Alföld

Az Alföld a hímzett, színes, sok gyári anyagot alkalmazó viseletekben nem olyan gazdag, mint a Dunántúl vagy a Felföld. Ilyeneket inkább peremvidékein találunk, így többek közt a Duna mellett.

Kalocsa, Szakmár viszonylag új keletű, színekben tobzódó népviselete egyike a legismertebbeknek. A lányok felkötött hajukat elöl rózsaszín vagy világoskék, fejük tetejét egészen körbefogó csokorral díszítik. Az asszonyok fejét hímzett, fehér vászon főkötő borítja. A múlt században még egyszerű kékfestőt viseltek. A századforduló után kezdték az ing ujját sötétkékkel és feketével hímezni, majd a pruszlikot {H-335.} is fehér, később más színű virágokkal díszíteni. Az 1930-as években egyre inkább nekibátorodva piros, zöld, sárga, kék, lila színeket alkalmaztak, úgyhogy manapság már az egyes viseletdarabokat nagy foltokban borítják el a színes hímzések. A kék, zöld színű és sűrűn rakott szoknya alá több alsót öltenek, melyeknek elejét fehér csipkével szegélyezett kötény takarja. A tarka harisnyához színes papucsot húznak. Érdemes megjegyezni, hogy Szakmaron, mint a magyar nyelvterület néhány más pontján is, régebben a menyasszony sötét vagy éppen fekete színű ruhába öltözött.

196. Kalocsai lányok
Kalocsa

197. Kalocsai menyecske
Kalocsa

{H-336.} Különlegesen alakult a múlt században a Duna-Tisza közi mezővárosok népviselete, mivel ez a terület viszonylag hamar bekapcsolódott a kapitalista fejlődésbe, és jobb módú rétegek könnyebben hozzájutottak a gyári termékekhez is. A népviselet elhagyásában itt a nők jártak az élen, míg a nyelvterület más részein ez általában éppen fordított. Jellemzően világítja meg ezt egy Kecskemétre vonatkozó, 1845-ből való feljegyzés: „A pórhölgyek divatos szabású selyem vagy hasonló jó anyagú ruhákban, kesztyűs kezükben napernyőt tartva jelennek meg {H-337.} a templomban, sétán a gatyás vagy kéknadrágos, subás (bundás) férfiak oldalán.”

A bugaci, de általában a kiskunsági pásztorok viselete szinte napjainkig sok régies elemet őrzött meg. A kalapjuk magas tetejű, süveg formájára emlékeztet, csak széle különbözteti meg attól. Bő fehér gatyájuk és ingük felett fekete lajbit hordtak, amit bőségesen díszítettek ezüstgombokkal. A gulyások e fölé subát öltöttek, melynek legszebb példányait éppen a Kiskunságban lehet megtalálni. A szegényebb pásztorok Kiskunhalason inkább szűrt viseltek. A rövidebbeket szűrdolmánynak vagy kankónak mondták, ez kevesebb meleget adott ugyan, de könnyebben lehetett benne mozogni. A ködmön vagy dakuködmön derékon alul ért, szélére körül 3–4 ujjnyi piros irhaborítást varrtak, és erre színes fonállal virágokat hímeztek. A juhásznadrág (rajthuzli) térden alul bővült, ahol ki is lehetett gombolni, az oldalán sárgaréz gombok sorakoztak. Mindehhez hegyes orrú és magas sarkú pásztorcsizmák járultak.

