7.
Túl a hipertexten
| |
"Hypertext
is dead.
Cybertext killed it."
(M. Eskelinen) |
Minden
erénye mellett a hipertext elméletének megvannak a maga korlátai.
Az által, hogy mereven elhatárolja egymástól a nyomtatott és digitális
szöveget, a hipertext felől közelítők gyakran zavarba
jönnek, ha olyan nyomtatott szövegekkel találkoznak, amelyek szakítanak
a linearitás hagyományával, hiszen ezek az olvasói tapasztalat szempontjából
sok esetben közelebb állnak a hipertexthez, mint a nyomtatott irodalomhoz.
A hagyományos irodalomelmélet és a hipertext fogalomkészletére hagyatkozva
ugyancsak nehézségek adódnak számos, nem nyomtatott közegben olvasható
szöveg értelmezésekor, mint amilyen például "E.M. Melo e Castro
videoköltészete, John Cayley programmatológiája (Beyond the Codexspace)
vagy Eduardo Kac holo-költészete[72]".
A
distinkciókból fakadó ellentmondások feloldására vezette be Espen
J. Aarseth az ergodikus szöveg és a cybertext jóval
általánosabb fogalmait[73].
Az
"ergodikus" terminust Aarseth a fizikából kölcsönözte[74]. Olyan szöveget jelöl, amely "nem-triviális erőfeszítést
igényel az olvasó részéről"[75], amennyiben át akar haladni a szövegen, legyen az nyomtatott
vagy digitális. Ennek ellenpontja a nem-ergodikus szöveg, amely
lineáris, és a szemmozgáson és a lapozáson - és természetesen az
interpretációval összefüggő nehézségeken - kívül nem követel
meg más erőfeszítést. Aarsethnél a nyomtatott/digitális kategóriapárt
felváltja az ergodikus/nem-ergodikus szembeállítása: ugyanúgy léteznek
nyomtatott ergodikus szövegek (pl. Cortázar: Rayuela, Calvino:
Az egymást keresztező sorsok kastélya, "válaszd
magad a kalandod" típusú könyvek stb.), mint digitális, ugyanakkor
nem-ergodikus művek, kivált, mióta a számítógép használata
egyre inkább a triviális tevékenységek közé tartozik[76].
Aarseth
a két típust egy általános fogalom, a cybertext gyűjtőnév
alatt tárgyalja. Koncepciójában a szövegek gépek, nem metaforikus,
hanem szó szerinti értelemben: minden cybertext "a nyelvi jelek
létrehozására és felhasználására szolgáló mechanikus eszköz".
A gépezet működéséhez, azaz a verbális jelek megjelenítéséhez
pedig három összetevőre van szükség: a szöveget alkotó jelek
sorozatára; egy közegre, amiben az adott szöveg megnyilvánul; valamint
egy operátorra, akinek a tevékenysége elősegíti a szöveg megjelenítését.
Aarseth terminológiájában a szöveget potenciálisan alkotó jelek
a textonok (pl. hipertext esetében a lexiák összessége),
a szöveg megjelenésében valóban részt vevő jelek pedig a scriptonok.
A textonok magukban hordozzák az általuk megjeleníthető összes
virtuális szöveg lehetőségét, a scriptonok lánca pedig nem
más, mint ezek közül a lehetőségek közül az olvasás pillanatában
megjelenő egyetlen szöveg.
A
textonok és scriptonok sajátosságaiból, illetve az olvasó attitűdjéből
kiindulva Aarseth hét különböző szempontot rögzített a cybertextek
osztályozására:
(a)
Dinamika:
a szöveg lehet statikus (a scriptonok rögzítettek,
a szöveg konstans); intratextonikus (a scriptonok adottak, a
textonok változhatnak) vagy textonikus (a textonok száma és
tartalma is változhat) |
(b) Meghatározhatóság:
meghatározott (egy adott helyzetben végzett cselekvés mindig
ugyanazzal az eredménnyel jár) vagy meghatározatlan (az eredmény
előre nem látható) |
(c) Megjelenés
("transiency"): megjelenő ("transient"
- a textonok megjelenéséhez nincs szükség az olvasó aktivitására)
vagy megjeleníthető ("intransient" - a szöveg
megjelenítése az olvasó aktivitásától függ) |
(d)
Perspektíva: személytelen
(az szöveg által leírt világ az olvasó részvétele nélkül szerveződik)
vagy személyes (az olvasó szereplőként vesz részt a szöveg
által körülírt világban) |
(e) Hozzáférhetőség:
tetszőleges (a scriptonok bármikor elérhetőek az olvasó
számára) vagy szabályozott (egyes scriptonok csak bizonyos feltételek
teljesülése esetén hozzáférhetőek) |
(f) Kapcsolódás:
explicit; feltételes vagy kapcsolódás nélküli |
(g) Felhasználói
funkció: interpretatív (a szöveg értelmezéséhez
alapvetően szükséges funkció); exploratív (az olvasó maga
választja meg az útvonalat, amelyet követve "felfedezi"
a szöveget); konfiguratív (az olvasó részt vesz a textonok közti
kapcsolódások megalkotásában vagy újraalkotásában) vagy textonikus
(az olvasó részt vesz maguknak a textonoknak a megírásában is). |
A fenti
hét kategória kombinációi nem kevesebb, mint 576 elméleti szövegtípust
eredményeznek[77], nem beszélve az egyes típusok összeolvadása révén keletkező
hibrid szövegekről. Az 576 kategória közül csak néhány írhat
le hipertextet, a nyomtatott szöveg pedig csak egy az elméletileg
lehetséges típusok közül (statikus, meghatározott, megjelenő,
személytelen, tetszőlegesen hozzáférhető, linkek nélküli,
interpretatív).
Említettük
már, hogy a digitális irodalom gyakorlata nem valósítja meg az azt
tárgyaló elméletek által előirányzott sokszínűséget. Aarseth
fenti topológiája is rávilágít arra, hogy mekkora területek maradnak
feltáratlanul a cybertext és azon belül a hipertext perspektíváiban.
Ez a szakadék annak is tulajdonítható, hogy a szépirodalmat fogyasztók
és a számítógépet aktívan használók tábora meglehetősen kis
felületen érintkezik. Az elektronikus papír megjelenésével[78] azonban a digitális szöveg már nem kötődik a kényelmetlen
olvasási helyzetet diktáló képernyőhöz, hanem a hagyományos
papírhoz hasonlóan hordozható lesz. A digitális kultúra térnyerésével
talán a hipertextes alkotások is fokozott arányban és hatékonysággal
töltik majd be irodalmi funkciójukat, és az irodalomnak - főként
az ezen a téren messze lemaradt magyar irodalomnak - sikerül kihasználnia
azokat a lehetőségeket, amelyekre ebben a dolgozatban is megpróbáltuk
ráirányítani a figyelmet.
|
