W.
Salgó Ágnes
Drakula
vajda tetteinek krónikája egy ősnyomtatvány lapjain
Az 1480-as évek táján kezdtek megjelenni az első
újságszerű kiadványok, röplapok, melyek aktuális eseményekről
tudósítottak, olyanokról, melyek sokakat érdekelhettek,
főképp a török háborúkról, majd a 90-es évektől az új
világ felfedezéséről is. Vásárok alkalmával nagyon kelendőek
voltak a hátborzongató történetek is, példányaik gyorsan
vevőkre találtak, s éppen ezért a különböző nyomdák újra
és újra kiadták őket.
Az
1485-től a 16. század közepéig Németországban számos kiadásban
jelent meg Drakula (Vlad Ţepeş) havasalföldi vajda kegyetlenkedéseinek
története, mely az akkori közvéleményben Európa-szerte
nagy feltűnést keltett. Eddigi ismereteink szerint a legkorábbi
fennmaradt kiadása az itt bemutatott kicsiny füzet, melynek
nyomdászát betűtípusai
alapján lehetett meghatározni: Bartholomaeus Gothan nyomtatta
Lübeckben 1485 táján. E kiadásnak a világon ismert egyetlen
példánya a könyvtáralapító Széchényi Ferenc gyűjteményével
került a nemzeti könyvtárba.[1]
A mindössze 6 levélből álló mű középalnémet dialektusban
meséli el a "karóbahúzó" gróf erdélyi
és havasalföldi rémtetteit az 1456-1462 közötti
évekből.
A
történetnek nem ez a nyomtatvány a legkorábbi ismert változata,
a heidelbergi egyetemi könyvtár egykorú kéziratban őrzi
Michael Beheim verses munkáját Drakuláról.[2]
Beheim német vándordalnok volt, 1456-tól egy ideig Cillei
Ulrik, majd V. László magyar és cseh király szolgálatában
állt egészen annak haláláig (1457. november),
s 1462-ben érkezett Bécsújhelybe III. Frigyes császár
udvarába.[3]
Beheim a forrását is megemlíti, mindezeket egy Jakab nevű
ferences szerzetestől hallotta, aki éppen a vajda elől
menekült a bécsújhelyi kolostorba. Bleyer Jakab forráskutatása
szerint valószínűsíthető, hogy a barát elbeszélését ott
jegyezhették le, majd egy-egy másolata eljutott a lambachi
és a st.-galleni kolostorokba is, hiszen ott is őrzik
egy-egy 15.
század végi kéziratát.[4] Ezeknek szövege tartalmilag egyezik a nyomtatott újságlapéval,
csupán a nyelvük tér el, más-más nyelvjárásban íródtak.
Az
elmúlt évtizedekben újabb két német nyelvű kézirata került
elő, az egyik Colmarban, a másik Londonban, mindkettőjüket
a 15. század utolsó negyedére datálják.[5]
Beheim Heidelbergben őrzött szövege viszont részletesebb,
nem csupán a rémtetteket írja le, mint a másik két kézirat,
hanem későbbi, éppen aktuális eseményekkel is kiegészül:
megemlíti, hogy Mátyás király 1462-ben elfogatta Drakulát.
Ez éppen akkor történt, amikor Beheim Bécsújhelybe érkezett,
s valószínű, hogy az eset beszédtéma lehetett a városban.
A kutatás viszont azt is lehetségesnek tartja, hogy már
Beheim kéziratának lejegyzése előtt is létezhetett valamilyen
kézirásos híradás, amelyet a német mesterdalnok és a többi
nyomtatott változat is
forrásul használt.[6]
A kéziratoknak egymáshoz, ill. a nyomtatott változatokhoz
való viszonyával sokan foglalkoztak az elmúlt évtizedekben
és napjainkban is, de a nézetek meglehetősen különbözőek.[7]
Drakula
valóságos személyiségét, tetteit a történetírók eltérően
ítélik meg. Vannak olyan - főleg a román kutatók - akik
a török elleni bátor harcait emelik ki, és teljes egészében
rágalomnak minősítik a rémtettekről szóló leírást, vagy
elismerik ugyan, hogy sok kegyetlenséget
hajtott végre, de a rémtetteit leíró munkák létrejöttében
nagy szerepet tulajdonítanak az erdélyi szászok és Mátyás
király propagandisztikus tevékenységének is.[8]
A
felmerülõ kérdések minden kétséget kizáró megválaszolására
nem vállalkozhatunk, csupán röviden vázoljuk a vajda életének
legfontosabb mozzanatait és a lübecki õsnyomtatvány
jelentőségét.
