A következő pillanatban artikulátlan hosszú üvöltés vágja el a csenden. Foszforeszkáló szemmel ember alak forma emelkedik az alacsony bokorból. Ketten hasra vágódunk a többi nagy csörtetéssel elfut.

- Hore ruki! (kezeket fel) - hangzik a kiáltás. Ki mondhatná, mint Ernő barátom. Ketten vágódunk ugyanis hasra a többiek tisztestől mind elfutottak. Két kéz magasra emelkedik, jól látjuk alig 5 m-re van tőlünk, egyedül van. Azonnal ugrunk, a fegyverét keressük. Nincs. Egész testében reszket. A vállát veregetjük, hogy megnyugodjon.

- Gyertek vissza! - kiáltjuk a többieknek. - Egyedül van.

Nem jön senki, elindulunk az orosszal visszafelé, állandóan szólítva a többieket, nehogy ránk lőjenek. Lassan előkerülnek néhányan, ők is kiáltoznak.

- Gyertek ne féljetek, elkaptuk már az oroszt.

Ezek voltak a legbátrabbak, akik elsőknek visszamertek jönni. Gyorsan kiértünk az erdőből visszafelé nem kellett vigyázni. Az akció véget ért a tisztek is előkerültek. Az elfutásról mindenki mélyen hallgatott.

A fogoly talán 18 éves, a kihallgatástól remélik megtudni hányan lehetnek ideát. Azt vallotta öten jöttek át, egy napja vannak itt oroszok, de nem találkozott velük, mert eltévedt, úgy fogták el.

Másnap mindenki látni akarta, arról faggatták, hogy tudott olyan hangot kiadni. Nem tudja, nagyon meg volt ijedve.

Ott tartották, a konyhánál segített fát vágni és amit kellett. Először figyelték, később szabadon járkált, amerre akart, nem szökött meg. Nagyon megkedvelték cigarettával kínálták, és viccelődtek vele. Decemberben vitték hátra. Addig ő volt a mintafogoly. Az új foglyoknak mutogatták, kérdezzék meg tőle milyen jó dolga van nálunk. Beszéltek is vele, hogy mit ki tudja.

Hogy neki jó dolga volt az biztos. A konyhán dolgozni főúri állásnak számított. Aki konyhán dolgozik mentesítve van a legszorongatóbb gondtól az éhezéstől. Meg is látszott rajta, mert szépen meghízott. A lefogyott magyar katonák irigykedve néztek rá.

 

Egy hét szolgálatmentesítés

Kellemetlen betegség terjedt el, ukrán hasmenésnek nevezték. Úgyszólván mindenki bele esett. Állítólag a rossz ivóvíznek köszönhető. Nem hiszünk benne, mert hónapok óta azt isszuk mégsem volt semmi bajunk. Inkább az általános legyengülés miatt bekövetkezett ellenálló képesség csökkenése lehet az oka. A súlyosakat hátra vitték két hétre, én egy hét szolgálatmentesítést kaptam, és szén tablettákat.

Déltájt volt még ereje a napnak. Kifeküdtem a házunk mögé pokrócokra egy cikkcakkban ásott lövészárok szélére. A kapott leveleimet olvasom már sokadszor.

Három tüzérségi lövés dörren el a túloldalon. Hallom a fütyülést ez fölöttem elmegy, a második fütyül ez is elmegy, de már az árok szélén vagyok. A harmadik jön fölállni sincs időm fekve belegurulok a lövészárokba.

Hatalmas robbanás, három méterre tőlem a becsapódás. A pokrócokat ronggyá tépte rámdöntötte a lövészárok falát. Szemem szám tele porral, de épségben kiugrottam. A házból kiszaladtak:

- Mi történt!

- Ernő! - kiáltom - Hozd gyorsan a fényképezőgépet!

Hozza a gépet, beleállok a gödörbe.

- Kapjál le. - Már lépek a gödörbe. Még füstöl, ugrok is ki azonnal, égeti talpam a forró föld. Fölrántom bakancsomat és vissza. Kattan a gép helyet cserélünk, én is lekapom. A képek sikerültek sokáig magammal hordoztam.

Nézegetjük a becsapódásokat 20 m-rel távolabb a második, majd újabb 20-ra a harmadik.

- Őrülten nagy szerencséd van, tudod mi maradt volna belőled?

- Tudom, nem szedtetek volna belőlem egy csajkára valót.

- Hát a pokrócok?

- Abból meg én sem szedek össze egy portörlő rongyra valót.

Mikor a második golyó fölöttem fütyült tudtam, a harmadik eltalál, csak annyi időm maradt, hogy beguruljak az árokba. A hasmenés majdnem a vesztemet okozta. Mert anélkül nem fekhettem volna arra a helyre.

A hátul lévő pihentetőhelyet Jablos noje faluban helyezték el sokan visszajöttek onnan, és elmondták mi ott a helyzet. Azt sem tudják mi a háború, nem koplal ott senki, sőt zsákszámra adják el a legkülönbözőbb konzerveket. A tisztek vizet nem is isznak. Ha csak alma bor van, inkább nem is isznak. Van magyar bor, francia pezsgő és sokfajta likőr, pálinka. Tejet tojást annyit vesznek amennyit akarnak, ritkán fanyalodnak rá. Arany és ezüst érméket vesznek konzervekért van nekik bőven. Hozott is egy kenyérzsákkal, vette márkáért. Meg is kínál bennünket. Felbont egy kilós húskonzervet, amilyet még nem is láttunk.

- Osszátok el, hatan vagytok.

- Most nincs hozzá kenyerünk, majd holnap kapunk.

- Adok kenyeret is - feleli. Ezt is osztjátok el.

