Paszulyt főzne a néni

VISSZA   TARTALOM

Paszulyt főzne a néni,
tüze nem akar égni.
Hiába szítja, fújja,
kialszik újra s újra.

Harangoznak már délre.
Megjön a néni férje.
Panaszkodik a néni,
tüze nem akar égni.
Hiába szítja, fújja,
kialszik újra és újra.

Gondolkozik a bácsi:
mit lehetne csinálni?
Így nem fő meg az étel!
S ő is földre térdel.

Most ketten, két tüdővel
viaskodnak a tűzzel.
Sír a nyers fa, és prüszköl
a macska is a füsttől


Hajt a csordás

VISSZA   TARTALOM

Hajt a csordás, szól a kürtje:
"Hijja, hijja, hí te, gyű te!"

Bőgő borjak, álmos csikók,
matróz-léptű bivalytinók,
ághegyre néző kecskenyáj
egymás mellett, egymás után...

És a csordás egyre fújja:
"Hí te, gyű te, hijja, hijja!"

Ostor csattog, a csapója
belelóg a vastag porba;
ide szisszen, oda ér el,
versenyt csíp a hegyes széllel.

Hajt a csordás, szól a kürtje:
"Hijja, hijja, hí te, gyű te!"

Kél a nap is nagykésőre.
Mire fölhág a tetőre,
ott a csorda - s a bivalyok
szarvukra veszik a napot.


Róka-étlap

VISSZA   TARTALOM

Rókalyukban nagy a gond,
se kakas, se jérce:
sehol semmi, bár egy comb,
ha volna ebédre,

ha nem is comb, legalább
a combnak a csontja,
bár egy vékony jérceláb,
az is de jó volna.
Ámde semmi, semmi sincs

benn a rókalyukban,
odakint meg kutya egy,
szörnyű egy idő van:
Ólmos eső szúr, sziszeg,
és a szél se jámbor,
még a bőrt is le tudná
húzni a rókáról.
Ezért aztán nem csoda,
hogyha rókáéknak
legszomorúbb olvasmánya
mindennap az étlap:
reggelire Füllentés,
ebédre a párja,
s ami ebédtől marad,
az lesz vacsorára.


Sáska

VISSZA   TARTALOM

Egy butácska
sáska,
kinek anyja
hiába magyarázta:
szökkenjen szépen
a sásra,
s ne kívánkozzon
másra,
beleugrott
egy zsákba.
(A zsák
egy néninek volt
a zsákja.)
Ott magát
jó mélyre
ásta.

De beleakadt
egy ráncba.
Megszeppent erre
a butácska
sáska.
De a zsákot
hiába
kaparászta.
A néni hazavitte.
Otthon kirázta.
Szaladt a majorság
apraja-nagyja,
s a kakas,
a nyakas
sáskát bekapta.


Veréb

VISSZA   TARTALOM

Hipp-hopp,
itt vagyok,
azt eszem,
amit kapok.
Ha nem kapok:
csip-csirip!
Koldulgatok
egy kicsit:
morzsát, maradék
kenyeret,
megrakom jól a
begyemet.


Csóka

VISSZA   TARTALOM

Ághegyről a csóka
pislog a hóra,
ott üldögél már órák óta.
Nincs egyéb dolga,
mert ha lett volna,
valami dolga,
elrepült volna.


Feketerigó

VISSZA   TARTALOM

Ablakomban nagy a hó, halihó! -
ott sétálgat egy feketerigó.
Jár a szeme: oda néz, ide néz:
sétálgat, mint egy igazi zenész.

De most nekünk nagy a hó, halihó! -
nem fuvoláz a feketerigó.
Egyet-kettőt csitteget, csetteget,
kifizeti ennyivel a telet.


Derce

VISSZA   TARTALOM

Lobog a tél sörénye
Zúzmara, porhó.
Hó alól ágaskodik
a kóró.

Varjú száll a sövényre
Zúzmara, derce.
Dugja ki orrát, kinek
van mersze.


