Dunántúl

A Dunántúl fekvése miatt első kézből kapta a nyugati hatásokat, mind anyagban, mind az egyes viseletdarabok szabásában és elkészítésében. Déli részén horvátokkal, szlovénekkel érintkezve, részben azokkal együtt élve, számos kölcsönhatás mutatható ki. A Duna mellékén szerb és más délszláv népcsoportok hagyományai terjedtek északra, különösen színesség és gazdagság irányába befolyásolva a magyar népviseleteket. Ugyanakkor a magyar hatás is jelentkezik nyugatra és délre egyaránt, de ennek vizsgálata most nem tartozik feladataink közé.

181. Menyecske
Kapuvár, Győr-Sopron m.

182. Menyasszony és vőlegény
Kapuvár, Győr-Sopron m.

183. Legény vőfélyöltözetben
Martos, egykori Komárom m., Csehszlovákia

{H-321.} Göcsej és Hetés népviseletéből már csak maradványokat ismerünk. A lányok olyan hosszú szalagos hajfonattal jártak, hogy némelyik a sarkát verte. Az asszonyok fakontyra tekerték fel a hajukat, később ezt kartonpapírból varrták össze. Ünnepi díszként fehér vászonból szabott, keményített, díszített kámzsaszerű fejdíszt (pacsa) hordtak, melynek megfelelőit a horvátoknál találjuk meg. Vászonszoknyát és ahhoz ugyancsak vászonból szabott kötőt viseltek. A téli viseletben a rövid bundát említhetjük, amit fehér és sárga bőrbetétekkel díszített vörös szattyánnal tarkáztak. A férfiak inge korábban nem fedte el a derekukat, csak a múlt század második felében jöttek szokásba a hosszú ingek, melyeknek elejét fehér pamuttal hímezték. Az egy-másfél szélből varrt gatyát a múlt század közepén szorította ki az öt-hat szélből szabott, rojtos aljú ünnepi viselet. Mindehhez sávokkal díszített kötő járult. A posztóból készült nadrágok csak a múlt század közepe táján jelentek meg. A bocskort télen és nyáron általánosan viselték úgy, hogy hidegben a lábszárra csavart kapcával egészítették ki, ezt {H-322.} szíjjal olyan pontosan tekerték körül, hogy ez ki sem látszott alóla. Az ingre zsinóros díszítésű pruszlikot, az idősebbek bundamellest öltöttek. Erre vették fel a kisszűrt, illetve a jobb módúak a nagyszűrt.

A rábaközi viseletet legtovább a kapuváriak őrizték meg. Az asszonyok főkötőjüket ünnepen hímzett fehér batiszt- vagy tüllkendővel kötötték le. A nők gazdag ruházatának egyik alapanyaga a vörös aranyozott csillagokkal megszórt bársony, de a kék atlasz is előfordult, ami egyedülálló a magyar népviseletekben. A hosszú szoknya elé színes selyemkötényt kötnek (l. XI. kép). A viselet rendkívül gazdag, és a múlt század közepétől kezdve főleg különböző gyári nyersanyagokból készült. A férfiak is gazdagon díszített ruhát hordtak. Kis prémes sapkájukhoz nagy bokrétát tűztek. A gyolcsingen aprólékos hímzést találunk, de még a gatyaszáron is akad virágozás. A pruszlikot rózsás anyagból szabták, és még külön szalagokkal is díszítették. Lüszterből szabott, virágozott kötényt kötöttek maguk elé. A téli világoskék posztóruhához éppen úgy, mint a nyári viselethez kemény szárú csizmát hordtak.

184. Középkorú házaspár és legényke fiuk félünneplő ruhában, nyáron
Martos, egykori Komárom m., Csehszlovákia

185. Fiatal lány templomi ruhában, nyáron.
Martos, egykori Komárom m., Csehszlovákia

A Csallóközből érdemes közelebbről a martosi női viseletet bemutatni. A lányok homlokba behajló húzott fekete szalagot hordtak hajukban. Ezt a fiatalasszonyok is felvehették, de inkább aranycsipkével és {H-323.} selyemszalaggal díszített főkötőt raktak fésűre csavart kontyukra. Nyakukba több sor ezüstláncot vagy gránátgyöngysort akasztottak. Viseletük egyik alapeleme a pendely, melyet öt szél kendervászonból varrtak, és kantárral hordtak. Legtöbbször erősen kékített bő ujjú inget viseltek. A pruszlik elől-hátul kivágott, és derékig ér, az ünneplőknek karton, selyem és más gyári készítmény az anyaga. A szoknya viselése csak az utóbbi évszázadban jött divatba. A vállukra kendőt terítenek, amit vásárokban, boltokban szereztek be. A fiatalok piros, végig ráncos szárú csizmájukra csergőt is tettek, míg az idősebbek feketében jártak. A viselet bizonyos vonásait a palócok irányában lehet követni.

