Dunántúl

TARTALOM

Alföld

Felföld

A Felföld legnagyobb néprajzi egysége a palóc, melynek egyes csoportjait többek között éppen a népviselete alapján lehet megkülönböztetni. Dél felé néhány olyan kisebb csoportot is ide sorolunk, melyek elsősorban éppen gazdag népviseletükkel tűnnek ki.

A palóc nők szebbnél szebb főkötőit már sokan megcsodálták, így többek között Petőfi Sándor írja, amikor Palócföldet gyalogszerrel bejárta: „Losoncról Balassa-Gyarmatra mentem… útbaesett Ludány helység, hol a legszebb fejkötőket láttam életemben, ha megházasodom, onnan hozatok fejkötőt feleségem számára.” Ugyanezt mondhatjuk el Őrhalom-Hugyag főkötőiről is bár azok még egymás között is különböznek. Itt a házi vásznat is kallották, és azt használták alsóneműként. A kendőt már a század elején elhagyták, és ennek következtében a pruszlik nyaka magasan záródott, és gazdagon díszített. Legjellemzőbb a lábszárközépig, de sokszor bokáig érő, brokátból, bársonyból varrt, szegett nehéz ünneplő vagy kékfestőből szabott könnyebb hétköznapi szoknya, mely elibe pirossal mintázott szőttes kötényt kötöttek. Ezt egy fél évszázaddal ezelőtt a szoknyával azonos anyagú kötény váltotta fel. A férfiak viselete sokkal egyszerűbb, melynek alapja a fekete posztóból varrt ruha. Hordták a subát, a szűrt és a ködmönök különböző változatait. A csizma ünnepi viseletként régóta általános.

Szécsény környékén néhány falu (Hollókő, Rimóc, Lóc) viselete számos egyező vonást mutat. A lányok hajfonatát színes szalag díszíti, míg az asszonyok összetett főkötője, kendője egészen eltakarja homlokukat. Nyakukban a fiatalok világos, a középkorúak kék, zöld gyöngyöt viselnek, de az idősebbeknek már ezt sem illik felvenni. Ingválluk általában vászonból készül, de tüllt is használnak. Erre kerül a keskenyre összehajtogatott kendő, mely alól az ingből sok kilátszik. A hímzett bőrpruszlikot inkább a jobb módúak viselték. Szoknyának szívesen használják a kékfestőt, melynek sötétebb színe szépen kiemeli a rövid szoknyát csaknem teljesen körülérő kötőt. Ezt úgy szabják, hogy a csizma szára fölött kilátszódjék viselőjének ina. A lóci, hollókői {H-328.} férfiak szerényen hímzett vászoninget hordanak, ami felett a fekete pruszlikot a kornak megfelelően piros, zöld, fekete gombok díszítik. A fekete és az alján színesen hímzett klott kötőt általánosan viselték,

A bujákiak viseletét több vonatkozásban szélsőségesnek tartják. A lányok egy ágba fonott haját csak a végében díszíti szalag. Az asszonyok egészen sajátos főkötőt viselnek, melynek tetejére arany-ezüst szálakból, gyöngyökből kötött csokrot erősítenek. A nyakukban sokszoros gyöngysort viselnek. A rékli sonkaujja, a vállkendő felálló fodra a gyöngyökkel együtt a felsőtestet hangsúlyozza. A legfeltűnőbb mégis a sok térden felül érő szoknya, mely a legrövidebb valamennyi magyar viselet közül. Ezek aljához más színű anyagból szalagot toldanak, ami fodor hatását kelti. Viszonylag régen áttértek a nyári félcipős viseletre, míg télen továbbra is csizmát hordanak. Mindkettőbe fehér színű harisnyát húznak.

Kazár-Maconka szép viselete ismét külön színt jelent, és itt is elsősorban az asszonyok fejviselete ragadja meg figyelmünket (l. XIII. kép). {H-329.} Ez több darabból tevődik össze: fodrok, gyöngyök, aranycsipkék művészien illeszkednek egymás mellé, a színes szalagok pedig a szoknya alját is elérik. Ünnepek alkalmával két inget öltenek fel. Az egyik keményített, és erre veszik fel a tüllből vagy batisztból készült másik inget, amit keresztbe kötött vállkendő takar. Sokszoknyás viselet, a felső sokszor kasmírból készül, és összevarrják a pruszlikkal. A szoknya elibe a felső inggel megegyező anyagból szabott behímzett kötény kerül. Télen derékig érő, selyemmel gazdagon hímzett ködmönt öltöttek A rókaprémmel szegett sujtásos posztómentét a piros csizmával együtt a vőlegény ajándékozta menyasszonyának, ez ma már csak az idősebb asszonyok emlékezetében él. A férfi felsőruha kordbársonyból készült, melynek különleges dísze a fehér gombok sora.

