"Mit hoz a múlt"?

 

Szabad vers 10 év múltán

Bár a Múlt-at egy félországnyi lakosság
(legyünk nagyvonalúak, mint a közmegdolgozó és vélekedés-kurkászó
jósok) végképp eltörölné, mert egyszerűen
kellemetlen s pszichológiailag is bizonyított,
hogy a felejtésre (és a feljelentésre!) való hajlam
alapvetően emberi tulajdonság, hisz általában a populációk
szeretnek inkább a csábos jelennel bensőséges viszonyba kerülni,
ebből következik, hogy tegnapi és tegnapelőtti bűneikre,
vétkeikre mutogatni ormótlanság, s előbb-utóbb kigondolják
és megvalósítják - törvény, ergo hatalom által -, hogy ez
büntetendő és közszolgálatosan is elítélendő legyen - - -
Szóval nem szép barbár kézről beszélni, ha díszes fogadáson
pezsgő pezseghet ugyanazon kézben, vagy ha bőrünk mentése
érdekében nyíltan vádoltuk, máskor titokban föladtuk társainkat,
akikről mindig meghatottsággal beszélünk, esetleg segéljük
családtagjaikat is - - - (igaz nem voltunk könnyű helyzetben,
s így a napi tükörbe tekintés se lehet könnyű, még akkor sem,
ha tettünk ezt-azt...)
Nem szép mohó szégyenvállalónak lenni, pláne úgy, hogy mások
helyett és főleg túllihegve, és a magunkét, mint egy kis
nüansznyi tócsát elegánsan átlépve hirdetjük a nagy
kiengesztelődést, megbocsátást a rangosok és rangtalanok körében,
akik nem ugyanazon penitenciát kaphatnák, ha lenne/lett volna
valami töredelmes bánat, akár egy fátyolos bocsánat szavacska
a mértékadó helyekről, nos így a Múlt, bár gondosan eltüntetve
(külön kimentve minden részletre ügyelően) marad, van és szép
jövője lesz egyszóval nem nyugszik, nem fér el bőrében, börtönében.

(1994)


És a jövő?

 

Kényes madárként néhány rebbenést csak
de inkább kígyóként tekergő láng
utolsó lobbanásait mímelné hasztalan
mert a nyár: nyarak nyara
                   célkereszteden beáll a sorba
                   képbe                    : múlik és mállik
megfeketül az éles csattanásra
elfüstölög hogy helyét sem leled
belebukik az őszelőbe őszbe
a tél már könnyű lesz: ezüsthideg és hómeleg


Különös októberi kert

 

Október van.
Mily különösre aszalt október!
Mintha bujkálnék menekülnék én is!
Telő Holdjával űzetem magam
ködök és felhők rongyain át
hogy ne lehessek a város foglya
midőn a ragály megcsiklandja
a paroláért kinyúló kezeket!
Maradjak csak itt.
Sőt veszteg is ha kell!
Kerítetlen kertemben legyek
a magam ügynöke: hallgassam le
az éjt hány riadt dobbanás még
az első lefutó csillagig?
A negyedik kakasszóig?

Október van.
És mintha dobpergés
mintha csizmazajok...
pedig csak száműzött cicák
és tüskés malacok
keresnek itt egy-éji menedéket
bár a fákon fáimon
sehol a levél sehol a lomb...
Így állnak már mióta...
mint ruháiktól megfosztott
szikár tábornokok
s nem tudják mikor is következik
és mi az mi elközelg
állnak végórájukhoz közel
a gyümölcsvetélő szörnyű
nyár után mikor aszályt
lehellő szél-dzsidások
hozták magukkal ráadásként
a férgek martalóchadát!

Most aztán félnek-e?
Szégyenük van-e? Ha elcsapott
részeg kódexmásolók vésik
törzsükbe a letipratás
obszcén jeleit? S úgy végzik-e
mint a Gyilkos-tó
büszke fenyőcsonkjai?
Vagy mégis csak bitó
lesz belőlük is - holnapi
árulást balzsamozó
tárgyilagos hír? Jóslat?
Talán a győzők suhintó
szekercéit megérintő száj?
Valahai "szabadság-heg"?
A többit még ne sejtsük!
Elhozza majd a bajt a hajnal...
de azt a jaj-t ki ne ejtsük!
Most még a kertben éj
s az éjben
október van.