186. Asszonyok
Érsekcsanád, Bács-Kiskun m.

Dunántúl déli részében a Somogy megyei Törökkoppányt említhetjük a számos népviseletes falu közül. A lányok fejviseletét az teszi érdekessé, hogy az általános szokástól eltérően az asszonyokéval megegyezően, kontyban hordják hajukat. Erre kerül a gyöngyökkel gazdagon díszített kis pille nevű kemény főkötő. Az ünneplő szoknyák bársonyból {H-324.} készülnek, és alattuk vastag farpárnát hordanak, hogy alakjuk vaskosabbnak látszódjék. A férfiviselet egyik jellegzetessége a nadrágba nem gyűrt, kivetve hordott ing, melynek alját gyakran csipkével díszítik.

Számos archaikus vonást őrzött meg az Ormánság népviselete, így itt maradt meg legtovább a fehér gyászszín, mely az idősebb asszonyok ruházatában is érvényesült. A lányok fedetlen fővel, két ágba font és piros szalaggal díszített hajjal jártak. Az asszonyok koruknak megfelelő színű és formájú főkötővel borították fejüket. A menyecskék 35 éves korukig piros színű, széles szalagú fokotokét hordtak, melyek alapanyagába 35–40 év között már kék szín is vegyült. Ez a fehérrel és zölddel mind nagyobb tért nyert az 50. évig, amitől kezdve egészen elmaradtak a szalagok, és a főkötő fehérré vált. A szoknya (bikla) {H-325.} vászonból készült, melyhez a fiatalabbak legfelül tüllből varrott ünnepi inget viseltek. A század elejétől kezdve az öregeknél egyre jobban terjedt polgári hatásra a fekete szín, és a fehéret századunk közepére szinte teljesen kiszorította.

187. Menyecskék viseletben
Decs, Tolna m.

188. Leány
Sióagárd, Tolna m.

A Dunántúl legdíszesebb viseletét a Duna melléki Sárközben találjuk, mely a múlt század közepétől a vizek lecsapolását követő hirtelen vagyonosodás eredményeképpen fejlődött ki. A lányok pártát viseltek a homlokuk felett, aminek háromrészes újabb változatát bársonynak nevezték. Az asszonyok kontyukat a fejtetőre tűzték félkoszorúba, és ezt borította be a parittya alakúra formált főkötő. Ezt fekete alapon fehér fonállal hímzik, mert itt a fekete szín a fiatalokhoz kötődött. A menyecskék az első gyerek megszületéséig fejükre fátyolból készült selyemmel és arannyal kihímzett ún. bíbort borítottak, amit úgy helyeztek el, hogy a hímzéseket mellükön jól lehessen látni. Nyakukba gyakran pénzekből vagy más díszekből álló nyakláncot kötöttek. A férfiviselet alig különbözött a környező vidékekétől. A nagy hajra {H-327.} süveget borítottak, nyári viseletként a nagy szélű kalapokat itt is hordták. A szűrdolmány fehér posztóból készült, szabása és hossza megegyezett a köldökig érő inggel, oldalát piros-zöld posztó- vagy bőrdarabokkal díszítették. A cifra szűrt és subát e vidéken is kedvelték.

A sok és szinte falvanként változó kelet-dunántúli viselet közül érdemes megemlíteni a faddit (Tolna m.). Ennek egyik archaikus vonása, hogy az ing még a derekat sem éri el. A pendely, mint legalsó szoknya, az ünnepi viseletben is megtalálható. A mellényt egybevarrják a szoknyával. A vállkendőt és a sok ékszert itt is éppen úgy megtalálhatjuk, mint a Sárközben. A ködmön és a piros csizma teszi teljessé ezt a mutatós népviseletet.

Szinte szemünk láttára, nem egészen egy évszázad alatt virágzott ki Sióagárd (Tolna m.) népviselete. A blúzszerű karcsúsított ingre kerül a selyemből szabott kabátka. A kötőt éppen úgy, mint újabban a pruszlikot is, gazdagon, színes fonallal hímezik. A tarka mintás, kötött, vastag harisnyájukra szövetpapucsot húznak (l. XII. kép).