A szánkat tátjuk a nagyvonalúságán. Kitör belőlünk a káromkodás. Hogy az a menybéli úristen nem szakítja rájuk azt a magasságos eget. Dőlnek belőlünk a legocsmányabb szavak a méregtől. Még a legvallásosabb is káromkodik, alig vesz levegőt. Hirtelen lekapja a falra akasztott keresztjét, földhöz vágja, lesodorja az egész oltárszerű építményt amit nagy gonddal állított elő. Meglepődve nézünk rá ilyennek még nem láttuk, halál sápadt. Régen tudjuk, hogy ellopják tőlünk az élelmiszert, de most percek alatt elénk tárták az aljas valóságot. Ha egy személy volna érte a felelős most gondolkodás nélkül ízekre szednénk.

Lassan csillapodnak a kedélyek. Barátunk újra megszólal.

- Meséltem hátul hogyan csinálunk kenyeret. Kiröhögtek, halljátok a Hári Jánost, mondták. Ezt majd az unokáinak mesélje. Mikor még egészen kicsik akkor talán elhiszik nekünk.

Mélyen elgondolkodunk. Hosszú az ellátó vonal, mindenhol ellopnak belőle, mire ide ér ennyi marad. Ha igazságosak akarunk lenni mindenkinek az első vonalban kelleni tölteni mondjuk két hónapot. Utána hátra menni két hónapra. Nem az egyik végig az első vonalban van a másik végig hátul. Az a baj hogy csak mi szeretnénk az igazságot a hátul lévők nem. A tiszteknek meg majdnem mindegy, itt sem hiányzik semmi, legfeljebb a nők. Hagyjuk a tiszteket, azok mind kis istennek képzelik magukat. Szerintük a paraszt örüljön ha a sáros csizmáját beletöröli. A katona meg arra való, hogy minden parancsára ész nélkül rohanjon a halálba. Mert ha nem, akkor hadbíróság elé állítja és gyávaságért kivégezteti. Nem vesznek minket emberszámba, ha abba vennének nem hagynák így éheztetni a népet.

A három hónapos frontszolgálat már régen letelt. Alezredesünk haza is ment. Mi maradtunk. Állítólag a váltás hátunk mögött van, meg is érkeztek, de csak feltöltés lett belőle a nagy veszteség pótlására. Az ígérgetés formát váltott. Csak teljes létszámú egységeket akarnak leváltani. Teljesen új csapatokkal. Sokan avval magyarázzák nem akarják a veszteséget nyilvánosságra hozni. Kevesen hiszik a magyarázatot, de jobb a semminél.

 

Fényképezés

Szabadságról is érkeznek vissza katonák. A fényképezésnek köszönhetem, hogy leveleket és előhívásra való filmet küldtem velük haza. Természetesen őket is lefényképeztem a kívánságuk szerint. Szívesen elvitték mert otthon mindjárt megmutathatták saját fényképeiket is. Visszahozták a kész fényképeket több példányban, hogy több barátnak jusson, sőt még csomagot is hoztak. Mind a ketten jól jártunk. A fiúk majd szétszedtek a fényképekért. Amikor szétosztottam az első adagot valósággal megrohantak. Mindenki fényképeztetni akarta magát. Aknavetők mellett, ágyuk mellet foglyokkal stb. Rengeteg képet csináltam különböző egységekről. A szabadságra menők már kérték nincsen hazavinni való film? Állandóan volt úton lévő, aki vitte és hozta a képeket. Természetesen leveleket is küldtem és kaptam.

A visszaindulókra szüleim mindig rábeszéltek egy kis csomagot. Sajnos nem kaptam elegendő filmet, otthon sem tudtak korlátlanul beszerezni. Pedig több forrásból kaptam, de így sem volt elegendő. A kapott csomagokból jobban éltem az átlagnál, de nagyon messze a normálistól.

 

Feketézés

A különleges helyzet megteremtette a helyszíni kereskedelmet. Az első vonalban kantinnak nevezett helységben borotvapengét és szappant lehetett kapni, azt sem állandóan. A márkában kapott zsoldot nem tudtuk elkölteni. Legtöbben hazaküldték. A kenyérkereső nélkül maradt több gyermekes családoknak ez a csekélyke összeg sokat számított. A családfenntartók itt koplaltak, a hozzá tartozói otthon. Az utánpótlást szállítók, sebesültszállítók hozták feketén a konzerveket, kenyeret, dupla árat kértek érte mint hátul szokásos. Nagy úr az éhség, így is mindent eladtak.

Hazaküldeni márkát csak annyit lehetett amennyi zsoldot kaptunk személyenként. A hátul szolgálatot teljesítőknek sok pénzük összejött a feketézésből. Nem tudták haza küldeni, megvették a hazaküldést engedélyező lapot és annak nevén küldték haza a pénzt. Legnagyobb érték az óra volt. Egy karóráért 10 darab kilós húskonzervet is lehetett kapni. Nagyon kevésnek volt akkoriban órája. Nekünk feltétlenül kellett a rádióösszeköttetés pontos időben történő betartásához. Órát persze nem adott hozzá a kincstár, a sajátunkat használtuk. Nem bírtam ellenállni a kísértésnek eladtam az órámat húskonzervért.

Bizalmas levélben megírtam haza, hogy órákat küldjenek mert, azért ennyi húskonzervet kapok. Semmivel nem tudnak rajtam jobban segíteni. Annyi élelmet egy év alatt sem küldhetnek amennyit egy óráért kapok. Nagy itt az éhezés, abból a vörös kereszt gyűjtésből amit a főméltóságú kormányzó asszonyunk rendezett, három és fél kekszet, és két cigarettát kaptunk fejenként. Ez maradt belőle mire ideért. Minden élelmiszerrel ez a helyzet elfogy mire kiér. Ha nem tudok magamon segíteni felkopik az állam. A pénz megküldöm érte bőven, már útban van.

A második élelmiszer forrást az egészségügyiek szolgáltatták. Első szakaszában szorosan összefüggött a közeli temető sírkeresztjeinek gyarapodásával, később stabilizálódott. A sebesültszállítók naponta jöttek sok munkájuk volt. Hogy ne jöjjenek üresen, hozták a fekete árut, bizományban az egészségügyieknél hagyták ha nem volt idejük eladni. Tőlük meglehetett venni bizalmasan bármikor.