Szemközt a halálraítéltek csapatával

 

Csete Örsnek, aki az élet
továbbszolgálatosait felmutatta

A bíró
már hetek
hónapok óta mondogatta:
mosom kezeim a vérben.

A hóhér
- talán nehéz álmaiban -
a könnyű hajnalokat várta
amikor a hurkok derengőn
moccannak a szélben.

S a börtönudvar
kockába zárt világa
fölé beszabadul a hunyorgó
csillagok mínuszos entrópiája:
hóköd és lengő nyári pára.

De még ott vagyunk
a getszemáni éjben
midőn a minden fokon
halálraítéltek
nem is tudják fölfogni
mily aljas volt
a zsarnokság szájából
rájuk mért ítélet.
Aztán mégis...
elmarad a hajnal!
És ezért lesz minden
iszonyú nehéz!
Szégyenünk méhéből
szabadságra bukni:
gyötrelmes újraszületés.

(1996. október)


Magyar abszurd

 

Rendezői példány

(1)

Nálunk
- két vállrándítás között -
történelmileg úgy alakult
hogy a hóhérok
a vérbírák
a sortűz-vezénylők
a szadista államvédelmisek
a legfőbb ügynökök
és a megzsarolt kis besúgók
sem tudnak (képtelenek)
megbocsátani
áldozataiknak (FÜGGÖNY)

(2)

Ezért aztán
csak
el-te-met-ni
az áldozatokat
már nagyon kevés
de
né-ven ne-vez-ni
a gyilkosokat
(etcetera)
még mindig túl sok
azoknak
akik... (FÜGGÖNY)

(3)

Csendes???
Újra csendes!!! (ÚJRA FÜGGÖNY)


Az Antigonét fordító Ratkó József

 

A költő 1986-ban, ki tudja, mért,
újra magyarította Szophoklész tragédiáját,
az Antigonét. S ki tudja, mért, színház nem akadt
széles e hazában, amelyik bemutatására vállalkozott volna.
A fordító - állítják egybehangzóan a szakemberek - kitűnő munkát
végzett. De Kreón utódai mindegyre Antigoné ormótlan cipellőjét
kárhoztatták, mely legalább 56-os nagyságú lehetett
az első és utolsó próbán. Vagy csak az utódok képzeletében?
De erőst ijedeztek, ki tudja, mért, a költő meg döbbenten állt
a hitványság előtt. Aztán dühében és elkeseredésében maga írt
drámát Kreónról, hogy megfejtse a zsarnok lelkének szörnyű titkait.
De nem tudta meggyőzni a kései utódokat kreónságukról
és kreténségükről sem! Vagy nagyon is sikerült volna?
Így halt meg 1989. szeptember 13-án, békétlenséggel
és keserűséggel szívében a reménykedés zsenije.
Ugyanabban a fátumos életkorban, mint az általa
többször is elsiratott Kormos István és Nagy László.
Alig múlt egy hónappal 53 éves! Ennek is már 7 esztendeje!
Polüneikészt azóta többször el- és újratemették.
Pompával és cinikusan. A régi/új kreónok teszik
a dolgukat: naponta bemutatják a kaméleoni trükköt.
De Ratkó Antigonéja még mindig várakozik...

(1996. szeptember)


Tompa időkben...

 

Ovidiusnak

Ha fullánkos szavaimra méltóbb,
érdemesebb császár regnálna hazámban,
mindent elkövetnék, hogy e lomha
és tompa időkben véghezvigyem
a felségsértést -
s a látszólag független uralkodó
haragját kiérdemeljem,
valamint ennek folyományaként
azt a bizonyos "száműzetés-beutalót",
Tominál százszorta távolabbra szólót!,
mint valami reskontót elnyerjem,
amit úgy írnék alá
a titkos záradékkal együtt,
minek csak annyi lesz a titka,
hogy önként lemondok a későbbi, bármikori!
szoborállításról:
nem terhelem a provinciát efféle költségekkel -
amikor a limeseken általlöknek
ne tudják meg, hogy szerettem itt
csaknem mindent: folyót, hegyet -
csak éppen egy-két apróság zavart,
például a császár és a pannóniai
mocsarak bűze, ettől kifejezetten szenvedek,
ezért döntöttem így, ezért lesz
a távolság édes és az idő röpke...,
de ha lehet, még várok,
amint mondottam: egy méltóbb uralkodótól
várom a megmentő kiűzetést