Február

VISSZA   TARTALOM

REGGEL

Reggel
az ember
ki se lát,
annyi, de annyi
jégvirág
nyílott az éjjel
az ablakon.
És szánkáz a szél
az utakon.

DÉLFELÉ

Ereszt
az eresz:
csöpp-csöpp-csurr!
Izzad a hó és
kásásul.
Fázik a hóember,
didereg.
Kacagnak rajta
a verebek.

ESTEFELÉ

Bújnak a cserepek
alá a verebek:
csip-csirip.
Hideg van, hideg a
mindenit!
Az ablak üvege
citeráz, szaporáz.
Az ajtón ijedt kis
szelecske kotorász.
Brummog az erdő is,
dörmögő hanglemez.
Morog a medve -
ébredez.


Aki fázik

VISSZA   TARTALOM

Aki fázik, vacogjon,
fújja körmét, topogjon,
földig érő kucsmába,
burkolózzék bundába,
bújjon be a dunyhába,
üljön rá a kályhára -
mindjárt megmelegszik.


Befagyott a Nyárád

VISSZA   TARTALOM

Befagyott a Nyárád,
ki se látja kárát,
majd kienged, tirárom,
ha nem előbb, a nyáron.


Jámbor medve

VISSZA   TARTALOM

Februárban föl szokott
ébredni a medve,
s elindul a barlangból,
lassan lépegetve.

Úgy lépeget, mint aki
nincs mezítláb szokva,
s karjaival kalimpál,
folyton kapaszkodva.

Nem is csoda, szegénynek
érzékeny a talpa,
kivékonyult, télen át
álmában is nyalta.

Álmos is meg gyönge is
ilyenkor a medve.
Lézeng, cselleng egy kicsit,
ha volna mit, enne.

De csak azért jön elő,
lássa, mi a dolga.
Ha süt a nap, visszamegy,
mert a nap csalóka,

hátra még az igazi
zimankós hadd-el-hadd,
hátra még a tél java:
kíméljük a talpat.

Ha pedig az idő zord,
künn marad a medve.
Itt a tavasz, amire
visszaszenderedne.

Legénykedik csak a tél,
mutatja hatalmát,
holott nyílni készülnek
a rügyek s a barkák.

Künn marad a medve, és
talpát nem kímélve,
elcammog a még jeges
kis patak vizére.

Node amíg odaér,
nagy ügyetlenkedve,
hadd mondom el, mint került
kötélre a medve.

Egyszer épp egy ilyen zord
februári reggel,
erdőlni indult el egy
falubeli ember.

Hát amint megy, mendegél
felfelé a hegyre,
szembe véle jődögél
jámboran a medve.

Megtorpan az emberünk,
ám a medve báván
s ártatlanul néz reá,
mint egy szelíd bárány.

Áll, tűnődik emberünk,
majd egyet gondolva,
válláról a fának szánt
kötelet leoldja.

"Nem volt nekem soha még
életemben medvém,
mi lenne, ha ezt most én
szépen hazavinném."

Veti hát a kötelet
a medve nyakába,
s vezeti, mintha tinót
vinne a vásárra.

Így ballagnak csendesen
egészen hazáig,
már emberünk zsindelyes
kapuja is látszik.

Ki csak látja, nem akar
hinni a szemének,
szó ki nem jön torkukon,
szájukkal is néznek.

Vakkantásuk lenyelik
a kutyák, s a ludak
ámultukban mind egy-egy
hosszú nyakká nyúlnak.

De minderre jóformán
rá sem hederítve
lépked a mi emberünk
s mellette a medve.

Elérik a kaput is,
be is mennek rajta.
- Nézd, mit hoztam, feleség! -
kiált be a gazda.

Jön az asszony s vele a
gyermekek is nyomban,
de a kapu előtt már
fél falu is ott van.

Ám a medve meg nem áll,
egyenesen hátra,
mintha menni akarna
a disznópajtába.

Megy vele a gazda is,
húzza most a medve.
- Még valami kárt csinál,
jaj, el ne eressze.

Nem csinált az semmi kárt,
még csak meg sem mordult,
egyenesen a disznók
vályújának fordult.