Különben sem éltek rosszul minden halott hagyott valamit, ha mást nem a tartalék konzervet, amit minden katona a kenyérzsákjában köteles volt hordani. Az egyéb értékekről nem is beszélve. A halottak már nem vehetik hasznát, az élők még igen. Nem is került a földbe semmi értéknek számító darab. Ebből adódott a viszonylagos jólét, minden napra jutottak áldozatok.

Az el nem költhető márkákkal, nyugodtabb estéken, nagy kártyacsatákat rendeztek. A mi szállásunk volt rá a legalkalmasabb, messze is volt a parancsnokságtól. A dögészek voltak a főszereplők, legtöbb pénzük nekik volt. Rabló ultinak, ferblinek nevezték a játékot. Sosem hallottam róla. Jobb híján néztem, nem szerettem a kártyát. Néha beszálltam néhány márka erejéig. Hamar el is vesztettem. Később egész este játszottam veszteség nélkül.

 

Dalok

Akit nem érdekelt a kártya, vagy már pénze nem volt, azzal énekelgettünk. Leggyakrabban ezt tettük, mert szerettük a zenét. A szokásos lelkesítő katona nóták. Fél világgal szembeszállva harcol a hős magyar és hasonlók teljesen eltűntek. Helyettük első világháborús és ki tudja honnan származó szomorú katonanóták kerültek elő. Szövegük és dallamuk mélyen a szívekbe markolt. Kifejeztek olyan gondolatokat, melyekhez hasonlók szorongtak minden érző kebelben kimondatlanul. Néhány sort feltétlen idéznem kell:

Nem lesz egy tenyérnyi hely sem puszta síromon,
Elesett katonák teste lesz a vánkosom.
Ahova lefognak tenni,
Síromra nem borul senki senki aki él.
Tavasz sem fakaszt rám zöldet elhordja rólam a földet messze majd a szél.

Másból egy rész:

Fiúk, felett az idő lejárt.
Fiúk, felettünk elrepült a nyár.
Nem látom többé a kicsiny falut.
Nem látom többé a rácsos kaput.
Mondjátok meg ki majd haza tér idegen földben pihenek én.

Vagy az aranyvégű cigaretta ami ismertebb. Nem szeretnék daloskönyv írás vádja alá kerülni, de sok hasonló dal volt forgalomba. Szájról szájra adtuk és szinte templomi áhítattal énekeltük kivétel nélkül. Keserű sorsunkat és bizonytalan jövőnket idézték a szövegek. Rendkívüli helyzetünk tudatában minden sorát mélységesen átéreztük. Meggyőződésem, hogy hasonló helyzetben mindenhol és mindenkivel ugyan ez történt volna. Népszerűek voltak természetesen az akkori slágerek is: Jóska lelkem elküldöm tenéked; Muszka földön lassan jár a posta stb. Szépek voltak ezek a dalok is. A várva várt közel jövőről merészen ígérték a legtökéletesebb beteljesedést. Mivel jelenünk semmiképpen nem irigylésre méltó, minden szépet és jót a jövőtől várunk, s ezt ígérik a dalszövegek. Hinni kell és jólesik hinni benne addig míg csak az ember él! Ebben a szórakozástól mentesített életben tátongó űrt töltöttek be a dalok. Nem a jókedv tört ki rajtunk, hanem mint a közmondásban áll: sírva vigad a magyar. Minden búra-bánatra adva vannak a megfelelő dalok, nálunk ezek voltak az állandó műsoron. Beléjük burkolódzva igyekeztünk szabadulni komor gondjainktól, legalább ideig-óráig.

Hogy jogtalan hódítók vagyunk és nem szívelik jelenlétünket, azt az oroszok egyre erősödő tüzérségi, és légi tevékenysége naponta bizonyítja. Vezérkarunk védelmünkre légelhárítási, és légi tevékenysége naponta bizonyítja. Vezérkarunk védelmünkre légelhárítást nem ad. A csekély számú tüzérség alig lőhet. Bunkerásásokat rendel el a védelem megerősítésére. Újabb fizikai megterhelés a nehéz szolgálatteljesítések után, pihenés helyett. A jobb ellátás helyett gyakrabban a parancsba ismételten statáriumra emlékeztető figyelmeztetések és hadbírósággal történő fenyegetőzés.

1942. augusztus 20. Félig kiásott bunkerunkon dolgozunk félmeztelenre vetkőzve. Déltájt még van valami ereje a napnak. Többet támaszkodunk mint dolgozunk. Semmi kondíciónk nem maradt. Úgy terveztük egy óra alatt kiszórjuk a ránk eső részt, hogy többet alhassunk. Az egy óra eltelt a felénél sem tartunk. Hol van már az a régi erő ami volt bennünk. Alig pár percet dolgozunk, izzadunk, elfáradunk, le kell ülni pihenni.

- Otthon már készülnek a tűzijátékra mi meg itt gürcölünk. Ünnep nap nem is volna szabad dolgozni.

- Későn ijedezünk az elkárhozástól. Ha nem vetted volna észre már régen elkárhoztunk.

- Minden ellenséggé vált körülöttünk. Az oroszok fegyverrel irtanak bennünket, a mieink éh halálla akarnak kiirtani. Nagyon rossz helyre cseppentünk.

- Én nem cseppentem, engem hoztak.

- Nagy szerencséd volt pajtás, vagy csak rosszul emlékszel. Azon a két pipaszár lábadon gyalogoltál idáig velem együtt.

- Jobb ha egy szót sem szólsz! Azért nem mersz borotválkozni, mert nem ismered ki néz vissza a tükörből. Rád van száradva a bőr.

