Kicsi legény, nagy tarisznya |
Horgasinamat verdeső
tarisznyában palavessző,
palavessző s palatábla...
Így indultam valamikor,
legelőször iskolába.
Le az utcán büszkén, bátran
lépdeltem a tarisznyámmal.
- Hova viszed, ugyan biza,
azt a legényt, te tarisznya? -
Tréfálkoztak a felnőttek,
akik velem szemben jöttek.
Máskor pedig ilyenformán
mosolyogták a tarisznyám:
- Éhes lehet a tudásra
az, akinek ilyen hosszú,
ilyen nagy a tarisznyája.
De csak mentem, még büszkébben,
míg az iskoláig értem.
Az iskola kapujában
gyökeret vert a két lábam.
S álltam, míg csak bátorító
szóval nem jött a tanító.
Rám mosolygott: - Ej, kis legény,
gyere fiam, bátran, ne félj!
Kézen fogott, bevezetett.
Emlékszem, be melegem lett.
Évek teltek, múltak, de még
most is érzem olykor-olykor
jó tanítóm meleg kezét.
Birka-irka |
Szomorú a birka,
mert üres az irka.
Azért béget, azért sír-rí,
mivel fogja teleírni.
Majdcsak teleírja
irkáját a birka,
tele azzal amit ismer,
a nagy bével meg a kissel.
Pulyka-szégyen |
Iskolába jár a pulyka,
de az esze nagyon kurta.
Sose tudja, mert nem figyel,
azt amiből felelni kell.
És még ő dúl-fúl, sistereg,
pukkadozik, majd szétreped.
Lebernyegje irul-pirul:
most már csak azért se tanul.
Ha ez így megy - szégyenszemre -,
nem járhat majd egyetemre.
Hogyha lovam volna |
Hogyha lovam volna,
zabbal abrakolnám,
kocsiba, szekérbe
soha be nem fognám.
Zabla helyett elég
volna egy kötőfék,
nyerget se tennék rá,
sarkantyút se kötnék.
Szőrén ülném én meg,
s tudom, egy jó szóra
még a tengeren is
egyből átugorna.
Ha a napnak |
Ha a napnak lába volna,
bizonyára gyalogolna.
Ha pedig keze is lenne,
akkor ő is cipekedne,
s leülne, ha elfáradna,
ide mellénk, a kis padra.
Kérges kezét térdre ejtvén,
merengne a holdas estén.
Úgy várná be, szépen ülve,
hogy őt a föld megkerülje.
Ha én zápor volnék |
Ha én zápor volnék,
égig érő zápor,
áztatnám a földet
istenigazából.
Hogyha napfény volnék,
melengető napfény,
minden sugaramat
széjjel teregetném.
Ha én harmat volnék,
minden reggel s este
lábujjhegyen lépnék
bársonyos füvekre.
Hogyha szellő volnék
erdőn, mezőn átal
járnék a virágok
finom illatával.
Kislány vagyok, s ezért
harmat, napfény, zápor
s a vidám szellő is
igaz, jó barátom.
Ünnep van, ünnep van... |
Ünnep van, ünnep van,
nagy ün-nep.
Terülj meg, asztalkám,
te-rülj meg.
Esztike asztalát
nagyszemű kisbabák
ü-lik be
aki a legjobb volt
az ül az
ö-li-be.
Megmosta a kezét
min-den-ki.
De finom az ebéd,
ün-ne-pi!
Ünnep van, ünnep van,
gyer-mek-nap,
még a kis
cica is
fagylaltot
nya-lo-gat.
Évike-nénike |
Évike, Évike,
bizony ő már
nénike.
Nénikéje Esztikének,
pedig még csak a hat évet
őszire
tölti be.
De azért már, mint egy nagylány,
sürög-forog, nézi: hadd lám,
eszik-e,
jóllakott-e
Esztike?
S lábujjhegyen jár, ha alszik,
s hogy aludjon, vele alszik,
s pisszre rebben apró ujja,
ha valaki megzavarja.
Hessegető |
Bú, bú, fekete bánat,
kedvemre ne boríts szárnyat.
Hess el, fekete kotló!
Lovamon arany a patkó,
szájában ezüst a zabla,
kantárja, csótárja, csatja
gyémánttal van kirakva.