A vályúba éppen még
párolgott a moslék,
beledugta orrát, és
ki sem vette onnét.

De nem amíg fenékig
be nem kebelezte.
Akkor aztán fölállott
két lábra a medve.

Bődült egyet, nyilván a
reggelit köszönte.
Kifordult a kötélből
s ledobta a földre.

Azzal át is lépett a
deszkakerítésen,
és megindult, merről jött,
vissza az ösvényen.

Már messzire járt, mikor
fölocsudtak végre
a gazda és ámuló
egész háza népe.

Elkezdtek a kutyák is
ugatni, s a ludak
mind egy-egy nagy éktelen
gágogássá nyúltak.

Állt a gazda, s tán ma is
ott állna, ha élne,
kezében ott lógna az
üres kötél vége.


Betemetett a nagy hó

VISSZA   TARTALOM

Betemetett a nagy hó
erdőt, mezőt, rétet,
minden, mint a nagyanyó
haja, hófehér lett.

Minden, mint a nagyapó
bajsza, hófehér lett,
csak a feketerigó
maradt feketének.


Szigorú még a tél

VISSZA   TARTALOM

Szigorú még a tél,
de szigorát
enyhíti már
a hóvirág.

Maradna még a hó,
de nem lehet,
vékonyodik a jég
és megreped.

Beszédes lesz a kis patak
és ki-kikandikál,
bukfencet vet a jégen
és mondikál.

Tojásra ül a kotló.
Zümmög a keltető.
Vetkőzni kezd
a dombtető.

Zöldülni kezd a fűz.
Zsendülni kezd a fű.
A jó Nap egyre melegebb
tekintetű.

Mosolya egyre biztatóbb
és egyre tüzesebb;
kergeti hegyen-völgyön át
a vacogó telet.


Sétálgat a szellő

VISSZA   TARTALOM

Sétálgat a szellő,
szökken ágról ágra,
kapaszkodik olykor
gyönge napsugárba.

Dudorászgat, fütyörészget,
kisöpri az üres fészket,
bekukkint az odúba,
a fejét is bedugja.

S rikkant egyet: ide mind,
tavasz van már idekint!
Ébredj, ébredj, Göndöri,
kunkorodjál, Kunkori!

S ha alusznak, vagy nem hallják,
vagy hallani nem akarják,
meghúzza a mókus farkát.

Ettől aztán Kunkori,
göndörödik Göndöri,
az álmos szemét a két mellső
lábfejével dörzsöli.


Rigók

VISSZA   TARTALOM

Tegnap egy rigó
fönn a fán,
füttyentett egyet,
s azután

tovaröppent
a szomszéd fára.
Ott várta
a párja.

És a párja is
füttyentett egyet.
És együtt a harmadik
fára röppentek.

Egy fa - egy fütty.
Így szálltak fáról fára -
s reggelre kizöldült
a környék minden fája.


Március

VISSZA   TARTALOM

Kinyílott az idő,
mint egy virág,
barkázik, rügyezik
a fűzfaág.

Kék ég alatt kék füst
tollászkodik,
bontja szárnyát föl a
sárga napig.

Sürögnek-forognak
szántóvetők.
Juhnyáj lepi be a
tetőt.

Pipe virág között
pipe tipeg.
Kacagják a
szőke vizek.


Zümmögő

VISSZA   TARTALOM

Zümm bele, zümm bele,
zümm, zümm, zümm...
Virágzik a meggyfa,
virágos ága
népesül.

Zümm bele, zümm bele
zümm, zümm, zümm...
A meggyfa virága
szállongó szárnyon
elrepül.

Zümm bele, zümm bele,
zümm, zümm, zümm...
Piros már, piros már,
piros a meggy és
édesül.


Bokor alján ibolya...

VISSZA   TARTALOM

Bokor alján ibolya,
ágak hegyén barka,
a kerítés tetején
csörög egy nagy szarka.

Illatos az ibolya,
és a barka selymes,
a szarka meg szemtelen;
szemtelen és nyelves.