Keserű nevetéssel "dicsérgettük" egymást. Ha váratlanul így haza toppannánk, biztosan megkérdeznék kit keresünk.

A szabadságról vissza érkezők egybe hangzóan kijelentették, otthon a hozzátartozókon kívül senki sem gondol a háborúra. Budapest tele van német katonákkal, a nők kettesével lógnak rajtuk. Bosszantott bennünket a tényállás. Nem a nők miatt, olyanok mindég voltak és lesznek. Igazságtalannak tartottuk, hogy egyeseknek fogalmuk sincs a háborúról. Minket meg hat hónapja itt felejtenek.

Megint kiterveltek valami támadást a zlj. irodán. Nem messze tőlünk, talán még Arhangelszkoje faluhoz tartozó részen áll egy magaslat. A Don hozzánk eső oldalán. Többször megkísérelték elfoglalását, eredmény nélkül. Mindég nagy veszteséget szenvedtünk. Most újra támadják. Tőlünk is sok embert elvittek erősítésnek.

Nagy tüzérségi előkészítés után támadás. Az orosz tüzérség elsöprő tüzet zúdított a támadásra. A ritkán hallott sztálinorgonákat is bevetette. A kis helyre összevont gyalogságban nagy veszteségeket okozott. Ennek ellenére újra megpróbálták a támadást. Valamivel tovább jutottak, de az ellenséges géppuskafészkeket megközelíteni sem tudták. Azokat csak repülőgépről lehetett volna kibombázni. Az eredmény kocsiszámra hozták a sebesülteket. A legtöbb elvérzett mire a segélyhelyre ért.

A kötözőhely környéke is tele volt sebesülttel. Az orvos egy pillantással eldöntötte sorsukat. Akinek komolyabbnak látszó sebesülése volt, már nem is foglalkozott. A könnyebb sérülteket bekötöztette. Ezeknek is hosszasan várakozni kellett.

 

Sebesültek

A súlyos sebesültek látványa iszonyú! Az önkívületben lévők jajgatása időnként minden más hangot elnyom. Váratlanul artikulátlan hangon fel üvöltenek, majd csendesen fekszenek.

Akik tudatuknál vannak vízért könyörögnének, utolsó üzenetet küldenének, de nincs kivel. Barátaik megtették amit tenni lehet. Feltették a kocsira, hogy orvoshoz kerüljön. Itt azonban egy a sok ismeretlen súlyos sebesültek között. Nincs aki egy pohár vizet adna, nincs akivel utolsót üzenhetne, nincs aki egy pillantást vetne rá. Nyomorultan magára hagyottan lassan kell elvéreznie.

Látja amint a halottakat hasábfaként dobálják a kocsira. Csendes fektében lábánál megrángatták, él-e még. Fájdalmában feljajdul. Ebből a rakományból talán még kimarad. Gondolatai kristály tiszták agyán villámgyorsan átfut egész élete. Becsaptak kijátszottak most várják, hogy elvérezzek. Most kell mindenre ráébrednem, mikor már késő!

Fel akar ülni hogy bele kiáltson a világban. Szilánk ütötte oldala nem engedi. Fektében kiáltja:

- Gyilkosok, hóhérok, banditák! Miért nem segítetek. - Sokszor elhangzik a kiáltás, egyre gyengülő hangon, melyet a halál hörgés vált fel végérvényesen.

Ha az életben maradásnak minden reménye elveszett a fájdalmas kínok között vergődők nyelve nem tűr semmi korlátozást. Gyakran ilyen és hasonló szavakkal fejezik ki utolsó mondanivalójukat a világ felé. Úgy sem figyel oda senki. A dögészek különbeket is hallottak, megszokták.

Két tiszt is van a sebesültek között. Répás főhadnagy, akit ha nem is szeretnek, de legalább nem utálnak. A környéken senki más tisztről nem lehetne ezt elmondani.

A másik egy zászlós. Valódi nevét kevesen ismerik. Félkegyelmes nevén ismerik. Abból az okból ragadt rá, mert ő oktatta az előjáróink rangját és helyes titulusát. Aki eltévesztett egy kegyelmes megszólítást a méltóságossal, attól vasszigorral megvonta a kimenőt vagy laktanyafogságot kapott. Szerinte minden honvédnek álmából felkelve is fújni kell előjáróinak névsorát. A mieink így hangzott:

Legfelsőbb hadurunk: Vitéz Nagybányai Horthy Miklós Kormányzó úr őfő méltósága. Honvédelmi miniszter: Vitéz Barta Károly Táborszernagy Úr Őnagy méltósága. Hadseregparancsnok: Vitéz Jány Gusztáv úr Altábornagy Őnagy méltósága. A honvédség vezérkari főnöke: Werth Henrik Gyalogsági Tábornok Úr Őnagyméltósága. Hadtestparancsnok: Schweitzer István Altábornagy Úr Őnagysága, a hatodik hadtest parancsnoka. Dandárparancsnok: Bántai Alfréd Tábornok Úr Őméltósága. Ezredparancsnok: Vitéz Sziklay György ezredes úr, ezredes parancsnok. Laktanyaparancsnok: Marosfalvi Béla alezredes úr, II. zlj. parancsnok. Alosztályparancsnok: Házos Győző Főhadnagy úr. Sós Lajos Hadnagy úr III. zlj. Távbeszélő Parancsnok. Mohai István Zászlós úr Távbeszélő szakasz kiképző parancsnok. Rác István Őrmester úr Távbeszélő szakasz zlj. szolgálat vezető. Bujtás János szakasz vezető III. zlj. Makai József szolgálat vezető III. zlj. Gulyás László őrvezető.

Ezek voltak a legfontosabbak, amit álmunkból felkelve hiba nélkül fújni kellett. Mindenkiben bele akarta verni ezt a tudományt. Nem csoda ha közutálatnak örvendett.