A
Vlad Ţepeş 1429 és 1437 között születhetett. Apja, a nagy
valószínűséggel magyar anyától származó Vlad Dracul, Zsigmond
király udvarában nevelkedett és vált lovaggá, majd 1431-ben
Nürnbergben megkapta Zsigmondtól a havasalföldi vajda
méltóságát és a Sárkány-rendet.[9]
Fia, az ifjú Vlad Ţepeş először Hunyadi János udvarában
élt, s az ő segítségével lett 1456-ban havasalföldi vajda.
Ekkor kezdődtek a forrásokban leírt kegyetlenkedései főképp
az erdélyi szászok körében és a Havasalföldön, ahol -
mint korábban is - állandóak voltak a török támadások
és a belső hatalmi villongások. Emberek tízezreit húzatta
karóba, s válogatott kínzásokkal végeztetett ki csaknem
egész településeket, és keserű véget értek még II. Mohamed
szultán követei is. Elekes Lajos így értékeli Drakula
személyiségét: "Az egyetlen uralkodó, akinek sikerült
a züllést ideig-óráig megállítani, Ţepeş volt, a Hunyadi-ház
személyes híve. A belső rendet legendássá vált kegyetlenségével
szilárdította meg. Mint Chalkokondylas írja, mindazokat, akiket
megbízhatatlannak vélt, háznépestül kivégeztette, s
így "rövid idő alatt óriási változást hozott létre
Dácia dolgaiban."
Fékezhetetlen hatalomvágy élt benne s ez olykor igen nyersen
nyilvánult meg tetteiben."[10]
Fejedelmi széke az állandó trónkövetelők miatt továbbra
sem volt biztonságban.
Az
itt közreadott lübecki nyomtatvány, amint elején olvasható,
az 1456-tól elkövetett rémtetteit sorolja fel. Ezeket
főleg Brassó környékén és a Havasalföldön követte el egészen
1462-ig, amikor Mátyás király elfogatta, s hosszú ideig
Budán raboskodott. Az elfogatás utáni időszakról az újságlap
utolsó sorai tudósítanak: itt arról olvashatunk, hogy
a vajda megkeresztelkedett,
bűnbánatot tartott, majd Mátyás visszahelyezte őt trónjára,
s jó keresztény uralkodó lett. Bonfini is említi röviden
a sorsát, leírja, hogy Mátyás király a vajda segítségére
indult, részint azért, hogy kiszabadítsa a török kezéből,
részint pedig, mert hozzá akarta adni feleségül egyik
nőrokonát, akinek nevét Bonfini nem említi, de Mátyás
unokatestvéréről lehet szó, talán a Szilágyi család egyik
nőtagjáról. Bonfini elmondja, hogy számára ismeretlen
ok miatt, az Erdélybe menekült vajdát Mátyás elfogatta,
s Budán fogságban tartotta. Drakula jelleméről megállapítja,
hogy hallatlanul kegyetlen és igazságosztó volt. Kemény
fegyelmet tartott a barbár vidéken, úgy hogy az erdő közepén
is bárki biztonságban lehetett javaival. Mátyás
végül visszahelyezte méltóságába, de a török elleni háborúban
megölték és fejét elküldték II. Mohammed szultánnak.[11]
Bonfini röviden említi néhány kegyetlen tettét is. A fogság
lehetséges okán is vitatkoznak a történészek. Közvetlen
okként egy titokban írt levelet említenek, melyet Drakula
a szultánnak szánt, s benne korábbi ellenségeskedését
megbánva szövetséget ajánlott a magyar király ellen. A
levél másolatát Mátyás elküldte a pápai udvarnak. II.
Pius pápa a levél latin fordítását lejegyezte történeti
munkájában, hozzáfűzve, hogy eredetileg "bolgár nyelven"
írták. A levél hitelességének megítélésében különböző
a román történészek véleménye. Korábban többen valósnak
tekintették, s a vajda elmeháborodottságával indokolták,
mások hamisítványnak tartják,
s Mátyás környezetében keresik az értelmi szerzőt, harmadik
vélemény szerint pedig a Ţepeş-sel meglehetősen ellenséges
viszonyban levő szászoktól ered.[12]
Történelmi hátteréről még annyit el kell mondanunk, hogy
elfogatásakor, 1461-62 telén, Vlad Ţepeş kemény harcokat
vívott a törökkel, szorongatottságát fokozta az, hogy
1462-ben a fivére, Radu cel Frumos (a Szép Radu) a bojárokkal
és török segédlettel ellene támadt. A vajda kisebbségben
maradva Erdély felé menekült. Mátyás ekkor (1462. novemberében)
már Brassóban tartózkodott.