Csokorba az ibolyát,
melléje a barkát!
Hess el innen - ha tudod,
hessentsd el a szarkát!


Ballag a folyó

VISSZA   TARTALOM

Ballag a folyó
csöndeskén,
füzek állnak a
part mentén.

Nézik a vizet,
bámulják.
Ámuldoznak a
vén fűzfák.

Kérdik egymást s a
folyót is,
hová ballag a
sok-sok víz.

De a folyó csak
ballagdál.
Meg-megáll minden
pataknál.

Fölveszi őket
becézve
ülteti, mintha
szekérre.

Viszi, ringatja,
dajkálja.
Néznek a fűzfák
utána.

Összesusognak,
aggasztja
őket a folyó
nagy titka.

Víz fölött fecske
cikázgat.
Örömére a
fűzfáknak.

Tőle is kérdik,
s megtudják
végre a folyó
nagy titkát.

Tengerbe ballag,
tengernek.
Állnak a fűzfák,
merengnek.

S véges-végig a
part mentén
rügyezni kezdnek
csöndeskén.


Két kis kezecske

VISSZA   TARTALOM

Két kis kezecske,
dolgos,
akár egy fecskepár,
szorgos.

Röppennek, sose
restek;
egész nap tesznek-
vesznek.

Este szelíden
szállnak
nyakába
édesanyának.


Kotkodács

VISSZA   TARTALOM

"Kot-kot, kot, kot-kot-kot!"
A fehér tyúk megtojott.
"Kot-kot-kot, kotkodács!"
Alatta a friss tojás.

Fölfigyel a zajra,
de föl ám a szarka,
s miközben a tyúk nagy
dicsekedve lépked,
háta mögé kerül
s meglepi a fészket.

"Kot-kot-kot, kotkodács!"
Odalett a friss tojás.


Szeptemberi töprengés

VISSZA   TARTALOM

Hogyha nekem szárnyam volna,
Délre szállnék, mint a gólya.
Nem kellene óvodába
járnom, aztán iskolába.

De azért jó mégse volna
elrepülni, mint a gólya.
Édesanyám bánatában
folyton sírna énutánam.

Le is teszek végleg róla,
csak azért se leszek gólya.
Inkább járok óvodába,
azután majd iskolába.

S mire mindet mind kijártam,
s mégse nőne ki a szárnyam,
tudom már, hogy mit csináljak:
elszegődöm pilótának.


Búcsúkép

VISSZA   TARTALOM

Összegyűlt a nádas népe
elmenőben még egy képre:
vadrécétől pelikánig
minden madár ott kacsázik,
s elhallgatnak mind egy percre,
hogy a tó lefényképezze.
Készen a kép, és megszólal

kórusban a búcsúzódal:
sorra-rendre, ahogy jöttek,
a nádastól elköszönnek.
Dühe elől szélnek-télnek
elrejti a tó a képet,
s ha megjön a tavasz újra,
a jég alól előhúzza.


Az én folyóm

VISSZA   TARTALOM

Az én folyóm csak egy patak
tengerem a kert végi tó,
a récéket s a ludakat
fürdőzésre csalogató.

Ott szoktam én papírhajót
úsztatgatni, kórétutajt.
Kedvemtől még a korhadó
szilvafa is mindig kihajt.

Csigabiga a vonatom,
nem hinnétek, áramra jár:
táplálja a fűszálakon
huzalként rezgő napsugár.

Csápjaival szedegeti
az éltető sugarakat,
s bár sínpárja nincsen neki,
lassacskán, de azért halad.

Így teleget a szép idő,
kínálgatja örömeit.
Repülőm a szitakötő,
zöld szárnyával őszbe röpít.


Októberi lakoma

VISSZA   TARTALOM

Sárgul, ritkuló lombú fák,
Üresen ásító fészkek.
A fák alatt egy kis legény
vidáman fütyörészget.

Almát tallózgat, lomb között
lapító almát, körtét.
(Kár, hogy a dióágakat
a verők összetörték.)

Megrakja zsebét, kebelét,
s kiül az őszi napra.
Mellette dióval tele
üldögél a kalapja.

