"A Doni csata a magyar történelem legnagyobb vérveszteséget követelő veresége volt. Az irodalom értékes művekben foglalkozik vele. A kimeríthetetlen témához hozzászólt az értelmiség, a munkaszolgálatos, a katonatiszt. Csak a katonák százezrei szemszögéből nézve nem nyilatkozott senki. Pedig a tragédia oroszlánrészét az egyszerű katonák szenvedték el. (...) Senki nem láthatott többet a tragédiából mint a közvetlen résztvevők."
"A sokszoros véletlenek szerencsés összejátszása folytán hatszáz darab körül maradt meg ebből az időből levelem, több tucat saját készítésű fényképpel. Ha az akkor bennem dúló érzésekből csak egy kicsit is képes vagyok érzékeltetni, munkám nem lesz hiábavaló."
"Kivagonírozásunk óta csak gyalogoltunk, kocsin semmit nem utaztunk. 1942 július 9-én értük el a Dont. Kisebb pihenőkkel 70 napot gyalogoltunk teljes felszereléssel, a létminimum alatti ellátással. Helyenként harcolva állandó életveszélyben. Durván 1000 km-es távot tettünk meg a szélsőséges időjárás minden szeszélyének kiszolgáltatva. Nem csoda hogy erőnk a nélkülözések miatt a végét járta."
"Lassan észrevétlenül arra az állapotra süllyedtünk, hogy nem érdekelnek a harci események, nem érdekel a világon semmi! Csak az éhség szomjúság és fáradság kínjait valahogy enyhítsük."
"A magyar kormány óriási anyagi áldozatokat hozott küzdő hadseregének magas szintű ellátására. Ettől az ellátástól a végelgyengülés környékezett bennünket. Pedig most jött a java."
"A súlyos sebesültek látványa iszonyú! Az önkívületben lévők jajgatása időnként minden más hangot elnyom. Váratlanul artikulátlan hangon fel üvöltenek, majd csendesen fekszenek. Akik tudatuknál vannak vízért könyörögnének, utolsó üzenetet küldenének, de nincs kivel. Barátaik megtették amit tenni lehet. Feltették a kocsira, hogy orvoshoz kerüljön. Itt azonban egy a sok ismeretlen súlyos sebesültek között. Nincs aki egy pohár vizet adna, nincs akivel utolsót üzenhetne, nincs aki egy pillantást vetne rá. Nyomorultan magára hagyottan lassan kell elvéreznie. Látja amint a halottakat hasábfaként dobálják a kocsira. Csendes fektében lábánál megrángatták, él-e még. Fájdalmában feljajdul. Ebből a rakományból talán még kimarad. Gondolatai kristály tiszták agyán villámgyorsan átfut egész élete. Becsaptak, kijátszottak, és most várják, hogy elvérezzek. Most kell mindenre ráébrednem, mikor már késő! "
 |
"A legszerencsésebb sebesülésem
nekem volt. Az államon ment át a golyó csont érintés nélkül. Talán öt milliméteren múlt az életem. Már előfordult hasonlóan szerencsés sebesülés. Egy katonának futás közben az orrnyergén ment át a golyó milliméterekkel a két szeme előtt. Aki tehette megcsodálta és gratulált a nagy szerencséhez. Én is megcsodáltam, és gratuláltam neki. Most az én sebesülésem nézik fejcsóválva." |
"Ahogy megszűnt a generátor hangja nem felénk tüzeltek kiestünk a központi célból. Hadnagyunk azonnal eltűnt Hermándi hangja irányában. Később tudtam meg Hermándi egy telefon drótot húzatott Ernő barátommal menetünk irányában, hogy visszafelé el ne tévedjen. Ketten mint akik jól végezték dolgukat a drótot fogva vissza sétáltak kiindulási pontunkra, majd a zlj irodára beszámolót tartani."
"Parancsba jön a meleg alsóneműt, a kincstárit, le kell adni, mert kell a leváltóknak. Vászon ingben alsónadrágban megyünk hazafelé. Alig hiszünk a fülünknek, a hideg fokozódik mínusz 15-20 fok. Az újak sincsenek megelégedve a használt tetves fehérnemű átadásával."