Hess el, fekete vénség,
mielőtt rád nem lépnék!
Faragott versike |
Volt egy fakatona.
Fából volt a lova:
kengyelje, kantárja
a kádár munkája,
fából a patkója,
fakovács patkolta:
fából volt faragva
a föld is alatta.
Fahuszár, favitéz,
hadd látom, mennyit kérsz?
Százat adj lovamért,
ezeret magamért.
csapj oda, csapj bele,
égjen a tenyere!
Három székláb |
Van egy kisszék,
háromlábú,
három lába:
három bábu.
Egyik: Billeg,
másik: Ballag,
harmadik meg:
Billegballag.
Így a kisszék
meg nem állhat,
szidja is a
három lábat.
Állj meg, Billeg!
Nyughass, Ballag!
Ne lipinkázz,
Billegballag!
De ők aztán
csak azért se,
nem hallgatnak
a kisszékre.
Billeg ballag,
Ballag billeg,
s Billegballag
ballag-billeg.
Jár csak jár
a három tébláb,
ringatózó
három székláb.
Kedvébe
eképpen járnak
a kicsi szék
gazdájának
Tűvé-tevő |
Szőrén-szálán elveszett,
lába kelt a tűnek,
cérnát, hogyha varrni kell,
most már mibe fűznek?
Tűvé tette a szobát,
egész áldott este.
Sírt a kislány de a tűt
hiába kereste.
Lába mégse kelhetett,
el senkise vitte,
meglelném, ha valaki
keresni segítne.
Megkérte a kiskakast,
hogy keresnék ketten.
Kukurikú, meglelem
ha keresni kezdem.
Tűvé tette a helyet
egész áldott este,
a kis tűt a kakas is
hiába kereste.
Megkérte a kiskutyát.
Bízd a szimatomra,
úgy veheted mintha már
a tű meg is volna.
Tűvé tette a helyet
egész áldott este,
a kis tűt a kutyus is
hiába kereste.
Megkérte a malacot.
Egyet se sírj húgom,
azt a kis tűt neked én
menten előtúrom.
Tűvé tette a helyet
egész áldott este,
túrt a malac, de a tűt
hiába kereste.
Megkérte az egeret,
utána a macskát,
végül a vakondot is,
de nem látta hasznát.
Tűvé tették a helyet,
egész áldott este,
macska, egér s a vakond
mind a tűt kereste.
Ám hiába, nyoma se
volt sehol a tűnek,
cérnát, hogyha varrni kell,
most már mibe fűznek.
Sírt, csak sírt a kicsi lány
egész áldott este,
s még álmában is talán
mind a tűt kereste.
Elsírta a bánatát
reggel a csikónak.
Hozz egy fogót szaporán,
rántsd le a patkómat.
Most verettem frissiben,
vadonatúj mágnes,
ezzel a tűt megleled,
ne sírj kicsi Ágnes
Térült-fordult a kislány,
s mint egy fényes bolha,
pattant a tű szaporán
a mágnespatkóra.
Örülnek mindannyian
a megkerült tűnek.
S a fokába sorra mind
piros cérnát fűznek.
Kelekótya-lapótya |
Serpenyőben a lapótya,
lesi, várja Kelekótya.
Silleg-süllög a lapótya.
Mit sündörögsz, Kelekótya.
Megfordítják a lapótyát,
pirongatják Kelekótyát:
- Várj sorodra, Kelekótya,
nem sült meg még a lapótya!
Csak nem tágít Kelekótya,
markában már a lapótya.
Ja-jaj, éget a lapótya! -
Jajveszékel Kelekótya.
A halak bosszúja |
Tutajos Lajos és
Úszó Pál
vízre szálltak egy
szál deszkán.
Szerencsét akartak
próbálni,
deszkán hasalva
horgászni.
Billegett-büllögött
a deszka,
markolta, tartotta
Lajoska.
Pál meg a horgot
kezelte:
dobta, rántotta,
emelte.
Nem is lett volna
talán baj,
hogyha nem jön egy
falánk hal,
s mellette még egy
csapatnyi.
Táncolt a dugó,
ropogni
kezdett a bot, és
roppant is,
nyelte is már a
roppant víz.
