Erdély

Az erdélyi magyar népviseletek sok régiséget őriztek meg, ide bizonyos nyugati hatások sokkal később vagy egyáltalán el sem jutottak. A románokkal és szászokkal a népviselet területén is jól kimutatható kölcsönhatások különleges vonásokat adtak a magyarok ruházatának is. A sok kisebb-nagyobb csoport közül nem egy napjainkig megőrizte népviseletét. Az alábbiakban a legismertebbek közül csak néhányat mutatunk be.

199. Kalotaszegi menyecske
Kalotaszeg, egykori Kolozs m., Románia

A Fekete-Körös völgyében élő magyarság népviseletének sok vonása a Tiszántúl felé utal, hiszen egykor a folyó mentén ide jártak le aratásra és más munkára. A női viselet két alapvető darabja: az ing és a pendely vászonból készült. Az előbbi dísze a rövid ujja végére varrott két-három fodor. Az utóbbi igen bő, és a karc alatti részét tenyérnyi széles ráncokba szedik. Elöl levő hasítékánál vászonmadzaggal kötik meg. A lányok fehér csipkével díszített, az asszonyok fekete, gazdagon ráncolt kötőt kötnek maguk elé. Szoknyát csak a múlt század végétől hordanak, színe a lányoknál piros, a menyecskéknél kék, az öregasszonyoknál fekete, melyhez mindig hasonló színű ujjast vagy pruszlikot húznak. Az utóbbiakat zsinórral díszítik, de virágokat is hímeznek rájuk. A lányok a kalotaszegihez hasonló piros csizmát viseltek, bocskort csak munkához húztak. A férfiak inge rövid derekú, melyhez széles tüsző (gyüszű) járult. A nyakukba az öregek fekete, a fiatalok fehér csokros nyakravalót (galand) kötnek. A felső ruhák közül a legelterjedtebb az ujjatlan, prémes, hímzett juhbőr mellény (kuzsók), {H-341.} amit munkában viselnek. A subát, a gubát és cifraszűrt egyaránt hordták, de ezek egymás mellett élve bizonyos társadalmi különbséget is jeleztek. Jellegzetes kabátféléjük a daróc, melyet gyapjúszőttesből varrtak, és a színes posztócsíkokon kívül semmiféle dísz nincs rajta. Az öregek fekete, a fiatalok piros darócot viseltek. Munkában általánosan bocskort hordtak, melybe télen gyapjúkapcát tekertek. A múlt század második felében a csizma elsősorban ünnepi viselet.

Kolozsvár népviselete (Hóstát, Hídelve) nagyjából megegyezett más erdélyi városok öltözetével, és nagy hatást gyakorolt közelebbi és távolabbi környezetére. Akárcsak Kecskemét, Debrecen esetében láttuk, a kolozsvári női viselet a férfit megelőzve hamar polgáriasodott. Az aránylag rövid szoknya alá már a múlt században is több alsószoknyát hordtak. A felső anyaga nyáron karton, télen a divat változásának megfelelően valami nehezebb anyag. A lányok fehér hárászkendőt terítettek vállukra. A férfiak ráncos bő gatyában és gallér nélküli bő lobogós ujjú ingben jártak. A nadrág itt régi viseletnek látszik, hétköznapra szürke, ünnepekre kék posztóból, ellenzővel és zsinórozással készült. Ünnepnapra rézpitykékkel díszített kék lajbit húztak. A házas férfiak fehér szűrt hordtak, amihez hegyes, felálló orrú, fekete, puha szárú csizma járult.