"Egy hosszú emelkedőn már harmadszor tartunk pihenőt, mikor eszembe jut, egy szibériai könyvből olvastam az igazi hidegben a köpés megfagy mire a földre ér. Most kipróbálom. Két méterről köpök a rádió lemez tetejére kis koppanás, és jégcsapként legurul a hóban. Elcsodálkozunk ez majdnem mínusz ötven fokot jelent."
"Az észtvesztő hidegben már gondolkodni sem tudunk normálisan. Sokan reszketésben kezdenek minden porcikájuk reszket mint aki idegsokkos. Másokon az őrültség nyomai ütköznek ki artikulátlan hangon nyöszörögnek, szájukra ráfagy a hab. Elfutni próbálnak, de képtelenek kimászni a lövészárokból. Rémülten nézzük őket, vajon mikor tört ki rajtunk is valami hasonló."
"24 órát töltöttünk a szabadban az irtózatos hidegben. Sokan megfagytak a lövészárokban. Akik élve maradtak alig ismertünk egymásra, arcunk beesett, összefagyott, elkínzott. Szemünk kivörösödött, a hideg marta szemgolyó fokozottabb nedvesedésének következtében. Szempilláink minduntalan összefagytak. A lehelet melege most drága kincs, fejünket pokrócokkal betakarva igyekeztünk testünket védeni. Orrunk alatt és szánk körül a kilehelt pára jégcsappá változott, s felsértette bőrünket."
"Bemegyek, a házak közé sehol senki. A hóból fekete foltok látszanak ki. A varjak nagy károgással feszállnak előlem, majd kissé távolabb újra leszállnak, egy fekete foltra. Oda megyek egy fekete folthoz. Megdöbbenek a látványtól arcnélküli halott az arcát kicsipkedték a varjak. Mellette százával a többi félig betemetve porhóval. Mind magyar egyenruhában. (...) - Mi történt itt? Tele van az egész környék magyar halottal, itt voltak az oroszok? - Dehogy voltak, a csapatcsendőrök voltak itt. Akinek nem volt fegyvere a hátrajövők között azt agyonlövöldözték minden cécó nélkül. Két napig irtották az embereket mikor tisztek is jöttek, és mondták: "Nincsen fegyverük az embereknek, mert le vannak váltva. A fegyvereket leadták a leváltóknak." Akkor abbahagyták és tovább mentek."
"Német teherautók jelentek meg az úton félig üresen. Kímélet nélkül, sebességüket nem csökkentve letaposták az eléjük kerülőket. Az erejüket vesztett katonák az utolsó szalmaszálnak vélve a menekülés útját fel akartak kapaszkodni a teherautókra. Még komolyan gondoltak fegyverbarátságra. Veg! Veg! Hangzott a németek figyelmeztető hangja. Aki nem értette annak kezére rácsapott a németek puskatusa. Tört kézzel estek vissza a hóba. A németek gúnyos röhögéssel nyugtázták sikerült tetteiket. (...) Elkeserítő, vérlázító munkát végeztek a német teherautók. Nyomukban százával feküdtek az elgázolt magyar katonák. Rájuk lőni még sem mert senki, mert az autókról géppisztolyokat ránkszegezve álltak a németek."
"A motorzúgás már egészen közelről hallatszik. Egy fehérre meszelt tank ereszkedik le velem szemben a mélyedésbe. Majd közvetlenül utána még kettő. Leírhatatlan pánik tört ki a több ezer emberrel zsúfolt mélyedésben. Egymás taposva rohantak a tankok elöl egekig hangzó üvöltéssel. A három tank lövés nélkül egymástól függetlenül körbejárva kereste a kijáratra alkalmas terepet. Akik az egyik tank elől menekültek pont a másik alá futottak. Borzalmas látvány. A tankokra puskákból lövöldöztek, és kézigránátok repültek."
 |
 |
 |
 |