4.
Protohipertextek
Protohipertext
alatt olyan szövegeket értünk, amelyek nyomtatott formában jelentek
meg ugyan, de sajátos struktúrájuk révén a hipertexthez közel álló
tulajdonságokat hordoznak. "[A] nem-lineáris szerkezetű,
oda-vissza mozgó idősíkú és terű nyomtatott szöveg;
a szonettkoszorú és különösen a hozzá kapcsolódó, azt egységbe
foglaló mesterszonett; az intertextualitás, metatext;
a lábjegyzetelés; a választható szálakon futó kalandregények
is már bizonyos mértékig hypertextek, vagy annak markáns vonásait
viselik magukon."[38]
Az
első ilyen szöveg talán Sterne Tristram Shandyje, amely
explicit utalásokat tartalmaz a könyv más oldalaira. De ilyen például
Vladimir Nabokov Pale Fire című műve (1962), amely
négy különálló részből áll: magát a Pale Fire című
költeményt egy Előszó előzi meg, és egy Kommentárok,
valamint egy Mutató követi, s ezek folyamatosan utalnak egymásra,
lehetőséget nyújtva az olvasónak, hogy különböző útvonalakat
választva kalandozza be a szöveget.
Italo
Calvino Az egymást keresztező sorsok kastélya című
könyvének szervező elve egy Tarot-kártya csomag 78 lapjának
összefüggéseit követi: a kiterített kártyalapok egymást keresztező
sorainak és oszlopainak megfelelően haladnak előre a könyv
történetei, s az eseményeket az adott útvonalat alkotó kártyák jelentései
határozzák meg. A kötetben a kiterített csomag "térképét"
is megtaláljuk, s így a Tarot jelrendszerében kevésbé járatos olvasó
is nyomon követheti, miként változik meg egy-egy kártyalap jelentése
annak függvényében, hogy éppen melyik - függőlegesen vagy
vízszintesen haladó - történetbe illeszkedik.
Egy
másik klasszikus példa a protohipertextre Julio Cortázar Rayuela
című regénye, amely 155 megszámozott fejezetet tartalmaz. Az
előszó szerint ezek két sorrendben olvashatók. Az egyik a kötetberendezés
sorrendjét követi, és véget ér az 56. fejezettel. A másik olvasat
a 73. fejezettel kezdődik, és meghatározott útvonalat követ,
állandó előre-hátralapozást követelve az olvasótól: 73. >
1. > 2. > 116. > 3. > 84. > 71. > 5. > 81.
> 74. > 6. > 7. > 8. > 93. stb. Marc Saporta Composition
No.1. című a Rayuelá-hoz hasonlóan különálló szegmensekből
áll, de teljességgel az olvasóra bízza az ezek közti sorrend kialakítását:
a szerző utasításainak megfelelően a művet alkotó
mintegy száz önálló lapot alaposan össze kell keverni olvasás előtt.
Raymond
Queneau francia költő Cent mille milliards de poémes
című művét tíz csíkokra szabdalt papírlap alkotja. Minden
lapon egy-egy szonett található; a szonettsorok kombinációi pontosan
mint százezer milliárd különböző szonettet eredményeznek.
Külön
alkategóriáját képezik a protohipertexteknek a szótárregények, a
szótárak struktúráját imitálva különálló szócikkekből építkeznek.
Ilyen például a Nobel-díjra jelölt Milorad Pávic Kazár szótár-a,
a magyar irodalomban pedig Temesi Ferenc Por, vagy Zilahy
Péter Az utolsó ablakzsiráf
[39] című regénye[40].
A
fentieken kívül végeredményben protohipertextként értelmezhetőek
a különböző tipográfiai eljárásokkal kísérletező (neo)avantgárd
próbálkozások, képversek is, hiszen ebben az esetben is gyakorta
az olvasó döntésén múlik, hogy linearitás híján milyen sorrendben
fűzi láncra a szöveg töredékeit.
|