200. Munkából hazatérő székely
Máréfalva, egykori Udvarhely m., Románia

201. Férfi ünnepi viselet
Nagykapus, egykori Kolozs m., Románia

Kalotaszeg népviselete mind formában, mind színhatásban egyike a legszebbeknek. A lányok régebben középen elválasztott, újabban hátrafésült hajukat általában egy, ritkábban két ágba (tyika) fonták. A fonat végébe hétköznap keskeny szalagot, ünnepnap széles és olyan hosszú pántlikát kötnek, hogy az a szoknya alját elérje. Fejükre gyöngyös párta kerül, amelyikhez külön pártapántlika járul (l. 41. kép). Az asszonyok kerek kontyukra kendőt kötnek, amit hétköznap a tarkó, ünnepnap az áll alatt erősítenek meg. A női ingek többfélék, ezeknek gallérját, kézelőjét és vállfőjét keresztszemmel egyaránt gazdagon kivarrták. A vászonból vagy gyolcsból szabott pendelyt a szoknyához hasonlóan ráncolták, és ebből ünnepnap többet is felvettek. Erre húzták a kalotaszegiek jellegzetes szoknyáját, a muszujt (bagazia). Anyaga fekete szatén vagy klott, amit gazdagon ráncolnak, az egyik sarkát korcába feltűzik, így alatta a fehér pendely kilátszik (l. 199. kép). Mivel a muszuj nem egyéb, mint bő, ráncos hátsó kötény, ezért első nyílását kötővel takarják el (l. Télen bőrből készült cifra mellrevalót hordtak. A fiatalasszonyok, lányok piros csizmájának szárát újabban selyemmel varrt tulipánmotívumok díszítik. Ezt a fekete csizma, majd a cipők különböző fajtái szorítják háttérbe (l. Szék 42. kép). A férfiak hajukat egészen az első világháborúig itt is hosszúra eresztették. Fejüket ovális tetejű kalap, illetve fekete sapka fedte. Nyáron férfiak és nők egyaránt szalmakalapot viselnek. A kalapjuk mellé a legények olyan nagy gyöngyös bokrétát tűznek, hogy az azt egészen félrehúzza. A bő ujjú inget századunk elejétől a szűk ujjú, más néven katonás ing szorította ki, melyhez már nyakravalót csak ritkán kötöttek. A fehér bő gatya viselete, a hozzá hordott apró virágmintás köténnyel együtt, az első háború után szűnt meg. A posztóból készült nadrág (harisnya) a múlt században általános téli viseletdarab, külsejében is a székelyek megfelelő öltözetéhez hasonlított. A rátétes díszítésű szűr a múlt század közepétől az Alföld felől terjedt, előtte színes {H-343.} csíkokkal, sallangokkal díszített fehér vagy barna darócot viseltek. Munkához bocskort hordtak, míg a csizma a kalotaszegi községek többségében ünnepi viseletté vált.

Torockó gazdag, kifinomult viseletéhez a múlt században már az alapanyagot jórészt gyári készítmények szolgáltatták. Ez lényegében a XVII–XVIII. századi nemesi-polgári viselet paraszti változata. A fehér női ingek gazdag darázsolása, az ingvállak, kézelők hímes díszítése, az alsóneműk csipkeszegélye jelzi e viselet pompáját és gazdagságát. A felső ruhaneműk közül a mellrevaló, a palást, a mente egyaránt gazdagon díszített. Leginkább a piros és kék alapszínt használják. A férfi öltözet sok vonásában egészen közel áll a székelyekéhez ujjatlan és ujjas bundájával, lábra feszülő jellegzetes nadrágjával (harisnya), a fekete posztómellénnyel és a condrával. Ünnepi csizmájukat még a múlt században kék selyembojttal díszítették.

A székely népviseletek, bár alapelemeik lényegében megegyeznek, mégis sok változatban térnek el egymástól. Közös jellemzőjük, hogy {H-344.} az alapanyag jelentős részét szinte napjainkig maguk állítják elő. A lányok kétágú haját három-négy sodrásból fonják, míg az asszonyok a kontyra fodros főkötőt (csepesz), újabban kendőt kötnek. Vászonból szabott ingük fodros gallérú, rövid kézelőjű, a pendely és az alsószoknya viselése általános. Nyáron az ingre gyöngyözéssel vagy zsinórozással díszített színes bársonnyal szegett szűk mellényt öltenek. Szoknyájuk fekete, barna, vörös és kék színekből kevert szőttesből készült, amit a gyapotszoknya (rokolya) váltott fel. Ez elé mindig más színű gyapjú-, majd gyapotkötényt kötnek. Télen bundamellényt, vastag barna vagy szürke háziszőttesből szabott szokmányt vagy kürtit öltöttek. Lábukat puha szárú csizma, későbben cipő borította. A férfiak nagy- vagy más néven körhaját a múlt század végétől kezdve a katonaságot viselt legények kezdték elhagyni. Fejükre széles karimájú nemezkalap, télen prémes sapka kerül. Az ing régebben nyakatlan és kézelőtlen, amit a galléros és kézelős vászoning váltott fel. Itt már régebben is alsó ruhaneművé vált a vászonból szabott gatya. Legjellemzőbb a többnyire fehér gyapjúból szőtt ellenzős (a hasíték kétoldalt van), végig szűk posztónadrág (harisnya) (l. 16. kép), melyen a zsinórozás a társadalmi hovatartozást jelöli. Nyáron az ingen hordott ujjatlan, zsinóros mellény díszítése megegyezik a nadrágéval. Az ujjatlan bőrmellényt az év nagy részében viselik. A téli hidegben hosszú, többnyire barna színű szőttes kabát (zeke, szokmány, cedek, bámbán) vagy hosszú bőrbunda védi testüket. A múlt században hétköznap a bocskor, ünnepnap a csizma járta.