A főhadnagy sértetlen volt légnyomást kapott. Önkívületében csak nyöszörgött. A zászlós combján sérült, kötésén átütött a vér. Soron kívül ellátást kaptak. A meggondolatlan támadás több mint háromszáz fős veszteséget okozott csak a tőlünk kölcsönzött emberekből. A visszatértek szerint több ezren maradtak a dob oldalon.

Négyszemközt elbeszélték, egy meredek dobra kellett volna felérni, legalább négyszáz méter hosszan. A dobtetőről beépített gépfegyver állásokból tetszés szerint lekaszálták őket. Akár az egész magyar hadsereget lekaszálták volna. Tiszta emberpocsékolás volt az egész.

Az állandó erős tüzérségi tüzet takarékosság miatt elspórolták, az ember élettel nem takarékoskodnak. Ráadásul vagy három napig az egész vonal hosszában erős tüzérségi tüzet zúdítottak ránk. Újabb veszteségeket okozva. A mi oldalunkról szokás szerint mindössze egynéhány lövéssel válaszoltak.

Sokan töltötték idejüket a bunkerokban. Főleg a tisztek közül. Még az ebédjüket is a bunkerba vitették.

A telefonvonalakat nem győztük javítani állandóan szétlőtték. A vonalvizsgáló járőrök állandóan kint voltak. Most nagyon rájuk járt a rúd. Mérgelődve mondják:

- Miért nem lőnek a mieink is.

- Tudjátok milyen drága a tüzérségi lőszer.

- Tudjuk, de ha spórolni akarnak menjünk haza a francba. Akkor spórolnak a legtöbbet.

- Mi is azt mondjuk, de próbáljátok a tökfejeknek megmagyarázni. Biztosan örülnének a jó tippnek maguktól sosem jutna eszükben.

- Ránk azért ne hivatkozzatok.

- Könnyen beszéltek innen a bunkerból - csap a levegőbe lemondóan.

- Csak nem cserélnél velünk?

- Most igen!

- Cserél inkább a Jány Gusztávval, jobban jársz. Talán még a hazamenést is elintézheted.

- Inkább egy otthonival cserélnék, aki fel van mentve a katonaságtól. - Vágja be mérgesen az ajtót.

Lassan elmúlnak a zűrös napok, alábbhagy a csatazaj. A túloldalról esténként megszólalnak a hangszórók. Magyar foglyok, név szerint, egységeik pontos megnevezésével jelentkeznek. Üzennek az itteni bajtársaknak.

- Gyertek át nem bántanak senkit jól bánnak velünk.

Az eredménytelenül végződött hídfőállás megtámadása után otthagyott sebesültek közül az oroszok sokat megmentettek. Átvitték őket orvosi ellátást kaptak és most beszámolót tartanak.

- A magyarok sebesülten otthagytak bennünket. Az oroszok beköltöztek és meggyógyítanak. Semmi jót nem várhattok a tisztektől, gyertek át míg nem késő.

Ez már nem volt üres propaganda. A volt társak felismerték a beszélők hangját, akiket már rég halottnak hittek.

Az előretolt figyelőállásból nem volt semmi kezdeményezés. Ez volt a legésszerűbb, mert minden lövésre száz volt a felelet. Csendes este volt, összejöttek a kártyások. Három dögész is eljött. Nem állhattuk meg hogy letoljuk őket.

- Piszokul bántok a sebesültekkel. Főleg a dokitok, hagyja elvérezni az embereket. Múltkor rendesen megkapta a magáét, gyilkos meg hóhér. Meg is érdemelte.

- Az is valami? Hallottátok volna a többit. Elátkozták már annak a jó édes anyjától kezdve az egész rokonságát ezerszer. A mieinkkel együtt . Nem lehet ezt másképpen csinálni, mikor tömegesen érkeznek a sebesültek. Ha egy súlyosabb sebesülttel elbabrál fél órát, addig tíz könnyű sebesült elvérzik. Nem lehet ezt megérteni?

- Van valami a dologban. De ha te vagy súlyos sebesült, akivel már nem érdemes foglalkozni! Nem hiszem, hogy megértenéd, pont rád nincs idejük.

- Nem is értik, azért szidnak mindent, amit csak el lehet képzelni.

- Ha mindenki egyszerre tíz percig úgy gondolkodna, mint a súlyos sebesültek, mi lenne itt? Rá sem merek gondolni.

- Kevés az orvos, meg mi is kevesen vagyunk. Ilyen esetekben tízszer ennyien is kevesen volnánk.

- Volna éppen megoldás - mondja az egyik dögész. - Már mondtuk a dokinak. Van a munkaszolgálatosok közt több mint húsz orvos. Lövészárkot ásnak meg bunkert. Ilyenkor besegíthetnének.

- Zsidót nem engednek ide a tisztek.

- A tisztekkel annyit foglalkozik az orvos amennyit kell, a többi meg nem érdekes. Magyarul mondva, ha tisztről van szó, az miatt elvérezhet tíz könnyű sebesült.

- Sajnos így van. Ugyan azt csináljuk mi is mint a többi katona, parancsot teljesítünk.

Pedig mennyi embert meglehetne menteni az úgynevezett hősi haláltól. Gőgös fölényeskedéssel nem engedélyezik. Ők nincsenek rászorulva. Hogy hányan kerülnek a napi veszteséglistára, az egyszerű papírmunka. Háború van a veszteségek az ő emberfeletti munkájukat, helyállásukat bizonyítják. Mindig kapnak annyi feltöltést amivel újra felelőtlen akcióba kezdhetnek.

Később gyakran elbeszélgettünk avval a dögésszel. Különös ember, nemrégen került ide feltöltésként. Valami vallásos szekta tagja, aki nem fog fegyvert. Hallottunk már ilyenekről, de azok nem kerültek a legénység közé. Már előbb lecsukták őket. Filozófus lélek elgondolkodásra késztető tényállásokat fejteget.