Mindketten kaptak
utána,
nem volt gondjuk a
deszkára.
Erre várt csak a
csapat hal:
orral, uszonnyal,
farokkal
tovalopták a
szál deszkát,
s föl-fölugrálva
kacagták,
mint úszik partra
kifosztva
Pali s utána
Lajoska.
Somvirággal, kakukkfűvel |
Somvirág, somvirág,
aranysárga a világ.
Kakukkfű, kakukkszó,
kirándulni volna jó:
fűzfasípot faragni,
fűzfalóval lovazni,
árkon-bokron átal,
háton hátizsákkal,
menni, mendegélni,
este hazatérni:
fűzfalovam kocogva,
fűzfasípom tutogva,
somvirággal, kakukkfűvel,
kakukkszóval, tele szívvel.
Három kérdezgető |
I.
- Miből van a pántlikád?
- Hajnal pirosából.
- Miből szőtték a ruhád?
- Kék ég bársonyából.
- Miből van a köténykéd?
- Havasok havából.
- Hát te magad miből vagy?
- Mezők harmatából.
II.
- Te kis juhász, merre mész?
- Merre nyájam legelész.
- Hát a nyájad merre jár?
- Ahol zöld füvet talál.
- Hallod-e, te kis juhász,
ha farkas jő, mit csinálsz?
- Megmarkolom a botom,
s a farkast megugratom.
III.
- Hallod-e, te kis kovács,
mit kopog a kalapács?
- Azt kopogja, kipre-kopp,
csengős csikót patkolok.
- Hallod-e, te kis kovács,
mit dohog a kalapács?
- Azt dohogja, dön-de-leg,
ekevasat élezek,
mert a tavasz kö-ze-leg.
Gyalogúton |
Hegyre fut, völgybe fut,
kanyarog a gyalogút.
Gyalogúton - ki lehet? -
egy kis legény lépeget.
Vállán villa, gereblye,
kalapjában két szem cseresznye;
villanyélre akasztva
hátán egy nagy tarisznya.
(Ebédet visz bizonyára,
arra vall a tarisznyája.)
Megy szaporán, meg nem áll,
máris milyen messze jár!
Mire jobban megnézhetném,
elnyeli a görbe ösvény.
Erdőn jártam |
Erdőn jártam,
málnát szedtem,
amit szedtem,
mind megettem,
üres a kaska,
mit csináljak,
mit mondjak anyámnak,
ha megkérdi,
hol a málna,
miért üres
a kosárka?
Azt mondjam-e,
jött egy medve,
amit szedtem,
mind megette?
Dehogy mondom,
megijedne.
Jujj!
Ballagi |
Nem messze van ide Kászon,
útja végig fehér vászon,
ballag rajta valaki,
bizonyára Ballagi.
Fején kucsma, lábán csizma,
nyakában meg nagy tarisznya,
kajla bajsza csupa dér:
estére csak odaér.
Elment Péter |
Elment Péter tököt venni,
elfelejtett pénzzel menni.
Hogy a sült tök? Ennyi s ennyi.
De nem volt mit elővenni.
Elmaradt a sülttök-vétel,
étlen maradt szegény Péter.
Faroltató |
Farta te, tarka,
tarka tehén, farta!
Kolompot zengőt,
kötök reád csengőt,
szarvadra szalagot,
szarvad közé csillagot.
Vigye el a róka |
Volt egy kicsi kakasom,
elvitte a róka.
Jércém is a tavaszon,
elvitte a róka.
Volt egy ludam, jó tojó,
elvitte a róka.
Récém, tóban tocsogó,
elvitte a róka.
Gácsérom és gúnárom,
elvitte a róka.
Semmim sincsen, tirárom,
vigye el a róka!
Rajz rigóval |
Ákombákom
levelek a fákon.
Limb-lomb susogó,
alatta ül nagyapó.
Mellette élete párja,
néznek együtt föl a fára.
Fejük fölött a rigó
azt fütyüli: élni jó.
Két vén fáról |
Zöld Király és Zöld Királyné,
ha fúj a szél, lovagolnak,
megkergetik, megfuttatják
hol a napot, hol a holdat.