A csángók, különösen a moldvaiak, a népviselet területén is megőriztek néhány figyelemre méltó régiséget (l. XV., XVI. kép). A nagylányok hajukat 20–30 cm átmérőjű hasított vesszőkarikára csavarták, ami még a XVII. század úri viseletének emlékét idézi. Az asszonyok kontyba csavart hajukra főkötőt (csepesz) vagy kendőt (tulpa) tesznek. Nyakukat többszörös gyöngysor ékesíti. Ingük ujja gazdagon díszített. A lepelszoknyát hosszú ingükre öltik. A lepel elöl nyílik, és bal szélét úgy tűzik fel, hogy a fehér ing alóla kilátszódjék. Az ilyen szabású szoknyához kötényt nem kötnek. A török uralom alatt a moldvai magyarok közül sok férfi borotváltatta fejét, a múlt század közepén általában vállig érő hajat hordtak. Nemezből készült magas tetejű kalapjuk egy korábbi erdélyi formát őrzött meg. Ruhadarabjaik közül megemlítjük azt a gyapjú háziszőttesből szabott nadrágot, melynek két szárát, a nyugat-európai XV. századi szokás emlékét megőrizve, nem varrták össze.

A magyar népviseletek, akárcsak a magyar népi műveltség egésze, keleti és nyugati hatásokat ötvöz, ugyanakkor belső fejlődés eredményeivel teszi azt jellegzetesen magyarrá. Megfelelő előmunkálatok hiányában rendkívül nehéz ezeket a rétegeket elválasztani, amit még az is nehezít, hogy az utóbbi két évszázadban színben és formában jól elkülönülő népviseleti területek fejlődtek ki.

202. Hímző lányok és asszonyok
Lészped, Moldva. Románia

Egy-egy ruhadarab keleti eredetét nemcsak a neve jelezheti, hanem még sokkal inkább egyenes vonalú szabása. Ez nemcsak a varrás, összeállítás munkáját könnyíti meg, hanem csaknem teljesen kiküszöböli a hulladékot, ami a nehezen megszerezhető alapanyaggal való takarékoskodást jelentősen elősegíti. Ez a nagy múltú szabásmód {H-345.} újabb erősítést kaphatott a kunok, jászok betelepülésével, majd a török másfél évszázados uralma idején. Ilyen szabású ruhaneműk (suba, guba, szűr, egyes ing- és gatyafajták stb.) szinte napjainkig megmaradtak. Ugyanakkor a görbe vonalú szabásvonalak nyugatról kerülhettek hozzánk, melyek a manufakturális és gyári anyag terjedésével egyre inkább hódítottak.

A szabáson kívül a színesség jellemzi a magyar népviseleteket. Ez azonban mai formájában új keletű, mert néhány évszázaddal ezelőtt elsősorban a különböző anyagok alapszíne dominált (fehér, sárgás, barna). A múlt században kivirágzó magyar népviseletek főleg a pirosat kedvelték, de mellette a kéknek is jelentős szerep jutott, míg az idősebbek, koruknak megfelelően, a sötétebb színeket használták. A férfiviseletben a különböző posztók elterjedésével a sötétebb színek kerültek előtérbe.

Mindezek, továbbá a jellegzetes fej- és lábviselet (csizma) adja meg az utóbbi egy évszázad tájanként különböző, de egy bizonyos alaprétegében hasonló magyar népviseletének jellegzetességeit.