Hortobágy pásztorainak viselete ettől sok vonatkozásban eltért, viszont sokkal közelebb állott hozzájuk a Nagykunság pásztorainak ruhája. A nagy karimájú pásztorkalapot napjainkig hordják, és ezt az állandó zsírozás nemcsak vízhatlanná teszi, hanem olyan nehézzé, hogy az engedetlenkedő lovat vagy szarvasmarhát orrba vágva, az mindjárt megszelídül. A kalap mellé, de mindig baloldalt, madártoll került, ami annál könnyebb, mert a vidék rendkívül gazdag madarakban. Túzok, gém, kócsagtoll jelzi a pásztor rangját, mert különösen az utóbbiért nagy árat kellett adni. A csikósok inge és gatyája e vidéken kék. Ez a múlt század közepén terjedt el, mert az 1848–49. évi magyar szabadságharcban a lovascsapatok közül néhány sötétkék inget és gatyát viselt. A pásztorok általában szívesen utánozták a katonák öltözetét, különösen azokét, akik a szabadságért harcoltak. A csikósok, gulyások csizmát hordtak, ezzel szemben a kondás többnyire bocskorban járt. A felső viseletek közül a szűrt, különösen a subát és a ködmönt a legutóbbi időkig általánosan hordták. A juhász vászonból, majd később gyolcsból varrt inget és gatyát viselt. Minden juhásznak két fehér és két zsíros gatya tartozott a ruhatárához. Az utóbbit hamuval és faggyúval itatták át, úgyhogy az eső nem járta. Ezt a nyíráshoz és más piszkos munkához vették fel. A múlt század második felében itt is elterjedt a bőrből vagy posztóból varrt rajthuzli, amit télen használtak, alatta a gyolcsgatya továbbra is rajtuk maradt. A bőrből készült ruhadarabok közül a legegyszerűbb a melles és a bőrlajbi, melynek itt az elölgombolós formáját viselték. Általában hat bőrből készült egyszerű bundát és nyakatlan szűrt hordtak.

198. Bugaci pásztorok
Bugac

A hortobágyi pásztorok viselete szinte az egész Tiszántúl középső és északi részét befolyásolta, ugyanis Debrecen mutatott példát a városok, a falvak széles köre ruházkodásában. A lányok egy ágra fonták a hajukat, melybe széles szalagot kötöttek, fejüket gyöngyös párta, nyakukat gránátgyöngysor díszítette. Az asszonyok fejét kendő takarta. A szoknya és lajbi rendszerint sötétkék vagy fekete színű anyagból készült. Télen kisbundát hordtak, melynek bőrét barnára cserezték, és fekete selyemmel vagy szironnyal varrták. Nyáron huszármentéhez hasonló, ujjatlan posztóköpenyt viseltek, amit posztórátéttel díszítettek. {H-338.} A kordován ünneplő csizma mellett hamar szokásba jött a cipő is. A férfiak magas tetejű, úgynevezett kupeces kalapja a múlt században általános. Gyapotból készült gatya és ing fölé ezüst- vagy óngombokkal ékesített mellényt vettek. Télen magyar szabású sötétkék posztónadrágot és -kabátot viseltek, és subát, szűrt öltöttek rá. A lábukat kordován vagy más bőrből varrt csizma fedte, melynek sarkára hegyes vagy gombos sarkantyút erősítettek. Ez a viselet fontosabb elemeiben csak az első világháborúig élt.

{H-339.} A Tiszántúlon sokszoknyás népviselet csak néhol alakult ki. Ezek közül érdemes a Szabolcs megyei Ajak ruházatáról szólni. A múlt században még kevesebb alsószoknyát hordtak, és a felsőszoknya lábszárközépen alul ért. A szoknyák számának növekedése egyben azok rövidülését okozta. Virágos kötény takarja a szoknyát. A blúzféléket már régóta varrják, melyre a kislányok esetében egy, a nagyobbaknál két fodros gallért tesznek. A lányok a múlt század végén halottak napjától virágvasárnapig csizmában, azután cipőben jártak. Nemrégiben a menyasszony még fekete vállkendőben esküdött. A férfiviselet a vászonból szabott ing és gatya, a nadrággal csak a múlt század végén kezdtek megismerkedni. Régebben szürke, később fekete gubát hordtak. A zsíros olajjal kent csizma mellett nyáron bocskort is viseltek.

A környéktől vizekkel elzárt Bodrogközben nem jött létre valami díszes, mutatós viselet. A lányok régebben három, majd a múlt század végétől két ágba színes szalagokkal fonták hajukat. A gyolcsból varrt ingvállra színes anyagból szabott kabátkát (litya) vettek. Öt-hat keményített alsószoknya (kabát) fölé kasmír-, selyemszoknyát hordtak. A vállukra zsalikendőt kötöttek. Lábukra fekete, a sarkán sárgaréz szögekkel kivert, az elején sápadt-tüdőszín zsinórral díszített csizmát húztak. Az asszonyok ködmönét gazdagon hímezték. A legények bő szájú gyolcsinget és széles gatyát hordtak. Derekukra gombos derékszíjat kötöttek, melyből színes rojtok, pántlikák egészen sarkukig lógtak. A fekete anyagból varrt lajbit széles paszománnyal és zsinórral szegték, A módosabbak fekete ungvári vagy debreceni gubát viseltek.