Követ keres, két jó követ,
föl sem kell állni érte.
Körülötte már ott csücsül
utcája kicsi népe.

Elkezdődik a lakoma.
A szomszédban lekvárt főznek.
Süt a nap, finom szilvaíz
illata van az ősznek.


Madármarasztaló

VISSZA   TARTALOM

Nyári-kék
őszi ég
nézi a
tó vízét;
tó vize
őrzi még
nyári nap
melegét.
Őszi ég,
nyári nap
színarany
sugarak,
ugye még
nem hagy itt,
ugye még
melegít
éltető
sugarad.

És veled
itt marad
bár egy-két
hetet még,
ha lehet,
halogat.
Őszi ég
messzi kék
útjait
keresőn,
messzi kék
messziség
hangjait
figyelőn,
ugye még
itt marad
te sok szép
madarad.


Őszvégi játék

VISSZA   TARTALOM

kopár
határ
zörgő
erdő
rojtos
bojtos
ide-
oda
lengő
felhő
síró
rívó
dúló
fúló
morgo-
lódó
rideg
szél
fejre
kucsmát
lábra
csizmát
hátra
bundát
ágyba
dunyhát
jön a
jön a
hideg
tél.


Volna

VISSZA   TARTALOM

Ha énnekem, ha énnekem
egy biciklim ha lett volna,
Hencidától Boncidáig
elkerékpároztam volna.

Ha énnekem, ha énnekem
egy kis dobom ha lett volna,
akkor minden örömömet
világgá doboltam volna.

Ha énnekem, ha énnekem
egy trombitám ha lett volna,
hajnalt minden kakas helyett
magam trombitáltam volna.

Ha énnekem, ha énnekem
egy furulyám ha lett volna,
az égről a csillagot is
földre furulyáltam volna.

De énnekem, de énnekem
csak egy táltos paripám van,
s egy jókora hamubasült
pogácsa a tarisznyámban.


Kicsi faluból való vers

VISSZA   TARTALOM

Nagyváros, nagyváros,
hol az út is járda,
ott szeretnék járni
én is iskolába.

Villamossal mennék,
mikor eső esne,
cipőt sem pucolnék
minden áldott este.

Ellaknék én benned,
nagyváros, nagyváros,
mert a mi kis falunk
sokszor bizony sáros.

De van egy hű kutyám
s két kicsi bárányom,
búsulnék, ha tőlük
el kellene válnom.

Talán még sírnék is,
ha senki sem látja;
s ki járna helyettem
a mi iskolánkba?

Nagyváros, nagyváros,
ne csábíts te engem,
maradok holtomig,
itt, ahol születtem!


Elfújta a szél a napot

VISSZA   TARTALOM

Elfújta a szél a napot,
be a felhők sűrűjébe,
hajladozik a vén erdő,
úgy tesz, mintha jődögélne.

De ha a szél úgy akarja,
máris fordul, mintha menne;
leveleit hátrahagyva
kapaszkodna föl a hegyre.

Mintha jönne, mintha menne,
mintha vinne, mintha hozna:
de nehéz is az erdőnek,
mikor a szél kormányozza.


Ne szállj el...

VISSZA   TARTALOM

Ne szállj el, fecském,
ne szállj még.
Kiderül majd a
borús ég.

Nem sárgul még a
fán a lomb,
még messzi hangzik
a kolomp.

Nem a szél, pásztor
furulyál,
még nem ment el,
még itt a nyár!

Ne szállj el te se,
ne szállj még,
lesz még meglátod
kék az ég.

Szép itt az ősz, és
télre meg
kibéleljük a
fészkedet.

Megosztjuk veled,
amink van.
Maradj itt fecske
madaram.

Ha mégis el kell
szállanod,
ne vidd magaddal
a napot.

És igyekezz, ne
halogasd
visszahozni a
szép tavaszt.