Helyzetjelentés Vörösmartynak

 

Ha majd elunja magát ez a hatalmas testű
nagy és kitartó Télnek nevezett fehérség
hogy a fölöttünk még regnáló ám fölöttébb
olvadékony hatalmát végérvényesen fölajánlja
a Napnak mely kíméletesen ágyúkat vontat
ama stratégiai pontokra honnan a szikrázó
s mindent beborító fehér tartományt
tisztességes hadüzenetet követően
lassú de állhatatos tűz alá veszi -

nem vér de hatalmas vízfolyamok támadnak
ekkor a legelébb eleső hóezredek/naszádok vakító
ragyogásából még az Ég egyesített erőinek tűzfelelősei
is vakulnak s okulnak immár -

mert a hamari diadal egyben nagy veszedelem is
mivelhogy már emelkedik a fogyó porcukor ára
s az ár a folyók partjain s gátjain bizony túlcsap
sőt az eltűnt fehér paplan alól reggelre
rútul kitakarva ott az esettségében összegyalázott
kifosztott anyaföld: vagy másképpen szólva
őszi penészt téli panasszal elkeverő
s nyirokkal átitatott de újulni - ha hagyják! -
ezer meg száz évesen is kész hazaföld

(1996)


A mai bátrak

 

A 120 éve született Ady szellemének

Vonulgatnak
ezek a mai bátrak
szavalgatnak és kiabálnak.

Emlékszem rájuk
(tíz éve sincs még!)
többségük kussolt
de most mindent akarnak
a semmi-jussból!

Bíráim voltak
megítéltek
"hogy lehetek ilyen felelőtlen?!"
ha szemből jöttem
másfele néztek...

Ma "igazolt" szabadsághősök
mert már akkor bátran éltek
patyolatosan szónokolnak
pedig de nagyon féltek!

Most a legharsányabbak
képzelnek minket
tegnapi vaknak
amikor sehol sem mutatkoztak.

Életük nyugodtan élték
ragályként hordva
a hamis békét:
"ez van!"


Gyötrődések

 

(1)

Valami végképp szétesett itt
a barátság a másikba vetett hit!

(2)

Kik voltak ők?
S mi lett belőlük?

Egykor barátaim voltak.
Most távolodom tőlük...

(3)

Múltjukon én nem rágódom
bár keserű hallani (tudni?)
hogy ama lánc tőlük is fénylett.

Csak két szót írhatok le végül:
(ha igaz!) árulás merénylet.

(4)

Mert a könnyűt
könnyű volt szeretni
de a nehezet nehéz.

És a súlytalant is könnyebb
ha a súlyosat annyira nehéz!...

Mintha szádra és szívedre
tekeredett volna
több tonna géz:
hogy ne fájjon annyira
és ne beszélj!


Jelek az égi ásatásból

 

"A fejsze már
a fák gyökeréhez ért."
(Lukács, 3,7- 18)

Sírás szép monotóniája
sírás nappal és éjjel
decemberi szürke égen
fáradt vadlúd-lasszók suhognak
miközben őrjöngő szél
sosemlátott-színű felhőket
toboroz a boltozat sarkába.
Ki ütközik meg kivel?
A felhő a szél a fáradt madarak?
S ki marad az ütközők között?
A szorító égporában melyikünk vére?
Aki készült és mégis készületlen érte?
Mért a te szíved dobog még
mikor amazé hirtelen föladta?
Szent törvények véletlenében
a halál tervét miképp akarja
égre bámuló gyermekként félni
érteni vagy tenni csak ad acta?
De aki már látni tud az fölé hajol
és köpenyén felhők roncsa
szívét kerengi vadlúd-sírás
jeleket mégis e roncsok alól
nagy égrengés után újra kiás.


Csak az első havat

 

"És hallgatom a híreket..."
(J. A.)