Zöld Király és Zöld Királyné,
ha szélcsönd van, álldogálnak,
nézegetik árnyékát a
két gyönyörű koronának.
Szerencse |
Hű, mekkora szerencse,
hevül már a kemence,
a tészta is dagasztva
meg is kelt már magasra.
Hol a lapát, vessük be,
míg meleg a kemence:
süssünk hamar egy sütet
új sütetű kenyeret.
Volt egyszer egy ember |
Volt egyszer egy ember,
volt szakálla kender,
cseremakk pipája,
lapi a dohánya.
És hogy lenne mindig
pipája, dohánya,
felköltözött lakni
egy nagy cserefára.
Ott egész nap füstölt,
a füsttől meg prüszkölt.
És addig mind füstölt,
addig-addig prüszkölt,
odalett a fának
minden makkja, lombja,
se pipa, se hozzá
füstölnivalója.
Mit volt mit tennie,
lemászott a fáról,
font egy hosszú ostort
a kenderszakállból.
Azzal csettinget most,
a fa alatt állva,
s várja, hogy majd lenne
pipája, dohánya.
Volt egyszer egy varga |
Volt egyszer egy varga,
csak az nem volt, sajna,
miből rámás csizmát
varrt volna a varga.
Volt egy görbe tűje,
abba cérna fűzve,
sodrott, szurkos cérna,
volt fűzve a tűbe.
Éles kése, metsző,
kalapácsa kettő,
háromlábú széke,
mindenkinek tetsző.
Szegző s varró árja,
kaptafa és sámfa,
kicsi s nagy, egyszóval
mindenféle lábra.
Térdig érő asztal,
tele ezzel, azzal:
jófajta csirizzel,
suvickkal, ragaccsal.
Bőrköténye s kajla,
pödrött végű bajsza,
mindene volt, mitől
varga lesz a varga.
Csupán bőre s talpja
nem volt neki, sajna,
márpedig anélkül
nem varga a varga.
S hiába lett volna
bőrje no meg talpja,
ha nem volt akinek
rámás csizmát varrna.
Gondolt egyet, s tett az
egészre egy foltot,
kidobta a csirizt,
s becsukta a boltot.
Mátyás-napi vásár |
Nagy vásár volt még a
keresztúri vásár,
csizmát venni mikor
oda járt a császár.
Híres volt kivált a
Mátyás-napi vásár,
arra járt el mindig
csizmáért a császár.
Node nem azért volt
híres ez a vásár,
hogy lábbelit venni
oda járt a császár.
Bár a vevőtől is,
kivált ha az császár,
hírre-névre kaphat
olykor egy-egy vásár.
De a keresztúri
nagy kirakóvásár
híréhez-nevéhez
nem kellett a császár.
Portékájáról volt
híres az a vásár,
azért járt el oda
csizmáért a császár.
Utcák hosszat állott
álló nap a vásár.
Sátortól sátorig
alkudott a császár.
Parolázott, már-már
készen volt a vásár,
egyet gondolt, s azzal
odébbállt a császár.
Addig válogatott,
alkudott a császár,
félő volt, hogy mindjárt
eloszlik a vásár,
s mehet szégyenszemre,
és éppen a császár.
S mit mond otthon, miért
maradt el a vásár?
Járhat majd tavalyi
csizmában a császár,
esztend' ilyenkorig
nem lesz csizmavásár.
Mert csizmát csinálnak,
s máshol is van vásár,
de oda nem mehet,
nem bizony a császár.
Menne ő örömmel
máshová, a császár,
de nem oda Buda,
kettőn áll a vásár!
Megmondta az asszony
- otthon ő a császár -:
"Csizmát kend csak Székely-
keresztúron vásál.
Nem pazarolhatunk,
éppen mi, a császár,
mikor ott az olcsó,
nagy tél végi vásár.
Alkudjék csak kelmed,
úgy vásár a vásár."
Ezért alkudozott
napestig a császár.
De nem is maradt el
sohasem a vásár,
estefelé mégis
csizmát vett a császár.
Többnyire Bodrogi
sátorában vásált.
Bodrogi rendszerint
megszánta a császárt.
Pompás áldomással
végződött a vásár,
s karján új csizmával
ment haza a császár.