Elmélkedése szerint az ember az egyetlen élőlény aki minden elképzelhető eszközzel írtja egymást. Akár vallási vagy ideológiai szempontból rá lehet nevelni, hogy a tőle eltérő elméletű rendszerek ellen életre-halálra harcba menjen. Ahány ország annyi saját maga alkotta rendszer és vallás. Mind a sajátját vallja az egyetlen igazinak. Annyiféle igazság nyilván nem létezhet. A vallási háborúk általában véget értek, iszonyatos kegyetlenkedésekkel. A föld különböző részein más és más vallások stabilizálódtak. A politikai rendszerek háborúja jelenleg folyik. Jelenünkben megmosolyogjuk a vallási háborúkat. Tőlünk imádja mindenki akár az istent akár a Buddhát vagy a prófétát. A maga idejében azonban elég volt ha ráfogták isten tagadó máris nyilvános máglyán égetéssel büntették. A politikai rendszerek háborújában elvi alapon ugyan úgy irtsák egymást az emberek mint rég. Az államhatalom minden tagját bele kényszeríti a kívánt magatartásra, minden eszközzel. Régen az isten tagadásért máglya, most hazaárulásért golyó, vagy kötél. Nálunk a Horthy-rendszer által létrehozott felső tízezer képviseli a hatalmat. A nép pedig az uralkodó osztály kénye-kedvének kiszolgáltatottja. A legcsekélyebb ellenvéleményt brutális kegyetlenséggel elnyomják a karhatalom emberei. Jelen pillanatban, győzelmi reményeik biztos tudatában sem adják meg a harcoló alakulatoknak még a megfelelő élelmezést sem. Mi itt várjuk a leváltást fegyverrel a kézben. Pedig sokan átmehetnénk az oroszokhoz. Nem tudjuk azonban biztosan jobb volna a túloldalon? Nevelésünkből eredően szűklátókörűek vagyunk. Ezért kellő ismeretek nélkül leghelyesebbnek azt a magatartást tartom, ha nem fogok fegyvert és nem ölök embert.

Ezt a nézetet majdnem olyan szigorúan büntetik mint az ellentétes politikai elveket. A Horthy-rendszer hazafias kötelesség címén minden honvédet eskü alatt kötelez az adott parancs gondolkodás nélküli végrehajtására, akár az élete árán is. Természetes, hogy evvel a nézettel a legénység nem ért egyet, mert a parancsot kiadó tisztek a biztos fedezékből nézik végig a legénység értelmetlen pusztulását. Kitüntetés és előléptetés érdekében végrehajthatatlan célokért. A legénység összeszorított foggal, fegyelmezetten engedelmeskedik. Menet közben kiderül a parancs elérhetetlen, nincs azonban támadás lefújás. A támadásra küldötteknek ott kell pusztulni, ez az egyetlen elfogadható magatartás.

A csődben jutott támadás értelmetlenségéről a túlélők csak baráti körben bizalmasan mertek beszélni. Csak az elvérzésre kifektetett sebesültek nyelve oldódik meg. Vak engedelmességükért megkapták a jutalmat. Kínok közt fetrengve szidják halálba küldőiket. Őket már nem lehet hadbíróság elé állítani. Azért mondtam, ha tíz percig mindenki úgy gondolkodna mint a súlyos sebesültek véget érne itt a háború.

A sebesültektől, ha még volna fegyverük mielőbb el kell venni. Mert ha nem látják, hogy nem foglalkoznak velük mindenkit lelőnének. Először minket egészségügyieket és a tiszteket. Utána nem maradna más mint átmenni az oroszokhoz. Mondja is sok sebesült adjátok ide a puskámat vagy a pisztolyomat. Mindenki akkor jön rá becsapták kihasználták mikor már nem tehet semmit. Neki minden parancsra ugrani kellett, érte nincs egy segítő kéz, sem egy bajtársi pillantás. Sok estén keresztül beszélgettünk hasonló témákról.

 

A kenderes

Újabb sikeres vállalkozásokat hajtottak végre a magyarok. Egyszer három hadifoglyot hoztak át géppuska fészekből, géppuskával együtt. Majd két hadifoglyot fegyver nélkül. A mocsaras áthatolhatatlan területnek tartott több km hosszan elnyúló eltévedt oroszokat is fogtak el hatot egyenként. Kihallgatásuk során elmondták, hogy az általunk kenderesnek nevezett mocsaras részen vannak oroszok a mi oldalunkon.

Bár ne mondták volna. Újabb támadást dolgoztak ki a zlj. irodán. Sötétbe átfésüljük a kenderest és elfogjuk az ideát lévő oroszokat. Könnyű feladatnak ígérkezett. Átjöttek a muszkák, nem kell csónakba rakni őket, dörzsölték tenyerüket a tisztek.

Új alezredesünk rádiós beszámolót kívánt a helyszínről. Mint valami futballmeccsről. Minden eseményről tudni akart.

Alkonyat előtt, ötszáz körüli létszámmal megközelítettük a kenderest. Kétszáz méter hosszan, nyílt terepen kellett áthaladni, mely ellenség által aknavetőkkel belőtt terület. Kézigránátot mindenki annyit vett magához amennyit akart egy odakészített ládából. Ez is ritkán fordult elő.

Futásban egyszerre indulva akartunk átjutni a nyílt terepen. Azonnal észrevettek. Hullottak is az aknák mint a jégeső. Szerencsére csak minden hetedik nyolcadik robbant fel, különben kevesen jutunk el a kenderes szélére. Oda ugyanis már nem lőhetnek, mert saját embereik is ott vannak. A 35 kg-os rádióval az utolsók között értünk át. Kevés veszteséggel. A sebesültekért az erős tűz miatt senki sem mehetett. Azok ott is maradtak sötétedésig. Hogy az aknavető tűzet lekössék aknavetőkkel vagy tüzérséggel arról szó sem volt. Drága a tüzérségi lőszer.