Egyedül sodródik a szó
mint valami nyomjelző lövedék
s látszólag még minden rendben
ha így-úgy összeáll a kép
bár alkalmasint vibrál szegény
elhagyná már fölöslegét
tapintható mégis így lesz
tapintható és alattomos

Valahogy a hallhatón túl
az álcázott világ letérdel
s kibomlik sóvár-egészen
csupán gyertyalángnyi éle
mint nyári lobogás szikéje
úgy hasít minden hazugság
fekélylő-sötét szövetébe
s hallhatón túli jó hír

Amit álcákkal takartak volna
és ágyad körül hajszolták
a szomorúság angyalait
hogy ne legyen álmod
ne legyen nyugovásod
hallgasd a hanyatló birodalom
rikácsoló-selypegő kakaduit
de te nem hallottál semmit
csak az első havat még hullása előtt


Egy végtelen ballada közepe

 

Csak és kizárólag T. E.-nek

A legszentebb éjen
ő sem alhat mélyen,
boldog bégetését
angyalok karához:
Isten-orgonához
fölkínálja szépen.
                         
                                            Pedig farkas látta,
                                            s igen megkívánta,
                                            vén sasok is látták,
                                            mégúgy megkívánták;
                                            a legszebbik nyájból
                                            hozza már a bátor
                                            s legderekabb pásztor.
                         
Hozza, óva hozza
pásztorok ösvényén,
mintha keskeny pallón,
nagyon ingón-hajlón,
szép csillagvilágnál
ama kicsi bárányt.
                         
                                            Remegő gyapjával,
                                            tűz-leheletével,
                                            áll a kicsi bárány
                                            istálló jászlánál:
                                            fiúi bölcsőnél,
                                            s jó Teremtőjének,
                                            Pásztorának látja.

(1995)


Szegények karácsonya

 

Majd hó esik
és angyalok röpködnek itt
egyiknek biztos megterít -
      morzsányi étkek himnusza
      jéghideg szobában kering.

Látható hogy
szemével fal csak angyalunk
mennyekben koplaló diák -
      bírja-bírja az éhezést
      mióta világ a világ.

Csak sejthető:
valami másért jött ide
lehelni a mínuszos szobát -
      EZ ÉJJEL... az ő szívére is
      fölpántolni egy glóriát.


Még napozik a hó

 

Visky Andrásnak és a nyári táborozóknak,
amikor elképzelem Lesiben a téli völgykatlant

Ének az erdei oltárkőnél

Délben dél után
még napozik a hó
de el nem olvad
szikráit szórja
Karácsony van

aztán este lesz
diszkréten holdas
fölöttünk tüntet
millió csillag
aztán meg reggel
és megint dél
délután este
megy mendegél
a Csillag
s áll a Hold mögé
hajnalig les' be

csak rongyos istállók
kalyibák faházak
ajtaján les be

Január elején
valószínűtlenül ép
és márványlik még
a hó - be szép is
a néma télbeszéd
ez a fehéren fehér
ónozott domborulat


Szocio-elégiás jégkarc

 