Margaréta

VISSZA   TARTALOM

Hatalmas nagy szalmakalap,
alatta valaki halad.
Azt mutatja a viselet,
hogy az utas kislány lehet,
kislányra vall a ruhája
s a kalap nagy karimája.
Arra vall a járása is,
bizonyára ebédet visz,
különben nem volna nála
se kisfazék, se kosárka.
Meg-megáll szusszanni egyet,
aztán kaptat föl a hegynek.
Olykor vigyázattal lép át
egy-egy nyíló margarétát.
Le is szedné, ha nem volna
mindkét keze megpakolva.
Addig-addig incselegnek,
míg a kislány gondol egyet,
s mert a keze foglalt, így hát
leharap egy margarétát.
És boldogan mezítlábal
foga között a virággal.


Vadcseresznye

VISSZA   TARTALOM

A bozótból ki-kilesve
piroslik a vadcseresznye.
Rigók, szajkók örömére
érik lassan feketére
s hálából az ingyen-gazdák
szertehordják apró magvát.

A tavaszi fagyokat se
sínyli meg a vadcseresznye.
Később nyílik, mint a kerti,
nem kell óvni, dédelgetni.
Virágjából a vadméhek
gyűjtenek maguknak mézet.

Csemetéjét ha beoltják,
akkor se felejti múltját.
Gyümölcsében ott az erdő
ínyed alatt is fölsejlő,
féltve őrzött, ezerféle
édeskedvű kesernyéje.


Nyírbocskor

VISSZA   TARTALOM

Télen által addig nyalta,
elvásott a medve talpa.
Így most aztán pipiskedve
illeg-billegél a medve.

Elbilleg egy vén nyírfához,
és nem sokat hímez-hámoz;
lerántja róla az irhát,
meghántja a korhadt nyírfát.

Hajtogatja, gyűri-tűri,
de nem akar sikerülni.
Odaszökken a kis mókus:
nem úgy kell azt, hókusz-pókusz!

Erre egy lyuk, kettő arra,
venyigével összevarrja.
S máris pompás nyírfakéreg
bocskora van a medvének.


Töprenkedő

VISSZA   TARTALOM

Van egy báránykám: Borika.
Hűvös reggelek jöttivel
párákat fúj az orrlika.

Van egy kisgidóm, de mivel
folyton-folyvást tilosba jár,
ezért az ő neve: Betyár.

Van egy hűséges kiskutyám:
Pajtás, ki midig tettre kész,
s ha nincs mit tennie, puhán
a lábam előtt heverész.

Egyetlen gondom van csupán,
hogy kezdődik az iskola,
s hogy a nyájam s a kiskutyám
nem kísérhetnek el oda.

A bárány s kivált a gidó,
tudom, hogy oda nem való.
De a kutyámmal, ha lehet,
megosztanám a helyemet.


Édes málna, kásás vackor

VISSZA   TARTALOM

Málnásznak a medvebocsok,
hol négylábon, hol kétlábon.
Így szokott ez lenni minden
áldott nyáron.

Ha elfogy a málna, akkor
ősz jöttével vackorásznak,
ha a földön nincs még vackor,
fára másznak.

Egymás hátán kapaszkodva,
ágak felé ágaskodva,
föltornásszák egyik a mást
a magosba.

Megrázintják a vackorfát,
hull a kásása potyogva,
s majszolják a mackók, mintha
málna volna.

Édes málna, kásás vackor
hizlalja a bocsok talpát.
Télen átal, mint a mézet,
nyalogatják.


Még süt a nap...

VISSZA   TARTALOM

Még süt a nap, még sütöget,
csak reggelente van hideg,
csak estelente kéldegél
újra és újra föl a szél.
Csak az éjszakák, csak azok
hűvösek, mint a csillagok.
Napközben meleg van, meleg.
Sütkéreznek a verebek.
Duruzsolnak a darazsak.

Napfényben fürdik a patak.
Gúnárok, gácsérok, tojók
élvezik még az úsztatót.
De a reggeli hideget
feledni többé nem lehet,
sem az esték, sem a sötét
éjszakák csillag-hűvösét;
tudják mindezt a levelek,
s a fáknak búcsút intenek.


VISSZA   TARTALOM