Ahogy áttérünk a bozótos szélére megszűnt az aknavetők tüze. Felvettük a rádió összeköttetést. Adásunk nagyon halk, telepről generátort kell használni. A generátor kurblizása viszont nagyon hangos. Hadnagyunk beszámol:

- Átértünk csatárláncban fejlődve megindulunk.

Az emberek eltűnnek a bokrok és a két méternél magasabb kenderben. Erősen sötétedik. Mi lesz ebből a marhaságból? Vagy 10 m-re megyünk a csatárlánc után. Mögöttünk Hermándi százados vigyáz le ne maradjon valaki. Megtehettünk 400 métert. Már a csatárlánc mögött vagyunk, közvetlenül így is alig látjuk őket. Halálos csend és vak sötét. Az égen egyetlen csillag sincs. Az előttünk járókat csak halljuk. A magas kenderben vakon tapogatózva hangok után megyünk.

Hadnagyunk összeköttetést kér. Letesszük a rádiót ledöntsük a növényzetet. Kisebb mélyedést tapogatunk ki annak szélére állítjuk a rádiót. Percekig tart mire sikerül a vak sötétben bedugaszolni az antennát és egyebeket. Egymás kezét tapogatva adom át a kagylót és mikrofont. Indul a generátor a búgásra vadul lőnek a hang iránya felé. Nem csal a fülem orosz puskák és géppisztolyok. A hadnagy alázatosan jelenti:

- Előrejutottunk 1 km-re esemény nélkül.

- Akkor mi ez a lövöldözés?

- Alázatosan jelentem most kezdődött a generátor hangja miatt minket lőnek - magyarázkodik.

Hermándi százados hangja a sötétből:

- Mit csinál maga marha, megszűnt az összeköttetés?

Már mindenfelől ránk lőnek. A nyomjelzős lövedékek fütyülnek a fejünk fölött, tapadunk a mélyedés fenekére. Ha véletlenül nem itt álltunk volna meg cafatokká lőnek minket. Magyar puskák is megszólalnak. Mindkét oldalról a torkolattüzek iránya a célpont. A fegyverek hangjából biztosan megállapítható az oroszok legalább annyian vannak mint mi ötszáz körül. Egy magyar puskalövés torkolattüzére fél tárat rá eresztenek a dobtáras géppisztolyokból. Méghozzá több irányból. A találati esély száz az egyhez az oroszok javára. Minden túlzás nélkül.

A kézigránátok dobálásában jobb a helyzet. Az orosz nyeles kézigránát hatása sokkal nagyobb. Még a legkisebb tojásgránáté is. Itt a sötétbe az a hátránya hogy eldobás után szikrázik. A szikrázásból megállapítható honnan dobták. A magyar Vécsei kézigránát hatása csekély, de nem szikrázik mint a csillagszóró. Eldobója rejtve marad, nem tudni honnan jött. Ez változtatott a helyzeten, az oroszok sem mertek annyit lőni, mert a torkolat tüzek irányában repültek a kézigránátok. Óriási káosz támadt. A vak sötétben, két méternél nagyobb növényzetben össze keveredtek az emberek. Tájékozódni nem lehetett. A fekete égbolton egyetlen csillag nem látszott. Senki sem tudhatta ki van mellette néhány méterre. Azt sem merre lehetne kijutni a veszélyes helyzetből.

A hirtelen kirobbant eszeveszett csatazaj megszűnt. Mindenki megállt ahol volt és csendben várakozott. Ha feléje tartó mozgást észlelt tüzelt. Sejtelme sem lehetett ellenség vagy barát közeledik. Ebben a helyzetben mindenki csak magát védte. Előbb lőni! Ez az életben maradás egyetlen reménye.

Ahogy megszűnt a generátor hangja nem felénk tüzeltek kiestünk a központi célból. Hadnagyunk azonnal eltűnt Hermándi hangja irányában. Később tudtam meg Hermándi egy telefon drótot húzatott Ernő barátommal menetünk irányában, hogy visszafelé el ne tévedjen. Ketten mint akik jól végezték dolgukat a drótot fogva vissza sétáltak kiindulási pontunkra, majd a zlj irodára beszámolót tartani. Tapogatózva össze pakoltuk a rádiót.

- Mit csináljunk? - kérdezi Vida.

- Megyünk utánunk, de sürgősen. Hátunkon a rádióval megyünk talán jó irányba. Fütyülnek körülöttünk a golyók. Vida elesik.

- Jaj, eltaláltak!

Leülök mellé: - Hol?

- A combomon.

Elveszem a sebkötöző csomagját, jó szorosan bekötöm.

- Tudsz menni?

- Megpróbálom.

Tudott.

- A generátort itt hagyjuk?

- Nem, azt is viszem. - Feladom a hátára.

- Indulj, megyek utánad.

Hátamra veszem a rádiót, indulok utána. Alig néhány lépés után talán 5 m-ről villanás dörrenés. Tompa ütést éreztem a fejemen. Azonnal hasra vágódtam. Fülem csengett a közeli lövéstől. Semmit nem hallottam. Szemem el káprázott a villanó fénytől. Eltaláltak. A rádió mögé bújva pisztolyom a lövés irányában tartva fekszek. Gondolataim tiszták. Úgy érzem az orromtól lefelé nincs fejem. Akkor pedig elvérzek. De előbb kilövöm az összes töltényem, és a három kézigránátom eldobom a lövés irányába.

Lassan nyúlok az állam irányába, hogy később tudjam meg a valóságot. Kezemre langyos vér csurdogál, hirtelen oda kapok. Megvan! Végig tapintom az egész államat. Nem hiányzik. Olyan mintha egy darab fát vagy követ fognák, de meg van egészben. Végtelen öröm tölt el még élek és élhetek!