Egy télvíz idején kitört ablakra

Karácsonyra szép hó esett
betakarta a koszos utcákat
a parlagon szégyenkező mezőket
betakarta az ország elfekélyesedett sebeit
betakart mindent
a munkanélkülieket is
a fagyoskodó kéregetőket is
betakarta az egész Széll Kálmán teret
ahol mindig mindent
olcsó pénzen árultak
csak kevés pénze se volt annak
aki ezeket az olcsóságokat megvehette volna
bár ki tudja...
aztán az új esztendő első óráiban
mintha csak a trombitákból folyt volna a hó
esett mit esett: szakadt
betakarta a tavalyi havat
betakarta a tavalyi koldusokat
és az országot is
a tavalyit a tavalyelőttit is
amikor nem esett ekkora hó
s főleg ilyen minőségű
ennyi porcukrot már rég látott
az édességtől elszokott nép mondta a rádió
az éjféli hírekben mondta a Kossuth a Petőfi
és a többi
de aztán jöttek a hóekék
gyéren csordogáltak a rendkívüli
és (meghatalmazott) hómunkáskövetek
még minden követelés nélkül
és fölnyalták reggelig a rengeteg hókristálycukrot
de aztán fölemelték mindennek az árát
hogy alig látszottunk ki a fájdalmas meglepetés alól
akárha lavina alól
bizony ez levantei tempó!
dörmögtek a vásott hólapátok
fulladjon meg zöldbarna kocsonyás jégpiszkában a város
annyira rosszul esett ez az évkezdés
azt gondoltuk nem is kezdjük el
hanem téli álomra hajtjuk fejünket
mint a tücskök és a medvék...
aki már csaknem megfagyott
(Szibéria stb.) az elmesélte
hogy legszebb halál a fagyhalál
ha ránk hull a friss hó
éjjel kilopódzunk viszonylag még
melegnek mondható odúnkból
és nagy hirtelen leheveredünk egy félreeső helyen
hogy ne találhasson ránk egy arra járó jámbor
nehogy föllármázza a környéket
szóval szépen elnyújtózunk és várunk
és megjön a hó meg bizony
szinte váratlanul érkezik
a dunna-kiszakadást nem is lehet hallani
az első félórában tátott szánkba hagyjuk hullani
a keringő pihéket mintha csak ejtőernyősök célba ugrását
figyelnénk szenvtelen
ez oltja szomjunkat és testünket szépen betakarja
már az orrunk hegye se látszik ki
ez egy kicsit kellemetlen
mert a fulladás megszokhatatlanul kellemetlen
ezért letakarítjuk onnan a havat
kezünk már alig mozdul a mínusz 13 fokban
testünk viszont már zsibogva melegszik
ez a fagyás legcsalhatatlanabb jele
valami szépre gondolunk
valami meleg érzésre
valami olyasmire
hogy itt hentergünk a téli nyárban
a porhó fövenyén (lágy pornó) egy meztelen lánnyal
aki élvezi hogy szépen csillog a hó a bőrén
mintha kvarcoltatott volna
oly szép egészséges barna bőrű a hóleány
ennyi képzelődés fér bele még a tudott
kontrollált létezésbe
aztán itt a mély álom
már minden megoldódottnak látszik
gyönyörűen hull hull és még rendesen fagy is
elmosolyodsz ebben a mélységesen lehűtött álomban
valami olyasféle ábrázattal találnak majd meg
néhány hét múlva amikor már olvadozik:
mintha mondanád magadnak vagy (kérdenéd valakitől)
mennyit is fagyoskodnak azok a konok
és büszke szegények
a rosszul fűtött lakásokban irodákban
a rosszul fűtött vonatokon a még rosszabbul fűtött
kórházakban menhelyeken aluljárókban
egy rosszul fűtött nagy mínuszokra állított országban
de te már ezt megoldottad
szépen és végérvényesen betakaróztál
a még nagyobb hidegek előtt/elől
szépen átaludtál
a hó takarója egyenletes
és végérvényesen egyetemes
jövőre már hullhatsz az első hóval
magasról szépen keringve
hullhatsz az utolsóval is
még böjtök előtt
mintha valami szalagavatón
az első valcer szólna
az égi csillárok alól

 


Árulások évada

 

Ha árulás: kimagyarázhatatlan
még karácsonykor sem glóriás
de hamis ajándék - sőt akkor a legnagyobb
és nem kisebb az éjfélkor elkövetett
mint a hajnali amikor
a kakaskukorékolások közti riadt
csöndben minden helyére billen
közömbösen várja a mai Napkeltét
és minden jel szerint
amíg körbejár a Fény
megint megtörténik
velünk és általunk
néhány átlagos világadat:
születés
éhhalál
káini gyilkosság
tanúk nélküli
keresztrefeszítés
és egyenesben közvetített
háború
valamint a Wall Streetről
egy kis tőzsde-krach
legalábbis azt hiszi
aki hinni akarja
valahogy így működik
normálisan
és humánusan
a megkapott szabadságát
okosan korlátozva a Világ
tele szeretettel
megértő figyelemmel
szolidaritással
ellensúlyt támasztva
ama mágneses tengelyhez
amely húzná a mélybe
forog reménytelenül
még egy arasszal
a Pokol örvénye fölött

 


Mérhető időtlenség

 

Kalász Mártonnak barátsággal

Mert a világ kínban
és az idő élivel édesül
bizony akkorra minden beérik
szükség és rendelés szerint
akár gyümölcs
        akár ha EMBER

bizony vizsgázó diák-álmomban
szigorú fullánkos darazsak sisteregnek
cipelvén parányi fokolókat...