Drakulát Jan Giskra fogta el s vitte a királyhoz a szász
városba, ahonnan azután decemberben a királlyal együtt
Budára mentek.[13]
Hatalmi harc, politikai megfontolások játszhattak szerepet
tehát elfogatásában, s mivel rokoni szálak is fűzték Mátyás
családjához, fogságát talán inkább házi őrizetnek kell
elképzelnünk. Őrizetének pontos helyszíne ugyancsak vita
tárgya. Beheim kéziratos változatában az utolsó előtti,
1069.
sorban Iersiu (?) szerepel, de a költemény négy utolsó
verse egy másik, áthúzott változatban is olvasható ugyanott,
s ebben Wisürd a fogság helye.[14]
Ezt egyesek Visegráddal azonosítják, másik
forrásként egy ugyancsak Drakuláról szóló régi szláv (orosz)
nyelvű históriára hivatkoznak, melyet több szakértő szerint
Fedor Kuricin írt, aki az 1480-as évek közepén III. Iván
cár diplomatájaként Budán tartózkodott, s művében állítólag
Visegrádra utaló megjegyzés is olvasható. De
ez szó köznévként is értelmezhető, mint magaslaton
levő erődítés, s ennek értelmében a román szlavista,
P. P. Panaitescu Vác városát valószínűbbnek tartja.[15]
Véleményünk szerint akkor maradunk leginkább az igazságnál,
ha Bonfini leírását fogadjuk el, amelyben Buda szerepel,
ami nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a király kíséretében
akár Visegrádra is ellátogathatott rövidebb időre. De
ez már nem a tények, hanem a feltételezések világa.
Ez
a lübecki ősnyomtatvány, mint fent említettük, a történetet
a vajda hazájába való visszatérésével zárja és azzal,
hogy utána jó kereszténnyé vált, sok jót tett, halálát
viszont nem említi.
Vlad
Ţepeş korábbi kegyetlenkedéseinek híre bejárta egész Európát,
képeket is készítettek róla. A nyomtatványunkat díszítő,
Drakulát ábrázoló metszet a 15. századi fametszés művészetének
egyik szép darabja. Arról is van korabeli tudósítás, hogy
Drakula elfogásakor, 1462-ben, Európa-szerte árulták a
vásárokon fametszetes képmását. Lehetséges, hogy a lübecki
fametsző e kiadványhoz az 1462-évi híradásban említett
egyleveles nyomtatott portrét használta mintául. Majdnem
pontos másolta a lübeckinek az 1488.
évi nürnbergi nyomdász, Peter Wagner Drakula tudósítása,
de az is lehetséges, hogy mindkét nyomtatvány illusztrációja
egyazon minta alapján készült.[16]
A
Drakula vajda rémtetteiről szóló tudósításnak jelenleg
a 16. század közepéig tizenhárom különböző nyomtatott
kiadását ismerjük. Ezek közül a legkorábbi az itt közreadott
lübecki nyomtatású. Ennek kiadási évét a nyomdász alapján
tudjuk meghatározni. Bartholomaeus Gothan 1484. szeptemberében
Magdeburgból érkezve telepedett le Lübeckben, majd a stockholmi
püspök meghívására Svédországba ment, egy ottani okirat
1486-ban már Stockholmban említi. Tehát csak ez előtt,
vagyis 1485-ben nyomtathatta ezt a művecskét. Később ugyan
visszatért Lübeckbe, de csak svéd megrendelésre dolgozott,
majd III. Iván moszkvai nagyherceg
meghívására Oroszországba ment, s lehetséges, hogy onnan
már nem is tért vissza. Az 1496-os lübecki adónyilvántartásban
már csak az özvegye szerepel.[17]
A
Drakuláról szóló szakirodalom ellentmondásos. A rendelkezésre
álló források értékelését, hitelességük megállapítását
az egyes korok politikai nézetei, céljai is befolyásolták,
éppen ezért történészek közti vita eldöntése nem lehet
feladatunk.
Drakula
nagy nyilvánosságot kapott kegyetlen tettei a későbbi
korokra is hatottak. A jelenlegi közvéleményben ismert
vámpír vonásokat Bram Stoker 19. század végi angol nyelvű
regénye (Dracula) kapcsolta
leginkább hozzá, majd az ennek alapján készült film.