Fantasztikusan sok gondolat fut át pillanatok alatt az agyamon. Barátom akit bekötöztem nem jön a segítségemre. Hozzátartozók, szerelmek, akiknek viszontlátásáról néhány pillanattal előbb végleg lemondtam. Minden tovább mehet zavartalanul, ebben már egy pillanatig sem kételkedtem. Míg ezek a gondolatok átvillantak agyamon, máris az egyetlen helyes terv kivitelezésén dolgoztam, melyek közben szintén megszülettek. Egy kézigránát tetejét félig kicsavartam. Magas ívben aknavető pálya szerű ívben a cél irányában dobtam. Fülem befogtam szemem. Így is észleltem a dörrenést és villanást. Ezek most nem engem tettek percekre süketté és vakká. Azonban felugrottam és ellenkező irányban elfutottam, vagy ötven métert. Hasra vágódtam majd tovább kúsztam a legnagyobb csendben, ha valaki észrevett volna nehogy oda eresszen egy sorozatot. Sűrű bozótban megbújva elővettem sebkötöző csomagom és bekötöztem magam. Milyen szerencse, hogy a barátom saját csomagjával kötöztem, nem az enyémmel. Most itt állnék kötszer nélkül.

Államat még mindig nem érzem, hangot sem tudok adni. Kezem tiszta vér, kötésem világít a sötétben. Így nem mehetek, mert az első ember akivel találkozok észreveszi a mozgó fehér foltot, és belém lő. Különben sem tudom merre kéne menni. Véres kezemmel bekentem a fehér kötést, hogy ne világítson annyira, majd földet kentem rá. Így már tűrhető, de meg kell várni míg derengeni kezd nehogy rossz irányban induljak. A vérveszteségtől elájulhattam, mert arra ébredek, hogy erősen lövöldöznek.

Már derengett. Az összekeveredett katonák kezdtek tájékozódni és vissza húzódni biztonságosabb helyre. Az észlelt zajra ismét tüzeltek. A legnagyobb csendben kúszva indultam vissza a kiindulási pont felé. Ez a kis derengő fény elegendő a biztos irány tartásához.

Úgy gondolom a káoszból kiértem, felállva lopakodok. Egy alakot látok egyhelyben mozog. Megközelítem, magyar egyenruhája van.

- Mit csinálsz itt? - kérdezem

- Felcsavarom a vezetéket - feleli. Hangjáról felismerem.

- Te vagy az Ernő?

- Ki lenne. - Nem ismeri meg a hangom. Nem csoda én sem ismerek a saját hangomra. Kicsit dadogok és nem forog rendesen a nyelvem. A számat sem tudom rendesen kinyitni.

Megörülünk egymásnak.

- Mi történt veled?

Eldadogom mi történt: - Otthagytam a rádiót. Örülök, hogy el tudtam jönni.

Közben feltekeri a kábelt és mondja:

- Ez mellett jöttek vissza a Hermándi meg a Wahe.

- Szépen otthagytak bennünket a szarban - mondom.

- Mindenkit otthagytak - feleli. Még az este visszamentek a zlj. irodára.

Halkan beszélgetve ballagunk visszafelé. Hátra nézve észre veszem jönnek utánunk.

- Várjuk meg kik jönnek mögöttünk!

Megállunk. Két alak közeledik. Hátukon valami nehéz nagy csomagot cipelnek. Orruk majd a földet éri úgy meghajolnak. Mikor közelebb érnek akkor látjuk oroszok.

- Hore ruki - hangzik a felszólítás Ernőtől. Csodálkozva néznek. Azt hitték viccel velük valaki. Még jobban meglepődnek mikor látják nem viccről van szó, két magyar katona áll előttük rájuk tartott pisztollyal. Később elmondták. Éthordóban meleg ételt kenyeret hoztak a katonáiknak. Tízen jöttek, ők kicsit lemaradtak. Valahol keresztezték egymást útjaink és ők miutánunk jöttek tévedésből, nem a saját egységük után. Az eset fordítva is megtörténhetett volna. Ennyi múlik a véletlenen.

Az ellátásuk minden esetre sokkal jobb mint a miénk. Magyar katona nem élte meg, hogy hőtárolós tartályban meleg ételt vigyenek neki az őrhelyére az első vonalba. A meleg ételeken kívül egy vászon zsákban teát egy másikban cukrot és kétszersült kenyeret. A cukrot gyerekkorunkban divatos kandi cukornak nevezett darabos kristályos. A teát és cukrot elvettük tőlük, abból nagy hiányunk van. Teát otthon ittunk utoljára.

A foglyok egymáshoz viszonyítva furcsán néztek ki, egyik magas sovány a másik alacsony kövér. Idősebb korosztályból valók, fegyverük nem volt. Nem is tudták volna cipelni a sok teher miatt.

Nem állna rosszul az ellátással az oroszok, ha ilyen nagy cirkuszban meleg ételt küldenek a katonáknak a túlsó oldalról. Ha nálunk az első vonalban harcok folynak, vagy erős a tüzérségi tűz két napig sem visznek élelmet a mi oldalunkra. Ha át kellene vinni a Donon akkor meg éhen halhatnának.

Ez az akció is kudarcba fulladt. A két foglyon kívül más eredménye nem volt. A veszteség annál több. Már az aknatűznél nyolc halott. Nagy részüket meglehetett volna menteni, de az erős tűzben nem mentek segítségükre. Sötétedésig mind elvéreztek. Sebesült vagy harminc.

A legszerencsésebb sebesülésem nekem volt. Az államon ment át a golyó csont érintés nélkül. Talán öt milliméteren múlt az életem. Már előfordult hasonlóan szerencsés sebesülés. Egy katonának futás közben az orrnyergén ment át a golyó milliméterekkel a két szeme előtt. Aki tehette megcsodálta és gratulált a nagy szerencséhez. Én is megcsodáltam, és gratuláltam neki. Most az én sebesülésem nézik fejcsóválva.

Eltűntek legalább ötvenen. Pár nap elteltével előkerültek néhányan, a többieknek végleg nyoma veszett. Keresésükre semmi intézkedés nem történt.

 

folytatás: A Don...