és bizony híven
"téblábol a harangszó"
mondom utánad
mikor az első csöndítés már
szeptemberi harmatra téved
mikor nappal fecskéket gyűjt az ég
éjjel meg hullongó csillagokat

hát megyünk szegény apámmal
a hegyi kápolna iránt
mulaszthatatlan "búcsúzkodva"
mert Kisasszony napján
ki eleven s imát tudó
láthatja csak faragott parasztbarokkját

a belső kéket mérheti a pincelábazathoz
életét a teli hombárból kiömlő
marék búzához
mosolyát
az Anya és a fiú mosolyához


Holdfénygolf

 

Egy utazás villanása

Marcitól jövünk
"német erdők felől"
mondaná s tán írta is
őrült rohanás tűlevelű
osztrák erdők között
még látszanak a rétek
a táj koponyájába
nullás géppel benyírt
zöld kockák
de rögtön este lesz
majd újból
látszanak a sárgán
izzó szeptemberi éjszakában.
Reflektor nélkül is
földöntúli vad fényben
hull át az erdők
fölött a Hold mint valami
pompásan megütött golflabda
s landol a rétek fókuszában
téveszthetetlenül
mert Istené a szándék
és az égi taps
majd a hirtelen ránk zuhanó
kéksötét is a sors-kanyarban.
"Holdfénygolf" - kiszólsz
a rohanó autóból s aztán
hátra is az éneklő L-eknek
hogy a copyright-ot adják át neked
talán átengedik talán
mert még boldogok szerelmesek


Árulás, ha nem voltatok ébren

 

Virrasszatok, de nem úgy mint a balga szüzek,
kik olajuk fogytán elmulasztották a vőlegény látását,
s mire olajat koldultak már bezáródtak
a menyegzős ház kapui.

És ismét csak éberek legyetek,
jól forgassátok talentumaitokat,
mert nem tudhatjátok mikor kéri
a szolgák Ura tőletek is a tételes elszámolást.

És nem tudjátok mikor jön el!
Éjjel-e, nappal-e?
Vagy éppen a virradat kezdi Vele magát jelenteni?
Vagy Ő jelenti magát a virradattal?

És nem szólnak a kakasok,
azok akkor némák lesznek
a trombiták zengése mellett,
és némák a harangok zúgása mellett.

Pedig micsoda árulás történt,
ha nem voltatok ébren:
ha nem volt kész nyomorult életetek!

 


Lépcsők ürügyén

 

Orosz Istvánnak

Az ember csupa belső fokozat
     s így a gondolat és érzelem szép kárpitjából
          okozat is: csupa belső fém-fa-kő-grádics.
               Szüntelen Pokolba s Mennybe vezető botladozás.
                    És eldönthetetlen múlt-jövő.
                         Meg iránytűk nélküli biztos előre-hátra.
                              Kívülről pedig határozott talán és hátha.
                                   Érezted már milyen a felhők hab-tortáit
                                        szeletelő leszállni (mintha zuhanni!) készülő
                                             repülő lépcsős-fűrészfogas döcögése?
                                                  De a lépcsők - templom iskola börtön
                                                       kilátótorony magasles - mégis bennünk
                                                            fényesednek "bennünk vásnak"...
                                                                 Amíg érdekelnek a fokok lépcsők
                                                                      grádicsok közti porszemek.


Az állomásokon túl

 

Péceli-torontói Fáy Ferenc emlékének,
aki az egyik legszebb magyar verssel
járta végig a maga KERESZTÚT-ját.

Csak az elárultatásban bíztam
csak a jól végzett hóhérló munkában
és a két hegy között kígyóként
sziszegő útban
ahol az olajtól-ezüsttől-verítéktől
fénylő nagy éjszakában látom
a cipelni se restek néhányát
akiket alig ismerek
de tekintetemtől bátrak
és rommá alázható minden igazukkal
itt araszolnak velem
ha már a ti tagadástok percenként megesett
hát mi megyünk ebben a véres mesében
már minden állomásokon túl
és túl az élettelen kövek birodalmán
nyakig a dicstelen napokban
s mintha valami ének jődögélne szembe:
          testvérem emlékezz meg rólam
          mert én is veled vándoroltam
          és a hajnali huzat örvényébe
          nagy irgalmadba takaróztam


Patmoszi trombiták

 

"Lélekben valék ott az Úrnak napján,
és hallék hátam megett nagy szót,
mint trombitáét..."
(János apostol: Jelenések Könyve)

Patmosz szikláin a szél
pörgeti, pörgeti egyre
a fehér vásznakat;
sodorja elém a hószín lapokat,
mint valami ajándékba kapott
h a t á r i d ő n a p l ó t ,
mely Tőle való, egyedül Tőle.