A számos kisebb-nagyobb népviseleti csoport közül érdemes még Karancsságot kiemelni. Különleges a fiatalasszony jelképe, a fehér varrással, rózsával, szalaggal bőségesen díszített főkötő. A kötényt a szoknyával {H-332.} azonos anyagból varrják, így az többé már nem feltűnő, ezért sok esetben el is marad. Általánosan használják a színes vállkendőt.

A Galgamentén néhány község (Boldog, Galgamácsa, Tura) gazdag népviselete századunkban teljesedett ki. Említést érdemel a turai asszonyok főkötője, mely a fölé kötött kendőt oldalra kitartja. A galgamácsai lányok három ágba fonott hajába szalagot kötnek, az asszonyok főkötője aranycsipkével díszített, melyre a fiatalok fátylat is borítanak. A turai ingujj szélén és a vállkendőn egyaránt aprólékos kis virágú hímzés hívja fel figyelmünket. Sötét színű kartonszoknyájukat apró ráncokba szedik, elébe kékfestő kötényt kötnek. A galgamácsai lányok 5–6 alsószoknya felett fekete szegélyű piros szoknyát viselnek. Ez kék kötővel, színes vállkendővel rendkívül élénk színhatású. Az idősebbek sötétkék szoknyájukat pirossal szegik. Nyáron már régóta cipőt hordanak, de téli viseletként a csizma napjainkig megmaradt. Érdekes a túrái, nemrég kialakult, a vasutas egyenruhán alapuló férfiviselet, mert a falu lakosai közül sokan dolgoztak a vasútnál, és ez megbecsült {H-334.} társadalmi rangot jelentett. Sötétkék posztóból, piros parolival készül, olyan pantallós nadrággal, melyhez már bakancsot vagy cipőt húztak. Ezt olyanok is viselték, akiknek semmi közük sem volt a vasúthoz. Ez is azt mutatja, hogy milyen sok különböző forrás, hatás alakíthatja a népviseletet.

A matyó népviselet Mezőkövesden és Szentistvánon (l. 37. kép) virágzott, de számos vonásával nagyobb körzetben, különösen északi irányban hatott ((l. 18. kép). A matyó női ruházat különleges gótikus vonalú. Szemben más viseletekkel, itt az asszonyok és lányok inkább hosszúnak, karcsúnak akarnak látszani. Ezt segíti elő a csúcsban végződő főkötő, a derékban szűk szoknya, mely csak bokánál szélesedik ki, körben kifele áll, és ez a mozgást ritmikussá teszi. Bő és rövid selyemujjú ingre pruszlik és kendő borult. Hamar feltűntek a különböző blúzok, melyek az inget alsóruhává változtatták. A szoknya anyaga kasmír, selyem, atlasz, majd később műselyem, mely alatt a rövid alsószoknya sokszor száz méter anyagból készült. A keskeny, hosszú kötény alsó részét gazdagon hímezték, és ez még csak külön hangsúlyozta a viselet hosszanti vonalait. A matyó női ruha olyan sokba került, hogy a szegény lányoknak évekig kellett érte nehéz napszámos, summás munkával dolgozniuk. Ezt mindenki vállalta, mert a szegények sem akartak a gazdagok mögött elmaradni, ezért mondták: „Hadd korogjon, csak ragyogjon”, vagyis sokszor meg is koplalták a díszes ruhát.

A matyó legények ingének ujja bő, és olyan hosszú, hogy kezük fejét teljesen eltakarta. A gallérját, vállát, elejét egyaránt színes hímzéssel ékesítették. Ehhez járult a fél lábszárig érő, rendkívül bő szárú, alul rojtos gatya. A század elejétől terjedt csak a posztónadrág. Mindegyikhez ünnepnapokon csizma járta. A legények feje búbját fedte a hosszú, köcsög formájú, nagy bokrétájú, széles szalagú ún. Barcsi-kalap. A hagyomány szerint egy múlt századi bíró kicsire nőtt legény fia hozta divatba, hogy magasabbnak lássék.

A matyó gyerekeket a felnőttekhez hasonlóan járatták. A jó nagyra szabott első öltözetet a keresztszülők ajándékozták a gyereknek. A fiúcska ünneplő ingét, melyet éppen olyan bő szárúra szabtak és díszítettek, mint a legényekét, összevarrtak a gatyával. Fejére bokrétás kalapot tettek. A leánykák szoknyája, akárcsak a felnőtteké, bokáig ért, és ott széjjelállt, felső testüket ünnepen rövid ujjú selyemderék fedte. A csipkével díszített szoknya elé hímzett és selyemmel rojtozott kötőt viseltek.

Dunántúl

TARTALOM

Alföld