Ott bámultam Péterrel
és Jakab bátyámmal azt az irdatlan
halfogást, amidőn már nem lehetett
kitérni, cselezni, elkullogni -
én, Zebedeusnak és Szaloménak fia
ott maradtam aztán nyomában,
sőt: kitüntetett helyekre kerültem!

Az utolsó együtt-éteknél is
mellette, hogy először halljam
az áruló nevét, s aztán ott
a vérizzadásos éjszakán, míg lehetett -
láttam a szörnyűséget és jegyeztem
én, "a tanítvány, akit szeretett Jézus",
s legféltettebb kincsét, Anyját bízta rám.

Túléltem forró szurkokat...
nézek a fehér lapok szövetén,
sziklák elvékonyult lemezein át
Efezus felé, mikor vibráló lesz az ég,
kifehérül a csönd is, oly nagyra van
terhével: mintha üvegburában pattanó
hártyák - de nem dob és nem tüdő...

Hanem a lélek robajának jövendölt
lapjain ím itt a nap: öregségem nyarában
a partról érthetetlen is, miért s hogyan
látom oly félelmes élesen a Véget
elúszni Isten lábai előtt montírozatlanul;
remegnem kellene és félnem nagyon,
de ellenkezőleg: megnyugtatnak a trombitaszók


Más szomjúság

 

Naponta jön
és megzsarol
felhőket küld
esőt ígér

aztán csak zöld
vak szomjúság
káprázatát
teríti szét

mozdulatlan
vibrál a lég
amíg lecsap
a böjti szél
:
de nem a száj
nem is a föld
szomját oltja:
a   l é l e k é t .

 


Pünkösd után

 

Hiszem,
és egyre inkább:
nem a kimondott
s leírt szavak
illő elrendezésén,
hanem a bentrekedtek
léleküledékén
ámulnak s dolgoznak
majdan az igazi tolmácsok,
fordítóirodák -

Hiszem,
és egyre inkább:
a legbenső sötét
és mély vizek fölött
galamb köröz,
majd leszáll,
hogy aztán fölröpítse
a szél táplálta láng -

Hiszem,
és egyre inkább:
a zúgásnak
tiszta csöndje lesz
s vigasza minden árvaságnak:
fehérizzású remény,
legyőzött halál.

 


Tudom, nagy nyári délután lesz

 

Tudom,
nagy nyári délután lesz,
fülledt, meleg, esőutáni,
és hirtelen zuhanó, sosemhallott
redőny-mondatokra ébrednek
a versek a költők agyában,
de már hiába, hiába minden,
eljő akkor váratlanul... - -:

Mintha ezer fúrópajzs
dolgozna alant, kipúposodik a föld
s homorul az ég, akárha óriások
tartanák vissza a levegőt tüdejükben,
vibrálni kezd és fényesedni minden...

Aki álomból kél, álomnak hiszi,
aki ébren, riadalmán túl remegve
és lebegve könnyűnek érzi magát,
különös, de nincs nagyobb zörej,
a fák sem hajladoznak, a falak sem
dőlnek senkire, holott dőlhetnének éppen...

Akkor a szeretetben kíméletlenül pontos
f o r g a t ó k ö n y v  szerint megszólalnak
mind a négy égtáj felől a  h a r s o n á k...
a tücskök...

Tudom,
emlékezetes, nagy nyári délután lesz,
s nem lesz idő  m e g í r n i,  l e f o r g a t n i ,
de mindenki - - - holt és eleven - - -
f ő s z e r e p l ő k é n t  találkozik
a RENDEZŐVEL...


Visszatérés

 

Egyszer mindent az Ő szemével látunk
jót és rosszat
a tékozoltat és tékozolhatatlant
"gyönyörű fölöslegeinket"
a kapkodás iramában
mégis végezetlenül
dolgaink erdejében
egy erősen fogadott
valahai akarás
csöndes halálát
a fák mohás oldalán
hogy lám
senki nem tapintott
nem horzsolt arcával
nem kért helyes útirányt
de mégis tudtuk merre
s miért múlik el a Nap
és az eső tompított ritmusára
merre kerekednek
jegyzőirkánkban
a betűk boldog könnycseppjei
amikor vége a loholásnak
vége a szökéseknek is
már előre megköszönjük
a biztos landolást:
megígért birtokunkra
a jó visszatérést
amen.